Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jehova Tanúi vajon nem az...

Jehova Tanúi vajon nem az Antikrisztus uralmát építik ki?

Figyelt kérdés

Keresztény testvéreim véleményére vagyok kíváncsi, tehát nem Jehova Tanúira.


Az Írás azt mondja, aki tagadja a megtestesült Fiút, a testben való feltámadást, az az antikrisztus szelleme, a hitető.


A leglényegesebb ponton mondanak ellent a Bibliának:


Jézus Istensége, hogy hozzá kell imádkoznunk, hogy Mária szűzen foganva a Szent Szellemtől Jézust szülte meg, nem csak az embert, de az Istent is, aki öröktől fogva van.


Tagadják, hogy Jézus kereszten halt meg.


Tagadják, hogy valóságos testben feltámadt.


Tagadják, hogy Jézus valóságos testben támadt fel.


Tagadják, hogy valóságos testben, minden szem számára láthatóan fog megjelenni.


Ehelyett azt vallják, hogy Jézus teremtmény, angyal csupán. Abaddónnal, a pusztítóval azonosítják Őt. Azt vallják, ez az Abaddón-jézus az ő láthatatlanul megjelent Uruk, ennek a földi királysága tart most. Ők eme alvilági gonosz angyal szolgáinak vallják magukat. A mi Urunkat, Istenünket gyalázzák, azt állítva róla, hogy akit mi Istenként imádunk az a Sátán. Gyűlölnek bennünket, és legszívesebben eltörölnének a föld színéről, de legalábbis kínozni, gyötörni szeretnének bennünket, Abbadón sáskáinak képzelve magukat. Azt állítják, Istennek két fia volt, két teremtménye, az egyik Sátán, a másik Jézus, ilymódon őket testvéreknek állítják be.


Vajon nem gonosz szellem van emögött? A Bibliát ennyire elferdíteni, a tévtanokat ennyire védelmezni, urunkat ennyire gyalázni, minket ennyire gyűlölni?


Vajon nem az a szándék van emögött, hogy előkészíthessék a terepet az Antikrisztusnak, amikor egy ember majd megjelenik, evilág szülötte, azt állítva magáról, hogy ő Isten, hogy meggyengítsék a mennyben lévő és testben eljövő Jézusba vetett hitet?


Vajon nem kiváló táptalaj ez az eljövendő Törvénytiprónak, aki mindenek fölé emeli magát? Akit a mi Urunk Jézus lehelletével elpusztít majd?


Ti mit gondoltok erről, testvéreim? Vajon nem ez a céljuk? Vajon tudatos-e a gonoszságuk, vagy megtévesztettségből teszik? A belső vezetők, a legfelső kör vajon mennyire szándékos ebben, ha csakugyan úgy van, ahogy gondolom?



2014. aug. 4. 15:11
1 2 3 4 5 6
 21/57 A kérdező kommentje:

#16-17:


Összekeversz valakivel, én nem az vagyok, aki a "károlis-párbajozós" kérdést feltette, bár reagáltam arra is, és kapcsolatban is vagyok az illetővel. Esetleg a %-okból kiderül, hogy nem ugyanaz a személy vagyok.

2014. aug. 5. 10:04
 22/57 A kérdező kommentje:

#16:

"Péterben lévő szellem pedig gyakran védi őket. Valószínű a két vallás tesók."


Jól ráéreztél. Azt hiszem Péter Adventista, ha jól tudom. A Jehova Tanúi pedig valamikor a millerita mozgalomból váltak ki, az edventistákból kerültek ki amegalapító tagok.


Valóban vannak közös vonások, ilyen a lélek halhatatlanságának tagadása, az örök kárhozat tagadása, illetve a végidővárások, és azok kiszámolgatási kísérlete.


Nem akarom azonban hátbatámadni adventista TESTVÉREIMET, mert tudomásom szerint hiszik és vallják a Szentháromságot, Urunkat, Krisztusunkat Örökről való Istennek vallják, aki valóságos testben feltámadt.


