A vallásosak miért gyászolnak olyan mélyen, mint az ateisták?

Leszögezném, nem szeretnék sem vitát, sem kötekedést a kérdésemből.

Nem vagyok vallásos, de nem is utasítom el teljesen Istent, inkább olyan kételkedő vagyok, aki hinni szeretne, de mégsem mindig tud.

Viszont mostanában gondolkodtam ezen, hogy két közeli hozzátartozómat is elveszítettem:

Egy ateistának ha meghal egy olyan szerette aki nagyon közel állt hozzá (főként családtag) akkor szinte bele is tud pusztulni a gyászba, fájdalomba. Évekig is tarthat, amíg a halált, az elvesztést fel tudja dolgozni. Hiszen ők abban a tudatban vannak, hogy a halál után nincs semmi, akit itt a földön szerettek, ő többé már egyáltalán nem létezik, nem fogja soha látni.

Ellenben egy vallásossal, aki hite szerint létezik túlvilág és ott a halottaival újra együtt lehetnek.

Akkor miért pusztulnak szinte bele ők is az elvesztésbe,miért ugyanaz a gyászfolyamat náluk is, ha úgy hiszik, hogy csak néhány évre, amíg ők még itt élik tovább a földi életüket, kell kibírni a szeretett személy nélkül, de utána egy örökkévalóságig majd boldogok lesznek együtt?

Miért gyászol ugyanúgy, miért ugyanolyan fájdalmas az elvesztés ténye annak is, aki hite szerint hamarosan úgyis együtt lesznek a túlvilágon?

Vallásos emberek is ugyanúgy szinte belepusztulnak ilyenkor a fájdalomba, mint az ateisták.

Ha hisznek Istenben, hisznek abban, hogy a földi élet után van másik lét, akkor ilyenkor ez miért nem enyhít a fájdalmukon?

Igen, mondhatjuk azt is, mert senki sem tudja az élők közül, hogy létezik e valami a halál után. De ha Istenben hívők is kételkednek ebben, akkor mi értelme van a hitüknek, ez nem kérdőjelezi meg mindazt ami összeköti őket Istennel és a hitükkel?

Én most gyászolok és abban hiszek, hogy a halál után csak elporladunk, akiket szeretettem ( és szeretek) soha többé nem látom. Ezért foglalkoztat most ez a kérdés.