Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Pál valóban Jézus követője volt?

Pál valóban Jézus követője volt?

Figyelt kérdés
A történet szerint Pál kersztényeket üldözött mikor megjelent neki Jézus és ennek hatására megtért. Nem lehet hogy igazából a sátán jelent meg neki? Teljesen ellentétes Jézus tanitásával az amit Pál mond, mégis alapvető egyházi tanitás lett. Például Pál szerint mindenki megváltást nyert Jézus halálával, semmit nem kell tennie ezért,csak el kell ezt fogadnia. Még Istehntől sem kell ezt kérni. Pedig Jézus azt tanitotta hogy Istenhez imádkozzunk, bánjuk meg büneinket és jót cselekedjünk, igy nyerhetünk bünbocsánatot.

2015. jún. 1. 14:29
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:

Szia!


Pál apostol ezt írja:

"Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetélkedetlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit." (Gal 5,6)


Vagyis a cselekedetek fontosak. Tudod minden levélből ki lehet ragadni részeket, amik látszólag alátámasztják az elméletedet. Azonban, ha Pál életét és tanításait egybeveted, magad is meggyőződhetsz róla, hogy szó nincs cselekedetek nélküli hitről.


Való igaz. A megváltás nem emberi érdem. Nem tehetsz semmit azért, hogy üdvözülj, ez Isten ajándéka. Hit által kell elfogadni. De ha elfogadod, akkor cselekedni is fogod. A sorrend azonban fontos. A hited a cselekedeteidben fog megnyilvánulni. Jézus tanítása is így szól: Imádkozz, bánd meg bűneidet, fogadd el a kegyelmet és cselekedd a jót.


Üdv. Péter

2015. jún. 1. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
41%

Kedves kérdezö,


Pál apostol Isteni ihletés alatt írta a leveleit. 2.Timóteus 3:16


A Biblia egészében egy olyan könyv, amelyet alaposan tanulmányoznunk kell, ahhoz hogy megértsük. Nem szabad kitépni egyes verseket az összefüggésböl.


De tudod, hogy így van ez az életben is. A világi törvények, utasítások /szerzödések/ is nem aszerint értendök, hogy egy-két mondatot elolvasunk, hanem át kell bizony alaposan tanulmányozni még a "kis betüvel" írottakat is.


Pál apostol nem állítja azt, hogy semmit sem kell tennünk, CSAK elfogadni a Krisztus váltságáldozatát.


Pál apostol ihletés alatt leírta, hogy a hit nélkülözhetlen ahhoz, hogy elnyerjük Isten tetszését.


Ez igaz. Ezt alátámasztják a Héber Iratok is. Zsidók 11 része ecseteli a hithü embereket, akik mélyen hittek Jehovában. Itt Pál apostol aprólékosan széjjel szedi a hit nélkülözhetetlenségét.


De ugyanakkor ez önmagában kevés. Maga Pál apostol írja, hogy még az ördög is hisz Istenben.


Hisz a Sátán is tudja, hogy ki az igaz Isten. Ezért is harcol ellene annyira. Tudatosan.


Figyeljük meg mit ír Pál apostol a Galácia 5:19-21-ben: "A test cselekedetei...ezek: paráznaság, tisztátalanság, gátlástalan viselkedés, bálványimádás, spiritizmus...haragkitörések...szekták, írígykedések, italozó tivornyázások...Elöre figyelmeztetlek titeket, hogy akik ilyeneket gyakorolnak NEM ÖRÖKLIK az Isten királyságát".


Látod kedves kérdezö, akik ilyeneket cselekszenek NEM öröklik az Isten királyságát.


Tehát Pál apostol NEM mondta azt, hogy elég a hit, mind a kettö életfontosságú.


Pál apostol leveleit is Isten ihletése alatt írta, úgy mint a többi Biblia író.

2015. jún. 2. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 A kérdező kommentje:

Akkor nem csak Jézusnak mond ellent, hanem saját magának is. Jézus meg soha nem beszélne így Ábrahámról.


