Jehova Tanúi miért nem veszitek a fáradságot utána nézni a dolgoknak?

1-es te nagyon nagy tévedésben vagy!

Vagy ha nem akkor hazudsz.

Nézz utánna!

2. A II-IV. századi egyházatyák, Papias, Polycarpus, Ignatius, Justinus Martyr, IrenĹus idéznek különböző újszövetségi iratokból "ezt mondja az Úr", "meg van írva", "ezt mondja az Írás" formulával. A legkorábbi, legfontosabb tanú pedig a Didaché című irat, amely szintén így idéz.

3. A II. század közepén Marcion gnosztikus eretnek tanító megállapította a maga kánonát, amelybe az evangéliumok közül csak Lukács evangéliumát (átalakításokkal), az apostoli levelek közül pedig csak Pál tíz levelét foglalta bele. Ez az ellenkánon mutatja, hogy a szent iratok gyűjteményének fogalma ekkor már létezett a keresztény gyülekezetekben.

4. Az ún. Muratori kánonjegyzék i. sz. 170 körül keletkezett, latin nyelvű, töredékes irat. 22 újszövetségi iratot sorol fel, és rövid megjegyzéseket tesz az egyes iratokkal kapcsolatos adatokról a kanonikusság szempontjából. Szerzője ismeretlen.

5. A régi szír és latin fordítások, amelyek a II. század végén keletkeztek, 22 illetve 23 iratot tartalmaznak az Újszövetség 27 iratából.

6. Az i. sz. 206-ból való Codex Barococcio [egy elírás miatt magyar nyelvterületen Codex Baroccio néven is ismert], amely "A 60 könyv" címet viseli, az Ó- és Újszövetség 66 iratából 64-et tartalmaz, csak Eszter könyve és Jelenések könyve hiányzik belőle.

7. Az egyháztörténetíró Euszebiosz (i. sz. 340 körül) az Újszövetség valamennyi iratát felsorolja, de megemlíti, hogy hat könyvvel kapcsolatban egyesek ellenvetéseket támasztanak.

8. Athanasius püspök 367-ben kelt 39. számú húsvéti levelében felsorolja mind a 27 újszövetségi iratot, mint amelyeket kizárólagosan szabad használni az istentiszteleteken és az egyházi életben. Athanasiusnak ez a levele az újszövetségi kánon kialakulásának és lezárulásának dokumentuma.

Ne áltasd magad hazugságokkal.

Te pontosan azoknak az embereknek a munkáját fogadod el ihletetnek, akik meghatározták a Szentháromság valódiságát.

Nézzétek csak mit ír az Őrtorony erről;

"Néhány szerző azt állítja, hogy a Keresztény Görög Iratok kánonját több száz évvel a könyvek megírása után állította össze az az egyház, amelyet Konstantin császár alapított és irányított. Ám a tények mást mutatnak.

Például figyeld meg, mit mond Oskar Skarsaune egyháztörténeti professzor: „Nem egy személy vagy egy egyházi zsinat döntötte el, hogy mely írások kerüljenek be az Újtestamentumba, és melyek ne . . . Teljesen egyértelmű és ésszerű feltétele volt annak, hogy melyek felelnek meg: Azokat az i. sz. első századból való írásokat, melyeket az apostoloknak vagy a szolgatársaiknak tulajdonítottak, megbízhatónak tekintették. Más írásokat, leveleket vagy »evangéliumokat«, melyeket később írtak, nem foglaltak bele a kánonba . . . A kánon összeállításának folyamata lényegében már jóval Konstantin ideje és az egyháza hatalomra kerülése előtt befejeződött. Az Újtestamentumot azoknak a keresztényeknek köszönhetjük, akiket üldöztek a hitük miatt, nem pedig a hatalomra törő egyháznak.”

Ken Berding docens, akinek a szakterülete a Keresztény Görög Iratok, ezt mondja a bibliai kánon összeállításáról: „Nem az egyház választotta ki, hogy mely könyvek alkossák a kánont. Helyesebb úgy fogalmazni, hogy az egyház csak elfogadta azokat a könyveket, amelyeket a keresztények mindig is Isten ihletett Szavának tekintettek.”