Mindezen hasonlóságok ellenére tehát távol álljon tőlem, hogy az adventistákat egy kalap alá vegyem a jehovistákkal:


Az adventisták TESTVÉREINK Krisztusban, egy felekezet az Egyházon belül.


A Jehovisták NEM TESTVÉREINK, NEM TARTOZNAK AZ EGYHÁZHOZ.


Remélem nem sértettem meg Péter érzelmeit, hitét, hogy a hasonlóságokat jehova tanúival megemlítettem, szándékosan kiemelve a különbséget köztük és a jehovisták között és hangsúlyozva, hogy testvéremnek tartom őt!

2014. aug. 5. 10:10
 23/57 A kérdező kommentje:

#16:

"Az antikrisztus a sátán megtestesülése lesz. De csak annyi tisztázott, hogy a hamis próféta fog az egyházból származni. Az antikrisztus pedig a népek közül és inkább politikai vezető és hadvezér lesz. "


Elnézést, azt írod, hogy "annyi tisztázott". Gondolom számodra evidencia ez. Számomra nem tisztázott. Ez nem vita akar lenni, pusztán érdeklődés, mert én erről a tanításról nem tudok, tudnál feltenni róla valami linket, ahol utánanézhetek? Nem vitatom a helyességét, csak szeretnék róla tudni, mert még nem hallottam erről a dologról.

2014. aug. 5. 10:14
 24/57 Szeressük egymást ***** válasza:
91%

Igen számomra evidens, de akkor részletezem.


"Az antikrisztus a sátán megtestesülése lesz."


Ez nem azt jelenti, hogy azonos személy lesz az antikrisztus és a sátán, hanem a sátánnal hatalomban egyenlő lesz az antikrisztus és a hamis próféta. Antikrisztus = sátán által felkent Krisztus ellenes. Tekintélyben a sátán lesz a legnagyobb, utána az antikrisztus és aztán a hamis próféta. A sátáni hármasság a Jelenések 16:13-ban és a Jelenések 20:10-ben van említve.


"De csak

annyi tisztázott, hogy a hamis próféta fog az

egyházból származni."


A Máté evangéliumban van említve, hogy a hamis próféták juhok ruhájában jönnek. ( Máté 7:15) A kimondottan a hamis prófétáról szóló próféciában a Jelenések 13:11 szerint a földből fog feljönni, ami az egyházat jelképezi. Valószínű, hogy egyházi tekintély lesz és az egyházat fogja (félre)vezetni a tanításaival. Persze elvileg kötelező lesz egyháztagnak lenni, mivel az új istent, az antikrisztust kell majd imádnia az egész világnak.


" Az antikrisztus pedig a népek

közül és inkább politikai vezető és hadvezér lesz."


Az antikrisztus egy szellemiség is, és annak a beteljesítője, egy személy is lesz: bűn embere, törvénytaposó. Ezért beszél hol többesszámban, hol egyesszámban róla.

Jelenések 13:1-10-ben a tengerből jön fel, ami a népeket jelképezi. Népeken fog uralkodni mint politikai-pénzügyi és hadvezető. Valószínű, hogy zsidó lesz a Dán nemzetségéből. Ne felejtsük el, hogy Izrael 12 törzséből csak két törzs van meg, a többi tíz szét van szórva a népek közé. I.Mózes 49:16-17-ben szerepel a Dán nemzetségéről szóló prófécia, melyben összhangban a Dániel könyvével szerencsés lesz a hadviselésben, és ítélni fogja a népét. Annyira, hogy nem volt még olyan nyomorúság soha amilyet rájuk és a világra fog hozni.


Jeh*va tanuinak egyébként semmilyen karizmájuk nincs. Csont materialisták. A csodák náluk lejártak. Szóval csak a tanításuk antikrisztusi, de semmilyen jellel sem tudják a hamis téveszméik igazolására az embereket félrevezetni. Csak mellébeszélés van.

