Istent ki teremtette?

Nekünk embereknek, akik születtünk és akiknek most ez a 60-70 életévünk van, nehéz elképzelni, hogy valaki öröktől fogva létezzen. A mi értelmünk és felfogóképességünk ehhez túl kevés és "beszűkült".

Pl: Egy kutya/macska is be tudja kapcsolni a TV-t ha megtanítom hogyan nyomja be a gombját, de ha el akarnám magyarázni neki a működési elvét, akkor csak értelmetlenül nézne rám.

Így mi sem érthetjük azt meg, hogy létezik egy olyan valaki/valami akinek NEM volt kezdtete. Egyszerűen el kell fogadnunk.

Épp ezért is van szükségünk Isten vezetésére, mert Ő olyan szinten értelmes, mi meg csak a magunk nézőpontja szerint látunk mindent.

I. A józan ember mit tart igaznak?

A józan ember azt tartja igaznak,

1. amit magától tud,

2. amit másnak hisz.

1. Magunktól tudhatunk valamit, vagy külsőleg, vagy belsőleg. Külsőleg az öt érzékünkkel, belsőleg az eszünkkel. Külsőleg: az öt érzék: a látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás. Amit tehát látok vagy hallok vagy szagolok vagy ízlelek vagy tapintok, azt igaznak tartom.

Belsőleg az ésszel. Például: ha látom, hogy a kémény füstölög, tudom, hogy tűz van a kályhában. Nem látom ugyan magát a tűzet, de látom a füstöt, és eszem azt mondja: a füstnek kell, hogy oka legyen, és ez az ok a tűz.

A következtetés tehát az, hogy egy igazságból az ész megismer egy másik igazságot azon szabály alapján, hogy semmi sincs elegendő ok nélkül.

2. Másnak hiszünk, ha az megbízható. Megbízható csak az, aki nem hazudik és nem szokott tévedni. Föltétlenül megbízható az, akiről lehetetlenség föltételeznünk, hogy hazudik vagy téved.

Ha valaki azt mondja: „Csak azt hiszem (tartom igaznak), amit látok, ez felületes beszéd. Az ilyent efféle kérdésekkel kell észretéríteni. Láttad már Amerikát? Nem. – Akkor szerinted nincs Amerika. Láttad már az eszedet? Nem. – Akkor szerinted nincs eszed.

II. Isten léte

Istent szemünkkel nem látjuk, de tudunk rá eszünkkel következtetni. Következtethetünk a látható dolgokból, még pedig, amint azok vannak és amint azok erednek. Amint vannak, rendet és célszerűséget veszünk rajtuk észre.

A rendből így következtetünk. Rend van fent, az égboltozaton és lent a földön. Ebből eszünk azt következteti: Ahol rend van, ott rendezőnek is kell lennie. Már pedig a világon csodálatos rend van. Tehát csodálatos rendezőnek is kell lennie. És ezt a csodálatos rendezőt nevezzük mi Istennek.

A célszerűségből így következtetünk. A természetben mindenütt célszerűséget látunk, tapasztalunk. (Például a lónak patája van, mert terhet kell húznia, míg az embernek finoman tagolt keze, mert neki finomabb munkát kell végeznie.) Ahol viszont célszerűség van, ott kell valakinek lennie, aki ezt a célszerűséget kigondolta és létrehozta. Már pedig a világon bámulatos célszerűség van. Tehát kell valakinek lennie, aki ezt eszével oly bölcsen kigondolta és hatalmával létrehozta. És ezt a valakit Istennek hívjuk.

Az eredetből így következtetünk. Minden élet másból ered. Így például a fa magból ered, a mag meg a fából. Vagy az egyiknek vagy a másiknak kellett elsőnek lennie, de ez az első nem lehetett a másikból, mert akkor nem volna első. Kell tehát valakinek lennie, aki ezt az elsőt létrehozta. És ezt a valakit Istennek hívjuk. Éppen így vagyunk a tyúkkal és a tojással is. És végre az emberekkel is. Az első emberpár nem lehetett más emberekből, mert akkor nem volnának elsők. Kellett tehát valakinek lennie, aki teremtette az első embereket. Vagyis az első életet teremtenie kellett olyan valakinek, aki az életet szükségszerűen önmagától öröktől fogva bírja. És ezt a valakit Istennek hívjuk.

