Adventisták! Szombati nyugalomnappal kapcsolatban tudnátok segíteni?
Arról van szó, hogy a Bibliából meggyőződtem róla, hogy a hét hetedik napja a szombat, és mint ilyen, az Istentől rendelt nyugalom napja. A vasárnap pedig, mint a hét első napja, Krisztus feltámadásának napja.
Magam is elfogadhatatlannak tartom azt a reformációt túlélt tévtanítást, miszerint a nyugalom napja "átkerült" volna vasárnapra.
Jómagam nem vagyok adventista, nem is leszek az, de keresztény társatok vagyok. Több kereszténnyel kerültem már ellentétbe emiatt az igei alapon szilárdan álló hitem miatt.
Szeretném, ha OBJEKTÍV dokumentumokkal segítenétek ennek a tévtanításnak a kialakulásában, bármilyen érvelésben a "keresztény szombattal" (vasárnappal) szemben.
OBJEKTÍVNEK a nem adventista hátterű, és szigorúan nem Ellen G. White által ihletett dokumentumokat értem. Ezek tehát kizárva.
Történelmi hitelességű dokumentumokat szeretnék, fennmaradt, és neten is hozzáférhető iratokat, linkeket kérnék. Olvastam adventista iratokban Konstantinról, zsidóktól való elkülönülésről, pogány szokások átvételéről. Minden információ érdekelne.
De csak olyan iatok, amik egy másik keresztény társamnak való érvelésben felhasználhatók, mint objektív történelmi tények, adventista befolyástól mentesen.
Magáról a szombati nyugalomnapról meg vagyok győződve pusztán a Szentírás alapján is, emiatt nem szükséges tovább győzködni, csak a Biblián kívüli, de azt megerősítő történelmi bizonyítékok érdekelnek.
Természetesen nem adventistától is elfogadok válaszokat.
Minden választ előre is köszönök.
Kedves kérdező, csendben jegyzem csak meg, hogy ha rajtuk áll, Jehova Tanúi neked sem "ellenségeid", még macskakörmökkel sem ... :-) És ezt itt most nagyon komolyan vedd (a smile ellenére is), ugyanis egy hű Tanú téged sohasem fog bántani, de erről a "protestáns testvéreiddel" kapcsolatban nem lehetsz meggyőződve!
Elnézést, ha ez is offra sikeredett. :-)
sajnos ez utóbbival már nem tudok egyetérteni, mert - miután sikerült beazonosítanod - mostanra már alószínűleg pontosan tudod, hogy tisztában vagyok vele, hogy fő támadási célpontotok a kereszténység, azt állítjátok, hogy a Sátánt szolgálja, feladatotok kínozni a keresztényeket, magatokat Abaddón sáskáinak tartjátok, krisztusotok egy szellem-krisztus, akit Abaddónnak neveztek, és Krisztus testének feltámadását tagadjátok. Mindezekért, mivel én, illetve testvéreim valljuk, hogy testben feltámadt, felvitetett a mennybe és minden szem számára láthatóan meg fog jelenni, minket sátán szolgáinak tartotok.
Ahhoz, hogy ne legyek ellenséged, nekem ezeket, a Szentíráson alapuló hitemet kellene megtagadnom. Nem fogom megtenni. Addig viszont, honlapotok hivatalos állásfoglalása szerint, illetve saját, ezt megerősítő érveléseid szerint, ellenséged maradok, saját kijelentésetek, kritériumaitok alapján.
Ezt sajnos nem lehet szépíteni.
Ez is off volt persze.
Még egyszer ansúlyozom, hogy mindez semmit nem von le a konkrét kérdésemre adott válaszaid értékéből, melyek itt, ezen az oldalon, szigorúan ezt az egy esetet figyelembe véve, toronymagasan keresztény testvéreim többségének válaszai fölött álltak. Tisztelet a kivételnek, valamelyest Péternek, és leginkább #16-osnak.
Hasonló ez ahhoz, hogy ha mondjuk megkérdezem, merre vannak a Montex irodái, és egy Keresztény testvérem rossz irányt mutat, egy jehova tanúja pedig megmutatja a épületet, akkor nem fogok igazat adni a keresztény tesónak, csak azért, mert tesó. Ez elfogultság lenne. Nyilvánaló, hogy az objektív TÉNYT a Jehova tanúja mutatta meg ebben a fiktív példában. De ettől még nem leszek J.T.
Ehhez hasonlóan egy objektív, tényszerű történelmi dokumentumra voltam kíváncsi. Ezt 16-os mutatta meg konkrét forrással, illetve te, enciklopédiai forrásmegjelölésekkel.
A többiek nekem estek, lebűnösöztek, lebálványimádóztak, illetve álteológiákat kezdtek újraszajkózni, bizonygatva valamiféle valós vagyvélt igazságot, amelynek azonban semmi köze sem volt a kérdésemhez.
