Az volt Isten szándéka, hogy az égbe jussunk?

Nem vagyok szakértő a témában,de szerény ismereteim szerint

az volt a szándéka,azért teremtette az Embert,hogy éljen

e Földön az Ő szellemében,kiállja a próbákat,és ezután

kerülhet a mennyek országába.

Ha úgy nézzük, Isten egy idilli állapotot hozott létre, s ennek anyagából alkotta az embert, mintegy annak részeként. Halál nem volt, maga pedig jelen volt. (...)

Később, kőtáblába vésve alapszabályokat adott, melyek nem automatikusan, hanem aktív részvételt igényelve biztosították -volna- a közösség /társadalom/ integritását. Akkor is, ha magát a vallást és Istent kivennék belőle.

Ha Istennek, ha emberi végkövetkeztetéseknek tekintik is a tízparancsolatot és a többit, akkor is annak szabályai azok, amik betartásával "az égben" lehetnénk és nem a jelen állapotok közepette: megosztottság, szabad rablás, rabszolga-lét, uzsora, stb. hogy az egyszerű megfogalmazásnál maradjak ahelyett, hogy az ideológiai irányzatok hadát is elkezdeném sorolni.

Isten országában nincs első és másodosztály. Aki hisz, azt Isten a gyermekévé fogadja (Jn 1:12-13), az Isten fia (Gal 3:26, 4:6, Róm 8:15-16), Istentől született (1Jn 5:1, Jn 3:1-8), vette a Szentlelket (Jn 7:37-39), a Messiás elpecsételte a Lélekkel (Ef 1:13-14, 2K0r 1:22), megkeresztelte és meg-tatta a Lélekkel (1Kor 12:12-13), abban Krisztus vett lakozást (Ef 3:17), az a Lélek templomává lett (1Kor 6:19-20). A 144 000 a megtérő zsidókról szól; a Társulat szerint azért nem lehetnek zsidók, mert a törzsek névsora nem egyezik az egyik ószövetségi listával, de egyrészt az Ószövetségben található húsz törzslistából csak három egyezik (!), másrészt Dán és Efraim a bálványimádás miatt hiányzik. A Lk 12:32-ben a tizenkét tanítvány mint új Izrael valóban „kicsiny nyáj" volt, amely rászorult az Isten gondviselésébe vetett bizalomra (lásd a szövegkörnyezetet). A Mt 22:14 előtti példázatból kiderül, hogy ki a „sok meghívott" és ki a "kevés választott"; a meghívottak (a kortárs zsidók) nem jöttek el a királyi menyegzőre, az utcáról behívott vendégek (a népek) viszont a korabeli szokás szerint vendéglátójuktól kapnak ünneplő ruhát. A hallgatag „vendég", aki csak fogyaszt, de nem kér az ünnepségből, megsérti a házigazdát, joggal dobják ki: akik bent maradnak, azok a választottak - nem a 144 000. A Jn 10:16 „más juhai" sem JT „földi osztályára", hanem a népekre vonatkozik. A Jel 7:9-ben a ..nagy sokaság" igenis a mennyben van, „a trón előtt" {enópion), nem csupán a trón „látóterében" (NWT), akárcsak a Jel 14:3-ban a 144 000 (enopion itt is. kétszer). A 2Thrssz 2:13-14 sem arról szól. hogy a 144 000 lenne kiválasztva a „Krisztus [mennyei] dicsőségében való részesedésre". Az előző versek azokról szólnak, akik nem hisznek az igazságban. hanem a hamisságban gyönyörködnek, akiket Isten ezért kiszolgáltat a tévelygesnek, és a Sátán el is csábítja őket; ezzel szemben a thesszalonikai hívöket Isten „kezdettől fogva üdvösségre" (megmenekülésre) „választotta ki". Itt nem az előre kiválasztásról van szó (nem az eklegomai áll perfectumban), hanem Istennek az evangelizáció során végzett válogatásáról (a haireó áll aorisztoszban, ami két lehetőség közüli egyszeri választást jelent); a hitetlen engedetlenség és a hívő engedelmesség áll egymással ellentétben, nincs szó a 144 000-ről. Az 1Pt 1:5-8 sem a 144 000 üdvösséget garantálja: Péter a világban szétszóródott (1:1-2), újjászületett (1:3) hívőknek ír. akik az övével „azonos értékű hitet" vallanak, akik e hit révén isteni természet részesévé váltak, és megmenekültek a pusztulástól (2P1 1:1.4). A Zsid 12:22-24-ben az „elsőszülöttek ünnepi seregé"-nek neve fel van írva a mennyben, az „élet könyvében" (vö. Jel 20:11-15); ha ez az „ünnepi sereg" a 144 000-re vonatkozna. akkor csak ők üdvözülnének - senki más.

