Miért olyan nehéz elhinni egyeseknek a református teológiát miszerint, Isten mindent a saját akaratának és tervének megfelelően irányít?
A református hit alapján Isten mindenható, és az Ő tudása és terve magában foglalja az emberi élet minden aspektusát, beleértve a jövőt is.
Ez a felfogás a Szentírásban található igeversekre épül, például a Zsoltárok 139:16-ra, amely azt mondja, hogy Isten már a világ teremtése előtt ismerte az ember életét. Az ember szabad akarata és Isten szuverén irányítása közötti feszültséget a református teológia különböző módokon próbálja megérteni, de az alapvető elképzelés az, hogy Isten mindenhatósága és tudása teljes.















@3 rátapintott a lényegre, legalábbis azt értendően, hogy én személy szerint miért nem tudok hinni egy ilyen Isten, felsőbb erő létezésében (másokról ugye nem tudok vélekedni, mert én én vagyok, és nem más).
Tegyük fel, hogy létezik Isten. Ha az ő akarata érvényesül, akkor az ő akarata kellett hogy legyen az ukrán (és mindenféle más eddigi) háború is. És nem csak a háborúk, hanem a sárlavinák, földrengések, aszályok, járványok, stb. is az ő akarata alapján történnek, ahol emberek ezrei, olykor százezrei halnak meg. Ha így van, akkor nem látom megalapozottnak, hogy szeretne minket, tehát a különböző Szent könyvek nem arról az Istenről írnak, aki ténylegesen létezik.
Ha viszont a háborúk, járványok, stb. nem az ő akarata, akkor meg igazából (legalább részben) nem ő irányít, hiszen olyan dolgok is megtörténnek a világban, amelyeket (feltehetőleg) nem ő szeretne, amelyeket ő nem szeretne, vagyis valójában nincs ráhatása a dolgok menetére. Tehát megint csak oda lukadok ki, hogy a Szent könyvek nem arról az Istenről írnak, aki ténylegesen létezik.
És ezt az ellentmondást az eredendő bűn fogalmával sem tudom feloldani magamban, hiába ez a válasz erre a kérdésre a legtöbb hívőtől.





> Ez a felfogás a Szentírásban található igeversekre épül,
Ahogy szintén a Szentírásban található igehelyek tömkelege mentén levezethető az is, hogy létezik szabad akarat. Konkrétan a Biblia nem tárgyalja ezt a témát, nem tesz kategorikus kijelentést, következtetésekkel meg ezt is, azt is alá lehet támasztani.
Ha meg a mélyére ásunk a dolognak, akkor a kettős predestináció megkérdőjelezi az ember felelősségét a tetteiért, ezzel aláássa a bűn fogalmát, ebből fakadóan a büntetés igazságosságát, így végső soron Isten igazságosságát. Tehetek én arról, hogy Isten engem gyilkosnak teremtett? Bűnnek nevezheted-e azt, hogy azt teszem, amit Isten akaratából tennem kell, és nincs is lehetőségem mást tenni? Igazságos-e ezért az, hogy elkárhozom, ott az a másik meg majd üdvözülni fog? Hiszen ő is ugyanúgy Isten akaratából tett mindent és neki sem volt választása, hogy követi-e ezt a „tervet” vagy sem. Ha a gyilkosság mégis bűn, és nekem nem volt választásom, így felelős sem vagyok azért, hogy gyilkolok-e vagy sem, akkor a gyilkosság bűnében ki a bűnös? Lehet-e más, mint az, aki úgy döntött, hogy belőlem gyilkos lesz? Ha meg nem Isten ez, akkor kicsoda? Hiszen egy Isten van, ő az egyedüli teremtő erő, minden tőle ered, mindenre hatással képes lenni.
A szabad akarat viszont Isten mindentudását és mindenhatóságát kezdi ki. Hiszen ha egy ember képes dönteni arról, hogy felrobbantson-e egy atombombát, akkor honnan tudhatná Isten, hogy mi fog történni ezen döntés meghozatala vagy meg nem hozatala után? Ha az embernek szabad akarata van, akkor képes irányítani, befolyásolni a világot, hatással lenni a világ sorsának alakulására, így viszont Istent aligha lehet egyedüli erőnek tekinteni, aligha tud megvalósulni a mindentudás és a mindenhatóság. (Ezt aztán a katolikusok olyan fából vaskarika módon próbálnak feloldani, hogy bár van szabad akarat, Isten előre ismeri az emberek szabad döntését, még mielőtt azt meghozták volna. Így, hogy Isten világ egyedüli teremtő és fenntartó ereje, ez igen erős logikai bukfenc.)
Ahogy mondani szokás az abszolútumok sokszor kizárják egymást. Ez nyilvánul meg ebben a vitában is, a kérdés az, hogy melyik ujjunkba harapjunk. Mindenhatóság, mindentudás, abszolút jóság, abszolút igazságosság… Ha kitartasz valamelyik mellett, ahhoz végső soron el kell vetni valamelyik másikat. Persze meg lehet próbálni kimagyarázni a dolgot, és lehet is kellően bonyolult teológiai magyarázatokat kreálni ahhoz, hogy a legtöbb ember azt mondja: „oké, nem értem, de biztos igazuk van, ők értenek hozzá jobban”.










