Hívők, milyen bibliai vagy irodalmi segítséget tudtok arra, hogyha valaki kizárólag saját magában keresi a kiutat egy krízishelyzetből?
Egy kolléganőm a házasságában egyedül maradt a gondjaival, mivel a férje érzéketlen minden fontos érzelmi igényére, ezért elköltözött otthonról. Segítségként Müller Péter könyveket olvas, melyek sok szellemi erőt adnak neki, de az a szellemiség, amit a könyveiben ő megfogalmaz, csak a saját erejére való támaszkodásra épül. Ezért a kolléganőm is így gondolkozik, s külső forrásból, azaz egy magasabb rendű forrásból nem igazán fogad el segítséget.
Az az igazság, hogy én nem ismerem Müller Péter műveit, csak bele-bele olvastam a Titkos tanításokba, így nem tudok helyesen hozzáállni a kérdéshez.
Arra gondoltam, hogy talán magával MP műveivel is lehetne érvelni, ha ugyan írt olyant, ami nyitottá teszi a külső források (legalább) figyelembevételére az olvasóját. Számomra ez nagyon veszélyes filozófia így, ha arra ösztönöz laikus embereket, hogy CSAK saját belső energiájukban bízzanak, hiszen ezzel a legfontosabbat zárják ki az emberek az életükből, a Teremtő igazi bölcsességét.
Tudtok segíteni? Előre is köszönöm.
# 12!
Az világos, hogy mely idézetre írtad válaszként, de mit akarsz közölni?
Mert Kzs ezt írta:-"Olyat a Bibliában nem találsz, hogy magadra támaszkodj, hogy magadban bízzál."
Te idézel ilyen sorokat:-"hanem él bennem a Krisztus",..."Jézus Krisztus bennetek van",..."mert nagyobb az, a ki bennetek van, mint az, a ki e világban van." Ezért nem értem, hogy mit szeretnél közölni a válaszoddal, amelyet erre az idézetre írtál: "...ímé az Isten országa ti bennetek van.".
Kedves 6-os válaszoló és mindenki, aki segíteni akar, köszönöm! Az első idézeted nagyon frappánsan megfogalmazta a kétféle világfelfogást, vagy a kétféle "utat", amelyről Jézus is beszélt. Ilyenfajta idézetekre gondoltam segítségképpen, hiszen a közvetlen bibliai idézetek ebben a témában szerintem kissé erős annak, aki maga nem igazán elkötelezett, vagy lazán, liberálisan fogja fel a hit kérdését.
Az "Isten országa 'tibennetek' van" idézetet megnéztem más magyar fordításokban is, és bizony nagy a megosztottság, mert kétféleképpen adják vissza, sok fordító ettől eltérően fogalmaz. Pl. az Ökumenikus fordításban is másként van. Abban azok a szavak így hangzanak: "Az Isten országa már közöttetek van". És hasonlóképpen hangzik ez sok más bibliafordításban is, például az új Katolikus fordításban és Békés−Dalos fordításban, valamint Dr. Budai Gergely, vagy a Czeglédy fordításában.
Valahol olvastam e kérdések között is, hogy miért van ez az eltérés. Merthogy Jézus a képmutató farizeusoknak mondta ezeket a szavakat. Hogyan juthatott volna Isten országa az ő megkeményedett szívükbe? Van egy ilyen magyarázat valahol, mindjárt bemásolom.
"A The Interpreter’s Dictionary of the Bible megállapítja: „Bár ezt a verset gyakran idézik úgy, mint ami Jézus ’titokzatosságának’ vagy ’elmélyültségének’ a példája, ez az értelmezés azonban leginkább arra a régi fordításra épül, amely szerint a ’tibennetek’ abban a nem szerencsés modern jelentésében értendő, hogy a [görög a hymon] névmás egyesszámban szerepel, holott többes számú (Jézus a farizeusokhoz beszélt — 20. vers) . . . Az az elmélet, amely szerint Isten királysága egy belső, elmebeli állapot, vagy a személyes megmentés állapota, ellentétes a vers értelmezésével, valamint az elmélet teljes Ú[j] T[estamentum]-i ábrázolásával."
Milyen szépen fogalmaztál, "a Teremtő igazi bölcsessége".
Így van, nem lehet őt kizárni az életünkből, illetve ki lehet, csak az már nem élet.
Nos, az Atya nekünk adta az Ő örömét, békességét és szeretetét, tehát ezek már meg vannak bennünk. Mi a mi dolgunk? Hogy előhívjuk ezeket szavakkal.
"Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok."
Kérdező!
Aranyosak ezek a vélemények a fordításokról, csak azt hagyják figyelmen kívül, hogy akkor a "hanem él bennem a Krisztus",..."Jézus Krisztus bennetek van",..."mert nagyobb az, a ki bennetek van, mint az, a ki e világban van." is fordítási hiba. Végső soron a Biblia egy fordítási hibahalmaz?
Arról nem is beszélve, hogy ez a "Isten mindenütt jelen van, csak bennem nincs" felfogás Isten mindenhatóságát tökéletesen felrúgja és nem más, mint az ateizmus egy speciális formája. Ha Isten a Lét teljessége, akkor szükségszerű, hogy minden létezőben jelen legyen.
Pietrosol, nem vonom kétségbe Isten mindenütt való jelenvalóságát, fogalmam sincs ezt hogy oldja meg, de „nincs kifogásom ellene”.
Péld.
15,3 Minden helyeken vannak az Úrnak szemei, nézvén a jókat és gonoszokat.
Azt sem állítom, hogy bárki ki lenne eleve zárva a kegyelemből, a megtérés lehetőségéből.
Viszont a kereszténység nem panteista szemléletű (ld. keleti vallások), azaz nem egyenlő a természettel, a teremtett világgal; attól különálló autonóm Személy.
Az ezoterikus, okkult tanok és praktikák szerint az „Univerzum” erői, mindenki rendelkezésére állnak, csak rajtad áll, hogyan hasznosítod. Azaz magad teremted valóságodat, a jó történéseknek és a rossz történéseknek is te vagy az oka, „bevonzottad”. Ezért különböző praktikákkal, pl. vizualizáció, agykontroll, pozitív szemlélet, be kell vonzani a jót az életedbe. Ez a szemlélet igen önzővé tesz, csak magára összpontosít az ember. Részvétlenné tesz a szenvedők, szerencsétlenek iránt.
A keresztény tanítás ennek ellentéte, azaz nem magunkban kell bízni, vagy a vagyonunkban, stb. hanem Istenben.
Zsolt.
20,8 Ezek szekerekben, amazok lovakban bíznak; mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevéről. emlékezünk meg.
20,9 Azok meghanyatlanak és elesnek; mi pedig felkelünk és megállunk.
20,10 Uram, segítsd meg a királyt! Hallgasson meg minket, mikor kiáltunk hozzá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!