2014. aug. 5. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/57 anonim ***** válasza:
0%

Na, ilyen az, amikor pc.-közelbe kerülnek azok, akikről ezt írja a Biblia:


"Amit pedig teszek, azt tenni is fogom, hogy megfosszam az ürügytől azokat, akik ürügyet akarnak arra, hogy egyenlőnek találtassanak velünk abban a tisztségben, amellyel dicsekednek. 13 Mert az ilyenek hamis apostolok, csalárd munkások, akik Krisztus apostolaivá változtatják át magukat. 14 Nem is csoda, mert maga Sátán is folyton átváltoztatja magát a világosság angyalává. 15 Egyáltalán nem nagy dolog hát, ha a szolgái is folyton átváltoztatják magukat az igazságosság szolgáivá. De a végük a cselekedeteik szerint lesz" (2Kor 11:12-15)


Egy emberke, aki a Pál által írtaknak sajnos tökéletesen megfelel, ezt írta nekem egy másik kérdésben:


"Te gonosz vagy! És nem a hited miatt vagy gonosz a szemembe,hanem azért mert magad után vonsz másokat a pokol fenekére."


Mindezt azért, mert leírtam a bibliai igazságot, amit ő felületesen elutasított. Ezt válaszoltam neki:


"Igen, persze. Nyilván ezért tudnak Jehova Tanúi, mint csoport világméretekben és nemzetek feletti módon szeretetben és békében élni egymással és másokkal? És nyilván ezért nem tud a legtöbb magát kereszténynek valló így élni rendszeresen, igaz? Ne feledd, hogy Jézus egyértelműsítette, hogy kik valójában az Ő követői és honnan lehet azokat felismerni. Jézus azt mondta, hogy az igaz vallás megmutatkozik azok életében, akik gyakorolják. „Gyümölcseikről fogjátok felismerni őket . . . minden jó fa jó gyümölcsöt terem” — jelentette ki (Máté 7:16, 17). Más szavakkal az igaz vallás gyakorlóit a hitnézeteikről és az EBBŐL FAKADÓ, erre szorosan épülő viselkedésükről lehet felismerni."


De természetesen abba is hagyom, mert "gyöngyöt sem vetünk a disznók elé"!

2014. aug. 5. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/57 anonim ***** válasza:
79%

Szerintem kár az ilyenekkel dobálózni. Mielőtt nekem ugrana bárki, katolikus vagyok, nem jehovás. Ez olyan, mint mikor ők kötik az ebet a karóhoz, hogy már pedig a Katolikus Egyház a parázna Babilon és a pápa az antikrisztus, mert ő a 666.. Én nem leszek olyan, mint az oviban, hogy "de, márpedig ti vagytok az antikrisztus"..

Egyszerűbb nem foglalkozni velük, még akkor sem, mikor mindenféle kitalált rágalommal dobálóznak. Most kik ők, hogy megítéljenek?

2014. aug. 5. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/57 anonim ***** válasza:
0%
Nem mi ítélünk meg kedves katolikusok, ebben biztosak lehettek. De ettől még különbséget tudunk tenni igaz és hamis között, segít benne a Biblia.
2014. aug. 5. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/57 anonim ***** válasza:
79%

Vidiripi


13. válaszoló!


"Figyeld meg,....."


Te is figyeld meg!


Láthatalan jelenlét! Igen van rá utalás.

Máté 18:20 Máté 28:20


Krisztus eljövetele!


Máté 24:26-27 Máté 24:30 ApCsel 1:9-12 Zsidók 9:28 1János 2:28


"Az első világháború óta Jézus igaz tanítványai észrevették láthatatlan jelenlétének összetett jelét,...."


Erre külön kiemelném hogy a Máté 24:30 ezt írja: 30 És akkor megjelenik az Emberfiának+ jele az égen, és akkor a föld minden törzse siránkozva veri magát, és látni fogják az Emberfiát eljönni az ég felhőin, hatalommal és nagy dicsőséggel.


