Igaz az, hogy a 'Jehova' szó nőnemű nyelvtanilag?

Milyen nyelv tana szerint?

Magyarban biztosan nem, mi nem használjuk a "der-die-das"-t.

Biztos vagy abban, hogy más nyelven is "Jehova"-nak ejtik a "Jahve"-t?

Szervusz

Nem tudom a kérdésedre a választ, de talán azért, mert nem fontos. Nem ennek van jelentősége Isten nevével kapcsolatban. A lényeg az, maga Isten hogyan tekinti a saját nevét, és sszámunkra mi az, amit ez a név jelent?

Isten azt íratta le magáról:„Napkelettől napnyugatig nagy lesz az én nevem a nemzetek között” (Mal 1:11).

Mit jelent ez?

A hitehagyás egyre inkább megfertőzte a korai keresztény gyülekezetet, különösen az apostolok halála után (2Tessz 2:3–7). A hamis tanítók még azt a zsidó hagyományt is átvették, hogy nem szabad használni Isten nevét. De vajon engedné Jehova, hogy eltöröljék a nevét, mely rá emlékeztet? Nem, soha! Jóllehet a pontos kiejtését már nem lehet meghatározni, de a név fennmaradt. Idővel különféle bibliafordításokban, valamint bibliatudósok írásaiban is szerepelt.

Isten szolgáinak az 1931-es év különösen figyelemreméltó volt, mivel a Nemzetközi Bibliakutatók, ahogyan akkoriban Isten népét hívták, ekkor vették fel az Írás szerinti Jehova Tanúi nevet (Ézs 43:10–12). Ezáltal a világ tudtára adták, hogy büszkék arra, hogy az egyedüli igaz Isten szolgái lehetnek, és a nevének szerzett nép, mely dicsőíti Isten nevét (Csel 15:14).

Tehát mára már beteljesedett Malakiás általi jövendőlés.

Igaz. Én írtam be pár nappal ezelőtt, a JHVH téves félreértelmezése kapcsán. Odaírtam a teljes magyarázatot. Nem vagyok feminista és ez nagyon is fontos információ. Bemásolom újra, amit akkor írtam és arra reagáltam, hogy Jézus Krisztus nem bakizik akkorát, hogy míg az Atya megnevezése mindvégig hímnemben folyik, addig a 16. században kitalált szó, a jehova, nőneműként szerepel pár száz évvel ezelőtti iratokban:

A Jehova (יְהֹוָה) szó és kiejtés egy nyelvészeti furcsaság, mely egy helytelen értelmezés és olvasat eredményeként jött létre[1] a 16. század elején, mivel a kor keresztény héber grammatikusai még nem voltak teljes mértékben tisztában a héber olvasatok rendszerével. (Az első keresztény héber nyelvtan Johannes Reuchlin 1526-ban megjelent De rudimentis hebraici című munkája volt.) A szó 1520-ig nem volt ismert, ekkor vezette be Galatinus, amit azonnal meg is támadtak nyelvészeti, valamint történeti-teológiai alapokon.

A héber bibliaszöveg hagyományozási tradíciójának egyik alapja, hogy a szövegben szereplő valamennyi szó kap pontokat. A szövegben vannak olyan szavak, melyeknek más az olvasatuk (qeré), mint ahogyan le vannak írva (ketív). Ezekben az esetekben az olvasandó szó magánhangzói (pontjai) kerülnek a szövegbe írt „helytelen” alak alá, míg a a szó „helyes” írott alakja a margón szerepel. Ekkor a szövegben a szó alatt található magánhangzókat és a margón szereplő mássalhangzós alakot kell összeolvasni – ez lesz a helyes olvasat. (Másként: a javítás a szövegben lévő helytelennek tartott alak megváltoztatása nélkül úgy történt, hogy a helyes szót megbontották: mássalhangzói kerültek a lapszélre, magánhangzói a rontott alak alá. A szövegben eredetileg található szónak tehát nincsenek meg a magánhangzói. Az így kapott – immár kipontozott – szövegbeli alak neve scriptio mixta vagyis kevert írás és egybeolvasása súlyos hiba. (Legegyszerűbben onnan ismerhetőek fel, hogy a héber olvasás szabályi szerint kiolvashatatlanok, de a szövegben lévő szó felett mindig ott áll a lapszéli jegyzetre utaló circellus masoreticus, a maszoretikus köröcske is: ° .)

