Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Arius püspök tanításairól,...

Arius püspök tanításairól, igaz ez? (lent)

Figyelt kérdés

Arius Libiában született. Nagy szorgalom által szép ismeretekre tett szert, különösen fegyelmezett észjárása és ékesszólása által tünt ki. Kortársai igen komoly és szigorú jelleműnek mondják ámbár nagy lágysággal irt művei az ellenkezőről tanuskodnak. A hiúság- és dicsvágytól pedig éppen nem volt ment. Szt. Péter alexandriai püspök már ifjú korában felvette őt az alsóbbrendü egyházi személyzet sorába de mert nemsokára Meletiushoz pártolt, az egyház közösségéből kizárta. Idővel ugyan ismét visszafogadta őt Péter az egyház kebelébe és alszerpappá szentelte, de ismét kiközösítette, mert Meletiust védte. Csak Péter utódja Achilles vette ismét vissza az egyházba és 312-ben áldozópappá szentelte. 313-ban Alexandriában a Baukalisnak nevezett egyház önálló vezetését bizták rá és kevésbe mult, hogy a nemsokára elhalt Achilles utódjává nem választatott. Azonban Sándor lett püspökké, mire Arius a 317. év körül boszúból v. sértett hiúságból élére állott azon mozgalomnak, mely az egyházat keleten és nyugaton hosszú ideig tartó siralmas helyzetbe döntötté. Sándor püspök t. i, Sokratés szerint (Hist. eccl. I. 5.) papjai; jelenlétében talán nem eléggé határozott kifejezésekkel szólott a Szentháromság tanáról. Arius Sándort igazságtalanúl szabelliánizmussal vádolván, hirdetni kezdette saját tanát, melynek főpontjai a következők: Az isten sokkal fönségesebb, semhogy a világot közvetetlenűl alkotta volna és vele közvetetlen érintkezésben állna; másrészt meg az isten közvetetten működését maga a teremtés sem viselheti el. Ha tehát az isten e világot alkotta, szüksége volt egy közvetítő lényre, mintegy eszközre a teremtésnél, és ez a közvetítő lény Arius szerint az ige (ldgoz) vagyis a Fiu, kinek lényege ennélfogva nem egyenlő az Apával, hanem attól egészen különböző, mert különben ő sem hozhatta volna létre a világot.»


E mondatban mint egy dióhéjban Arius egész tana benne van. Tehát Arius szerint az isten fia (az Ige) nincsen öröktől fogva, nem ugyanazon lényegű az Atyával, hanem az isten teremtménye, az Atya mindenható akarata által a semmiből jött létre; az első és legnemesebb teremtmény, mely által aztán a világ teremtetett; ezen isten és a világ között létező középvaló idővel Jézussal az emberrel egyesült; Jézus tehát nem valóságos isten, de szabad akaratának helyes használata által oly tökéletességre emelkedett, hogy az isten őt fiául fogadta, istenné lett, és most joggal istenként imádtatik. Arius e tévtanának vallási momentuma igen nagy volt. mert Krisztus istenségét tagadta, és ezzel egyszersmind a keresztény vallás isteni mivoltát is. Sándor püspök hiába szólította fel 320-ban barátságos leveleiben Ariust tévtanának elhagyására. Mert ez nemcsak nem engedelmeskedett, hanem ellenkezőleg több püspökhöz irásba foglalt hitvallást küldött és kéré őket, hogy helyeslésük esetére, pártolják ügyét Sándor püspöknél. Fs valóban rövid idő alatt számtalan pártolóra és barátra akadt, kik között legbefolyásosabb volt a nikomédiai püspök Eusebius, ki mint az akkori székesvárosnak püspöke Konstantin császárra és annak nővérére Konstanciára nagy befolyást gyakorolt és több püspök előtt nagy tekintéllyel birt. Arius oldalán állottak még caesareai Eusebius, a híres egyháztörténetíró, Paulin tirusi, Athanáz anazarbei, Patrophilos szkithopolisi püspökök stb. Miután Sándor békés törekvései Arius megrögzött makacsságán hajótörést szenvedtek, Sándor 321-ben Alexandriában zsinatot tartott, melyen Egyiptom- és Libiából közel száz püspök megjelenvén, Ariust követőivel együtt az egyházból kiközösítették, tanait pedig mint eretnekséget egyhangúlag kárhoztatták.De Arius a zsinat határozatalt semmibe sem véve, mindent elkövetett. hogy tévtanai minél jobban terjedjenek. Püspöke által Alexandriából kiűzetve, A. Palesztinába ment és onnan hatalmas pártfogójához, nikomédiai Eusebiushoz levelet intézett, melyben püspöke ellen élesen kikelvén, tanát védelmezi. Valószinűleg ezen levél miatt Eusebius által meghivatván, Nikomédiába. ment, ahol a Sándorhoz intézett levelében tévtanait bővebben kifejté. Itt irta meg főmunkáját is, melynek cime: Thalia vagyis vendégség, melyből csak egyes töredékek találhatók fel Athanáznál (Orat. I. contra Arianos c. 5., 6., 10.). Nagy Konstantin császár az ügyet eleinte csak jelentéktelen teologiai vitatkozásnak tekintette és. mindkét félt megdorgálván, hallgatást parancsolt nekik. De mivel ez mit sem használt, sőt ellenkezőleg a zavar napról-napra nagyobb lett, Konstantin, hogy a vallási viszálkodást megszüntesse, egyetértve I. szt. Szilveszter pápával, 325-ben Niceába az első egyetemes zsinatot egybehivta, hogy az apostolok által hagyományozott tan világosan és határozottan kimondassék.


