Hogyan képzeljük el Istent?

Természetesen. Először a Szent Péter fogad, elkéri a Taj kártyádat, majd ad egy időpontot az Úristen fogadónapjára.

Ez a világítós Úristen egy marhaság. A Mi Úristenünk Attila hun királyra hasonlít leginkább.

Szerintem van egy fehér szakállas öregember,

és van Jézus, vagy hát nemtudom mert sosem láttam.

Hamvas Bélától olvastam, hogy mit gondolnak erről a buddhisták, de ahhoz, hogy azt megértsd, tudni kell a számmisztika alapját, ami a következő:

[A legnagyobb szám az 1 vagyis a 3, mert 1=0=végtelen, ami ugye három.]

Magyarázat: az egy azért a legnagyobb szám, mert abban benne van minden, az egy a teljes egység, amikor minden egy. Aztán a három is ugyanez az egy. Gondolj arra, hogy Szentháromság. A három egy.

A nagy világnézetek mind ezt magyarázzák. Az ateisták a 0-t vagyis, hogy nincs Isten, az Istenhívők az 1-et, vagyishogy van egy Isten, a panteisták a végtelent, vagyis, hogy isten mindenben jelen van, maga a természet, mi is azok vagyunk.

A buddhista tanítások ez utóbbihoz állnak közel, a hinduizmus metefizikájából átvették, hogy minden egy és ez az egy a végtelen és amit mi a valóságnak hiszünk az az egy káprázata a MÁJA.

A buddhisták végsősoron úgy válaszolnak a kérdésre, hogy vajon 1, 0 vagy végtelen, hogy ez tulajdonképpen mindegy, mert ezt az ember fel nem foghatja és ez a három mind egy. Az ember életcélja pedig az kell, hogy legyen, hogy a mája örvényszerű körforgásának irányát a tudatosságunkkal megfordítsuk és egyre kevésbé akarjuk megragadni ezt a valóságot, mert ez csak káprázat, ami a egy része, de az egy a tiszta méz, a valóság pedig ennek felhígult, piszkos változata.

Szóval te se törődj ezzel, és bocs, amiért nem fogalmaztam elég szépen.

Cserébe itt van Kosztolányi vonatkozó verse:

Méz

A fájdalmam oly érett, mint a méz már,

és bölcs és mély és terhes száz titokkal,

és minden kincseket magába foglal,

és hallgat és vár, sehova se néz már.

Virágtalan bánat. De ez: a minden.

Méz, tiszta méz, méz, mennyei ital,

több mint a föld tünő virágival,

ambrózia, virágok lelke, kincsem.

Gyümölcs, nektár, melytől üdül a hívő,

minden cukrot magába édesítő.

Én csak röpültem és ezt szüreteltem

kalászos rónán és szőlős hegyekben,

ezt szüreteltem, mert én csak röpültem,

és életem nehéz mézzé köpültem,

bánattá, jajjá, könnyé, tiszta mézzé,

egy csonk világban egy fájó egésszé.

Ó lankák, ó virágok messze tája,

ti telt gyümölcsök korhadt rúdakon,

s ó könny, te élet mély esszenciája,

megölt virágok méze, fájdalom.