Hívők, milyen bibliai vagy irodalmi segítséget tudtok arra, hogyha valaki kizárólag saját magában keresi a kiutat egy krízishelyzetből?
Egy kolléganőm a házasságában egyedül maradt a gondjaival, mivel a férje érzéketlen minden fontos érzelmi igényére, ezért elköltözött otthonról. Segítségként Müller Péter könyveket olvas, melyek sok szellemi erőt adnak neki, de az a szellemiség, amit a könyveiben ő megfogalmaz, csak a saját erejére való támaszkodásra épül. Ezért a kolléganőm is így gondolkozik, s külső forrásból, azaz egy magasabb rendű forrásból nem igazán fogad el segítséget.
Az az igazság, hogy én nem ismerem Müller Péter műveit, csak bele-bele olvastam a Titkos tanításokba, így nem tudok helyesen hozzáállni a kérdéshez.
Arra gondoltam, hogy talán magával MP műveivel is lehetne érvelni, ha ugyan írt olyant, ami nyitottá teszi a külső források (legalább) figyelembevételére az olvasóját. Számomra ez nagyon veszélyes filozófia így, ha arra ösztönöz laikus embereket, hogy CSAK saját belső energiájukban bízzanak, hiszen ezzel a legfontosabbat zárják ki az emberek az életükből, a Teremtő igazi bölcsességét.
Tudtok segíteni? Előre is köszönöm.
Nem mindenki szerint "magasabb" forrás a Biblia, és a Teremtő. A Teremtő NEM segít a saját életed krízisének a megoldásában.
Ha hiszel benne, vallásos vagy, akkor arra kérheted, hogy a saját belső erődet erősítse meg. De helyetted nem old meg semmit.
Köszi a válaszod! Azért kérdeztem a hívőket, akik általában hisznek abban, hogy Istenre kell támaszkodnunk a saját, egyéni okoskodásaink helyett, mert az emberek véleménye koronként és egyénenként is változó. Sok mindenben mást gondolunk ma a tudományos és vallási igazságokról, mint 100-200 évvel ezelőtt dédapáink és ükapáink. De amennyiben az isteni igazságok valóban tőle származnak, azok örök érvényűek és változatlanok.
Ki olvasta már Müller Péter műveit? Az biztos, hogy okos ember, mély bölcsességgel rendelkezik és remek meglátásai vannak. Most kicsit a neten szétnéztem és lehet hogy kissé eltúloztam a dolgot a külső forrásokkal kapcsolatban?
Jób könyve (Ószövetség)
Szabó Lőrinc: Nyitnikék
@ Kérdező
Olyat a Bibliában nem találsz, hogy magadra támaszkodj, hogy magadban bízzál.
Ellenben nagyon sok olyan Igehelyet találsz, amelyik azt mondja, hogy milyen jó a szükségben Istenben bízni.
„Az ember előtt ez a választás áll: vagy úgy fogja föl magát, mint aki szabad az egész világmindenségtől és csak Istentől függ; vagy pedig Istentől szabad, s ekkor a mindenkori körülmények rabjává válik.”
(Luigi Giussani: A kereszténység kihívásának eredete)
Jer.
17,5 Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!
17,6 Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön.
17,7 Áldott az a férfi, a ki az Úrban bízik, és a kinek bizodalma az Úr;
17,8 Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, a mely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik.
Zsolt.
37,3 Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj.
37,4 Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.
37,5 Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.
Zsolt.
42,12 Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.
125,1 Grádicsok éneke.
A kik bíznak az Úrban, olyanok, mint a Sion hegye, a mely meg nem inog, örökké megáll.
Jób.
5,17 Ímé, boldog ember az, a kit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad!
5,18 Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.
5,19 Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.
5,20 Az éhínségben megment téged a haláltól, és a háborúban a fegyveres kezektől.
stb.
egy keresztény
@ 6-os "előbbi"
Teljesen igazad van. És még lehetne felhozni akár kétszer ennyi Igét is a SzentÍrásból, ami konkrétan, egyértelműen mondja el azt, miért jó és miért kell Istenben bízni.
----------------
@Kérdező
Ami engem illet, hát nézd:
Nem ismerem Müller Péternek a könyveit, de ha arról van szó hogy a saját erődre támaszkodj, vagyis ha arra ösztönöz, hogy saját "belső energiánkban" bízzunk, akkor én nem kérek ebből.
Egyébként ez a belső energiásdi... ez igencsak okkult lehet, ami teljességgel összeegyeztethetetlen a SzentÍrás állásfoglalásával.
Isten Igéje ugyanis a leghatározottabban elutasítja ezt.
Úgyhogy azt javaslom, ne menj bele (mármint ebbe a MP-féle szennybe).
Sziasztok!
kzs!
"Olyat a Bibliában nem találsz, hogy magadra támaszkodj, hogy magadban bízzál.
Ellenben nagyon sok olyan Igehelyet találsz, amelyik azt mondja, hogy milyen jó a szükségben Istenben bízni."
Talán mégis: "...ímé az Isten országa ti bennetek van."
Pietrosol, ez az idézet amit gyakran emlegetsz, arra vonatkozik, hogy a hívőknek Isten elküldi a Szentlelket.
Már írtam erre igehelyeket neked egy korábbi hsz-ban:
Eféz.
1,13 A kiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, a melyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével
Róm.
8,9 De ti nem test, hanem Lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akikben nem lakik Krisztus Lelke, azok nem az övéi.
Gal.
2,20 Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.
13,5 Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-é? magatokat
próbáljátok meg. Avagy nem ismeritek-é magatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van? Kivévén, ha méltatlanok vagytok.
Róm.
Mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nékünk adott Szentlélek által.
1 Kor
2,12 Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk.
2,13 Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcseség tanít, hanem a melyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván.
1 Ján.
4,3 És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.
4,4 Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, a ki bennetek van, mint az, a ki e világban van.
4,5 Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájok.
4,6 Mi az Istentől vagyunk: a ki ismeri az Istent, hallgat reánk, a ki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek lelkét.
# 9!
Mit akarsz ezze mondani?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!