Milyen hely lehet a Mennyország?

mennyország, mennyek országa (lat. regnum coelorum): a tökéletes boldogság helye, Isten országának beteljesedett állapota.

1. A vallástört-ben az ég a legfőbb lénynek és más földöntúli hatalmaknak lakóhelye, egyben a transzcendens világ jelképe. Ezt az elgondolást az égbolt és a csillagok mérhetetlen távolságai is elősegítették. Egyes esetekben nem is lehet eldönteni, hogy a mitológiák az ég megszemélyesítéséről v. az égben lakó istenségről beszélnek-e. A puszták népeinek vallásában az anyagi égbolt áll a figyelem középpontjában. A mongoloknál tengri jelenti az eget, az ég lakóját és az isteni erőket és a mérhetetlen vizet (tenger). Más népeknél is előfordul, hogy az ég az istenség jelképe, de az isteneszme általában nem azonos az égbolt megszemélyesítésével. Sok nép hiedelmében és világképében megtalálható az égi szférák rétegződése, mindegyik réteg a maga szellemi lényeivel, s legfölül trónol a fő istenség. A sámánok és varázslók velük akarnak kapcsolatba kerülni, hogy varázserőt nyerjenek tőlük. Ismét másutt az ég úgy szerepel, mint az eső és a vihar istenének lakóhelye v. mint a ffi elv, szemben a földdel, a női princípiummal, s a kettő egyesüléséből keletkezik az élet. Egyes esetekben az égre úgy tekintenek, mint a jó lelkek lakóhelyére.

2. A Szentírásban. a) Az ÓSz-ben az ég elsősorban az erős égbolt fölötti rész. Az égbolt választja el az égi vizeket a földiektől, mert onnan jön az eső és a hó. A csillagok az égbolton keringenek. Az „ég és a föld” jelenti az egész teremtett világot (Ter 1,2; 2,4; Iz 1,2), s az egész fölött Isten trónol, körülvéve az égi seregektől (1Kir 22,19; Jób 1,6), mint kir. tekint le a földre (MTörv 26,15; Zsolt 2,4) és irányítja a tört-et. Az ég Jahve igazi lakóhelye, a kultikus helyek csak erejének megnyilatkozására szolgálnak. Csak a késői kv-ekben válik az ég az igazak lakóhelyévé (Bölcs 3,1-9; 4,7; 2Mak 7,36). Az ítéleten az ég a földdel együtt megsemmisül, de új ég és új föld keletkezik, a béke otthona. A késői zsidóság megtartotta az ósz-i világképet, de új az egekre vonatkozó spekuláció. A Kr. u. 1. sz. apokaliptika (4Ezd) a 3. égbe helyezi a Paradicsomot, ami azonos a mennyei Jeruzsálemmel. - b) Az ÚSz átvette az ég természetéről, elmúlásáról és újjáteremtéséről szóló nézetet (ApCsel 4,24; Mt 5,18; Mk 13,31; 1Pt 3,13; Jel 21). Isten az égnek és a földnek az ura, de az angyalok is az égben vannak. Onnan jön az Atya hangja (Mk 1,11) v. haragja (Róm 1,18). A választottak számára a mennyország az üdvösség helye. Az égi javak az egyedül maradandók (Mt 6,20; Mk 10,21), azért arra kell törekedni, ami fent van (Kol 3,1). Az igazak neve is ott van fölírva (Lk 10,20). Néha átveszik azt a zsidó szóhasználatot is, melyben Isten neve helyett a Mennyei, a Magasságbeli szerepel. Máté nem Isten országáról, hanem a mennyek országáról beszél. Jézus, föltámadása után, fölmegy a mennybe, és az Atya jobbján foglal helyet.