Ezen sem lehet szépíteni, tesó ide vagy oda, ez mérhetetlenül inkorrekt volt.
Fontos tanulság, hogy ne legyünk személyválogatók, próbáljuk magunkat függetleníteni mindenféle szimpátiától, és legyünk tényszerűek. Hitbeli kérdésekben a tényszerűség nézetem szerint kizárólag a Biblián alapulhat, viszont ez nem keverhető össze a történelmi tényszerűséggel.
Ha egy keresztény tesót megkérdeznék, hogy hol a fogorvos, és ő erre úgy felelne, hogy csak higyjek, és ne az orvosokba vessem a hiábavaló bizodalmamat, az megintcsak nem lenne objektív dolog, mert nem hitoktatásra vártam, hanem tényszerű tájékoztatásra, hogy melyik szobát keressem, ha kezeltetni akarom a fogamat. És ha J.T. mutatja meg a bejáratot, hát neki fogom megköszönni. :-)
Ennyi.
"sajnos ez utóbbival már nem tudok egyetérteni, mert - miután sikerült beazonosítanod - mostanra már alószínűleg pontosan tudod, hogy tisztában vagyok vele, hogy fő támadási célpontotok a kereszténység, azt állítjátok, hogy a Sátánt szolgálja, feladatotok kínozni a keresztényeket, magatokat Abaddón sáskáinak tartjátok, krisztusotok egy szellem-krisztus, akit Abaddónnak neveztek, és Krisztus testének feltámadását tagadjátok. Mindezekért, mivel én, illetve testvéreim valljuk, hogy testben feltámadt, felvitetett a mennybe és minden szem számára láthatóan meg fog jelenni, minket sátán szolgáinak tartotok."
Ennem ellenére Jehova Tanú SEGÍTENI szeretnének megismerni a pontos bibliai igazságot és NEM bántani, elpusztítani, de azok legnagyobb része, akiket te ma "testvéreidnek" nevezel, mégis megteszi ezt veled alkalomadtán. És ezt hiába tagadod, mert az a szellem, amely a múltban és a jelenben is dolgozott/dolgozik bennük, ma is elkövetik ugyanazokat a borzalmakat EGYMÁSSAL! Gyakran végletesen megosztottak ezek az ún. "testvérek" hitelvi, etnikai, politikai kérdésekben, mely természetszerűen pusztításhoz és pusztuláshoz vezet. Erre jó példa volt a közelmúltban Ruanda, vagy a délszláv és a jelen ukrán konfliktusa, melyekben túlnyomó többségben ún. "keresztények" pusztították egymást. De fel lehet készülni ezen állítólagos "keresztény testvérek", "testvéregyházak" közeljövőben bekövetkező megosztott szerepére a közeljövő háborúiban is!
Nekünk tehát elsősorban nem te/ti vagytok az ellenségünk, hanem a felettetek uralkodó szellem, mely Sátántól ered. Ezt tanítja a Biblia is.
Figyelj: nem tagadom. Ugyan egy másik kérdésnél, a jehova tanúi miért pogány eredet, ha jól emlékszem, miután kiosztottam jehova tanúit, magam segítettem neked felsorolni azokat a megosztó tényezőket, amelyek a kereszténységben vannak, az ökumenizmus bárbikjú szósza alatt.
Tehát nem tagadom.
A "nem tagadom" kifejezés azonban szigorúan a történelmi tényekre vonatkozik, hogy ilyen dolgok vannak.
Semmiképpen nem jelet azonban egyetértést a következő kijelentéseddel:
"Nekünk tehát elsősorban nem te/ti vagytok az ellenségünk, hanem a felettetek uralkodó szellem, mely Sátántól ered. Ezt tanítja a Biblia is.
És ezt hiába tagadod, mert az a szellem, amely a múltban és a jelenben is dolgozott/dolgozik bennük, ma is elköveti ugyanazokat a borzalmakat EGYMÁSSAL."
Ettől a legmesszebbmenőkig elhatárolom magamat. Ki is fejtem miért:
Azért, mert az tény, hogy van Sátán, aki nem rest a kereszténységet belülről is rombolni. Tény, hogy vannak elhajlások a Bibliából. De egyrészt különbséget kell tenni templomlátogató, de valójában nem hívő emberek között (nevezhető álkereszténynek?), keresztlevéllel rendelkező, de még templomot sem látogató, csak statisztikai adatként nyilvántartott, keresztényként regisztrált, de valójában teljesen hitetlen emberek között, és Isten Igéjét olasó, értő, azt hittel elfogadó és cselekvő hittel megélő valódi keresztények között.
Az általad említett konfliktusokban egyrészt egyáltalán nem biztos, hogy ez utóbbiak benne voltak.