Hogy ez a következtetés helyes, azt mutatja a közmegegyezés. Az összes népek megegyeznek abban, hogy van Isten. Egész nép sohasem volt, most sincs, hogy legfelső lényt el ne ismerne, akit Isten gyanánt imád. Tévedtek abban, hogy milyen az Isten, de hogy van Isten, azt minden nép elismeri. Csak egyes emberek vannak, akik azt mondják, hogy nincs Isten. De ezt csak szájukkal mondják, mert ha betegek, vagy valami baj éri őket, mindjárt felsóhajtanak: „Jaj, Istenem!” És éppen az istentagadók káromkodnak legtöbbet. Miért káromolják Istent, ha nincs?

„Bizonyos-e, hogy van Isten?”

Ha egyáltalán van logika a földön, ha van józan és értelmes gondolkozás, ha nem csak minden, amit észnek, gondolkozási törvénynek, jogos következtetésnek nevezünk, akkor Isten van, sőt akkor az ő léte bizonyosabb, mint bármi más bizonyosság a világon.

Természetesebb dolog, hogy Isten van, mint az, hogy vannak véges, teremtett lények, mert Istennek lényege a létezés, a nélkül el sem gondolható; míg a véges lényekről a nemlétezés éppúgy elgondolható, mint a létezés. Isten szükségképp létezik, a többi dolgoknál talány, hogy léteznek és miért léteznek.

„Honnan Tudom, hogy van Isten?”

Tudom mindenekelőtt abból, hogy van világ és ez a világ nem lehet önmagától való. Mert ez a világ valaha nem volt; másképp már régen befejeződött volna benne minden mozgás és minden élet (így szól az entrópia törvénye, a modern fizika egyik sarkalatos tana) és nem lenne többé semmi más, mint holt és hideg anyag a világűrben. Ha tehát a világ ma van, akkor alkotta valaki, s olyannak alkotta, amilyen.

A világ kialakulása, éppúgy mint a léte maga, alkotó és rendező Végső Okot követel éppúgy, mint ahogy egy szépen bekerített s megművelt kertről senki sem mondhatja, hogy kertész és elrendező nélkül jött létre és rendezkedett be ilyen szépen. Ha egy zsebóra nem jöhet létre órás nélkül, egy finom ebéd szakács nélkül s egy könyv nyomtató nélkül, ha a Zalán futása nem születhetett meg Vörösmarty költői lángelméje nélkül: hogyan jött volna létre ez a végtelenül sokszerű, szép és egymásba vágó világ, ez a sokezer millió robogó, vágtató, ragyogó égitest, ezek a tejutak és csillagködök, ez a fény és melegség, erő és nagyság, célszerűség és milliárdos rend egy közös Rendező, Kitervező, Felépítő s Összhangbahozó, egyszóval: teremtő Isten nélkül?

„Be lehet-e bizonyítani az Isten létét a puszta észből is? Szentírás és kinyilatkoztatás nélkül?”

Természetesen! Csak logikusan és következetesen kell alkalmaznunk az elégséges alap és okság elvét a világegyetem s az élet legnagyobb tényeire. Igaz, az itt következő ú. n. bölcseleti érvek csak bölcseletileg képzett elméknek valók; másokat inkább a fizikai világból vett érvek ragadnak meg (l. 48 k. l.).

1. Az Isten létét bizonyítja mindenekelőtt a létezés ténye maga. A létezés egész hatalmas birodalma Isten létét harsogja. Az, hogy vannak dolgok, van egy egész világ, amelynek a léte esetleges, amelynek a lényleges létezés egyáltalán nem tartozik a fogalmi tartalmához. Amely tehát esetleg sohasem is létezhetett volna. Lehetett volna úgy, hogy sohasem létezik.

