Hogy értelmezitek ezt: Római levél 1,8-17? (bővebben lent)

Elöljáróban a levélről pár sor:

A Római levelet Pál egy már meglévő gyülekezetnek írja. A gyülekezet nem Pál munkája során jött létre, de készül őket meglátogatni.

Ez az a levél melyben az apostol teológiája leginkább össze van foglalva. A keresztyén hit alapigazságait fejtegeti benne, olyan dolgokról fejti ki véleményét, mint pl. a bűn és a megváltás, megigazulás, lélekben való járás, stb...

Róma 1:8 A Római gyülekezet hitének az egész világon híre volt. Tudunk -e mi olyan keresztyén életet élni, hogy annak mindenhol híre megy. Vagy titkoljuk hitünket? Rosszabb esetben semmivel nem vagyunk különbek mint a világi emberek. Jézus azt mondta. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Máté 5:15 Legyen a mi hitünk is ilyen ami messze világít, aminek híre megy. Olvastam egy történetet. Egy idős bácsiról szólt aki a kórházban mindenkinek a hitéről beszélt. Egy fiatalember hallgatta és ez elindította őt Isten felé. Mikor megtért elhatározta, hogy megkeresi a bácsit és megköszöni, de csak a faluja nevére emlékezett. Elment hát a faluba ahol találkozott egy csoport emberrel. Elmondta, hogy ő egy idős embert keres akiről csak annyit tud, hogy hívő. A falusiak már vágták is rá: az biztos csak a .... bácsi lehetett. Ilyen hitre van szükség. Hogy az emberek ezt az egy dolgot ilyen biztonsággal tudják rólam, hogy hívő vagyok.

Róma 1:9-13

Az apostol vágyik a gyülekezetbe. Fontos volt neki, hogy együtt legyen más keresztyénekkel, hogy ahogy írja: együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által, a tietek és az enyém által. 1:12

Fontos -e nekünk ennyire a testvériség? Az, hogy egymással legyünk, egymást tudjuk építeni. Vagy mindig van ami fontosabb mint az Istentisztelet. Most éppen a meccs, máskor a tv harmadjára a tanulás. Mi áll az első helyen. Istennel együtt lenni, vagy földi vággyal van tele a szívünk és Isten népe számára alig marad ott hely. Hogyan tudsz úgy keresztyén maradni, hogy még erre sem vágysz? A világi dolgokat egyszer itt kell hagyni. Mi lesz akkor veled?

Itt azonban nem csak annyiról van itt szó, hogy elmegyek a templomba és ha vége haza, bár sokan ezt sem teszik meg. Pál nem ilyen felszínes dolgokat akar. Ő szeretné építeni testvéreit mindazokkal a dolgokkal amiket Istentől kapott. És bár ő az apostol, mégis hiszi, hogy őt is tudják építeni testvérei. A legegyszerűbb hívő is kap Istentől olyan ajándékot, amivel tudja a másikat építeni, segíteni. Senki ne becsülje le magát, hogy én csak egy egyszerű ember vagyok, aki semmit nem tudok adni. Ha te hívő vagy és a szívedben ott él az Úr akkor megérted az igéjét. És ha megértetted és elmondod másoknak akkor lehet, hogy valakin pont ez segített.

És ott a másik oldal is. Pál nem volt túl büszke ehhez. Ő, az apostol nem mondta azt, hogy majd én osztom az észt, ti meg hallgassatok RÁM. Tudott alázatos lenni. Figyelmeztetés ez mindenkinek. Lehet, hogy Isten egy gyermek szája által üzen nekem. Elutasítom a meglátását azért aki vagy meghallgatom? Ha mindenkiben megvan ez a hozzáállás, hogy én tudok és akarok más számára áldásul lenni mennyivel másabb lesz az összejövetel légköre, mintha mindenki csak kapni akarna, elvégre ott van a lelkész azért fizetjük...