3. A keresztény tanításban a mennyország a végleges üdvösség kifejezése, ahol az emberek Krisztus által Isten életében részesülnek. Tehát a fogalomnak megvan a krisztológiai értelme. Nem valami történésen kívüli hely, ahová az ember eljut, hanem a Krisztussal való együttlét, az ő dicsőségében való részesedés, amit ő földi érdemeivel kiérdemelt önmagának és a mi számunkra. A mennyország tehát olyan személyes valóság, amelynek alapja a húsvéti misztérium, Krisztus halála és feltámadása. Innen kell a további teol. összetevőket kiolvasni. Ott Krisztusban a húsvéti áldozat állandósult, mint az Atyának való önátadás, s azt mint állandó jelent élik meg. Így a Krisztussal való együttlétben benne van az Atya imádása, s így Krisztus teste a tagokkal együtt a végérvényes templom (Jn 2,19). A Krisztus fősége alatt egyesült emberiség állandóan válaszol Isten szeretetére, s ez a kultusz olyan közvetlen, hogy benne van Isten színelátása (istenlátás). Isten mint végtelen jó van jelen, ezért a vele való életközösség teljes boldogságot ad. Annak a vitának nincs jelentősége, hogy ebben a boldogságban első helyen az ismeret (Tamás) v. a szeretet (Scotus) áll-e. Nem szabad kihagyni az ekleziológiai összetevőket sem. Krisztus úgy egyesíti magával az üdvözülteket, mint fő, mint második Ádám, azért azok egymással is közösséget alkotnak. Isten színelátását mindenki úgy kapja, mint Krisztus tagja, hiszen az ő fiúi örökségében részesülnek. Ezért a mennyország a sztek közössége, az örök élet lakomája, ahol az Euch. értelme is kiviláglik. - Nem kevésbé fontos az antropológiai szempont sem. Ez abban áll, hogy az isteni életben való részesedés a személy egyediségét nem rontja le, hanem megerősíti. Az Istennel és Jézus Krisztussal való találkozás mindig én-te közösség, s a sztek egyessége is igazi mi-közösség, ahol a szeretet a személyek teljességén és különbözőségén alapszik. Így a boldogság egyénileg is különböző az egyes személyek sajátosságának, adottságainak és érdemeinek megfelelően. Igaz, hogy az örök élet ajándék, és így Istené a döntő szó, amit az is kifejez, hogy Isten látásához a dicsőség fénye (lumen gloriae) szükséges. Isten figyelembe veszi a természetes képességeket és a földi érdemeket. A boldogságban benne van az érdemek jutalma is, bár az érdemek lehetőségét is a kegyelem adja a földön. A boldogság fokozatait úgy kell érteni, hogy ott mindenki a maga képességei szerint egészen boldog, mert elérte a teljességet, amit be tud fogadni, és így nem érez hiányt. Viszont akiknek a boldogsága nagyobb, azok több szeretetet nyújtanak másoknak, s így teljes a kiegyenlítődés. De a boldogságnak megvan a kozmikus szempontja is. Krisztus mennybemenetele nem azt jelentette, hogy elszakadt ettől a világtól, hanem inkább azt, hogy megadta és bemutatta a kozmikus megdicsőülés lehetőségét. A mi üdvösségünk és boldogságunk nem más, mint részesedés az ő dicsőségében. Ezért a mennyországot nem lehet úgy fölfogni, mint külön helyet v. mint egészen más állapotot, hanem mint az embereknek Istennel való életközösségét. Ezért amikor „felsőbb” világról beszélünk, azt nem tér szerint, hanem a lét rendje szerint kell érteni. Ezt jelzi a Szentírás az új ég és új föld kifejezéssel. - Végül a mennyország egyúttal a jelen élet eszkat. ígérete és állapota. De amíg a földi üdvtört. tart, addig az is állandó bontakozásban van. Végleges alakját csak Krisztus 2. eljövetelekor éri el, ill. az egyetemes ítéleten. Ott lezáródik a tört., és minden személy, minden mozg. v. eszme megkapja végleges értékelését és helyét. Krisztológiai szempontból még hozzá kell tenni, hogy Krisztus teljes győzelme akkor valósul meg, amikor misztikus testének minden tagja elérte célját a feltámadásban és a színelátásban. Ettől függetlenül az egyes ember a halála után megkaphatja a színelátást, mint ahogy azt az egyh. hagyomány tanítja is (D 530), de Krisztus teljessége, a pléróma csak a tört. végén alakul ki kozmikus nagyságában.