Semmi sem okolja meg, hogy ennek vagy annak a paránynak, ennek vagy annak a fűszálnak vagy falevélnek, homokszemnek vagy akár embernek is okvetlenül léteznie kelljen; hogy megrendülnének a lét és gondolkozás törvényei, ha ez a szúnyog sohasem jött volna a világra, vagy akár ez a mi naprendszerünk sohasem alakult volna ki. Apróságokon múlik s lehetne millió szúnyoggal több vagy kevesebb is a világon.

Hogyan van az, hogy mégis vannak, léteznek ezek a nem lényegüknél fogva létező dolgok? Milliárd és milliárdnyi számban? Dolgok, amelyeknek létezése nem logikai szükségesség? Amelyek éppúgy lehetnének nem létező semmiségek is? Itt valaki, valami fensőbbséges erő döntött a felett, hogy ezek a dolgok egyáltalán létezzenek-e vagy ne, hogy a világ létrejöjjön és kialakuljon-e vagy ne! Ez logikai szükségesség. Mert semmi sem lehet a nélkül, hogy elégséges alapja ne legyen; itt pedig a létezés maga olyan, hogy önmagában nincsen elégséges alapja!

Ezt a mélyen filozófiai érvet talán nem mindenki érti meg egyszerre. Mert teljes mértékű felfogásához bizonyos gondolkozásbeli mélység és fegyelmezettség kell. De aki belehatol ebbe a gondolatfűzésbe, az ebben az egy érvben az Isten létének legkivédhetetlenebb bizonyítékát találja meg.

2. Az Isten létét bizonyítja továbbá a dolgok belső lényegi tökéletlensége. Az, hogy az egyik dolog "ilyen", a másik "olyan" az egyik a létnek ezt, a másik azt a fokát, fajtáját, árnyalatát képviseli. De egyik sem képviseli az egész létteljességet, a léttökéletességet. Egyik sem mondhatja magáról: én vagyok maga a lét; én azért vagyok, mert minden irányban oly teljesen tökéletes lény vagyok, hogy a tökéletességemből maga a valóságos és szükségszerű lét sem hiányozhatik. Nem, az egyik dolog a létnek csak ezt, a másik csak azt a kicsinyke töredékét testesíti meg. Mármost: ha valaki vagy valami nem a maga létteljességénél fogva bír ezekkel vagy azokkal a tulajdonságokkal, akkor hát ki szabta meg neki, hogy mit és mennyit kapjon s képviseljen a léttökéletességből? Hogy az egyik ilyen legyen, a másik olyan? Az egyik legyen szellem, a másik legyen anyag; s ha anyag, akkor élő vagy élettelen legyen-e? S ha élő: növény-e, állat-e, ember-e? S ha pl. állat: egysejtű-e, vagy rovar, vagy hüllő, vagy madár, vagy emlős állat? Ha növény: hogy fű-e, gabona-e, bokor-e, fa-e? És milyen fa

Mindegyik olyan, aminő a közvetlen őse, a törzs volt, amelyből sarjadt; ez igaz; de ez a kérdést nem oldja meg, csak hátrább vetíti. Ki tette, hogy a létnek egyáltalán ennyi foka, fajtája, ily széles skálája legyen a világon? Ha azt mondod: a véletlen, akkor már letértél a logikus gondolkodás útjáról, mert véletlen nincs. A lét fokának meghatározója, a lét roppant tárházának kiosztogatója csak egy bölcs és hatalmas Végtelen Lény lehet: az Alkotó.

