Arius püspök tanításairól, igaz ez? (lent)

Arius Libiában született. Nagy szorgalom által szép ismeretekre tett szert, különösen fegyelmezett észjárása és ékesszólása által tünt ki. Kortársai igen komoly és szigorú jelleműnek mondják ámbár nagy lágysággal irt művei az ellenkezőről tanuskodnak. A hiúság- és dicsvágytól pedig éppen nem volt ment. Szt. Péter alexandriai püspök már ifjú korában felvette őt az alsóbbrendü egyházi személyzet sorába de mert nemsokára Meletiushoz pártolt, az egyház közösségéből kizárta. Idővel ugyan ismét visszafogadta őt Péter az egyház kebelébe és alszerpappá szentelte, de ismét kiközösítette, mert Meletiust védte. Csak Péter utódja Achilles vette ismét vissza az egyházba és 312-ben áldozópappá szentelte. 313-ban Alexandriában a Baukalisnak nevezett egyház önálló vezetését bizták rá és kevésbe mult, hogy a nemsokára elhalt Achilles utódjává nem választatott. Azonban Sándor lett püspökké, mire Arius a 317. év körül boszúból v. sértett hiúságból élére állott azon mozgalomnak, mely az egyházat keleten és nyugaton hosszú ideig tartó siralmas helyzetbe döntötté. Sándor püspök t. i, Sokratés szerint (Hist. eccl. I. 5.) papjai; jelenlétében talán nem eléggé határozott kifejezésekkel szólott a Szentháromság tanáról. Arius Sándort igazságtalanúl szabelliánizmussal vádolván, hirdetni kezdette saját tanát, melynek főpontjai a következők: Az isten sokkal fönségesebb, semhogy a világot közvetetlenűl alkotta volna és vele közvetetlen érintkezésben állna; másrészt meg az isten közvetetten működését maga a teremtés sem viselheti el. Ha tehát az isten e világot alkotta, szüksége volt egy közvetítő lényre, mintegy eszközre a teremtésnél, és ez a közvetítő lény Arius szerint az ige (ldgoz) vagyis a Fiu, kinek lényege ennélfogva nem egyenlő az Apával, hanem attól egészen különböző, mert különben ő sem hozhatta volna létre a világot.»

E mondatban mint egy dióhéjban Arius egész tana benne van. Tehát Arius szerint az isten fia (az Ige) nincsen öröktől fogva, nem ugyanazon lényegű az Atyával, hanem az isten teremtménye, az Atya mindenható akarata által a semmiből jött létre; az első és legnemesebb teremtmény, mely által aztán a világ teremtetett; ezen isten és a világ között létező középvaló idővel Jézussal az emberrel egyesült; Jézus tehát nem valóságos isten, de szabad akaratának helyes használata által oly tökéletességre emelkedett, hogy az isten őt fiául fogadta, istenné lett, és most joggal istenként imádtatik. Arius e tévtanának vallási momentuma igen nagy volt. mert Krisztus istenségét tagadta, és ezzel egyszersmind a keresztény vallás isteni mivoltát is. Sándor püspök hiába szólította fel 320-ban barátságos leveleiben Ariust tévtanának elhagyására. Mert ez nemcsak nem engedelmeskedett, hanem ellenkezőleg több püspökhöz irásba foglalt hitvallást küldött és kéré őket, hogy helyeslésük esetére, pártolják ügyét Sándor püspöknél. Fs valóban rövid idő alatt számtalan pártolóra és barátra akadt, kik között legbefolyásosabb volt a nikomédiai püspök Eusebius, ki mint az akkori székesvárosnak püspöke Konstantin császárra és annak nővérére Konstanciára nagy befolyást gyakorolt és több püspök előtt nagy tekintéllyel birt. Arius oldalán állottak még caesareai Eusebius, a híres egyháztörténetíró, Paulin tirusi, Athanáz anazarbei, Patrophilos szkithopolisi püspökök stb. Miután Sándor békés törekvései Arius megrögzött makacsságán hajótörést szenvedtek, Sándor 321-ben Alexandriában zsinatot tartott, melyen Egyiptom- és Libiából közel száz püspök megjelenvén, Ariust követőivel együtt az egyházból kiközösítették, tanait pedig mint eretnekséget egyhangúlag kárhoztatták.De Arius a zsinat határozatalt semmibe sem véve, mindent elkövetett. hogy tévtanai minél jobban terjedjenek. Püspöke által Alexandriából kiűzetve, A. Palesztinába ment és onnan hatalmas pártfogójához, nikomédiai Eusebiushoz levelet intézett, melyben püspöke ellen élesen kikelvén, tanát védelmezi. Valószinűleg ezen levél miatt Eusebius által meghivatván, Nikomédiába. ment, ahol a Sándorhoz intézett levelében tévtanait bővebben kifejté. Itt irta meg főmunkáját is, melynek cime: Thalia vagyis vendégség, melyből csak egyes töredékek találhatók fel Athanáznál (Orat. I. contra Arianos c. 5., 6., 10.). Nagy Konstantin császár az ügyet eleinte csak jelentéktelen teologiai vitatkozásnak tekintette és. mindkét félt megdorgálván, hallgatást parancsolt nekik. De mivel ez mit sem használt, sőt ellenkezőleg a zavar napról-napra nagyobb lett, Konstantin, hogy a vallási viszálkodást megszüntesse, egyetértve I. szt. Szilveszter pápával, 325-ben Niceába az első egyetemes zsinatot egybehivta, hogy az apostolok által hagyományozott tan világosan és határozottan kimondassék.