4. Ikgr. Az összes ábrázolások alapja az a tény, hogy a világmindenség véges, és a mennyország túl van ezeken a határokon. Isten lakóhelye, a Szentháromság műveinek kiindulópontja, az angyalok, a föltámadt Krisztus, a mennybevitt Mária és az üdvözültek hazája, mely a föltámadás után minden sztnek otthona lesz. A Jel-ben a mennyországról 3 képet kaptunk, melyek a művészek számára is döntőek: Az üvegtenger (4,6): rajta áll Isten trónja. Valóságos tengerként halakkal és tengeri madarakkal ábrázolták. Belőle táplálkozik a négy paradicsomi folyó és az élet forrása. Egy másik változat az üvegtenger kristály-jellegét hangsúlyozza. A karoling műv-ben igen gyakran, később ritkábban fordul elő. - Paradicsom és mennyei Jeruzsálem (Jel 21,1): többnyire jelképesen ábrázolták. A Paradicsomot a 6. sz-tól boltozatokban és kupolákban a kereszt, a Bárány, az élet-forrás, gazdag növényzet és állatok szimbólumával jelenítették meg (Ravenna, S. Vitale, 6. sz.). A mennyei Jeruzsálemet többnyire falakkal és tornyokkal jelezték.

A Szentírásban az "ég és föld" kifejezés jelentése: minden, ami létezik, az egész teremtés. Utal a kapcsolatra is, mely a teremtésen belül az eget és a földet egyszerre egyesíti és szétválasztja: a "Föld" az emberek világa; [Vö. Zsolt 115,16.] az "ég" vagy az "egek" jelölheti az égboltot, [Vö. Zsolt 19,2.] de jelölheti Isten sajátos "helyét" is, hiszen Ő, a "Mi Atyánk a mennyekben" (Mt 5,16); [Vö. Zsolt 115,16.] következésképpen a "mennyet" is, ami az eszkatologikus dicsőség. Végül az "ég" szó jelenti a szellemi teremtmények, az Istent körülvevő angyalok "helyét".

Az Istennel való tökéletes életet, ezt az életközösséget az Istennel, a Szűz Máriával, az angyalokkal és az összes szentekkel nevezzük "mennyországnak". A mennyország az ember végső célja és legmélyebb vágyainak beteljesedése, a végső és teljes boldogság állapota.

A mennyországban élni azt jelenti, "Krisztussal lenni". [Vö. Jn 14,3; Fil 1,23; 1Tesz 4,17.] A választottak "Őbenne" élnek, de megtartják, sőt megtalálják saját mivoltukat, a saját nevüket: [Vö. Jel 2,17.] "Az élet ugyanis annyit jelent, mint Krisztussal lenni; mert ahol Krisztus, ott van az Ország." Jézus Krisztus halálával és föltámadásával "megnyitotta" nekünk a mennyországot. Az üdvözültek élete a Krisztus által megvalósított megváltás gyümölcseinek teljes birtoklása. Krisztus azokat, akik hittek benne és hűségesek maradtak akaratához, részesíti a maga mennyei dicsőségében. A mennyország mindazok boldog közössége, akik tökéletesen beépültek Krisztusba.

"Ki vagy a mennyekben" - Ez a bibliai kifejezés nem helyet (teret) jelent, hanem létmódot; nem Isten távolságát jelenti, hanem fölségét. A mi Atyánk nem "másutt" van, hanem "túl van mindazon", amit mi az Ő szentségéről elgondolhatunk. Mivel Ő a háromszor Szent, egészen közel van az alázatos és megtört szívhez.

"Jól értjük tehát, hogy a kijelentés: Miatyánk, ki vagy a mennyekben, az igazak szívére érvényes, mint az Ő szent templomára. Ugyanígy, aki imádkozik, azt is akarja, hogy benne lakjék az, akit megszólít."

"A mennyek azokat is jelenti, akik a mennyei képmást hordozzák, akikben Isten lakik és sétál."