3. Még ez sem minden. Ezen a világon a dolgok folytonos, rendszeres változásoknak, alakulásoknak vannak alávetve. Egyik tökéletességi állapotból a másikba mennek át; az egyik lét formáját felveszik, a másikét elvesztik. Minden mozgás, minden növekvés, minden fejlődés, minden cselekedet, minden szó és gondolat: változás. Ha azonban e világon minden dolog változó, akkor szükségkép véges és teremtett dolog is valamennyi. Miért? Mert a teremtetlen, a végtelen lény nem változhatik soha, semmiben: hiszen mindig mindene megvan, egyenlően, végtelenül és tökéletesen. Másképp nem volna végtelen lény. Ami önmagától való, az szükségképp és mindig olyan, amilyen: öröktől egyforma és egyformán végtelenül tökéletes.

Ha a természet önmagától volna, akkor a természet rendje is önmagától való s változhatatlan lenne, mert hiszen a dolgok lényegéhez tartoznék. Pedig hát nem változhatatlan, mert bár kicsiben, de az ember is ezerszeresen változtathat rajta. Tehát ez a világ nem önmagától való, hanem egy Fölötte álló végtelen Lényre utal.

4, Az Isten létét bizonyítja továbbá a dolgok sokfélesége. Ami önmagától való lény, az nem lehet sok, hanem csak egy, de ebben az egységben abszolút nagy és tökéletes. A véges lények épp azért sokfélék, mert mindegyik véges, egyik sem meríti ki a lét teljességét. Ha a világ azonos volna az Istennel, akkor csak egyetlenegy atomból állhatna, illetve helyesebben: nem atomból, mert az atom már maga is anyagot, tehát összetettséget és térhezkötöttséget s így beszűkítést, tökéletlenséget mond, hanem egyetlenegy isteni lényből.

Ki mondhatja ezt, ha körülnéz s látja maga körül a létezők pazar sokféleségét, a sokmillió égitestet, mindegyiken a sokmillió élő vagy élettelen lényt s egyetlen porszemben az atomok végtelen sokaságát, sőt még ugyanazon atomon belül is az elektronok, protonok és neutronok milliárdnyi számát?

A pantheizmus épp azért a legnagyobb képtelenség: mert egynek veszi, ami nyilvánvalóan sok, ami nemhogy nem egy, hanem megszámlálhatatlan, áttekinthetetlen, őrjítően sokszerű tarkaság.

„Ezek mind filozófiai érvek. De vajon természettudományi alapon is bizonyítható-e az Isten léte?”

Igen s ismét többféleképen.

Már fentebb utaltunk a világ bámulatos rendjére. Honnan ez a rend? Már az sem lehet puszta véletlen, ha két-három hidrogénmolekula pontosan ugyanazokat a fizikai és vegytani törvényeket követi. Még kevésbé lehet puszta véletlen, hogy ahány hidrogénmolekula csak van a világon és a világmindenségben, - kimondhatatlan, elképzelhetetlen mennyiségű - az mind, kivétel nélkül, pontosan ugyanazon törvényeknek hódol! A Napban és Sziriuszban, a csepp vízben és az egész tejút-világban, mindenütt! Egyik sem vonja ki magát a szabály alól, egy felsőbb, reálisan ható, kivédhetetlen parancs és törvény rendelkezése alól!

Ki tette azt, hogy a világban természeti törvény van, sőt természeti törvények egész végeláthatatlan láncolata? Ki tette azt, hogy minden létező, akár élő, akár élettelen, akár földi, akár csillagvilági, ezt a rendet követni és ezeknek a természeti törvényeknek engedelmeskedni legyen kénytelen?