E jelenséget a héber nyelvészet כְּתִיב קְרֵי ketív qeré-nek nevezi – körülbelüli fordítása: írva van [de] olvasd [másként]. E ketív-qerékből rengeteg van, túlnyomó részük egyszerű helyesírási variációkat (pl. י j / ו w variációkat) tartalmaz.

Azoknál a szavaknál azonban, amelyek tömegesen fordulnak elő, az olvasandó szó magánhangzói ugyan továbbra is bekerülnek a szövegben lévő szó alá, a lapszélre azonban a helyes mássalhangzós alakok már nincsenek kiírva, mivel úgy vétetik, hogy azokat mindenki tudja. Ennek neve qeré perpetuum – állandó qeré, állandó olvasat. Ilyen szó Jeruzsálem héber neve, a hí ő nőnemű személyes névmás a Tórában és még néhány más szó, és ide tartozik az istennév is.

A zsidóságban a יהוה jhvh-t tiszteleti okokból (és a hetedik parancsolat értelmében) nem ejtették, azt csak az engesztelés napja alkalmával mondhatta ki a főpap a Szentek Szentjében. Helyette az אָדוֹן ádón úr szóból képzett אֲדֹנָי ʾădōnāy: Adonáj Úr, Uram, Urunk szót ejtették. (Mindig hosszú á-val, a rövid ă-s forma אֲדֹנַי ʾădōnăy: adonaj a szó egyes szám 1. személyű י ַ- -ăj enyém birtokraggal ellátott alakja, jelentése uram és mindig emberre vonatkozik. Az Adonáj vagy ennek pauzális (pluszhangsúlyos) alakja, vagy egy külön tiszteleti י ָ- áj raggal van ellátva, de ebben az irodalom nem egységes.)

Az אֲדֹנָי Adonáj magánhangzói ְ ֹ ָ ə-ó-á tehát bekerülnek a יהוה jhvh alá (az ֲ „ă” nem más, mint a svá („ə”) ְ álef alatti formája): így jön létre a kevert írású יְהֹוָה yəhōwāh alak, aminek téves egybeolvasása eredményezi a Jehova szót.

A zsidóságban az istennév szentsége már korábban áttevődött az Adonáj-ra is, így jelenleg többnyire a הַ‏‏שֵּׁם hassém, moder kiejtéssel: ha-Sém a Név szót ejtik helyette.

A kereszténység is az Adonájt vette át. A görög Szeptuaginta fordításában helyén a κυριος küriosz (görögül: Úr) szót találjuk, a latin Vulgátában pedig az ugyancsak Úr jelentésű Dominus-t.

A Jehova ejtéssel további probléma, hogy a szó így héberül megfejthetelen lesz, illetve értelmetlen (sőt bizonyos értelemben blaszfémikus) jelentést ad ki, alakilag ugyanis egy fordíthatatlan nőnemű(!) qal particípium passzívum lesz. Ugyancsak probléma, hogy míg ezt az alakot kiemelték, addig az alább következőt nem.

#4, 5

Nem gondoljátok, hogy amit leírtatok az a Jézus szóra is igaz? Hiszen senki nem tudja pontosan, i.sz. 0-100-ban hogyan ejtették ki az akkor élő emberek.

Miért ne lehetne tudni a Jésua szó kiejtését?

Azért, mert régen nem írtak magánhangzókat, attól még évszázadokig és most is ugyan azokat a neveket használták, és használják, ugyan azzal a kiejtéssel. Nem leírás függvénye az egész.

Néhány névnek több változata is van, de attól még a kiejtését ismerik.

Jehosua, Jésua, Josua, ugyan az a név.

A zsidó nyelv egyáltalán nem változott annyit, mint a magyar.