De vajon csak ezek az alázatos első századi keresztények működtek közre a bibliai kánon összeállításában? A Biblia elmondja, hogy egy náluk sokkal fontosabb és hatalmasabb erőnek is szerepe volt ebben.

A Biblia szerint a keresztény gyülekezet a megalapítását követő első évtizedekben megkapta a szellem természetfölötti ajándékait, melyek egyike az „ihletett kijelentések tisztán látása” volt (1Korintusz 12:4, 10). Tehát néhány keresztény rendelkezett azzal a természetfölötti képességgel, hogy meg tudta különböztetni az ihletett kijelentéseket a nem ihletett kijelentésektől. Ezért napjainkban a keresztények biztosak lehetnek abban, hogy a Biblia részét képező írásokat ihletettnek fogadták el.

Nyilvánvaló tehát, hogy a bibliai kánont már egész korán összeállították a szent szellem irányításával. A második század második felében néhány író utalt arra, hogy a bibliai könyvek kanonikusak. De nem ezek az írók állították össze a kánont, ők csupán megerősítették azt, amit Isten már elfogadott a szelleme által irányított képviselőin keresztül.

A napjainkban széles körben elfogadott bibliai kánon hitelességét az ókori kéziratok is egyértelműen bizonyítják. A Görög Iratoknak több mint 5000 kézirattöredéke maradt fenn az eredeti nyelven, melyek közül néhány a második és harmadik században készült. Az első néhány évszázadban ezeket fogadták el hitelesnek, ezért ezeket másolták és terjesztették széles körben, ellentétben az apokrif írásokkal.

De a belső összhang a legfontosabb bizonyíték amellett, hogy ezek a könyvek valóban a kánonhoz tartoznak. Minden egyes kanonikus írás összhangban van az ’egészséges szavak mintájával’, azokkal a könyvekkel, amelyek a Bibliában találhatók (2Timóteusz 1:13). Arra ösztönzik az embereket, hogy szeressék, imádják és szolgálják Jehovát, valamint óva intenek a babonától, a démonizmustól és a teremtmények imádatától. Történelmileg pontosak, és igaz próféciákat tartalmaznak. Arra buzdítják az olvasót, hogy szeresse az embertársait. A Keresztény Görög Iratok könyveinek ilyen egyedülálló jellegzetességei vannak."

DE KIK AZOK A NÉVTELEN KERESZTÉNYEK!?

Egyetlen egy nevet sem említ meg, vajon miért nem csodálkozom én ezen?

IGNÁC, az antiochiai egyház harmadik püspöke Péter apostol után. Trajanus üldözése idején, vadállatok elé vetésre ítélten Rómába vitték. Hajóútja során Szmirnába jött, ahol Polikárp, János tanítványa volt a püspök. Egy levelet írt az efezusiakhoz, egy másikat a magnésziaiakhoz, egy harmadikat a trallésziakhoz, egy negyediket a rómaiakhoz, amikor pedig innét tovább utazott, írt a philadelfiaiakhoz, a szmirnaiakhoz, de kiváltképpen Polikárphoz, az ő gondjába ajánlotta az antiochiai egyházat. Benne az evangéliumról – amelyet én nem is olyan régen fordítottam le –, és Jézus Krisztus személye mellett ezen tanúságot teszi:

„én a feltámadása után testben láttam őt, és hiszem azt, hogy él”;

„és amikor az Úr elment Péterhez, és azokhoz, akik együtt voltak Péterrel, így szólt hozzájuk: – Íme, tapintsatok meg és lássátok, hogy nem vagyok testetlen démon. Tüstént meg is tapintották és hittek” (vö.: Smyrn. 3,1-2; Héber ev. fr. 19).