A püspökök egyhangulag tanuságot tettek az apostoli, községeikben állandóan megőrzött tanról, hogy Krisztus Jézus valóságos isten, egylényegű (dmoousiz consubstantialis) az Atya-istennel és ezen tant az uj tévely ellenében hitvallásban mondották ki, mely niceai hitv.-nak neveztetik. Ariust, ki számüzetéséből Alexandriába már előbb visszatért és a niceai zsinaton is részt vett, a császár a hasonló gondolkozású Theonas marmarikai és Secundus ptolemaisi püspökökkel Illiriába zámkivetette. Hasonló sors érte három hónap mulva a zsinat határozatainak ellene szegűlő Eusebius nikomédiai és Theognis niceai püspököket. Ez az első fázisa az Árius által az egyházban okozott zavaroknak. Ezentúl a főszerepet Athanáz viszi, ki még mint szerpap a niceai zsinaton magát különösen kitüntette, és aki Sándor halála után 326-ban alexandriai érsekké választatván, a katolikus tanok leghatalmasabb védője volt. De Arius hívei arról igyekezték a császárt meggyőzni, hogy ők a niceai határozatot elfogadják és csupán a «dmoousiz» szót vetik el, mivel az a Szentirásban nem fordul elő. S valóban sikerült is nekik a császárt annyira tévutra vezetni, hogy ez A.-nak és a számkivetett püspököknek, kik kétértelmü hitvallásban azon valótlan nyilatkozatot tették, hogy a niceai határozattal egyetértenek, a visszatérést megengedte. Az udvar által kegyelt ariánusok, kik a főszereplő nikomédiai Eusebiustól eusebiusiaknak is neveztettek, most mindenképen azon voltak, hogy az igazhitü püspököket székeiktől elmozdítván, helyükbe Árius-pártiakat tegyenek. Igy történt, hogy 330-ban Eusthatiust, Antiochia jeles főpapját, püspöki székétől megfosztották. Rövid idő alatt több püspököt tettek le és helyükbe Árius-pártiakat léptettek. Ebből természetesen sok községben forrongások támadtak, de az ariánusok nem riadtak vissza elkezdett pályájok folytatásától. Most Athanázt tüzték ki boszujuk áldozatául és a meletiusiakkal szövetkezve, különféle gyanusítások- és alaptalan vádakkal léptek fel ellene a császár előtt, mig végre 335-ben a tirusi álzsinaton püspöki székétől megfosztották; vádlói voltak egyuttal bírái is. A tévutra vezetett császár Trierbe (Galliában) száműzte; hasonló sors érte az ancyrai Marcellust is.


Bocs,hogy egy kicsit hosszú lett de így legalább nagyjából meg lehet érteni a történteket.

Mi a véleményetek eről?



2014. dec. 22. 12:43
1 2 3 4
 11/33 anonim ***** válasza:

Tisztelt Kérdező!


Ha elfogadsz egy tanácsot tőlem:


Ne foglalkozz ezekkel a Jehova Tanúival, mert ők nem a történelmi kereszténységet képviselik, hanem attól teljesen függetlenek. A Szentírás tanításával ellentétben lényegében azt tanítják, hogy az apostolok kora és az Őrtorony megszületése között - ez kb 1800 év NEM LÉTEZETT igazi kereszténység. (Sőt, már az apostoli korszakot sem fogadják el teljesen, majd ezt be is bizonyítom). Ez egy teljesen fals magyarázat, mert a Biblia sehol sem tanítja, hogy Krisztus egyházát exhumálni kellene. Ők mindig Pál jövendöléséből indulnak ki (Acs 20,29), csakhogy azt felejtik el, hogy itt Pál NEM arról beszél, hogy az egész Egyház hitehagyó lesz, hanem arról, hogy az EgyházBAN, illetve az EgyházAT érik majd támadások a hamis tanítók részéről, mind kívülről, mint belülről. Ami az Egyház jövőjét illeti, Jézus Krisztus azt mondta Péter apostolnak, hogy a pokol kapu sem vesznek diadalt az Egyházon (Mát 16,18). A pokol kapu tehát megpróbálnak győzedelmeskedni az Egyházon (pl a Pál által említett hamis tanítók által), de győzni nem fognak! Na most az Őrtorony szervezet pedig éppen az ellenkezőjét tanítja! Hogy miért? Hát nézzük meg, hogy miben hittek az 1-2. század fordulóján a keresztények:


Arisztidész


Görögországi filozófus, ügyvéd, apologéta

Ókeresztény írók 8. (fordította Fodor György)


Apológia [125. körül, szír változat]:


"A keresztények Jézusra, a Messiásra vezetik vissza vallásuk eredetét. A legmagasztosabb Isten Fiának nevezik. Azt mondják, hogy >>Isten lejött az égből, egy zsidó szűztől testet vett fel és húsba öltözött,<< s hogy Isten Fia az ember leányában lakozott. Ezt az „örömhír” tanítja így, melyet egy rövid idő óta felolvasnak egymás között, és amelyet buzgón hirdetnek."


Amint látod, az időpont i.sz. 125. A Jelenések könyve nem sokkal korábban, 95-ben keletkezett, tehát NAGYON a kereszténység elején vagyunk még. Tényleg komolyan gondolja valaki, hogy ebben az időben - amikor már üldöztetés élte a keresztényeket és vértanúhalált haltak - a keresztények összegyűltek, és egy tea mellett eldöntötték, hogy "na, testvérek, akkor megtagadjuk a hitünket, oksam?" --> Az irónia önmagáért beszél. Hihetetlen, de Jehova Tanúi körülbelül így hiszik. Ennek tudod az az oka, hogy hiába lapozgatják az Őrtorony magazinokat, nem találnak egy betűt sem, amiben ki lenne mondva a későbbi Arius istenkáromló tanítása, hogy szerinte Krisztus teremtmény. Ellenben, itt ki van mondva, hogy a keresztények abban hittek, hogy Isten lejött az égből, és testté lett. Mivel pedig ők az Őrtorony szervezetet szolgálják, ezért értelemszerűen tagadniuk kell. Pedig hidd el, 10 ujjal kapaszkodnának egy olyan eretnek dokumentumba, ami azt bizonyítja, hogy az 1-2. század fordulóján Krisztust teremténynek hitték. Ez a csak a látszat, hogy őket nem érdekli.


Ami pedig az Apostoli Atyákat illeti: Az Apostoli Atyák - Római Szent Kelemen, Antiochiai Szent Ignác - az apostolok tanítványai voltak. Nekik tehát egészen biztos kellett volna tudniuk arról, hogyha Krisztus teremtmény lenne. De egy betűt sem írtak róla, sőt Antiochiai Szent Ignác több levelében is kimondja, hogy Krisztus Isten. Az Apostoli Atyák tanítványai pedig az Egyházatyák voltak, akik tovább képviselték az apostoli hagyományt.


Az Egyházatyák elég közel éltek az Apostolok korához, tehát teljesen nyilvánvaló, hogy a 2. században még ismerniük kellett azt, hogy Péter, Pál és a többi apostol mit tanított. Mégegyszer mondom: A Biblia azt nem tanítja, hogy az egész Egyház hitehagyóvá vált volna, Jehova Tanúi fellépéséig. Ezt ők találták ki, és óriási felfuvalkodottság olyat állítani, hogy az elmúlt 1800 évben, SENKI - kiéve Ariust és mozgalmát - nem magyarázta jól a Bibliát. Sem az ókeresztények, se valldensek, se Wiclif, se Husz, sem Jeromos, sem Luther, sem a valldensek, sem Nicolaus Cusanus - magyarul a Jehova Tanúi szerint MINDENKI tévedett, csak ők nem... Nos, ha elolvasod a történetüket, akkor meg épp azt láthatod, hogy mennyi negatív dolog történt abban a rövid, kb 130 éves történelmükben: Beteljesületlen jóslatok tömege, iskolázatlan Bibliafordtók, erkölcsi botrányok, tanításbeli változtatások, hazugságok a tárgyalóteremben... De, azért ők magyarázzák jól a Bibliát - pontosabban nem ők, hanem a szervezetük.


Ahogy Arius is hamis tanító volt, úgy ezek a Jehova Tanúi is azok. Egyszerűen egy ariánus vallásos mozgalom, nem is értem, hogy miért nem idézik Ariust a kiadványaikban. Gondolom valahol szégyenlik, hogy nem találnak a kereszténység 1-3. évszázadában egy Egyházatyát sem, aki kimondta volna az eretnekségeiket, és túl feltűnő lenne ha ilyen késői személyre hivatkoznának. Nem tudom, de az is lehet, hogy idézik, csak hozzám nem jutott el a hír. Mindenesetre, Arius az ő tanításaik szellemi atyja.