Benne van az is az igében, hogy mivel töltjük az időt mikor találkozunk. Mit szeretnénk? Ha egymással beszélgetünk mi a fontos. Persze, hogy fontos sok dologról beszélgetni, de marad hely a beszélgetésben Isten igéjének is? És amikor világi dolgokról beszélgetünk tudunk keresztyén hozzáállással szólni? Úgy ahogy arról a témáról az ige tanít. vagy csak sóhajtozunk mint azok akiknek nincs reménysége és építés helyett lehúzzuk a másikat. Legyen olyan a beszédünk, hogy építsen, segítsen a másiknak előbbre jutni, hogy áldássá legyünk.

Na abbahagyom, mert még tudnák mit mondani, de kezdek átmenni prédikálósba. Meg nagyon hosszú is lett. Remélem tudod használni. (A Magyar Bibliatanács bibliafordítását használtam.)

Róm 1,8

A hagyomány szerint a római egyházat Péter alapította a 40-es években, miután a Heródes Agrippa-féle üldözés miatt el kellett hagynia Palesztinát. Valószínűleg Antióchiából jött ide. Nem tartózkodott állandóan Rómában, hanem missziós utakat tett. Kr. u. 50-ben újra Jeruzsálemben találjuk az apostoli zsinaton. Valószínű, hogy a levél írásakor sem volt székhelyén, ezért nincs róla említés. A hívek buzgósága mögött azonban kétségtelenül az ő egyéniségét kell keresnünk. A milliós város tág teret adott az apostoli munkára, tehát érthető Szent Pál vágyakozása.

Róm 1,13

A görög szöveg szerint az apostoli munka gyümölcsét akarja teremni. Másutt úgy nyilatkozik, hogy ő csak vet vagy öntöz, a növekedést Isten adja (1Kor 3,6). A hit Isten kegyelmi adománya, azért az apostol állandóan nemcsak hirdeti az igét, hanem könyörög is a hívekért, és hálát ad Istennek, ha látja buzgóságukat.

Róm 1,14

Barbároknak a hellén műveltséggel nem rendelkező népeket nevezték. Mivel az apostol határozott parancsot kapott Krisztustól a pogányok térítésére, adósuknak érzi magát.

Róm 1,16

Emberileg Isten országa szerény kezdettel indult. Az evangélium szerzője kereszten halt meg, első hirdetői egyszerű emberek. Az apostol mégsem szégyenkezik a világ elé állni vele, mert a kinyilatkoztatott igazságok nem csupán megismertetik a természetfölötti világot, hanem erejét is közvetítik. Megtisztítanak a bűntől, Isten gyermekévé tesznek, vagyis a megváltást közvetítik. Az ószövetségi kinyilatkoztatást a zsidók hordozták, ezért az evangéliumot is először nekik kellett felajánlani s csak utánuk a pogányoknak.

Róm 1,17

Az "Isten igazsága" az ószövetségből vett jelzés. Jelenti mindenhatóságát és jóságát, amellyel teremtményét magához hasonlóvá akarja tenni. Izajás szerint a Megváltó országa ennek az igazságnaka kiáradását hozza (Iz 61,11). Az ember a hit által válik e javak birtokosává. Amit hittel elfogadunk, az kegyelmileg megvalósul bennünk, ezért a hit életforrás (Hab 2,4).

Róm 1,8

Innen kezdve a 16. versig terjed a levél bevezetése, melyben az apostol a Romában levő keresztények üdve iránti buzgalmáról tesz bizonyságot.

Róm 1,8

hogy ő, mint közbenjáró, hálámat az Atyához vigye (Origenes). Vagy: Hálát adok Istennek, hogy Jézus Krisztus, kitől minden adomány jő, titeket hivőkké tett (Ambr.).

Róm 1,8

az egész kereszténységben. A hit az evangéliom készséges elfogadása, mely külsőleg jámbor élet által nyilatkozik.

Róm 1,9

kinek az evangéliom hű követése és hirdetése által lelkiképen, nem a zsidó szertartásokban, hanem lélekben és igazságban szolgálok (Orig. Ar. sz. Ján. Teof.). Vesd össze: Ján. 4,23.

Róm 1,11

veletek tanításokat, üdvös rendszabályokat közöljek, megerősitéstekre a keresztény érzületben (Justinian.).