Az idézet az újvilág fordításból való. Izé milyen jel jelent meg az égen? Tényleg a föld minden törzse veri magát? S tényleg látták eljönni az ég felhőin?


Máté 24:30 És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.

(Károli fordítás)


Aztán van itt még egy ige amit ide másolok.

Lukács 17:24 Mert ahogyan a villám cikázik, és az ég aljától az ég aljáig egyszerre villan fel és fénylik, úgy jön el az Emberfia is az ő napján.


Villámlást már láttam nem is egyszer. Te láttál már villámlást?


Jelenések 1:7 Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték.


Azt írja "minden szem". Meg villámlásról is van szó. Meg arról is van szó hogy ahogyan felemelkedett a felhők fölé úgy fog eljönni is.

Jehova tanúi sokat hivatkoznak arra hogy vizsgálni kell a szövegösszefüggést is.

Ezt hagytam a végére. Vizsgáld csak meg a szövegösszefüggést!

ApCsel 1:10 Amint távozásakor merően az eget nézték, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, 11 akik így szóltak hozzájuk: Galileai férfiak, miért álltok itt az eget nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, ugyanígy fog visszajönni, ahogyan felmenni láttátok őt a mennybe.

2014. aug. 5. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/57 anonim ***** válasza:
0%

Kedves Vidiripi!


"Láthatalan jelenlét! Igen van rá utalás.

Máté 18:20 Máté 28:20"


(Máté 18:20) "Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."


(Máté 28:20) "és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok minden napon a világrendszer befejezéséig."


Ezek a versek Jézus azon ígéretét bizonyítják, hogy ha imádkozunk Jehovához Jézus nevében, Jézus ’közöttünk’ lesz, hogy segítsen minket. Csakhogy itt nem használja a Biblia azt a szót, amit Jézus (második) "eljövetelénél", azaz pontosabban jelenléténél említ (görög pa·ru·szi′a). Az egy konkrét időszakot jelent, nem egy több ezer éves, hosszú és általános időszakot, amiről a két Mátétól idézett vers szól, és nem csak egy pillanatnyi megérkezést, amit tévesen gondolnak sokan Jézus "visszatérésének" majd ezután. Én azt gondoltam, hogy te ezt átlátod.


Tehát ez a jelenlét (második 'eljövetel') az, amit majd későbbre, és sokan szó szerint várnak a magukat kereszténynek valló egyházak közül, közben pedig a bibliai és történelmi bizonyítékok arra mutatnak, hogy már láthatatlanul jelen van, azaz "eljött" Krisztus. Ez akkor történt meg, mikor Isten Királyságában uralkodni kezdett, amikor ez a Királyság voltaképpen érvénybe lépett. A Jelenések 12:7-13 beszél arról, hogy az égben történt háború következtében Sátán és démonai letaszíttattak a "földre", ahol ezért nagy haragra gerjedt Sátán és "üldözőbe vette az asszonyt (azaz annak a magvát, a felkenteket), aki a fiúgyermeket szülte." De ennek a letaszításnak még az lett a következménye az égben, hogy "meglett" a Királyság:


"»Most lett meg a megmentés, az erő és a királyság a mi Istenünktől, és az ő Krisztusának hatalma, mert levetették testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolja őket a mi Istenünk előtt!" (Jelenések 12:10)


Az 1914-es, immáron 100 éves események, majd a második világégés és számtalan szörnyűség híven tükrözi Sátán haragját.


„Jaj a földnek és a tengernek, mert lejött hozzátok az Ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy rövid ideje van” (Jelenések 12:12b).


Ezek az "utolsó napok", melyek alatt mi is történik a Dániel próféciája szerint?