A mennyek szimbóluma a szövetség misztériumára utal, melyben élünk, amikor a mi Atyánkhoz imádkozunk. Ő a mennyekben van, ez az Ő lakása, az Atya háza tehát a mi "hazánk". A szövetség földjéről a bűn kiűzött minket, [Vö. Ter 3.] és az Atyához a mennybe a szív megtérése vezet vissza. [Vö. Jer 3,19--4,1a; Lk 15,18.21.] Krisztusban tehát az ég és a föld megbékél, [Vö. Iz 45,8; Zsolt 85,12.] mert egyedül a Fiú "szállt alá a mennyekből", és Ő teszi, hogy mi Vele együtt oda fölmenjünk keresztje, föltámadása és mennybemenetele által. [Vö. Jn 12,32; 14,2--3; 16,28; 20,17; Ef 4,9--10; Zsid 1,3; 2,13.]

A "ki vagy a mennyekben" nem helyet jelöl, hanem Isten fölségét és jelenlétét az igazak szívében. Az ég, az Atya lakása az igazi haza, mely felé törekszünk, s melyhez már hozzátartozunk.

"Az evangélium tele van naivsággal. Mit jelent pl., hogy Jézus "felment a mennybe"? Mi az a "menny"? És Szűz Máriát a mennyben az Isten "megkoronázta"? A mennyországban is vannak koronák? Miből? Fából? Vasból? Aranyból? Úgy tartogatják ott a koronákat, mint valami színházi kelléktárban?"

Valóban naivság a mi részünkről, ha a legfölségesebb dolgokat is földiesen, gyermekesen, túlságosan emberiesen képzeljük el. Ha pl. a mennybemenetelt úgy értjük, hogy Krisztus teste csakugyan valahová a csillagok közé emelkedett s a mennyország okvetlenül anyagi térhez kötött hely vagy állapot. Vagy hogy a túlvilági "korona", amelyről Szent Pál apostol is beszél, vagyis a végső jutalom és megdicsőülés, valamiféle emberi "koronázást" jelent. Ha a vallás kénytelen a szellemi dolgok érzékeltetésében evilági és emberi képekkel is dolgozni, ha pl. a Szentírás maga az első oldalon azt mondja, hogy Isten az emberekkel nemcsak társalkodott, hanem "járkált" is a paradicsomban, ez természetesen nem egyéb, mint az Istennel való közvetlen és csodálatos érintkezésnek emberi formákban való kifejezése, amelyről minden komoly ember azonnal megérti, mi benne a tartalom és mi a külső forma.

Annyi azonban bizonyos, hogy a vallási élet körül bizonyos emberek hibájából sokszor feleslegesen sok naivság halmozódik fel s ez a vallás tekintélyét éppen a magasabb értelmiségű és önállóbb gondolkozású emberek szemében rontja. Az a sok jámbor néprege pl., amelyet egyesek a vallási élethez fűznek, az a nem mindig ízléses mód, ahogy a nép egyes rétegei a templomban s a templomon kívül a vallásos életüket gyakorolják, az a kissé gyermekes, sőt öregasszonyos stílus, ahogy a vallásos gondolataikat szóban vagy írásban kifejezik, néha valóban nem szolgál a vallásnak dicsőségére.

Azonban mi következik ezekből a jelenségekből? Csak az, hogy az emberek kicsinyek s a legnagyobbat is szeretik a maguk kicsiségének megfelelő módon foglalni formákba és képletekbe. Hiszen egyesek még a legnagyobbnak s legfölségesebbnek; magának az Istennek a nevét is kicsinyítik, "Istenkének" mondják, ami maga is a legnagyobb naivság. Küzdjünk a vallási naivság ellen, de értsük is meg, hagy egyszerű emberektől nem lehet bossuet-i vagy prohászkai megnyilatkozásokat várni s magunk se essünk abba a naivságba, hogy mások naivsága miatt a legvalóbb és leghatalmasabb igazságokat kevésre becsüljük!

"Hol van az a mennyország: fent vagy lent? Hiszen ami nekünk "fent" van, az az ellenlábasainknak lent van."

A mennyország helyét egyáltalán nem tudjuk, s ha a fizikai égre mutatunk, mikor a mennyországról beszélünk, ezzel csak azt akarjuk jelezni, hogy egy, a mi világunktól messze különböző s annak felette álló országra utalunk.