Magától alakult ki ez a rend? Ez a feltevés az emberi ész legnagyobb keresztre feszítése, megcsúfolása, végleges sutbavetése volna! Magától: annyi lenne, mint: véletlenül. Véletlenül, vagyis semmis alapon! Véletlenül még tíz kavics sem igazodik egy sorba, nemhogy sokezer milliárdszor sokezer milliárd kavics és hegy és Nap és atom és molekula! Ahol ily óriási méretű elrendezettség mutatkozik, ott az elrendező értelmet tagadni annyi, mint: az észt magát arculütni, a gondolkodásról végleg lemondani. Hogy erre a lemondásra: a véletlennek trónra emelésére, mindenféle nyakatekert, ravasz, elburkoló elmefuttatásokkal való elfödésére még tudós emberek is vállalkozhatnak, az az emberi értelem megtévelyedésének egyik elszomorító tünete. De lehetetlent bizonyítani, a dolgok nyilvánvalóságát felforgatni, a gondolkozás egyszeregyét megváltoztatni semmiféle ravaszkodással nem lehet.

„Jó, jó, de elrendezni még nem annyi, mint teremteni! Az órás is elrendezi az óramű alkatrészeit de azért nem teremti az órát.”

Nagyon helyes, az elrendezés maga csakugyan még nem okvetlenül teremtés. Igaz, hogy ha az Isten nem volna a világnak teremtője, csak elrendezője, már akkor is oly borzalmasan erős nagyúr volna, hogy porig kellene hajolnunk előtte. Aki naprendszereket s tejutakat "rendez el", az mégiscsak igen hatalmas gépész és rendező lehet! Azonban nem így van. Az az elrendezés, amelynek a világegyetemben ezerszeresen tanúi vagyunk, nemcsak külsőséges. Nemcsak olyan, mint pl. az égitestek mozgása, mozgási sebessége vagy iránya, amelyek mind csupa esetleges, az égitestek mivoltára nézve közömbös és külsőséges dolgok.

A valóságban a legtöbb elrendező természeti törvény a dolgoknak a legbenső lényegét magát illeti s határozza meg s akkor bizony az elrendező szükségkép egyúttal a dolgok lényegadója is, tehát teremtője! Az pl., hogy mi emberek gondolkozunk és akarunk, hogy szellemi életünk van s vannak művelődési, tudományos, közvetítő, szépészeti, stb. ösztöneink: az bizony nem külső elrendezés csupán, hanem belső alakítás, a mivoltunk megszabása, lényegadó meghatározás, tehát teremtés. Aki ezeket a szellemi ösztönöket a törvényeket a lényegünkbe írta, az magának a mi szellemünknek csak alkotója lehet!

Az Isten tehát nemcsak elrendező, hanem csakugyan: alkotó, teremtő is.

„A világ az anyag belső törvényeiből szükségképpen alakult ki.”

Mi az, hogy "szükségképpen"? Ahol "szükség" van, ott már valami belső törvény is van; de ahol törvény van, ott törvényhozó is kell: ott valaki kitervezte s megalakította azokat a belső erőket és képességeket, amelyek szerint az anyag fejlődése folyik. Mármost vajon ki volt ez a kitervező, ez a törvényhozó, ez az elrendező, ezeknek az erőknek és képességeknek összhangzatos megállapítója, bölcs és hatalmas elindítója, ha nem az Isten? Egy fejlődőképes világot teremteni s fejlődőképes erőkkel ellátni még nagyobb mestermű, mint egy sohasem változó, kész világot létesíteni.

„A világot s annak rendjét a természet erői létesítették.”

Olyan beszéd ez, mintha azt mondaná valaki: az órát nem órás készítette, hanem az óra erői; a rúgók, a kerekek és a mutatók. Napoleon csatáit nem Napoleon vívta meg, hanem a hadászati törvények. A "természet erői" már csak végrehajtják azt, amit egy felsőbb értelmiség és akarat kitervezett és beléjük fektetett. A természet erői vakon hatnak: a nehézkedés, a vonzás, az elektromos áram, a mágnesség, stb. Itt azonban nem vakon ható erőkről van szó, hanem ezeknek az erőknek csodás rendjéről, célszerűségéről, ezermilliószoros összhangjáról, összeszerkesztettségéről, egymásba-illéséről, Ezt bizony a puszta természeti erőkre való hivatkozással megmagyarázni nem lehet. Nem a kavics, a mész és a tégla építi a házat, hanem a tervező építész és a végrehajtó építőmester.