De, mint magam is elismertem, teológiai szinten is vannak olyan szarvashibák a különböző felekezetek tanításai között, hogy az elképesztő. Én ezekről beszéltem, amikor a kereszténységen belüli megosztó tényezőket emlegettem. Nem arról, amikor a gyümölcs már ott érik, hogy harctéren öldöklik egymást az emberek, hanem amikor még "csak" szellemi eredetű dolog, amikor még "csak" a szószékről eredő hazugságokat hallgatják az emberek. Mert a dolog itt kezdődik, sajnos.
De még erre is azt mondom, hogy egy logikai lépcsőt ugrottál. Ez pedig az a hiba volt, hogy téves általánosítást tettél.
Megmondom mire gondolok:
Az igaz, hogy a pap/lelkész nagyrészt igei igazságokat hirdet, de sajnos tökéletlen ember lévén (ahogy mindannyian azok vagyunk) nem 100%-os eszencia ez Isten Igéjéből, hanem sajna bizony elegyednek benne akár évszázados teológiai bakik, reformációt is évszázadokkal túlélő tévtanítások (ld. pont az eredetileg feltett kérdésemet) az igei tanítással. Ember lévén, saját személyes problémái is rányomhatják a bélyeget a prédikációra. És tökéletes gyülekezet sincs, mert tökéletlen emberek vagyunk, akik Isten kegyelmére szorulunk.
Ez mind igaz. De ebből még csak két dolog következik:
1. A Szent Szellem jelen van a keresztény gyülekezetekben, hiszen Isten Igéjét tanítják, azt az Istent hirdetik, aki önmagát kijelentette a Bibliában, és azt a Jézust, aki meghalt, és harmadnap feltámadt.
2. Hirdetnek emellett olyan dolgokat, amelyek korlátozzák a Szent Szellem munkáját, megszomorítják őt.
Ahol te elköveted a logikai bakugrást, hogy ezt a két dolgot nem tudod együtt látni, hanem a mindent vagy semmit elvet követed: vagy 100%-ig tisztán tanítják az igét, vagy ha van benne tévedés, akkor azt te már mindenestől Sátántól eredőnek tartod. És ez hatalmas tévedés, hiszen hogyan lehetne a Szent Szellem által vezetett papokat/lelkészeket/gyülekezeteket/gyülekezeti tagokat a Sátántól vezetettnek bélyegezni?
Hogy értsd: nem csak az a két véglet létezik, hogy valaki tökéletesen Szent Szellemtől vezetett, vagy teljesen a Sátán uralma alatt él.
Létezik olyan - és ez a leggyakoribb, hogy valaki keresztény létére bizonyos bűnöket elkövet, megtűr az életében, akár tudatlanul, akár tudatosan teszi ezt.
Minden bűn végső soron a Sátántól ered. Sátánnak légiói vannak, gonosz szellemek egész garmada. A bűnnel terhelt keresztény életében a bizonyos bűnök mögött bizonyos démonok állhatnak. De ettől az az ember még lehet Isten kegyelmében, a Szent Szellem által vezettetve, csak sajnos nem életének minden területére nézve igaz ez a megállapítás. De ettől még nem mindenestől a Sátán szolgája.
És egyébként ki az közülünk, aki ki meri jelenteni magáról, hogy ő tökéletes és semmi bűn nem található benne?
Ámde a keresztény egyház alaptanítása Istenről, az Atyáról, Krisztusról, kereszthaláláról és feltámadásáról, és a Szent Szellemről, az bizony alapjában véve igei. Ezt semmiképp nem szabad szem elől tévesztened és a különböző ehhez kapcsolódó teológiai tévedések miatt az egészről kijelenteni, hogy a Sátán szellemét szolgálják/szolgáljuk.
Erre írtam neked azt máshol, hogy nem kéne a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni :-)
„Az egyház a szombat ünneplését áthelyezte vasárnapra,
saját hatalmánál fogva, a Szentírás nélkül. A szombaton
való munkát sokféleképpen tiltja a Szentírás. Nos, sem az
Evangéliumokban, sem Pál apostolnál, sem az egész Bibli-
ában nem találjuk, hogy a szombat meg lett volna szüntet-
ve, és helyette a vasárnap lépett volna érvénybe, ezért ez az
apostoli egyház rendelete alapján történt, az Írások nélkül.
Mármost, ha az egyháznak hatalma volt a szombat helyett
a vasárnap ünneplését elrendelni, miért nem volt hatalma
más napok felett is?... Ha ezt nem teszed, és az egyház he-
lyett pusztán a Szentírást követed, akkor a szombatot kell ün-
nepelned… azt a szombatot, amely a világ kezdete óta fennáll.”
(Johann Eck beszélgetése Lutherrel: Enchiridion 78-79. old.)
Lásd még:
forrasmedia.hu › szombat-vasarnap
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!