Róm 1,12

hogy a közös, keresztény érzület kölcsönös közlése által fölbátorodjunk, épüljünk, erősödjünk. „Az apostol alázatosan leszáll az apostoli méltóság magas polczáról, s magát is azok közé számitja, kiknek vigasztalásra és erősítésre szükségök vagyon.“

Róm 1,14

mívelt és míveletlen népeknek.

Róm 1,14

tanúltaknak és tudatlanoknak.

Róm 1,14

tartozom hirdetni mindennek az evangéliomot.

Róm 1,15

a mennyiben erőmtől telik.

Róm 1,16

A görög szerint: Krisztus evangéliomát.

Róm 1,16

a mennyiben azok, mik az evangéliomban hirdettetnek, t. i. Krisztus halála, érdemei, az üdveszközök, parancsok, igéretek – isteni erővel bírnak, s minden embert, kik valóban hisznek, üdvre, megtisztúlásra, megszentelésre és boldogságra segíthetnek. – A hit, mely itt kivántatik, nem csupán abban áll, hogy igazaknak tartsuk a kijelentett igazságokat, hanem oly élő bizalom az az evangéliomban nyujtott kegyelmek hathatósságához, mely nem csak elménket vezérli a kijelentett igazságok megismerésére, hanem akaratunkat is hajlandóvá teszi az isteni parancsok teljesitésére. Az igaz hitben tehát szükségképen benfoglaltatik a bizalom (remény) és a szeretet.

Róm 1,16

Az evangéliom ugyan különbség nélkül mindenek számára való, de mivel a zsidónép választott nép, melynek Isten a többi népek fölött magát kijelentette, az evangéliom is először nekik hirdettetik. Az apostol ezen és a következő versben kimondja értekezésének tárgyát, t. i. hogy az evangéliom által (mindaz által, mit az nyujt, tanít és igér), megigazúlást nyerhet Istentől mindenki, ha igazán hiszen.

Róm 1,17

mert az isteni megigazúlás abban (az evangéliomban) adatik hit által a hivőknek (Ágost.). E kifejezés „hitből hitre“ más, hasonló hely szerint (Rom. 3,22.) azt jelenti: „hit által a hivőknek.“ Mások úgy értik: hit által a hitben való további gyarapodásra. De valamint fönebb a hit által nem szabad csupán az evangéliom igaznak tartását érteni, hanem az egész embernek, az ő értelmének úgy, mint akaratának föltétlen, bizalomteljes odaadását, megegyezését mindabba, mit az evangéliom nyujt: úgy itt is a megigazúlás, mely e hitet követi, nem abban áll, hogy Isten az embert igaznak csupán kijelenti, hanem bűneitől megszabadítja, megszenteli és üdvözíti, megigazúlttá, isteni új teremtménynyé teszi; mert a hit magában foglalja egészen a kegyelmet, melyet a kereszténység nyujt, s igy a keresztséget is, mely a bűnös, megromlott embert megigazúlttá, és új teremtménynyé teszi (Ján. 3. r. 7-ik jegyz.).

Róm 1,17

Lásd Habak. 2,4. és az értelmezést. Az apostol tehát elkezdi (18. v.) oktatását, és pedig annak első szakaszát (lásd a bevezet.) azzal, hogy mindeneknek, a pogányoknak és zsidóknak bűnös és büntetésre méltó voltukat megmutatja (1,18–3,20.). A pogányokon kezdi (1,18–32.), hogy annál nyomatékosabban támadja meg a zsidókat, a nélkül, hogy őket azonnal fölingerelje.

„8Először is hálát adok Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy az egész világon magasztalják a ti hiteteket. 9Mert tanúm az Isten, akinek szolgálok lelkemmel Fiának az evangéliumában, hogy mikép emlékezem meg rólatok szüntelelenül, 10s mindenkor könyörgök imádságaimban azért, vajha valahára sikerüljön valamikép az Isten akaratából eljutnom hozzátok. 11Hiszen vágyódom utána, hogy lássalak titeket és juttassak nektek némi lelki kegyelmet a ti megérősítéstekre, 12azaz, hogy köztetek lévén, közösen megvigasztalódjunk egymás hite : a tietek és az enyém által. 13Nem akarnám, testvérek, hogy ne tudjátok, mily sokszor feltettem magamban, hogy elmegyek hozzátok, hogy elérjek valami gyümölcsöt köztetek is, mint ahogy a többi nemzeteknél (de eddigelé gátolva voltam). 14Adósa vagyok görögnek és barbárnak, bölcsnek és tudatlannak, 15ennélfogva (ami engem illet) megvan bennem a készség, hogy hirdessem az evangéliumot nektek is, rómaiaknak.