"És azoknak a királyoknak a napjaiban az egek Istene felállít egy királyságot, amely soha nem fog elpusztulni. Ez a királyság nem száll át más népre. Szétzúzza és megsemmisíti mindazokat a királyságokat, maga pedig megáll időtlen időkig" (Dániel 2:44)


Tehát nem csupán Armageddon után, hanem már "azoknak a királyoknak a napjaiban"!



(Lukács 17:24) "Mert ahogy a villámlás a felvillanásával az ég alatt levő egyik vidéktől az ég alatt levő másik vidékig fénylik, ugyanúgy lesz az Emberfia is."


Csakhogy ez nem ugyanaz az esemény, mint a Máté 24:30! Jézus itt arról beszélt, hogy a Királyság-hatalomban való jelenléte bizonyítékát éppen olyan széles körben lehet majd érzékelni, mint ’a villámlást’, mely "az ég alatt levő egyik vidéktől az ég alatt levő másik vidékig fénylik" (Lukács 17:24; 21:10, 29–33). Ennek ellenére ’a vég idején’ élő legtöbb ember nem szentel figyelmet ennek az egyértelmű bizonyítéknak (Dániel 12:4). Miért nem? Ugyanazért, amiért a Noé és Lót napjaiban élők figyelmen kívül hagyták Jehova figyelmeztetéseit. Azokban az időkben az emberek ’ettek, ittak, vettek, eladtak, ültettek, építettek addig a napig, amelyen elpusztultak’ (Lukács 17:26–29). Meghaltak, mivel annyira elmerültek ezekben a hétköznapi tevékenységekben, hogy nem figyeltek Isten akaratára (Máté 24:39). Napjainkban az embereket általában ugyanígy teljesen lekötik a mindennapi dolgok, és ezért nem látják annak bizonyítékát, hogy ennek az istentelen világnak a vége közel van (Lukács 17:30).


Tehát ha tovább olvasol Lukács 17-ik fejezetében, kiderül, hogy az emberek nem vesznek észre semmit! A 24-ik vers előtt, a 20, 21 szerint mit mond Jézus?


"Mikor pedig a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten királysága, válaszolt nekik, és ezt mondta: 'Az Isten királysága nem szembetűnő módon jön el, 21 és azt sem mondják majd: »Íme, itt!«, vagy: »Amott!« Mert íme, az Isten királysága közöttetek van.'"


Igen, Ő, mint Isten kinevezett Királya akkor éppen ott volt közöttük. Nem ismerték fel a kérdező farizeusok. De Jézus meghalt, feltámadt és az égben van. A Királyság is égi, nem földi királyság, hiszen Ő a Királya ennek. Ez egy létező valóságos uralom, mely ténylegesen az égben 1914 óta működik és ezzel együtt az utolsó napok is elkezdődött.


"Azt írja "minden szem". Meg villámlásról is van szó. Meg arról is van szó hogy ahogyan felemelkedett a felhők fölé úgy fog eljönni is."


Ezeket mind megválaszolja a link, amit a 15-ös válaszomban írtam. Semmi sem igazolja, hogy szó szerint kellene venni néhány elsőre félreérthető leírást.

2014. aug. 5. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/57 anonim ***** válasza:
87%

Tanú!

Az az "emberke" én voltam és vállalom a felelősséget arra amit írtam és nem vonom vissza amit írtam még a kedvedért sem.

És újra csak azt tudom mondani,hogy Te gonosz vagy és gonoszság lakozik a te szívedben,és nem a hited miatt vagy az a szemembe mert az nem tud már érdekelni,hogy a Sátánt szolgálod hanem amiatt amit másokkal teszel. A Sátán adott neked tehetséget,hogy beszélj,írj és toborozz!!

És igenis az Antikrisztus útját készítitek elő, és ez nagyon is jól működik ha figyelembe vesszük,hogy világszerte mit műveltek.

És még egyszer leírom;

Ti nem térítő munkát végeztek,hanem toboroztok alatvalókat az Antikrisztusnak.

Lehet,hogy ez fáj a fülednek és a szemednek de ez az igazság!

2014. aug. 6. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!