Én azt mondom Neked, Kérdező, hogy őrizkedj ezektől a Tanúktól! A sok mosolygás és a Bibliát dícsérő magatartásuk nagyon megtévesztő tud lenni. Valójában van azonban egy másik arcuk is. Ezek az emberek hagynák a gyermekeiket meghalni, ha csak a vértranszfúzió segítene rajuk, és nem szégyenlik a szervezetükből kilépőket is "Elmebetegnek" nevezni. Ezek tények.


Légy nagyon óvatos, Isten áldjon!

2014. dec. 22. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/33 anonim ***** válasza:

Még valami.


"A Bibliából, a történészektől, sőt még teológusoktól származó nyilvánvaló bizonyítékok is azt mutatják, hogy nem. És mit mondhatunk azokról az egyházi vezetőkről, akik nemsokkal később következtek — ők vajon tanították a Háromságot?"


-->Ez egy óriási csúsztatás. Jehova Tanúit nem érdekli sem a Biblia (csak annak az Őrtorony magyarázata) mégkevésbé a teológusok és a történészek :-) Csak akkor érdekli őket, amikor az Ő tanításaikat támasztják alá - látszólag. Amúgy általában azt mondják, hogy "emberi bölcsesség", nagyon rafináltak ezek a Tanúk.


Egyébként pedig így, hogy "Szentháromság" azért nem jelenik meg sehol, mert a teológiai szakkifejezés nem létezett. Úgy, ahogy ma is beszélünk a teológiában "műfaji elemzésről", de akkor még ez a szakkifejezés nem volt ismert. Világos azonban, hogy az Apostoli Atyák nem tanították azt, hogy Krisztus teremtmény lenne, sem pedig azt, hogy a Szentlélek erő.


Ellenben a Szent Polikárp - aki János apostol tanítványa volt - vértanúságáról szóló domumentumban fel van jegyezve, hogy Polikárp nem csak az Atyának és a Fiúnak, hanem a Szentléleknek is dicsőséget ad. Ez is jelzi, hogy Polikárp számára a Lélek nagyon is személy volt.

2014. dec. 22. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 anonim ***** válasza:

"A niceai zsinatig (325) nem ugyanazokkal a szavakkal beszéltek az óegyházi atyák a Szentháromságról, mivel nem volt egységes tanítás róla, éppen Arius által történt meg az egységes megállapodás a dogmatikus szavakban. Nyilvánvaló, hogy mindenki másképp fogalmazta meg."


Látom megy a vergődés a nyilvánvaló tények ellen. :-)

A Biblia írói és az első második századi tanítványok még SEMMILYEN szavakkal sem beszéltek a háromságról, ez csak mellébeszélés és belemagyarázás! Ezt bizonyítják a nyilvánvaló tények.

2014. dec. 22. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 anonim ***** válasza:

Igen kedves utolsó, és ezt mutatja a Biblia is.


Sajnos a Biblia versek nagyon keveset mondanak egyes embereknek. Hiába volt bárki is a János apostol tanítványa, ha aztán helytelen tanítást vitt.... János apostol nem állította azt hogy Jézus a háromságtan része...elég elolvasni Bibliai idézeteket. :)

2014. dec. 22. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 A kérdező kommentje:

Köszönöm a figyelmeztetést! :)


Van egy közmondás ami így szól;

"Akinek nem inge ne vegye magára"! :)


Én a Jehova Tanúit meg sem említettem se a kérdésben se a magyarázatban,de ők mégis magukra vették a leírtakat...nem kellett volna!


Akkor nézzükcsak,hogyan gondolkodtak az őaatyák.


Polikárp vértanúsága;


"De amikor kezét

szegekkel akarták rászegezni a máglyára, azt mondta: „Hagyjatok így, aki ugyanis megadja nekem,

hogy elbírjam a tüzet, az megadja a ti szeges gondoskodástok nélkül is, hogy a máglyán nyugodtan

rajtmaradjak.”

Azért tehát nem szögeitek le, hanem csak rákötözték a máglyára, ő meg kezét hátán összefonva

megkötözve. Istennek kedves áldozatként előkészítve volt a máglyán, mint a nagy nyáj kiváló áldozatra

szánt kosa; az égre tekintve, így szólt: „Mindenható Úristen, szeretett és áldott fiadnak, Jézus Krisztusnak

atyja, aki által téged megismertünk, az angyalok, erők, minden teremtmény és a színed előtt élő

igazak egész nemzetségének Istene! Áldlak téged, mert erre a napra és erre az órára méltattál, hogy

vértanúid seregében vegyem magamhoz Krisztus kelyhének rám eső részét a föltámadásra, a test és lélek

föltámadására az örök életben a Szentlélek romolhatatlansága által: bárcsak fölvételt nyernék közéjük

ma a te színed előtt, mint kövér és kedves áldozat; mint ahogy előkészítetted, megmutattad és beteljesítetted:

igazmondó és igaz Isten. Ezért és mindenért dicsérlek, áldlak, magasztallak téged a te szerelmes

Fiad, Jézus Krisztus az örök mennyei főpap által, kiben neked vele és a Szentlélekkel dicsőség

legyen most és mindörökké. Ámen.”