16Nem szégyenlem ugyanis az evangéliumot, mert az Istennek ereje az mindenkinek az üdvösségére, aki hisz, elsősorban a zsidónak és a görögnek. 17Mivelhogy az Istennek igazsága nyilvánul meg benne, mely a hitből hitre vezet, amint írva vagyon : Az igaz pedig a hitből él.” (Róma 1:8-17)

Magyarázat:

8—15. Az apostol régóta kívánt eljutni Rómába, hogy megerősítse a híveket hitükben.

8. Az apostoli korban általánosan elterjedt szokás volt a levél bevezető szavaihoz jámbor fohászt fűzni ; az apostol követi ezt a szokást és hálát ad az Istennek azért, hogy a római híveket hitük kifogástalan voltáért, azaz a kereszténységhez való ragaszkodásukért mindenütt csak dicsérik. — Jézus Krisztus által; az apostol hite szerint Jézus a közvetítő közte és az Isten között. (V. ö. 5, 1—2 ; 7, 25.) — 9. A szolgálat, melyet az apostol az Istennek teljesít, az evangéliumnak a hirdetése. — 10. Az apostol nem szeretett ráépíteni olyan alapokra, melyeket más rakott le, de amikor a római egyházról van szó, akkor szíve vágya, hogy ott is fejtsen ki apostoli működést. — 11. Nem mintha a római híveknek a hite hiányos vagy tévedésekkel fertőzött volna, de még ők is nyerhetnek és megerősödhetnek a hitben és a kegyelemben az apostol tevékenysége által. — 12. Ha az apostol köztük lesz, látni és tapasztalni fogják egymás hitét, hogy ugyanaz a hite van neki és a római híveknek, s ennek megállapítása vigasztálasukra fog szolgálni. — 13. Az apostol vágyódik utána, hogy a rómaiaknál valami gyümölcsöt elérjen, a hitüket megerősítse, a kegyelmi életet bennük növelje. — 14. Adósa vagyok: az apostol erkölcsi kötelezettséget érez. — A pogányok részint görögök, azaz a görög-római művelődés körébe eső népek, részint barbárok, vagyis a többiek.

16—17. A levél tárgya: az üdvösség az evangéliumban való hitből fakad.

16. Az apostol némileg zavarban van, amikor arra gondol, hogy Rómában kell hirdetnie az evangéliumot, ahol a legjelesebb szónokok és költők találkoznak, szónokolnak és szavalnak. Tudja, hogy nem veheti fel velük a versenyt az előadás művésziességében és szépségeiben. Mégsem szégyenkezik azonban az evangélium miatt, nem szégyenli annak sem a hirdetését, sem a tartalmát, mert az evangélium ereje nem előadásának a művésziességében áll, hanem az Istentől van. — Az üdvösség jelenti a megmentést a lelki haláltól és a boldog örök élet elnyerését. Az evangélium üdvösséget szerez mindenkinek, aki hittel elfogadja, elsősorban a zsidóknak, mert történeti sorrendben először nekik kellett hirdetni az evangéliumot (Csel. 13, 46.), s azután a pogányoknak. A görögök itt ellentétben a zsidókkal a nem-zsidók, azaz a pogányok.