Ha ez már egy kicsiny emberi művön szembeötlő, mennyivel inkább a teremtés csodálatos, ezertitkú rendjében és célszerűségében!

„Az u. n. célszerűség csak emberi belemagyarázás.”

Hogyan lehet ilyet mondani? Belemagyarázás volna az, ami oly csodás, milliószoros valóság?

Milyen csodálatos pl. a rovarok s a növények egymásrautaltsága! A méh a növénynek virágaiból él s ugyanakkor szállongásával széthordja a hímport s megtermékenyíti a növény bibéjét. A szél látszólag véletlenül járja a növényeket, valóságban pedig szintén hatalmas megtermékenyítője a növények életének. Ha a víz nem párologna el s nem tudna gőzállapotban úszni a légben, akkor nem lenne éjjelenkint harmat a földeken; ha nem sűrűsödnék a pára ismét vízzé a levegőben, akkor nem hullana a felhőkből termékenyítő eső, nem fakadna növényzet a földön, nem volna üdítő forrás, kihalna a sivataggá vált világon az élet. Ha a víz nem 0 foknál fagyna be s nem 4 foknál volna legsűrűbb, a folyók s a tavak telenként fenékig befagynának s a halak mind odapusztulnának; míg így a sűrűbb, melegebb víz alul kerül. A Nap másodpercenként 3.800 milliárd lóerő értékű hőt lövell a földre s ez a meleg a fénnyel együtt nélkülözhetetlen kelléke az élő szervezeteknek. A baktériumok a magasabbrendű élő lények táplálkozásában játszanak nagy szerepet, nélkülük nem volna anyagcsere. A halnak a farkával való evezése tökéletesebb, mint bármely vízi gépezet mozgása. A madár nem tudna repülni, ha teste nem volna tele levegőzsákokkal a bőr alatt, az izmok között, sőt a csontok belsejében is. E légzsákok nemcsak könnyűvé teszik a madarat, hanem repülés közben hűtik is a testét, hideg rétegekben pedig melegítik. A rovarok oly helyre rakják a petéiket, ahol azok védve vannak s azonnal élelmet is találnak, mihelyt kikelnek az álcák. A szúnyog és a szitakötő maga fél ugyan a víztől, de a petéit a vízbe hullatja, mert azok csak vízben fejlődnek. Bámulatos a pók, a méh, a hód építőösztöne, valamint idegen behatás ellen való védekezése.

A célszerűségnek valóságos remeke az emberi test: a teherhordozó csontváz és izomrendszer, a hőt előállító gyomorrendszer, a véredényrendszer s a szívnek szívó-nyomó gépezete, a tüdő szellőztető rendszere, a mozgató idegek és izmok egész csodálatos hálózata. Az ember lábikraizma pl. 5600 kg-ot emelhetne fel azzal az erővel, amellyel összehúzódni képes. Az emberi szem, fül, agy, idegek káprázatos finom és célszerű szerkezetűek, így a látóideg, amelynek átmérője mindössze 5 milliméter s mégis félmillió finom tengelyfonálból áll. S a legcsodálatosabb, hogy ezek a szervek megbetegedések esetén nagymértékben önmagukat gyógyítják és egészítik ki. Mennyi tervszervség és célszerűség rejlik mindenütt a természetben! S ez mind merő véletlen alkotása lenne?

H egy keresztény meghal, aki hitt Istenben és szerette őt és nincs mennyország, sem Isten az ciki...nem vár rá más, mint a semmi...de ha egy keresztény meghal és van mennyország és létezik Isten, akkor egy csodálatos, boldog, szeretteljes, örök élet vár rá. DE, ha egy hitetlen hal meg és nincs mennyország...ugyanaz vár rá mint arra aki hitt...DE, ha egy hitetlen meghal és van mennyország, létezik Isten, akkor örök szenvedés vár rá, minden nem meghal egy kicsit, örökkön-örökké szenved testileg-lelkileg egyaránt...