Miután kimondta az Áment és imádságát befejezte, a tűzkészítők meggyújtották a máglyát. Mikor

hatalmas láng szökött fel belőle, csodát láttunk mi, kiknek ez látni adatott; azért is maradtunk életben,

hogy másoknak elmondhassuk a történteket. A tűz bolthajtás képét mutatva, miként a hajó vitorlája, ha

szél feszül beléje, körülvette a vértanú testét; ez a máglya közepén nem úgy tűnt fel, mintha égett hús

lett volna, hanem mint a sült kenyér, vagy az arany és ezüst az olvasztókemence lángjában. És oly

édes illatot éreztünk, mintha tömjén, vagy más drága illatszer áradt volna belőle.

Amikor az elvetemültek észrevették, hogy a tűz nem emészti meg testét, megparancsolták a bakónak,

lépjen közelebb és szúrja át tőrrel. Amikor ezt megtette, oly sok vér folyt el, hogy eloltotta a tüzet

és az egész tömeg csodálkozott, mily nagy a különbség a hitetlenek és a választottak közt; a választottak

egyike volt ugyanis ez a csodálatraméltó Polikárp vértanú, aki a mi napjainknak volt apostoli és

prófétai tanítója, a smyrnai katolikus egyház püspöke. Mert minden szó, mely ajkát elhagyta, beteljesedett

és még beteljesedik."


Nem említ Szentháromságot de mégis Három Személyről beszél.


Szent Apolloniusnak, az aszkétának vértanúsága


"A bölcselő császárt, Marcus Aureliust, fia Commodus követte a római világbirodalom trónusán (180-192). A keresztényeket

ő sem üldözte rendszeresen, akárcsak atyja, sőt magánéletében elnéző volt vele szemben. Még udvartartása tagjai között

is megtűrt keresztényeket; egyik mellékfelesége, Marcia, pedig legalábbis keresztény nevelést kapott egy római

presbytertől, az is lehet, hogy egyenesen keresztény volt. Elszórtan azonban ő alatta is voltak a Traianus-féle rendelet alapján

kereszténykivégzések. Ilyen történetileg hiteles eljárás folyt 180-185 között Rómában egy előkelő keresztény: Apollonius ellen,

kit egy bosszúálló rabszolgája jelentett föl a praefectus praetorio előtt, ügye a senatus elé került, mert minden valószínűség

szerint ennek tagja is volt. Eredeti vizsgálati jegyzőkönyvét a II. században még kibővítenék a keresztény elveket védelmező

részletekkel és ezeket Ajjol-lonius szájába adták. Ezek teszik értékessé és meghatóvá ezt az „aktát”, hiszen így a II.

század apolo-getikus irodalmába emelték azt föl és pontos tájékoztatást kapunk keresztény őseink nagy nehézségeiről, mikor

az antik világszemlélettel megértetni akarták magukat. Az akta két változatban maradt reánk: örmény és görög szövegben;

fordításunk az örmény szöveget követi.

"...Az elnök így szólt: „Magyarázd meg nekem pontosan, mit mondottál!”

Apollonius ezt válaszolta: „Istennek Igéié, a test és lélek megváltója, Judeában emberré lett, minden

igazságot beteljesített és isteni bölcsességgel csodálatosan töltekezett. Az igazi vallást tanította ő.

mely az emberek fiainak legjobban megfelel. Azt tanította, hogy haragunkat megfékezzük, vágyainkat

mérsékeljük, a test kívánságát csökkentsük, a gondokat elűzzük, a szeretetet ápoljuk. a kevélységről

letegyünk, bosszút ne álliunk, a halált pedig megvessük. Magunk ne legyünk igazságtalanok, az igazságtalanokkal

szemben ellenben legyünk türelemmel, engedelmeskedjünk az isteni parancsoknak, az

uralkodókat tiszteljük. Istent imádjuk, az Istentől való halhatatlan lelket higgyük, a halál után bekövetkező