17. Az Istennek igazsága: Szt. Pál szembehelyezi egymással az emberi igazságot és az Isten igazságát. Az előbbi a (ószövetségi) törvényre támaszkodik, az utóbbit az Isten adja az embernek, s ez az igazság (megigazulás), mely a hitben gyökerezik, el volt rejtve az emberiség előtt, de ki lett nyilatkoztatva benne, vagyis az evangéliumban. A hitből hitre vezet: az Istentől adott igazság (az emberben : a megigazulás) feltételezi az emberben a hitet, s a hit, amely a megigazulás alapja, állandóan növekszik, erősödik az emberben. A hitből a hitre sajátos héber kifejezés (V. ö. Zsolt. 83, 8; Kor. II. 2, 16.), jelenti a hitnek növekedő és állandó gyarapodását s előhaladását. — Az igaz pedig a hitből él. Az apostol Habakuk próféta szavait idézi. (2, 4.) A próféta azt mondotta, hogy a zsidók, akik hisznek az Istenben és bíznak az ő ígéreteiben, megszabadulnak a babiloni fogságból. Szt. Pál ezen szavakat az újszövetség igazaira alkalmazza. A babiloni fogság a bűn állapotának a jelképe, a zsidók hite az igaz keresztény ember hitének a jelképe. Az idézetben a szavakat kétféleképen lehet csoportosítani : az igaz a hitből — él, vagyis, aki a hitből megigazult, az él; vagy pedig az igaz — a hitből él. Az előbbi értelem inkább megfelel a próféta gondolatának.

Tévedett-e Luther vagy helyesen magyarázta a Szentírást?

Egészen bizonyos, hogy ezek a szavak: „az igaz a hitből él” valóban benne vannak a Szentírásba. (Róm 1,17) Való igaz, hogy a hit szükséges az üdvösséghez, amint pl. ez is igaz: a növény a napsugárból él. Szerintünk, katolikusok szerint, azonban nemcsak a hit szükséges, hanem a jócselekedetek is szükségesek. Nemcsak a napsugár szükséges a növény életéhez, hanem a nedvesség is, meg a föld is. Luther azonban a maga szorongatottságában ezt a magyarázatot alkalmasnak találta a maga megnyugtatására, tehát ehhez ragaszkodott.

Az igaz a hitbôl él (Róm 1,17)

Ezekkel a szavakkal az Apostol, aki egykor büszke volt rabbinikus tudományára, ,,kisgyermekké'' teszi magát, azaz alázatossá és egyszerűvé, és megvallja, sôt kinyilvánítja:

,,Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten üdvösséget hozó ereje minden hívônek... Isten igazsága nyilvánul meg benne, amelyet a hívô a hittel nyer el.'' (Róm 1,16-17)

Volt egy idô Pál számára, amelyben még inkább, mint az evangéliumban való hitet szégyellte volna, szégyellte magát az evangéliumot, mint valami gyalázatos dolgot, amit a sugalmazott szavak, vagy Izrael bölcsességének szavai közé ékeltek. És hogy eltörölje ezt a gyalázatot, amelyet a Názáreti követôinek felfogásában írtak, üldözte ôket, kioltva az egyikben az evangélium szavait és az életet, abban a hitben, hogy gyôzni fog. De az örök Szó, akit semmiféle emberi vagy ördögi erô nem tud elhallgattatni, leterítette ôt a damaszkuszi úton, megkérdezve tôle: ,,Miért üldözöl engem''.

Azoknak, akik elnyomják a kis hangokat, azoknak, akik elnyomják azokat, akik Isten nevében beszélnek -- és a mai tudósoknak, akik tudják, hogyan hívták ôket az Ószövetségben, és tudják, mi a küldetésük, mert ôk most és mindig, az idôk végéig olyanok lesznek, mint Isten hírnökei a vak tömegben -- sokat kellene elmélkedniük és tanulniuk ebbôl az ,,engem üldözöl''-bôl, és félniük kellene az Ige üldözésétôl, és remegni attól, hogy ezt teszik.

Isten eszközében Isten él. Nem közönséges módon él, hanem rendkívüli módon. Az emberi személyiség nem több, mint a függöny, amely ôrzi a Szentek Szentjét, aki működik, mert Isten sose tétlen a trónján, a függöny mögött.

Amikor a káldeusok vad hadserege legyôzte az izraelitákat a fôvárosban, nem érte be ezzel, hanem felégette Isten házát, és elvitte a Templom vagyonát és szentségét. Amikor a hatalmas római légiók mindörökre lerombolták a Templomot a Mória-hegyén, Jézus Krisztus jövendölése szerint, valójában kire vetették rá magukat? Az épületre, a papságra, a Templom edényeire, vagy a szellemi Lényre, aki, az izraeliták felfogása szerint, azt betöltötte önmagával?

