Nekem miért nem adott hitet az isten?
Ezt csak pár protestáns mondja. (szerencsére).
Azt mondják a bölcsek, hogy memento mori, viszont úgy gondolom, hogy nem az ürességre, az elmúlásra és a pusztulásra kell gondolni állandóan még akkor sem ha van rá ok.
Élj úgy, hogy ne legyen üresség az életedben és igyekezz úgy élni, hogy az élet ne legyen üres senkinek. Ne azon legyen a lényeg, hogy elmúlhat, hanem azon hogy van.
Talán úgy könnyebb elmenni, ha tudod hogy magad után csináltál valamit, ha meg tettél mindent amit tehettél és nem csak azért éltél, hogy ne pusztulj el. Ne az legyen az életed célja, hogy élj, hanem az hogy amíg élsz, addig megtegyél mindent, hogy jó legyen.
Úgy kell el menni, hogy szépen éltél és még halálod pillanatában is szép minden. Ne veszteségként fogd fel a halált, ne úgy hogy vége mindennek.
Miquel a hittel nem szüleik senki sem. A hit nem azonos a hiszékenységgel, sem a fanatizmussal.
Sokan vannak a barátaim között akik meggyözödéses ateisták voltak, mélyen meggyözödve az evolúcióról.
A hit definiciója ez: "A hit a remélt dolgok BIZTOSITÉKON alapuló várása a nem látható valóságok nyilvánvaló bizonyítása"
Tehát ahhoz, hogy valamit elhigyjünk bizonyítékokra van szükségünk.
Luciferi, félreértettél. Nem szoktam az elmúlásra gondolni, és főleg nem üresek a napjaim. Mivel csak magamban hiszek, tudom, hogy tennem kell, és eszerint is élek. Munkával telnek a napjaim, szabadidőmben is alkotok. De 56 évesen néha befigyel egy-egy deprimált nap, és ilyenkor a sötét gondolatok is könnyebben becsúsznak.
Kérdésemet inkább az ihlette, hogy noha életem első 6 évében igen-igen vallásos környezetben nevelkedtem, a hit mégsem tudott gyökeret ereszteni bennem.
Kicsit paradox ugyan ez a kérdésfeltevés...
De mégis ha már csak egy kicsit is foglalkoztat ez a dolog és keresed Istent, akkor azt hiszem a legjobb úton vagy afelé hogy legyen hited. Isten tudja ha keresed őt és vágynál valamiféle bizonyosságra felőle. De ha így van, akkor vedd észre hogy már őnmagában ez a vágy is kegyelem Istentől. Azt szokták mondani hogy Isten keresi az embert előbb. Vagyis ha szeretnéd tudni felőle, akkor ezt Ő bizonyosan előbb akarta hogy gondolj felőle, vagy vágyj rá.
A hitet ki kell fejlesztenünk. A szívünket és az elménket is használnunk kell, hogy olyan hitet építhessünk ki, mely tetszik Istennek.
A HIT a reménység alapja és a láthatatlan valóságokkal kapcsolatos meggyőződés bizonyítéka.
A hit tényleges bizonyítékon alapul. A látható teremtésmű egy láthatatlan Teremtő létezéséről tanúskodik (Róma 1:20). Jézus Krisztus szolgálata és a földi élete idején történt valóságos események azonosítják őt Isten Fiaként (Máté 27:54).
Ezenkívül Isten Szavának a megbízhatósága és próféciáinak a pontos beteljesedése azt a meggyőződést vési belénk, hogy minden ígérete meg fog valósulni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!