A Biblia, a vallás lehet eszköz a hamisság szolgálatában?
Sajnos igen. Az egész középkor ezt bizonyítja.
"A gyülekezetekből kivetnek titeket: sőt eljő az idő, mikor valaki titeket megölénd, állítja hogy isteni tiszteletet cselekszik.
És ezeket cselekeszik veletek: mert nem esmérték sem az Atyát, sem engemet."
Jn. 16. 2-3.
Ha feltételezed (ismétlem, csak feltételezed), hogy teljesében igaz a Biblia, a kereszténység, akkor következik, hogy az összes többi vallás hazudik, vagy legalábbis valótlant állít (talán a tudtán kívül), megvezeti az embereket és hamis reményekkel kecsegteti. Ezt nem lehet jónak tekinteni.
De más vallások követői pont ezt gondolhatják a kereszténységről is, a Bibliáról (hamis tanokkal ostromolja az embereket); ugyanolyan bizonyossággal, mint bármilyen keresztény szentül vallja, hogy egyedül az igaz, amit ő hisz.
Szervusz
Sajnos lehet.
Igaza van a 4-es válaszolónak, hiszen azt írja Sátánról a Biblia: "Levetették hát a nagy sárkányt, az őskígyót, akit Ördögnek és Sátánnak neveznek, aki az egész lakott földet félrevezeti; levetették őt a földre, és az angyalait is levetették vele együtt. "Jel.12:9
Sátán azért akarta Jézust megölni pici korától, mert tudta, hogy idővel Krisztus meg fogja őt semmisíteni. Amikor megkísértette, a Bibliából idézett neki(igaz nem rá vonatkozó írást), tehát már ez is arra mutat, hogy ismeri az Írásokat, és a maga szája ize szerint használja azt az emberek félrevezetésére is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!