Azt mondom: ,,az izraeliták felfogása szerint'', mert annak a nagypénteknek délután három órájától, ami az Irgalmasság és a Bűntény mélysége, Isten Lelke elhagyta a Szentek Szentjét, és még a tömjénáldozat órájában is üres volt a tabernákulum dicsôsége. De az Eszme még megvolt. És ez az Eszme minden volt Izrael számára.

Kit üldözött az ellenség? Embereket és köveket, vagy az eszmét? Az Eszmét. Azért, hogy lesújtson a népre, lesújtott az Eszmére. Lerombolta. Szétszórta.

Ó, nyomorult, felületes emberek, még akkor is, ha gyakorló katolikusok vagytok! Oly lanyhák vagytok az Eszme iránt, a kereszténység, az Egyház iránt! Ezek alkotják az Eszmét, amely az erô, a hatalom, az összetartó erô, a gyôzelem, az üdvösség a Sárkány szolgáinak emberi és nem emberi hadseregei ellen. Elmélkedjetek ezen a nagy leckén, amely a régi korokból jön: amikor a tétlenség, a bűn vagy a sátáni tanításba való beleegyezés megengedi, hogy Isten és a lelkek ellenségei megtámadják, tönkretegyék, szétszórják az egyetlen, szent, igazi, örök Eszmét -- Istent -- éppen abban, ami hirdeti és képviseli, mondom, mindent szétszórnak és lerombolnak, azt is, amit nem szeretnének: az ô önzô, személyes javukat, a családi vagyont, a nyugalmat, néha magát a családot is.

Keljetek fel, keresztények! Egy napon, az alvó Jézusnak azt kiáltották: ,,Ébredj fel, Mester, mert elveszünk!'' De most Isten kiáltja felétek: ,,Ébredjetek fel; keresztények, mert ha nem ébredtek fel, elvesztek! A vihar elôttetek van!'' A régi Izraelnek mondták: ,,Sátraidhoz, Izrael!'', hogy összegyűjtsék a vallás és a haza megvédésére. Én kiáltom felétek: Tabernákulumaitokhoz, keresztény nép! Hitedhez! Uradhoz, Jézus Krisztushoz! A Gyôzedelmes Asszonyhoz, aki legyôzi a Sátánt! Kelj fel! Gyújtsd meg ismét a hit és a szeretet mécsesét és tüzét, vesd le túlságosan testies ruháidat, amelyek téged tompaeszűvé és lustává tesznek, és öltözz újra az életszentségbe!

Neked, neked kell megmentened magadat! Akaratodtól függ gyôzelmed. Isten figyel téged, de többé nem ment meg, nem üdvözít saját akaratából. Oly sokszor megtette azt, de te az üdvösség gyôzelmébôl lépcsôt készítettél, hogy leszállj a sötétségbe, a fagyba, a bűnbe. Megmondtam a kis János (Valtorta Máriát nevezi így) művének elején. Nevettetek, kinevettétek vagy szidalmaztátok a kis hangot, amely megismételte nektek szavaimat. De sok beteljesedett már, mert isteni szavak voltak.

Ne nevessetek, ne nevessétek ki, ne szidjátok ezekért! Fogadjátok el! Önmagatokat, családotokat, nyugalmatokat; jóléteteket védelmezitek, amikor az isteni Eszmét, az Egyházat, a hitet véditek! A Sátán és szolgái igyekeznek lesújtani az Eszmére: az Egyházra, a Hitre, azaz a szívre, a vérre, a lélegzésre, amelyek életben tartják életeteket. Fájdalmas, igen. Fáradságos, igen. De ha diadalmaskodna a Sátán egy, már Isten nélküli világban; háromszorosan jaj lenne nektek!

Nem tudjátok! Nem emelem fel a fátylat errôl a borzalomról, amely már működik, és támadást indít, zárt sorokkal. A magasba mutatok: az égre, Istenre, a kereszténység szívére: a vatikáni Rómára mutatok; a tabernákulumra mutatok. Védjétek meg, hogy ti is védelemben részesüljetek! És elmélkedjetek sokat szavaimon!