Szerinted ki jár jobban?

Előző válaszoló:

Neked van igazad, jó gondolat! :)

örökkön-örökké szenved testileg-lelkileg egyaránt...

szerintem attól nem fog örökké szenvedni,mert nem bizonyosodott meg a teremtő létéről itt a földön,csak pl amikor meghalt találkozott vele!Az csak azt jelentené,hogy Isten rosszul csinál valamit,és ráadásul igazságtalanság is lenne.Amúgy nem ismerek ilyen kegyetlen istent,csak akit Lucifernek hívnak,de ő nem isten!annyiszor mondom a kedvenc idézetemet,ahányszor csak tudom:

"Akiben Isten hisz, teljesen mindegy, hisz-e Istenben."

Azért kellene hinnünk isten létezésében mert hátha van mennyország?

A hívők azt mondják a félelemből való hit nem ér semmit.

Megkérdeztem egy keresztényt igazságosnak tartja e azt, hogy "egy gonosz ember aki mondjuk embereket öl, pedofil stb az, hogy ha halála előtt megtér a mennybe megy?"

Azt válaszolta "igen, mert a megtérésével megbánta a bűneit".

Ellenben aki becsülettel leéli az életét a pokolra jut, csak mert nem foglalkozik a kereszténységgel.

Na én innentől kezdve nem értem, hogy nevezhetik istent igazságosnak?

Én vallásos nevelést kaptam és sokat imádkoztam istenhez, de annyi szerencsétlenség ért már az életemben, hogy azt vontam le, hogy vagy nem érdekli mi van velem vagy nem is létezik. Így aztán lassan eljutottam a hitetlenségig.

Egyébként meg annyi vallás létezik, honnan tudjuk, hogy melyik az igazi és melyikben kéne hinni?

"Mindenki a saját lovát dicséri."

Megkérdeztem egy keresztényt igazságosnak tartja e azt, hogy "egy gonosz ember aki mondjuk embereket öl, pedofil stb az, hogy ha halála előtt megtér a mennybe megy?"

Azt válaszolta "igen, mert a megtérésével megbánta a bűneit".

Akkor az hülye. Nem tudom, hogy mért kell ezt az esetet általánosítani. 1000 közül van egy ilyen, aki tényleg megbánja a bűneit, de annak tényleg olyannak kell lenni,... A pokolra jut. Az élete a mérce, nem az utolsó 1 szekundum. (meg az, hogy az utolsó egy szekundumban meg-e gyóntál, mert ha nem, pokolra jutsz)

Ellenben aki becsülettel leéli az életét a pokolra jut, csak mert nem foglalkozik a kereszténységgel.

Na én innentől kezdve nem értem, hogy nevezhetik istent igazságosnak?

Mert nem Isten, hanem bizonyos emberkék találták ki azon célért, hogy megerősítse a maguk kis potenciáját.

Én vallásos nevelést kaptam és sokat imádkoztam istenhez, de annyi szerencsétlenség ért már az életemben, hogy azt vontam le, hogy vagy nem érdekli mi van velem vagy nem is létezik. Így aztán lassan eljutottam a hitetlenségig.

Na erre azért nem tudok válaszolni, mert nem ismerlek téged pontosan. Nem az a lényeg az imádságnál, hogy mennyi, el imádkoztál-e egy rózsafüzért, amelyen kb. 50 imádságot (ugyanazt) imádkozzák. Nem. Ájtatosság, erős hit, köszönet, megbánás, saját fogalmazott imádság mindennél többet ér. De viszont neki is ígérned kell valamit, hogy te ezt meg ezt fogod tenni annak érdekében, hogy felebarátodnak örömet szerezz.

"Egyébként meg annyi vallás létezik, honnan tudjuk, hogy melyik az igazi és melyikben kéne hinni?"

Ha elérsz az "interior humanus"-ig, akkor tisztán tudod és látod, mi a reális s helyes.