Na akkor gyöjjön a fekete leves... Nincs mennyország (már a közismert értelemben). Már bocsánat, hogy én közlöm a rossz hírt, de ne a hírhozónak vegyétek a fejét!

Igaz vannak szellemteremtmények, akik más síkon mozognak, de ők oda fel lettek teremtve, az emberek meg ide le a földre és mi itt is fogunk élni a feltámadás után.

Persze nem ilyen körülmények között, mert ott nem lesz semmi rossz. Viszont ami a lényeg, hogy egyáltalán nem lesz unalmas! A mostani agyunkkal még elképzelni sem tudjuk mennyi klassz dolog vár ott ránk.

Viszont a jó hír, hogy pokol sincs (már a közismert értelemben). Isten nem kínozna örök időkön át embereket. A megátalkodottaknak, akik tudatosan, akarattal a gonoszságot választják (sajnos sokan lesznek ilyenek, de fogalmam sincs, hogy miért), az örök megsemmisülés a 'jutalmuk'.

No, meggyütt a jehovista...

Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: "Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak." Akkor a trónon ülő megszólalt: "Íme, újjáteremtek mindent!" (Jel 21,1-5; Vö. Iz 65,17; 66,22; 2Pét 3,13)

Azaz nem lesz menny és föld (a mostani, "régi" értelemben), hanem e kettő lényegében fedni fogja egymást.

Ajánlott irodalom: [link]

A Szentírásban az "ég és föld" kifejezés jelentése: minden, ami létezik, az egész teremtés. Utal a kapcsolatra is, mely a teremtésen belül az eget és a földet egyszerre egyesíti és szétválasztja: a "Föld" az emberek világa; [Vö. Zsolt 115,16.] az "ég" vagy az "egek" jelölheti az égboltot, [Vö. Zsolt 19,2.] de jelölheti Isten sajátos "helyét" is, hiszen Ő, a "Mi Atyánk a mennyekben" (Mt 5,16); [Vö. Zsolt 115,16.] következésképpen a "mennyet" is, ami az eszkatologikus dicsőség. Végül az "ég" szó jelenti a szellemi teremtmények, az Istent körülvevő angyalok "helyét".

Az Istennel való tökéletes életet, ezt az életközösséget az Istennel, a Szűz Máriával, az angyalokkal és az összes szentekkel nevezzük "mennyországnak". A mennyország az ember végső célja és legmélyebb vágyainak beteljesedése, a végső és teljes boldogság állapota.

A mennyországban élni azt jelenti, "Krisztussal lenni". [Vö. Jn 14,3; Fil 1,23; 1Tesz 4,17.] A választottak "Őbenne" élnek, de megtartják, sőt megtalálják saját mivoltukat, a saját nevüket: [Vö. Jel 2,17.] "Az élet ugyanis annyit jelent, mint Krisztussal lenni; mert ahol Krisztus, ott van az Ország." Jézus Krisztus halálával és föltámadásával "megnyitotta" nekünk a mennyországot. Az üdvözültek élete a Krisztus által megvalósított megváltás gyümölcseinek teljes birtoklása. Krisztus azokat, akik hittek benne és hűségesek maradtak akaratához, részesíti a maga mennyei dicsőségében. A mennyország mindazok boldog közössége, akik tökéletesen beépültek Krisztusba.

"Ki vagy a mennyekben" - Ez a bibliai kifejezés nem helyet (teret) jelent, hanem létmódot; nem Isten távolságát jelenti, hanem fölségét. A mi Atyánk nem "másutt" van, hanem "túl van mindazon", amit mi az Ő szentségéről elgondolhatunk. Mivel Ő a háromszor Szent, egészen közel van az alázatos és megtört szívhez.

"Jól értjük tehát, hogy a kijelentés: Miatyánk, ki vagy a mennyekben, az igazak szívére érvényes, mint az Ő szent templomára. Ugyanígy, aki imádkozik, azt is akarja, hogy benne lakjék az, akit megszólít."

"A mennyek azokat is jelenti, akik a mennyei képmást hordozzák, akikben Isten lakik és sétál."