"ezt mind meg tudná akadályozni"
Mivel ő tervezte ilyenre... miért is akadályozná meg?
Vagy skizofrén?





Mert ellene mond a Szentírásnak és hatalmas teológiai ellentmondások és eretnekségek következnének belőle.
Leírtam rengetegszer (igen, biztos vagyok benne, hogy neked is, kérdező), de tessék, még egyszer (Ctrl + C, Ctrl + V):
Értem én, hogy egyesek azt gondolják, hogy mivel Isten a mindenség egyetlen Ura, ezért mindent elrendel, mert van rá hatalma. Evvel a logikával az a baj, hogy nekem is hatalmamban áll lopni, csalni, hazudni, de mégsem teszem. Hogy miért? Mert alapvetően ellentétes az elveimmel, jellememmel — amelyekkel igyekszem minél inkább megközelíteni a krisztusi életet.
Felhívnám szíves figyelmedet arra, hogy abban, amit a reformátusok neveznek teológiának, ott csak minden egyes betűt nagyítóval kell nézni és tetszés szerint kiforgatni. Evvel szemben a katolikus teológia ÉRTELMEZI a Szentírást, ELMÉLKEDIK rajta, és gondosan megvizsgálja a tanokat, nehogy ellentmondásba kerüljön az Igazsággal; summa summarum: GONDOLKODIK és nem azt fogadja el igaznak, ami elsőként eszébe jut. Én ennek az utóbbinak vagyok a híve, ezt használnám a továbbiakban.
Az lenne a lényege a szabad akaratomnak, hogy szabadon dönthetek Isten mellett és ellen, és ez CSAK RAJTAM ÁLL.
És ezzel megy szembe Kálvin, aki azt mondja, hogy Isten (!) KIVÁLASZT egyesek, akiknek azt mondja, hogy ti vagytok az igazak, titeket üdvözítelek, a TÖBBIEKNEK MEG ESÉLYT SEM ADOK, ők meg elkárhoznak; vagyis maximum abban van szabad akaratom, hogy mit eszem reggelire. Ezt olvassuk a Szentírásban? Az önkényesen uralkodó igazságtalan Istenben hiszünk? Nem, mi a SZERETET ISTENÉBEN hiszünk, aki MINDENKIT ÜDVÖZÍTENI akar (ld.: 1Tim 2,3-4; 2Pét 3,9). És ha így lenne, akkor mindenki üdvözülne, hiszen az Úr mindenkit kiválasztana, és elrendelné, hogy üdvözüljön. De ez szembemegy a Szentírással, tehát ERETNEKSÉG, ellentmondást találtunk, tehát a predesztináció is eretnekség.
De nézzük csak meg megint más módon:
Ha Isten eleve elrendeli, hogy én mit teszek, akkor nekem nincs opcióm, hogy mit válasszak, nem rajtam múlik a döntés. Tehát ha vétkezem, akkor én nem tudok ellene mit tenni, mert el volt rendelve, képtelen vagyok a választásra. Mivel én csak a rosszat tudtam választani, az erkölcsi felelősség nem engem terhel, hanem az Istent, hiszen Ő kényszerített rá a rosszra. Tehát akkor az Isten vétkezik rajtam keresztül. És itt meg is állhatnánk, mert már most ellentmond a Szentírásnak, de tovább megyek: ha engem nem terhel felelősség, akkor nem kerülhetek pokolra, mert bűntelen vagyok. Ebben az esetben nem szükséges a megváltás, tehát az egész Újszövetség hazugság. Vagy pedig Isten igazságtalan és Ő engem jogtalanul büntet, esetleg nincs is pokol.
Vizsgáljuk meg a másik oldalról, visszafelé:
Eleve el van rendelve, hogy üdvözülök-e, ezen én semmilyen módon nem tudok változtatni. Ha viszont nem tudok rajta változtatni, bármit is csinálok, akkor meg minek járjak templomba, minek tartsam meg a tízparancsot stb.? Hiszen én semmit sem tehetek, hogy megváltozzon, hogy a Mindenható a kárhozatra vagy az örök életre rendelt el engem! És ez esetben megint kuka a teljes Biblia, mert mit próbálják meg nekem megszabni, hogy mit csináljak, ha úgyis mindegy.
De ezt szerintem már 2000 éve is átgondolták az egyházatyák; csak ugye a protestantizmus alapja a Biblia nézegetése nagyítóval (és ami nem tetszik kihagyjuk ill. kitaláljuk, hogy metaforikusan értendő) a gondolkodás helyett. Nem sola Scriptura az ilyen, hanem sola saját bibliaértelmezésem/értelmezési hagyományunk.
Konklúzió: a predesztináció tévtan, mert igazságtalannak állítja be az Istent vagy tagadja a poklot, szükségtelenné teszi a megváltást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!