A többi apostolnak mi volt a vélemény Pálról?

2015. jún. 2. 20:24
 14/22 anonim ***** válasza:
Nem értem, mi a baj Ábrahámmal? Pál apostol a hüségesek közé sorolta öt, ugyanúgy mint Jézus.
2015. jún. 2. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:

Pál ugyan úgy a hit cselekedeteiről beszélt. Ábrahám felvitte hitből a fiát a hegyre. Kevered egy kicsit a dolgokat. Adott egy cselekedet, amit magad hajtasz végre, például naponta 5 órát imádkozol, és minden héten tízszer mész a gyülibe. Ettől nem igazulhatsz meg. A hit cselekedetei nem ezek. A hit = bizalom. Amikor azt mondom, hogy higgy bennem, akkor nem arra kérlek, hogy hidd el, hogy élek, és létezek, hanem arra kérlek, hogy feltétel nélkül bízz bennem.


A tanítványoknak remek véleményük volt Pálról, elég csak Pétert idézni, és szerintem Péter szavait magadra is veheted:


IIPéter 3

15. És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok; a miképen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint.

16. Szinte minden levelében is, a mikor ezekről beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére.

2015. jún. 2. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:

Pál apostolt szerették a keresztények. Cselekedetek 20:37,38. Alázatos volt, óriási misszionárius munkát végzett.


Péter apostol is úgy ír róla, mint a szeretett testvérröl a 2.Péter 3:15-ben.

2015. jún. 2. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 A kérdező kommentje:

"Adott egy cselekedet, amit magad hajtasz végre, például naponta 5 órát imádkozol, és minden héten tízszer mész a gyülibe. Ettől nem igazulhatsz meg. A hit cselekedetei nem ezek."


Nálad vannak akkor gondok. Szerinted az nem hit cselekedet ha imádkozok Istenhez? Vagy segítesz másoknak? Ezeket Isten nem fogja figyelembe venni? Pont hogy ezek számítanak. Nyilván hit nélkül senki nem fog imádkozni. Pál viszont azt mondja elég ha hiszel, nem kell semmit sem tenned. Akkor ebben nem láttok semmi rosszat, meg amit Ábrahámról irt?


Ha Péter tényleg ezt mondta akkor sikerült őt is megtévesztenie.

2015. jún. 2. 22:30
 18/22 anonim ***** válasza:
Pedig Jézus azt mondta, hogy aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül. Akkor hogy is van ez?
2015. jún. 3. 04:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
0%

Pál tényleg több helyen ellentéteset tanít mint Jézus, de hát Pál is csak egy ember, még ha szent ember is.


Jézus viszont tudjuk jól, hogy egy az Atyával, tehát egyértelmű, hogy Pál a legjobb szándéka ellenére is, csak mint ember tudta követni az Istent, tehát botladozva.


Vagyis amikor Pál eltér Jézustól, akkor nekünk Jézust kell alapul venni és nem Pált. Mivel Pál nagyon szerette Jézust, a megtérése nagyon komoly, és sok embert tudott Jézushoz irányítani, még azzal együtt is, hogy volt amikor tévedett, pld. a megváltástanával.


A bűn ott kezdődik, amikor ismerjük, mind Jézus és mind Pál tanítását is, és mégis Pált választjuk és tartjuk Istennek, Jézus helyett.

2015. jún. 3. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 Roland G. ***** válasza:
Nem értek a véleményeddel egyet,ugyanis Pál teljes összhangban tanított Jézussal,Péterrel és a többi apostollal is.Van egy ilyen nézet,miszerint nem volt közöttük a tanításban egység,pedig IGEN,csak mindig meg kell vizsgálni,hogy Pál kinek ír bizonyos dolgokról.Például tévesen sokan azt hiszik,hogy Pál a zsidó származású keresztényeket a mózesi Törvény elhagyására buzdította volna,Péterrel ellentétben.Ha alaposan megfigyeljük a tanításait a szövegösszefüggések fényében,akkor kiderül,hogy erről szó sincs!
2015. jún. 11. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!