ítéletet várjuk, a föltámadás utáni jutalomban reménykedjünk, mert Isten a jámborokat ebben biztosan

részesíti. Mindezt szavakkal, tettekkel és nagy állhatatossággal tanította. Bár jótetteiért mindenki

magasztalta őt, a végén mégis megölték, mint előtte a filozófusokat és igazakat. Az igazakat gyűlölik

ugyanis a gonoszok, amint az isteni írás mondja: Kössük meg az igazat, mert megbotránkozásunkra

szolgál. A görög bölcsek közül is egy (Platón) megmondta: „Az igaz szenvedni fog, leköpdösik és

megfeszítik”. Ahogyan az athéniek kimondották és megszavazták a halálos ítéletet (a görög szöveg

szerint Sókratésre), úgy őrá (Krisztusra) is halált mondtak, mert a gonosz emberek irigyek lettek reá,

mint ahogyan az őelőtte élt prófétákra is irigykedtek. A próféták mondották meg előre róla, hogy eljövendő,

mindenkivel jót tesz majd, és erényeivel minden embert rábír az Atyaisten imádására, ki mindeneknek

teremtője: Benne hiszünk, előtte borulunk le, tőle tanultuk az üdvös parancsolatokat, melyeket

eddig nem ismertünk. Ezentúl sem akarunk hibázni, hanem erkölcsös életünk alapján reménykedünk

a másvilágban”.

Az elnök erre így szólt: „Azt hittem, hogy az éjszaka eltántorít majd véleményedtől”.

Apollonius mondotta: „Én pedig arra vártam, hogy a te gondolataid változnak meg az éjjel folyamán,

hogy lelked szemét az én feleleteim kinyitják, szíved meghozza gyümölcsét és te imádod Istent,

mindenek Teremtőjét és alamizsnaadás közben imádkozol. Ez ugyanis vértelen és szent áldozat Isten

előtt és ember keze által művelt kegyelem az embereken!”

Az elnök kijelentette: „Szívesen szabadon engednélek, de a senatus rendelete miatt nem tehetem;

azonban emberséges ítéletet hozok! „Erre azt parancsolta, hogy karddal fejét vegyék.

Apollonius így szólt: „Hálát mondok az én Istenemnek ezért az ítéletért”.

A hóhérok ekkor kivezették, lefejezték tüstént, miközben ő az Atyát, Fiút, Szentlelket dicsőítette.

Dicsőség legyen nekik örökké Ámen."


Nincs se idő meg se hely,hogy itt az összes vértanút megemlíteném,de mind azt mondja egytől egyig.


Kár,hogy a "kedves" Tanúk ez ellen kűzdenek és nem tudják értékelni se a történelmet és főleg a szentek életét nem akiknek a vértanúsága által lehetünk mi ma keresztények "szabadok".

2014. dec. 22. 18:23
 16/33 anonim ***** válasza:

# 11. hozzászóló:


"A keresztények Jézusra, a Messiásra vezetik vissza vallásuk eredetét. A legmagasztosabb Isten Fiának nevezik. Azt mondják, hogy >>Isten lejött az égből, egy zsidó szűztől testet vett fel és húsba öltözött,<< s hogy Isten Fia az ember leányában lakozott. Ezt az „örömhír” tanítja így, melyet egy rövid idő óta felolvasnak egymás között, és amelyet buzgón hirdetnek."


Nem értem, hogy ezzel mit akarsz bizonyítani, bármit is hallassz bele az idézett szövegbe, az a Szentírásból egyértelműén tudható, hogy nem a mindenható Isten jött le az égből és változott emberré, hanem a fia, akit istennek is említ a Biblia, mert ezt a címet kiérdemli, de még véletlenül sem teszi Őt egyenlővé az Atyjával, ez bizonyíható bátmikor a Bibliából.


"Ennek tudod az az oka, hogy hiába lapozgatják az Őrtorony magazinokat, nem találnak egy betűt sem, amiben ki lenne mondva a későbbi Arius istenkáromló tanítása, hogy szerinte Krisztus teremtmény."


Miért lenne Istenkáromló ez a tanítás? Csak mert nem egyezik a fejedben lévő dogmatikákkal? Attól még nagyonis bibliai! Tessék, mutatok egy verset, amely Krisztust teremtménynek nevezi:


Jel 1:1; 3:14: „Ez Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet Isten adott neki . . . »A laodiceai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete"


Még mielőtt hamis érveléssel megpróbálnád kimagyarázni, hogy itt csak arról an szó, hogy a Fiú volt az Isten teremtésének megkezdője, ezt megelőzendő tudatom veled, hogy az ar·khé′ első jelentése „kezdet" (Ógörög-magyar szótár, Soltész Ferenc és Szinyei Endre szerkesztésében, Budapest, 1984, 98. o.).


"Ellenben, itt ki van mondva, hogy a keresztények abban hittek, hogy Isten lejött az égből, és testté lett. Mivel pedig ők az Őrtorony szervezetet szolgálják, ezért értelemszerűen tagadniuk kell."


Elég nevetséges, hogy a háromság dogma védelmében képes vagy összemosni Jézust szándékosan az Atyjával, úgy, hogy ravasz módon az 'istent' tulajdonnévként próbálod beállítani, holott ez csak egy cím egy rang, amit egyszerű emberekre is használ a Szentírás. Nem Jehova, a mindenható Isten a mi megváltónk, hanem a fia Jézus, ezt a Szentírás maga mondja számtalan helyen, nem érdekel, hogy ennek milyen görög filozófus mond ellent hanyadik században!