És különösen: ne legyetek hasonlók azokhoz, akik felövezik magukat, hogy üldözzék Istent az Ô Eszméjében, a Római Egyházban, a Hitben, üldözve Jézus Krisztust az Ô kis hangjaiban! Mondom, ne üldözzétek Jézus Krisztust! Mert Ô azt mondja nektek, akik üldözitek eszközeit, azt mondja, isteni, igazságos ôszinteséggel: ,,Miért üldöztök engem?''

Igen. Ti Ôt üldözitek ezekben, akiket nem hagytok békén. Igen. Ti Ôt üldözitek ezekben, mert tagadjátok, hogy az Ige beszél bennük, a Szentlélek beszél bennük, aki mindig minden isteni tanítás szerzôje.

Utánozzátok Pált, halandó életének második felében, ha tudtátok követni, amikor még a tarzusi Saul volt, Benjámin törzsébôl, farizeus és a keresztények üldözôje. És ne szégyelljétek megtanulni, ti, új rabbik, a hit és a bölcsesség eddig nem ismert kis dolgait megtanulni egy kis hangtól!

A gazdag, hatalmas és tekintélyes Gamáliel mellett, aki egy királyhoz hasonló pompával és kísérettel rendelkezett, s aki Izrael bölcsességének élô könyve volt, a szelíd názáreti Mester ugyancsak megvetésre méltónak tűnhetett a tarzusi Saul elôtt, aki ismerte társadalmi helyzetét, tanításmódját és életmódját... De amikor lehullott a farizeizmus hályogja, nem szemérôl, hanem lelkérôl, és egy évtizedig tartó szorgalommal behatolt az evangélium bölcsességébe, Isten minden hívôt üdvözíteni akaró erejébe, Pál felismerte, hogy az evangéliumban megnyilvánul az életszentség, ami a hitbôl jön és a hit felé tart.

Ez az életszentség, ragyogóvá válva, felfoghatóvá válva Isten Szavának jósága által, aki irgalmas irántatok, megnyilvánul az ajándékban, amelyet a mi nevünkben a kis hang adott nektek.

Az igazak szeretnek. A szeretet fény. A fény lehetôvé teszi a felismerést. Az igazak hisznek. Égô szomjuk van, hogy mindinkább higgyenek. Megértik, hogy a tudás nagy segítség ahhoz, hogy valaki bízni tudjon. Érzik, hogy a hit éltet, mert az a szeretet. És a szeretet élet, mert Isten, az Élô van bennük, és ôk Istenben vannak. Íme, hosszú úton, eljutottunk a mai diktálás elsô mondatához: ,,Az igaz a hitbôl él''. És minél inkább gyermeki szíve van az igaznak; annál inkább tud a hitbôl élni. Ezért mondotta az isteni Mester: ,,Ha nem váltok hasonlóvá a gyermekekhez, nem mentek be a mennyországba''. A gyermek tud hinni. És ezért a hinni tudásért felismeri Istent, és megérdemli, hogy birtokolja Ôt, és örökké örvendjen neki, még akkor is, ha meghal, mielôtt oly tanulttá válna, mint amilyenek ti vagytok.

Valóban a sok tudás nehézzé teszi az üdvözülést. ,,Akinek többet adtak, attól többet követelnek'', és ,,aki kincsekre tett szert, azt könnyen megtámadják a rablók.'' De ezt a régi közmondást még nem ismertétek, és most sem tudjátok, milyen rablókról beszélek. Ti, akik tanultak vagytok, igyekezzetek megismerni. Megismerve, meg tudjátok védeni magatokat a haláltól, amelyet azok fegyverei okozhatnak nektek.

De a ,,kisgyermekeket'' nem fenyegetik ezek a veszélyek. Ôk tudnak ,,a hitbôl élni''. Egyszerűen. Bíznak az Úrban, és meg van írva, hogy aki bízik az Úrban, felfogja az igazságot. Felfogják: a bennük levô élô szeretet által, és mert mesterük a Szeretet és ôrangyaluk.