Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogy lehet Jézus a Názáreti?

Hogy lehet Jézus a Názáreti?

Figyelt kérdés
Amikor Názáret még nem is volt Jézus korában...

2014. dec. 4. 12:05
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:

@Kérdező


"Názáret nevű település létezése nem bizonyított, max amit annak hisznek. Az előtted szóló éppenséggel városnak írja Názáretet... "


-->Viszont az sem bizonyított, hogy amit annak hisznek nem Názáret. Úgy vélem, nincs okunk kétségbevonni, hogy a feltárt település azonos azzal a Názárettel, amiről a római korban említés történik. A város elnevezéssel kapcsolatban megnéztem a görög szöveget, a "polisz" található ott, nem pedig a "kómé", mint a (Mát 11,10)-ben ahogy várnánk, magam sem értem, hogy miért. Lehet, hogy szinonimaként van használva, mint ahogy az Ószövetségben a "király" a "királyság" szinonimája volt (Dán 7. fej). De megmondom őszintén ez csak egy tipp, erre pontos választ magam sem tudok adni.


"Téves. Az első evangéliumot Márk írta, és ő is 65-70 között, a többiek őt másolták, tőle merítettek, jóval később. Sok mindenről írnak a Bibliában, ami nem bizonyítható, mégis írva van róla."


-->Evvel kapcsolatban már jóval pontosabb választ tudok adni, és azt kell mondanom, te vagy az, aki téved. Tudniillik amit említasz, az a "márkista" prioritás. Mivel a legtöbb modern könyveket a márkisták írják, így nincsenek azok a kutatási eredmények a köztudatban amik ezt a téves elképzelést cáfolják. Például:


Az ókori történetírók azt mondják, hogy Máté írta az első evangéliumot. Kelemen például kimondja, hogy azok az evangéliumok íródtak először, amik tartalmazzák a nemzetségitáblákat (Tehát ez Máté és Lukács). Majd úgy folytatja, hogy a Márk evangélium úgy keletkezett, hogy Márk írásba foglalta Péter prédikációját (Tehát ez a 3.), majd végül János apostol írta az utolsót (Ez a 4.). Ez utóbbi felől tudomásom szerint a márkistáknak sincs kifogásuk. Órigenész szintén azt mondja, hogy a Máté szerinti evangélium íródott először. A márkista szemlélet tehát az ókorban azok közt, akik közel éltek az evangéliumok keletkezéséhez ismeretlen volt. Tudomásom szerint egy fecni információ sincs az ókorból arról, hogy Márk lett volna az első, ez pedig sokat nyom a latban. Arról nem is beszélve, hogy sikerült kimutatni, hogy Pál apostolnak az első thessalonikai levele Máté evangéliuma hatása alatt íródott. Mivel Pál azt a levelet 50 körül írta, ezért az evangéliumnak azelőtt kellett keletkeznie, hiszen a levél megírásakor az apostol már ismeri az evangéliumot.


A Márkista felfogást tehát semmi nem támasztja alá. Máté apostol írta az első evangéliumot, és hitelesen számolt be Jézus életéről, Názáret létezésével együtt.

2014. dec. 4. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
100%

Sziasztok!


Való igaz, hogy Názáret Jézus korában egy apró falucska lehetett. Sem az Ószövetség, sem a korabeli írók nem tesznek róla említést, ezért néhány kutató sokáig azt is kétségbe vonta, hogy Jézus korában egyáltalán létezett. A XX. század elején azonban a hegy oldalában barlanglakásokra bukkantak, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy ez a hely már az ie. 3. vagy 2. évezredben lakott terület volt. Hogy mikor vált zsidó településsé, azt pontosan nem lehet kideríteni, de Jézus születése előtt néhány évszázaddal már biztosan, hiszen a régészeti kutatások során olyan tárgyak kerültek elő a fent említett korból, melyeket kizárólag zsidók használtak.


Ez a hely mind a mai napig tartogat meglepetéseket a régészek számára. Nemrégiben például építkezésbe kezdtek az 'Angyali üdvözlet' temploma melletti területen, és egy első századi lakóház maradványaira bukkantak. A ház két lakóhelyiségből és egy kis - körülzárt - udvarból állt. Érdekes, hogy a ház oldalában egy rejtekhelyül szolgáló mélyedést is találtak, melynek bejáratát álcázták. Történészek szerint ez az első század politikailag zűrzavaros helyzetével magyarázható. (Róma megtorló intézkedései a zsidók ellen.)


