Miért van annyi katasztrófa?
Mert mindig is ennyi "katasztrófa" volt, csak nem feltétlenül írták meg a korabeli újságok a kb. 600.000 éve történt Yellowstone-i szupervulkán kitörést.
Jó lenne tisztában lenni azzal, hogy a Föld csak viszonylag biztonságos hely.
8-as vagyok, igen korrekt volt a válasz, utcán szoktam a jehova tanúival beszélgetni, néha odajönnek, néha csak valamivel el kell ütni az időt amég várok valakit, és addig ott vannak a kis tábláikkal pl "fenmarad a világ?" és akkor odamegyek, hogy "sziasztok, szóval akkor fenmarad a világ?" furcsa módon mindig kedvesebb meg ésszerűbb emberek mint a gyakorin írogató jehova tanúi, bár ma láttam egy idős nénit aki mindig ugyna ott szokott ücsörögni, és aki csak leül mellé annak elkezd prédikálni, úgy nézett ma rám mint esküdt ellenségére, későb jöttem rám ,hogy nem tetszett neki a karomon a kötés (vért adtam ugyanis, veletek ellentétben meggyőződésem, hogy ez nem bűn, sőt erény)
Jobban belegondolok elvileg már találkozhattunk is(a nyugati pályaudvarnál Budapesten Átlagos testalkatú, sötét barna hajó, 170 cm körüli, 30-as éveid elején járó nőnek kell ehez lenned) hol szoktál lenni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!