A mennyek szimbóluma a szövetség misztériumára utal, melyben élünk, amikor a mi Atyánkhoz imádkozunk. Ő a mennyekben van, ez az Ő lakása, az Atya háza tehát a mi "hazánk". A szövetség földjéről a bűn kiűzött minket, [Vö. Ter 3.] és az Atyához a mennybe a szív megtérése vezet vissza. [Vö. Jer 3,19--4,1a; Lk 15,18.21.] Krisztusban tehát az ég és a föld megbékél, [Vö. Iz 45,8; Zsolt 85,12.] mert egyedül a Fiú "szállt alá a mennyekből", és Ő teszi, hogy mi Vele együtt oda fölmenjünk keresztje, föltámadása és mennybemenetele által. [Vö. Jn 12,32; 14,2--3; 16,28; 20,17; Ef 4,9--10; Zsid 1,3; 2,13.]

A "ki vagy a mennyekben" nem helyet jelöl, hanem Isten fölségét és jelenlétét az igazak szívében. Az ég, az Atya lakása az igazi haza, mely felé törekszünk, s melyhez már hozzátartozunk.

A Bibliában egyébként a "föld" szó alatt nem ezt a sárgömböt kell érteni, melyért az erőszakosak harcolnak, s ahol a szelídek a rövidebbet húzzák, hanem az igéret földjét, a földi messiási országot és annak folytatását a mennyben. (V. ö. Zsolt. 37, 11.)

A földet, országot gyakran nevezik a próféták képleg a mennyország helyett.

A mennyország, vagy mennyek országa nem más, mint a tökéletes boldogság helye, Isten országának beteljesedett állapota. Tehát ez a szó a végleges üdvösség kifejezése, ahol az emberek Krisztus által Isten életében részesülnek.

Krisztus mennybemenetele nem azt jelentette, hogy elszakadt ettől a világtól, hanem inkább azt, hogy megadta és bemutatta a kozmikus megdicsőülés lehetőségét. A mi üdvösségünk és boldogságunk nem más, mint részesedés az ő dicsőségében.

A mennyország nem valami történésen kívüli hely, ahová az ember eljut, hanem a Krisztussal való együttlét, az ő dicsőségében való részesedés, amit ő földi érdemeivel kiérdemelt önmagának és a mi számunkra.

A mennyországot nem lehet úgy fölfogni, mint külön helyet v. mint egészen más állapotot, hanem mint az embereknek Istennel való életközösségét. Ezért amikor „felsőbb” világról beszélünk, azt nem tér szerint, hanem a lét rendje szerint kell érteni.

A Bibliában igen is szó van a pokolról. Kárhozat: gör. apoleia: nem jelent megsemmisülést (annihilációt) vagy teljes nem-létet, miként azt néhány szekta hamisan tanítja, hanem sokkal inkább a pokol tüzében lévő örökös büntetést fejezi ki, mint azt a görög lexikonok, illetve szótárak egyöntetűen tanúsítják. A szó tágabb értelméhez vö. Mk 14:4; Mt 26:8; ApCsel 8:20. Ez a szó van a Jel 17,8.11-ben is, a vadállatra vonatkoztatva. Az ehhez kapcsolódó részek, a Jel 19,20, ill. a Jel 20,10 közlik velünk azt, hogy a vadállat (a sátánnal és a hamis prófétával együtt) gyötrődni fog éjjel-nappal, örökkön-örökké. Ugyanez a tragikus sors vár azokra az emberekre is, akik elutasítják Istent (vö. Mt 25:41,46; 8:12; 10:28; 13:24-30,36-43,49-50; Mk 9:43-48; Zsid 10:28-29; Jel 14:10-11; 20:15; 21:8). Ennek a rokonszava az apollumi = pusztulás (Mt 10,28), amit hasonlóképpen illusztrálhatunk. Az apollumi szó eltúlzott, szó szerinti értelmezésének alkalmazása sok esetben nyilvánvaló képtelenséghez vezet (vö. Mt 10:6; Lk 15:6.9.24; Jn 18:9). A helyes írásmagyarázat megkívánja, hogy összehasonlítsuk a szentírási részeket, kiértékeljük a szövegkörnyezet, és a görög és héber kifejezéseket rendesen megértsük.