Názáret egy kis völgyben feküdt, 350 méterrel a tenger szintje fölött. Méreteit talán úgy lehet legjobban érzékeltetni, ha elképzeljük, hogy ezt a völgyet hosszában 20, széltében pedig 10 perc alatt be lehetett járni. A völgy keleti felén volt a falu egyetlen forrása. A forrás vize egy kútba folyt, innét merítettek vizet a falu lakói. Ma Mária kútjának hívják. A helység északi oldalán emelkedik a 490 m magas Dzsebel-en-Nebi Szain hegy, ahonnét - a feltételezések szerint - Jézust a mélybe akarták taszítani. A hegy csúcsáról gyönyörű kilátás nyílik déli irányban a Jiszréel síkságra, kelet felé pedig a Tábor hegyére. Néhány éve hatalmas kilátót építettek a tetején.


Názárettől 6 km-re északra volt Szefforisz városa, ahol az egykori negyedesfejedelem, Heródes Antipasz építtette fel székhelyét. A gazdag város bizonyára sok munkát adott Józsefnek, és elképzelhető, hogy fiatal fiúként Jézus is gyakran járt itt. Bizonyára megcsodálta a város fürdőit, színházait és márványból épült palotáit. Ezen a városon kellett keresztülhaladnia akkor is, amikor a kánai menyegzőre igyekezett. Názárettől kelet felé mindössze 10 km távolságban húzódott egy fontos kereskedelmi útvonal, mely Szíriát és Egyiptomot kötötte össze.


János evangéliumában többször olvashatunk Názáretről, mint olyan helyről, amit az akkor emberek lenéztek (1:47, 7:52). Talán nem véletlen, hogy Jézusnak éppen itt kellett felnőnie.


Üdv. Péter

2014. dec. 4. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
12-nél a pont, kérdező, ez öngól volt.
2014. dec. 5. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 A kérdező kommentje:

"A Márkista felfogást tehát semmi nem támasztja alá. Máté apostol írta az első evangéliumot, és hitelesen számolt be Jézus életéről, Názáret létezésével együtt."


Nem igaz. Márk írta az első evangéliumot, ez abból is tetten érhető, hogy Máté és a többi tőle merített, ez világosan olvasható a szövegből

2014. dec. 5. 14:52
 15/24 A kérdező kommentje:
Péter, és hol a bizonyíték arra, hogy az a falu Názáret volt? Sehol.
2014. dec. 5. 14:54
 16/24 anonim ***** válasza:

Sziasztok!


Maguk az evangéliumi beszámolók a bizonyítékok arra, hogy azt a falut, ahol Jézus felnőtt Názáretnek nevezték.


A másik témához: butaság azt állitani, hogy biztosan Márk evangéliuma volt az első, és mindenki más tőle merített. Először is János evangéliuma nem szinoptikus, hanem tudatos kiegészítő evangélium, amely bizonyosan a többi evangélium után született tudatosan kiegészítve azokat. Másrészt Lukács evangéliuma egy levél, amely pontosan megjelöli a forrásait, és ez nem Márk evangéliuma. Harmadrészt mindhárom szinoptikus evangéliumnak más a célja, másoknak íródtak, Máté esetében valószínűleg más nyelven is. Máté saját élményeit írta le, mint tanítvány, Lukács egy görög orvos volt, aki mindent másodkézből vett, Márk pedig minden valószínűség szerint a gazdag ifjú lehetett, aki az információi nagy részét szintén másodkézből vette. Ezeket azért nem ártana figyelembe venni...


Üdv. Péter

2014. dec. 5. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:

... valamint nagy valószínűséggel emellett létezett még egy úgy nevezett 'q-forrás' is, amelyből táplálkozott mindhárom szinoptikus evangélium, s valószínűleg ezért is van sok hasonlóság benne. (Természetesen van ettől független és önálló hagyományuk is!)

De ezt csak Péterhez jegyzem meg kiegészítésként.


Kedves Kérdező, érdemes volna könyvekből tájékozódni, akkor talán nem írnál ilyen sok pontatlanságot. Jézus történetével kapcsolatban nagyon sok tényanyag áll rendelkezésünkre. Persze, még sok a kérdés is...

2014. dec. 6. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 A kérdező kommentje:

"Maguk az evangéliumi beszámolók a bizonyítékok arra, hogy azt a falut, ahol Jézus felnőtt Názáretnek nevezték."


Ettől féltem... tehát semmi történelmi bizonyíték nincs erre vonatkozólag.

2014. dec. 6. 18:09
 19/24 anonim ***** válasza:
Ha egy történelmi ásatásnál találnak egy írásos leletet mondjuk Egyiptom életéből, akkor az egy bizonyíték Egyiptom életére. Ha ugyan ilyen írásos leletet találnak Jézus életéről, akkor az nem történelmi bizonyíték. Ez kettős mérce.
2014. dec. 6. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
INRI?
2014. dec. 7. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!