" Pedig hidd el, 10 ujjal kapaszkodnának egy olyan eretnek dokumentumba, ami azt bizonyítja, hogy az 1-2. század fordulóján Krisztust teremténynek hitték. Ez a csak a látszat, hogy őket nem érdekli."


Mint láthatod, nincs nekünk szükségünk egyetlen darab "eretnek dogkumentumra" sem, elég nekünk a Biblia. :)


" Ami pedig az Apostoli Atyákat illeti: Az Apostoli Atyák - Római Szent Kelemen, Antiochiai Szent Ignác - az apostolok tanítványai voltak. Nekik tehát egészen biztos kellett volna tudniuk arról, hogyha Krisztus teremtmény lenne. De egy betűt sem írtak róla"


Meg egy betűt sem írnak a háromságról, akkor ugyanis még nem létezett ez a hamis dogma sem, erre a bizonyítékok már lettek íeva a 3,4,5,6-os kommentekben. Hogy nem írták le, hogy Krisztus teremtmény, minek írták volna? Akkor még fel sem merült senkiben ez a hamis, bibliaidegen filozofálgatás!


"Mégegyszer mondom: A Biblia azt nem tanítja, hogy az egész Egyház hitehagyóvá vált volna, Jehova Tanúi fellépéséig."


Viszont Jézus hagyott nekünk ismertető jegyeket is, amelyek alapján objektíven megállapítható, hogy kik a hamis Keresztények. Ezek alapján könnyedén megállapítható, hogy az egyház bizony letért az igaz útról, kár lenne ezt tagadni, a "gyümölcsök" magukért beszélnek.


"Ezt ők találták ki, és óriási felfuvalkodottság olyat állítani, hogy az elmúlt 1800 évben, SENKI - kiéve Ariust és mozgalmát - nem magyarázta jól a Bibliát"


Nem unjátok még mindig ugyanezt a hamis érvet elsütni? Már számtalanszor leírtuk, hogy minden korban voltak őszinte Igazságkeresők, akik az akkori lehetőségeknek megfelelően kutatták az igazságot, bár kétségkívül elnyomó többségben voltak a "farkasok", de Jézus sem állított mást, ezt bizonyítja a széles és keskeny út - példázata.

2014. dec. 22. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 anonim ***** válasza:
Hogy a szent szellem személy e, arra pedig ennél a kérdésnél nemrég leírtam az érveket: http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__6..
2014. dec. 22. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 anonim ***** válasza:

"A Biblia írói és az első második századi tanítványok még SEMMILYEN szavakkal sem beszéltek a háromságról, ez csak mellébeszélés és belemagyarázás! Ezt bizonyítják a nyilvánvaló tények."


-->Nem igaz. Először is, mint említettem Szent Polikárp már személyként tekint a Szentlélekre. Másodszor, a 2. században is bőven találunk olyan Egyházatyákat, akik hittek a háromszemélyű Istenben, abban, hogy az Atya, a Fiú és a SzentLélek egy! Mit mondd neked akkor például Athénagorasz vagy Szent Jusztinusz neve? Esetleg Tertullianus? Vagy hivatkozzak Origenészre, aki Arius istenkáromló tanítása előtt már évtizedekkel ír a Szentháromságról? Ha pedig már szóba hoztad ezt az időszakot, lássuk, hogy mit hirdettek a 2. században a keresztények:


"Nem vagyunk bolondok, görög férfiak, nem is locsogunk balgaságokat, azt hirdetjük, hogy Isten emberi alakban megjelent." (Tatianosz: Beszéd a görögök ellen, 21. (Kr. u. 175)"


Na most ti, abszolút nem ezt hirdetitek! Akkor mégis mi közötök van nektek az 2. századi keresztényekhez? Semmi!


István!


Nos az, hogy te úgy gondolod, hogy a szervezeted helyesen értelmezi a Bibliát, miszerint Isten nem jött le az égből az már a te magánügyed. Azonban az egyértelmű hazugság, amit terjesztettek, hogy az 1-2. században a keresztények azt hitték, amit az Őrtorony ma terjeszt. Ezt ugyanis nem erősíti meg egyetlen egy történelmi dokumentum sem. Történelmileg tehát nem megalapozott, hogy a korai keresztényekre vezetitek vissza magatokat. Mert ők bizony - még ha nehéz is megrágni, lenyelni és megemészteni - amint fentebb olvasható, azt hitték, hogy Isten lejött az égből. Az azonban egyértelmű, hogy Arius a ti szellemi atyátok, aki az istenkáromló tanításaival pont a kereszténységnek ezt alaptanítását támadta meg, mert biztos azt hitte, hogy ő jobban értelmezi a Bibliát. Az tehát, hogy ti Jehova Tanúi betöltitek a ti szellemi atyátok, Arius mértékét, ismét csak a ti dolgotok. Ami gond, hogy ezt nem vállaljátok fel, és a kereszténység látszatával mentek az emberekhez. Éppen ezért veszélyesebbek vagytok valamennyi vallásnál.