A püspökök egyhangulag tanuságot tettek az apostoli, községeikben állandóan megőrzött tanról, hogy Krisztus Jézus valóságos isten, egylényegű (dmoousiz consubstantialis) az Atya-istennel és ezen tant az uj tévely ellenében hitvallásban mondották ki, mely niceai hitv.-nak neveztetik. Ariust, ki számüzetéséből Alexandriába már előbb visszatért és a niceai zsinaton is részt vett, a császár a hasonló gondolkozású Theonas marmarikai és Secundus ptolemaisi püspökökkel Illiriába zámkivetette. Hasonló sors érte három hónap mulva a zsinat határozatainak ellene szegűlő Eusebius nikomédiai és Theognis niceai püspököket. Ez az első fázisa az Árius által az egyházban okozott zavaroknak. Ezentúl a főszerepet Athanáz viszi, ki még mint szerpap a niceai zsinaton magát különösen kitüntette, és aki Sándor halála után 326-ban alexandriai érsekké választatván, a katolikus tanok leghatalmasabb védője volt. De Arius hívei arról igyekezték a császárt meggyőzni, hogy ők a niceai határozatot elfogadják és csupán a «dmoousiz» szót vetik el, mivel az a Szentirásban nem fordul elő. S valóban sikerült is nekik a császárt annyira tévutra vezetni, hogy ez A.-nak és a számkivetett püspököknek, kik kétértelmü hitvallásban azon valótlan nyilatkozatot tették, hogy a niceai határozattal egyetértenek, a visszatérést megengedte. Az udvar által kegyelt ariánusok, kik a főszereplő nikomédiai Eusebiustól eusebiusiaknak is neveztettek, most mindenképen azon voltak, hogy az igazhitü püspököket székeiktől elmozdítván, helyükbe Árius-pártiakat tegyenek. Igy történt, hogy 330-ban Eusthatiust, Antiochia jeles főpapját, püspöki székétől megfosztották. Rövid idő alatt több püspököt tettek le és helyükbe Árius-pártiakat léptettek. Ebből természetesen sok községben forrongások támadtak, de az ariánusok nem riadtak vissza elkezdett pályájok folytatásától. Most Athanázt tüzték ki boszujuk áldozatául és a meletiusiakkal szövetkezve, különféle gyanusítások- és alaptalan vádakkal léptek fel ellene a császár előtt, mig végre 335-ben a tirusi álzsinaton püspöki székétől megfosztották; vádlói voltak egyuttal bírái is. A tévutra vezetett császár Trierbe (Galliában) száműzte; hasonló sors érte az ancyrai Marcellust is.

Bocs,hogy egy kicsit hosszú lett de így legalább nagyjából meg lehet érteni a történteket.

Mi a véleményetek eről?