Mindenki előtt méltányos, hogy egy ilyen nagyjelentőségű férfiúról megemlékezzünk, és méltányos az is, hogy itt a rómaiakhoz írt leveléből egy rövidke részletet idézzünk

„Szíriától Rómáig, szárazon és vizen, éjjel és nappal vadállatokkal küzdök, tíz leopárdhoz kötözve, azaz egy katonai osztaghoz, akik őrizetemre vannak, a jótékonyságra ezek csak rosszabbakká válnak. Bűneik számomra tanítás, de nem azért igazulok meg. Örvendezek a vadállatok felett, amelyeket számomra készíttettek, kívánom, hogy röviden végezzenek velem, csalogatni is fogom őket, hogy gyorsan faljanak fel, nehogy mint mások vértanúságánál, megijedve hozzám se érjenek. Ha netán maguk nem akarnák, kényszeríteni fogom őket, hogy felfaljanak. Fiacskáim, bocsássatok meg nekem, én tudom, mi használ nekem. Most kezdek tanítvány lenni, a láthatók közül senki sem irigykedjék reám, hogy Krisztust elnyerjem. Tűz, kereszt, vadállatok, a test tagjainak széttörése és elszakítása, az egész test felőrlése, a Sátán minden gonosz kínzóeszköze, mindez jöhet, csak Krisztust elnyerjem” (vö.: Rom. 5,1-3).

Amikor a vadállatok elé ítélték, mikor meghallotta az ordító oroszlánokat, szenvedés utáni vágyában így szólt:

„Krisztus gabonája vagyok, akit a vadállatok fogai őrlenek meg, hogy tiszta kenyérnek bizonyuljak (vö.: Rom. 4,1).

Trajanus tizenegyedik évében szenvedte el a halált, testi maradványai Antiochiában nyugosznak, a Daphnéi kapun kívüli temetőben.

POLIKÁRP, János apostol tanítványa, még ő rendelte Szmirna püspökévé, egész Ázsia első püspöke volt, hiszen mesterei is néhányan az apostolok közül voltak, vagy éppen olyanok, akik még látták az Urat. A húsvét napja körül felmerülő nehézségek miatt Antoninus Pius imperator alatt Rómába jött, mikoron a főváros egyházát Anikétosz kormányozta, itt megannyi Markion-követőt és Valentinosz rászedése folytán eltévelyedettet visszavezetett a hitre. Egy alkalommal, amikor véletlenül találkozott Markionnal, ki így szólította meg őt: – „Ismersz-e bennünket?” – eképpen felelt: – „Már hogyne ismernélek tégedet, a Sátán elsőszülöttjét”. Mindezek megtörténte után Marcus Antoninus (= Aurelius) és Lucius Aurelius Commodus uralkodása idején, a Néróét követő negyedik keresztényüldözés napjaiban, Szmirnában a prokonzul jelenlétében, az amphitheátrumban levő néptömeg személye ellen fordult, és így tűzhalálra adták. Írt egy igen hasznos levelet a filippiekhez, amelyet Ázsiában mind a mai napig az összejövetelek alkalmából felolvasnak.

QUADRATUS, az apostolok tanítványa. Miután Publius, az athéni püspök Krisztusba vetett hitéért elnyerte a vértanúság koszorúját, őt állították a helyére. A nagy meghurcoltatások következtében szétszóródott egyházat bizakodással, és gondos szorgalmával helyreállította. Mikoron Hadrianus a telet Athénben töltötte, és Eleusziszba látogatott, ott a görögök minden misztériumába beavattatta magát, ezen eseménnyel aztán okot adtak a kereszténység gyűlölőinek, hogy az imperátor egyik rendelkezéséből kiindulva bevádolják a híveket, ekkor ő a mi vallásunk érdekében benyújtott a császárnak egy könyvet, mely az értelem és a hit legfontosabb érveit tartalmazta, méltó volt az apostoli tanításhoz. Benne utal arra, hogy ő, a szerző, milyen régmúlt időkben élt, mikoron azt állítja, hogy sokakat látott ő még azok közül, kiket maga az Úr gyógyított meg Judeában különféle bajaikból, és olyanokat is, akiket a halottak közül támasztott fel.

