Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A fiatalok, és a mai világ,...

A fiatalok, és a mai világ, miért nem hisznek Istenben?

Figyelt kérdés
miért nem érzik szükségét az ő szeretetének, és miért csak a mámornak, és a pénznek akarnak élni. miért nem fogadják el, hogy van egy náluk nagyobb lény is, akinek felelniük is kell, de vele sokkal jobb az élet.

2014. szept. 26. 21:10
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
100%

A gyerekek (emberek) nem csak a vallásosságuk/vallástalanságuk miatt nézik le a másikat, hanem minden kis dologért. Nm az aktuális divat szerint öltözködik, nem érti a matekot, nem tudja, mi Peru fővárosa stb.

Itt azzal van a baj, hogy van pár bolond ateista is, akik tényleg leidiótázzák a másikat, és lenézik a hitéért, és most nem a higgadt érvelésről és az értelmes beszélgetésekről van szó. Ugyanakkor a vallásosok között is előfordul olyan, aki valamilyen nem is tudom, felsőbbrendűség-tudattal rendelkezik, csak mert ő hisz, és automatikusan jobbnak gondolja magát a másiknál. Feljogosítva érzi magát, hogy megjegyzéseket tegyen, és képes a lelkiismeretét azzal igazolni ( mert ugye Szeresd felebarátodat), hogy a Bibliában is erről volt szó, meg Józsi atya erről prédikált vasárnap. "Majd meglátjátok, jön még kutyára dér, Isten nem nézi jó szemmel, akik nem térnek meg őhozzá, az igaz hitűeket, a hűségeseket azonban nem felejti el, és megkapják örök jutalmukat a mennyeknek országában, de akkor már késő lesz a hitetleneknek". Hány ilyet olvastam itt is, nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő stílus.

Én személyszerint akkor akadok ki, amikor megpróbálják megmondani nekem, hogy hogyan lenne jobb nekem, hogyan kéne élnem, és hogy nem is az a jó, amit én annak gondolok, hanem, amit ők.

2014. szept. 26. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
87%

Bírom, hogy a vallásos emberek úgy állítják be a saját vallásukat, mintha sz megkérdőjelezhetetlen tényekre a lapulna :D

Azért szorul vissza a vallás, mert már nem vályog viskóban élő írástudatlan jobbágyak vagyunk, hanem értelmes, gondolkodni tudó emberek, akiknek van némi rálátása a világra.

200 éve még be lehetett magyarázni az embereknek, hogy isten így-úgy, de ma már a tudomány előrébb tart...


Aki nem vallásos és történetesen nem a te vallásodat követi, gondolom valami jehovás, hitgyülis emberke vagy, az a pénznek és mámornak él?

Ezt, hogy raktad össsze?


"miért nem fogadják el, hogy van egy náluk nagyobb lény is, akinek felelniük is kell"

Ez kb. azt jelenti, hogy egy könyv alapján élem az életem, túl gyáva/ostoba/gyenge vagyok gondolkodni, hárítom a felelőséget, istenen múlik minden és ha betartok néhány értelmetlen szabályt a mennybe jutok.

Neked kvázi nincs szabad akaratod, mások mondják meg neked mi helyes és mi nem, tényleg jó lehet így élni. Mindjárt keresek én is egy szektát, akik isten nevében kimossák az agyam.

2014. szept. 26. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
100%

"A fiatalok, és a mai világ, miért nem hisznek Istenben?"


Fiatalok? Mai világ? Hol élsz te, kérdező?

Vagyunk itt jónéhányan, akik már közel sem vagyunk olyan fiatalok, akikről te beszélez.

Hogy jön ez a korhoz?

Csak az a helyzet, hogy egy idősebb, tapasztaltabb, olvasottabb ember jobban meg tudja magyarázni az érveit, mint a fiatalok.

És ennek a "mámorhoz és a pénznek" sincs semmi köze.

Élni, és élni hagyni, ahogy már előttem is írták.

Felőlem töltheted te a fél életedet a templomban vagy az imaházban, engem az egy cseppet sem zavar.

De elvárom, hogy akkor abba se szóljon bele senki, hogy én mit hiszek, és mit csinálok az életemmel...

És ebbe egy állítólagos "felsőbb lény" se szóljon bele!

2014. szept. 26. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
8%
Úgy gondolom,a média felelős ebben egyrészt,mindenhol az folyik,hogy akkor vagy valaki,akkor vagy boldog,értékes ember,ha minél inkább hajtasz,minél többet birtokolsz,átgázolhatsz másokon is a siker érdekében.És ugye gyakran a szülők,sőt iskolai tanárok is ennek szellemében nevelik őket,tehát még a "követendő" példa is szolgáltatva van első kézből.Isten szeretetét ennek ellenére biztos,hogy érzik és igénylik is előbb-utóbb,csak sokuk számára riasztó lehet az az Isten kép,amit az egyházak közvetítenek,tisztelet a kivételnek(Plusz ugye a média által is ki van mosva az agyuk,amiből nem könnyű felébredni)Ez a "náluk nagyobb lény,akinek felelniük is kell" túl van maszkírozva követelődzéssel,elvárással,félelemkeltéssel,haraggal.Amíg az egyház nem ismeri be,hogy ezzel a túlzottan emberi Isten képpel pont az ellenkezőjét éri el a fiatalok körében,addig túl sok boldog önkéntesre ne számítsanak.
2014. szept. 27. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
100%
Ti úgy állítjátok be, hogy a nem vallásos emberek vannak befolyásolva, pedig pont nektek mondja mondja meg a szektátok mi helyes és mi nem. Nektek van az életetek minden aspektusa beszabályozva kívülről.
2014. szept. 27. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
88%
Én azt nem értem, hogy a régi és mai felnőtt emberek nagy része miért ragadt meg egy kisgyerek szintjén, aki a képzeletbeli barátjával beszélget? Elhiszem, hogy így könnyebb feldolgozni a való világot, de akkor is, egyszer fel kell nőniük, és kilépni a mesék világából.
2014. szept. 27. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
11%
Itt az élő példa megint, hogy az ateisták szeretik a legjobban hangoztatni, hogy csak az ő világképük a tuti és a vallásosak világkép csak mese lehet...
2014. szept. 28. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
100%

Ha elég értelmes lennél ahhoz, hogy felfogd, mit írtunk le, akkor tudnád, hogy éppen arról jártattuk a szánkat, hogy mindenki higgyen abban, amiben akar, legyen az Isten, a karma, a rózsaszín télapó vagy akár a H2O, csak ne erőltesse rá a másikra. Ennyi.

Egyikünk se írt olyat, csak a mi gondolatunk a tuti, de úgy látszik, már elszoktál a gondolkozástól.

2014. szept. 28. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
0%

"egyszer fel kell nőniük, és kilépni a mesék világából."


Ugyan minek?

Ha egyszer a valóság szar?

Inkább élek mesében, mint verem a valagam, hogy kemény vagyok és leélem szenvedve.

2014. szept. 28. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
100%
Gáz, ha nem hiányzik, hogy szeressen engem a Magasztos Gyíkember, Jehova vagy Krisztus? Lehet, de kérek minden keresztényt, ez hadd legyen kizárólag az én tragédiám! Felnőtt vagyok, vállalom az életemért a felelősséget, és én se akarok nemhívésre buzdítani senkit.
2014. szept. 29. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!