Van igaz Sátánista?
KEresztény voltam, de mindhiába, így fordulok a másik odal felé. Legalábbis szeretnék.
Az igazi, Sátán által elfogadott sátánizmust keresem, és nem érdekel semmi Jajj megfognak ott öln meg kínozni- dolog.
Segítsetek kérlek. KÖszönöm!
"KEresztény voltam, de mindhiába..."
Nem, akkor te még a közelében sem jártál annak, ami kereszténnyé tesz valakit.
Nem létezik olyan, hogy sátánizmus.
Luciferánusok vannak, ők azok, akik valóban komolyan gondolják az Isten elleni lázadást.
Aki sátánistának vallja magát, ezzel együtt állatokat akar ölni és embereket áldozni és ehhez hasonlók, az valójában csak divatból csinálja és igazából Istent szolgálja, mivel a világon jelen lévő szenvedés és rossz az mind Istennek kedves dolog.
Lucifer és a hozzá hű angyalok éppen azért lettek megbüntetve, mert fellázadtak Isten ellen, mivel nekik nem tetszett a földi élet ebben az elfuserált formájában, amilyen például jelenleg is.
Úgy, hogy ha megpróbálod jobbá tenni a világot, tehát lázadsz Isten ellen.
Nálunk a munkahelyen például elég sokan szeretnek szemétkedni a másikkal és olyankor én lépek közbe, hogy leállítsam őket. Elmagyarázom nekik, hogy nem szabad fájdalmat okoznunk a másik embernek, mert jusson eszükbe, hogy amikor őket bántja valaki, akkor az nekik is nagyon fáj és amúgy is elég szenvedés van már a világon, nem kell ez a plusz is. Ilyenkor azért el szoktak gondolkodni magukon.
Aztán szoktam venni a kollégáknak különböző dolgokat, meghívom őket egy sörre, kávéra, ehhez hasonlók.
Aztán egy luciferánus nem szereti a szolgalelkűséget sem, nem hódol be az elnyomóknak, mint például Isten. Mindig kiállunk az igazság mellett és küzdünk azokért, akiket igazságtalanság ért, mivel a mi célunk egy jobb világ eljövetele.
Jusson mindig eszünkbe, hogy Lucifer és társai is mennyit szenvednek azért a pokolban, csak mert rajtunk akartak segíteni. Nekem ez mindig erőt ad ahhoz, hogy a végsőkig küzdjek.
1. nagyon is járhatott a kereszténység közelében. Szűklátókörűségre utal és empátia hiányára, ha így a szemére hányod ezt a kérdezőnek, úgy, hogy nem is ismered. Fogalmad sincs az életéről, szenvedéseiről, miken ment keresztül, de jobban tudod, mint bárki más, hogy mennyire volt ő keresztény. Egy elcsépelt sztereotípiát akarsz minden szeretet nélkül ráerőltetni. Nos, én nem tudom, első válaszoló, keresztény vagy-e Te vagy sem, de ez a válaszod mindenről szól, csak a szeretetről sem. A nem hívők nem hánynak ilyeneket a másik szemére, amit te, hanem lehet, hogy inkább segíteni próbálnak az ilyesfajta kérdezőn.
Most azért, mert valaha megtapasztaltad a megváltást, szentlélekkel betöltekezést vagy bármit, vagy évekig benne éltél, és neked csodálatosan helyreállt az életed ettől, attól még létezhet olyan is, hogy valaki még naponta megtérít 20 embert és segít sokakon, mégse ér fabatkát sem az élete és legszívesebben meghalna, pedig hetente esik földre a Szentlélek erejétől és tapasztalja meg a betöltekezést, de valami miatt, tőle független okokból mégis elviselhetetlen problémái vannak. Nos, első válaszoló, te ilyenről nem hallottál, és csak a sztereotípiáid vannak meg.
Hogy a kérdésre válaszoljak: Azt írod, nem érdekelnek a meg fognak ölni, kínozni fognak, stb. Rendben. De az igazi sátánizmus valóban a sátánt szolgálja, amennyiben létezik. Ehhez viszont az igazi sátánról kéne valamicske információt megtudnod. Most az édeskevés, hogy ott volt az egyik oldal, hm, nem volt jó, akkor milyen a másik, anélkül, hogy bármit is tudnál a másik oldalról. Ha információkat akarsz a sátánról,a kkor azzal is foglalkoznod kell, ha kínozni fognak a pokolban vagy szenvedni fogsz. a kérdés, milyen forrásból fogadsz el információt a sátánról és miért. Ha csak megszűröd, hogy neked ez az információ kell, a többi nem érdekel, az nevetséges. Pl. vehetnénk a Biblia alapján az információt a sátánról, mert a Biblia eléggé elterjedt könyv, eléggé sokszínű, sok szerzőjű, jelentős háttérrel rendelkezik, stb. De másra hivatkozva más forrást is tekinthetsz hitelesnek. Ne mi döntsük el, te döntsd el, mit fogadsz el, nézz utána, stb. Nem mintha pont egy ilyenben segíteni akarnék.
Szóval eleve ki akarsz tolni embertársaiddal, embereket akarsz te magad ölni, kínozni, stb., mert a sátánnak valami ilyesmi a célja. vagy lehet, téged ez sem érdekel, csak az, hogy a másik oldal legyen ahhoz képest, mint ami az előző oldal volt.
na, most én itt nagyon kioktatós voltam mindenkivel, nem így akartam, csak leírtam a rálátásomat.
Azt viszont ne várd, hogy sátán szolgájává válásban bárki is segítsen...
"Pl. vehetnénk a Biblia alapján az információt a sátánról, mert a Biblia eléggé elterjedt könyv, eléggé sokszínű, sok szerzőjű, jelentős háttérrel rendelkezik"
Ennyi erővel akkor a Mein Kampf-ból is megismerhetjük a zsidó vallást.
"A negyedik választ miért kellett lepontozni?"
Mert Isten ellen úgy lázad, hogy betartja a 6. parancsolatát, és emiatt nevetségessé válik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!