JUSZTINOSZ filozófus, aki mindig a filozófusok öltözetét hordta, (Flavia) Neapolisz, Palesztina egyik városából származott, Bakkhiosz Priszkosz nevű atyától. Igen sokat fáradozott Krisztus vallásáért, többek között Antoninus Piusnak, az ő fiainak, és a szenátusnak könyvet nyújtott be a pogányság ellen, és hogy ő nem szégyelli a kereszt gyalázatát; egy másik könyvet pedig ezen Antoninus utódainak, Marcus Antoninus (= Aurelius) Verusnak és Lucius Aurelius Commodusnak. Ezeken túl írt egy kötetnyit a pogányság cáfolására, ahol a démonok természetéről vitatkozik, ugyancsak a pogányság ellen másik négy kötetet, amelynek címe Elenkhosz (= Cáfolat); egy könyvet írt az Isten egyeduralmáról, és azt a könyvet mely a Pszaltész címen ismert, továbbá a lélekről, és egy párbeszédes iratot, amely „Trüphon cáfolata” címen ismert, ez a zsidók egyik vezéregyénisége volt; néhány jeles munkát, melyek Markion ellen készültek, és ezeket Ireneusz is megemlíti az eretnekek ellen írt negyedik könyvében. Jusztinosz is írt egy könyvet minden eretnekség ellen, amelyre maga is utal azon Védőiratában, amit Antoninus Piusnak nyújtott be.

Mikoron Rómába érkezett, nyitott egy iskolát, és itt a keresztényeket oly sokat káromló Crescens cinikust eredményesen cáfolta annak telhetetlensége, halálfélelme, fényűzése és élvhajhászása miatt, annak ármánykodására és sugallatára bevádolták, hogy keresztény, és Krisztusért vérét ontotta.

PHILIPPOSZ, a krétaiak püspöke, pontosabban Gortina városáé, ő az, akit Dionüsziosz is megemlít egyik levelében. Egy igen kiváló könyvet adott közre Markion ellen, munkássága Marcus Antoninus (= Aurelius) Verus és Lucius Aurelius Commodus idejére tehető.

MUSANUS, nem éppen elhanyagolható azok között, akik valamit is írtak a keresztény tanításról. Marcus Antoninus (= Aurelius) idejében megírt egy könyvet azok számára, akik az egyházból az enkratita eretnekségbe estek.

MODESTUS, Marcus Antoninus (= Aurelius) imperátor és Lucius Aurelius Commodus alatt írt egy könyvet Markion ellen, amely mind a mai napig fennmaradt. Neve alatt más művekről is beszélnek, de ezek tanításaik miatt hamisítványoknak mondhatók

IRENEUSZ, Póthinosz püspök presbitere volt, aki Galliában a lugdunumi (= Lyon) egyházat kormányozta. Ezen város vértanúinak ügyében egyháza követként Rómába küldte saját nevére nézve is megtisztelő, Eleuthérioszhoz címzett irattal. Miután a kilencvenedik életévéhez közel járó Póthinosz elnyerte a vértanúság koszorúját, őt állították helyére. Úgy tartják, hogy egykor Polikárpnak, – akiről a fentiekben már megemlékeztünk –, a papnak és vértanúnak volt ő tanítványa. Öt könyvet írt az „Eretnekek ellen”, a pogányok ellen meg egy rövidke kötetet, egy másikat a fegyelemről, írt Marcianus testvéréhez az apostoli igehirdetésről, továbbá egy különböző témákat tárgyaló kötetet, írt Blastushoz a szakadásról, Florinushoz az egy kezdetről, vagyis arról, hogy Isten nem teremtője a rossznak, ezeken túl remek könyvet írt a nyolcadik napról, melynek végén magáról azt mondja, hogy nem sokkal az apostoli idők után élt, befejezésül pedig ezeket:

„Megesküdtetlek tégedet, aki ezt a könyvet lemásolod, Urunk Jézus Krisztusra, és az ő második, dicsőségben való eljövetelére, mikoron ítélkezni fog élők és holtak felett, ha ezt lemásoltad, Kedvesem, jegyezd oda, hogy honnét másoltad át, de úgy másoljad le, ahogyan azt találtad!”

És még ott állnak sorba a NEVEK.

Csakhogy ha ezeket a neveket megemlíti az őrtorony akkor akinek van egy kis sütni való a fejében utána tud nézni és akkor sokminden kiderülhet.

Nem hűlye a társulat, hogy saját maga alól vágja ki a fát!