Még Jézus szavát is kiforgatjátok. Jézus soha az életben nem beszélt olyanról, hogy az Egyház letért volt az igaz útról. Jézus Krisztus és az apostolok arról beszéltek, hogy hamis tanítók fognak majd jönni, mind az egyházon kívülről, mind az Egyházon belülről. Ilyenek voltak például a gnosztikusok, Arius és a többi hamis tanító. De arról Jézus soha az életben nem tanított, hogy az EGÉSZ Egyház hitehagyóvá vált volna és exhumálni kéne, ahogy ti akarjátok. Mégegyszer:


"Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta." (Mt 16,18)


Nos, ti Jézus szavaival ellentétben azt tanítjátok, hogy bizony diadalmaskodtak rajta, ezért vagytok hazug tanítók. Még valamit említenék. A Jelenések könyve 2-3. fejezetében szereplő hét levél a hagyományos tradíció szerint hét egyháztörténelmi korszakot is jelképez. Ezek a városok ugyanis egy római postaúton pontosan ebben a sorrendben követték egymást, ezért nem lehet véletlen, hogy Jézus pont ezeket választotta, ráadásul egy apokaliptikus műben, ami a jövővel van kapcsolatban. De ez mutatja, hogy Krisztus Egyházán sosem diadalmaskodott az Ellenség, mindig létezett. A Biblia azt tanítja, hogy az Egyházban és az Egyházat megkörnyékezik majd a hamis tanítók, az Egyház azonban sosem válik hamissá.


Pontosan ez az, amit ti tagadtok, miszerint Krisztus Egyháza hamissá vált. A többi érved pedig mese habbal, amik a jehovatanúi blogon bizonyára végig vannak cáfolva, ezért foglalkozni sem érdemes vele.


A szervezetednek semmi köze sincs Istenhez. Az Őrtorony nem más, mint egy hazugságokat terjesztő, vallási szervezet, ami Arius tanításain alapul. Se több, se kevesebb.

2014. dec. 23. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/33 anonim ***** válasza:

Hogy pedig a Szentlélek valóságos személy, arra nemcsak a korai keresztények bizonyságtétele a bizonyíték, hanem itt van levezetve:


[link]

2014. dec. 23. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/33 anonim ***** válasza:

""A Biblia írói és az első második századi tanítványok még SEMMILYEN szavakkal sem beszéltek a háromságról, ez csak mellébeszélés és belemagyarázás! Ezt bizonyítják a nyilvánvaló tények."


-->Nem igaz. Először is, mint említettem Szent Polikárp már személyként tekint a Szentlélekre."


Teljesen mindegy, hogy mit magyaráztok bele Polikarp szövegébe, vagy Polikarp mit magyarázott bele a Szentírásba, a Biblia általánosságban NEM BESZÉL SZEMÉLYKÉNT a szent szellemről, a kis %-ban történő megszemélyesítése nem bizonyítja annak tényleges személyes voltát! Másrészről pedig még ez sem lenne egyenlő a TELJES háromság jóval későbbi megfogalmazásával.


Tudod, nagyon kettős mérce, mikor minket kritizáltok azzal, ha csak egy (egyébként az Írásokkal összhangban lévő) apró szót is hozzáteszünk a Szentíráshoz, de ti szó szerint szét fantáziáljátok a Szentírást az effajta torzításaitokkal!


Itt van pl. egy ÖNKÉNYESEN kiragadott és értelmezett szöveg tőletek:


"Nem vagyunk bolondok, görög férfiak, nem is locsogunk balgaságokat, azt hirdetjük, hogy Isten emberi alakban megjelent." (Tatianosz: Beszéd a görögök ellen, 21. (Kr. u. 175)"


Ez a 4-ik sz.-ban megfogalmazott háromság??? Ezt akarod manipulatív módon beadni nekünk? A Biblia is nevezi Jézust Istennek, mint ahogy EMBEREKET, angyalokat, és még magát az Ördögöt is nevezi annak, de NEM A MINDENHATÓ Istennek!!! Nem, a Biblia írói valójában éppen úgy beszéltek Jézusról, mint Pál tette az 1Kor 8:6-ban és az 1Tim 2:5-ben:


"számunkra valójában e g y Isten van, az Atya, akiből van minden, és mi őérte; és e g y Úr van, Jézus Krisztus, aki által van minden, és mi őáltala."


"Mert e g y Isten van, és e g y közvetítő Isten és emberek között: egy ember, Krisztus Jézus"

2014. dec. 23. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!