Az Újszövetségben a mennyei és a földi osztályok létezése egyértelmű utalásokat tett volna szükségessé arra vonatkozóan, hogy melyik ige, szakasz vagy levél kikről szól, és kiknek szól. Ilyen utalások nincsenek, tehát vagy az Újszövetséget kell kidobnunk a szentírók döbbenetes, félrevezető gondatlansága miatt, vagy pedig a szétválasztásról szóló tant. Különben a 144 000 állítólagos kiváltságait tekintetbe véve a Tanúk tömege teljesen fölöslegesen veszi a kezébe a Bibliát, hiszen annak csak töredéke szól róluk és nekik. A többi néhány millió Tanúnak valóban csak az „Őrtorony" olvasása marad...

Kérdéses ezenkívül, hogy ki tudhatja. hányan tértek meg az első keresztény generáció alatt a 144 000-ből. és hogy hányadiknál állt a számoló Russell és hívei fellépésekor?

Nincs "két osztályos" üdvösség (hogy egyesek teljesen célba érnek, mások csak részben). A feltámadás mindannyiunk végsõ sorsa, csak ez egyesek számára az élet feltámadása, mások számára az ítélet feltámadása lesz.(vö. Jn 5,29)

Ez egy idillikus KÉP, mely a messiási kor békéjének bőségét szemlélteti. A paradicsomi boldog állapot és harmónia visszatérésére gondol a próféta.

A Bibliában egyébként a "föld" szó alatt nem ezt a sárgömböt kell érteni, melyért az erőszakosak harcolnak, s ahol a szelídek a rövidebbet húzzák, hanem az igéret földjét, a földi messiási országot és annak folytatását a mennyben. (V. ö. Zsolt. 37, 11.)

A földet, országot gyakran nevezik a próféták képleg a mennyország helyett.

De az ég az egy állapot, te, nem egy hely.

A feltámadás után a menny leszáll a földre a Jelenések könyve szerint, úgy is fogalmazhatnánk, hogy mennyei "föld"...

A lényeg az, hogy minden kereszténynek egy reménysége van (Ef 4:4)...

A Szentírásban az "ég és föld" kifejezés jelentése: minden, ami létezik, az egész teremtés. Utal a kapcsolatra is, mely a teremtésen belül az eget és a földet egyszerre egyesíti és szétválasztja: a "Föld" az emberek világa; [Vö. Zsolt 115,16.] az "ég" vagy az "egek" jelölheti az égboltot, [Vö. Zsolt 19,2.] de jelölheti Isten sajátos "helyét" is, hiszen Ő, a "Mi Atyánk a mennyekben" (Mt 5,16); [Vö. Zsolt 115,16.] következésképpen a "mennyet" is, ami az eszkatologikus dicsőség. Végül az "ég" szó jelenti a szellemi teremtmények, az Istent körülvevő angyalok "helyét".

A Istennel való tökéletes életet, ezt az életközösséget az Istennel, Szűz Máriával, az angyalokkal és az összes szentekkel nevezzük "mennyországnak". A mennyország az ember végső célja és legmélyebb vágyainak beteljesedése, a végső és teljes boldogság állapota.

A mennyországban élni azt jelenti, "Krisztussal lenni". [Vö. Jn 14,3; Fil 1,23; 1Tesz 4,17.] A választottak "Őbenne" élnek, de megtartják, sőt megtalálják saját mivoltukat, a saját nevüket: [Vö. Jel 2,17.] "Az élet ugyanis annyit jelent, mint Krisztussal lenni; mert ahol Krisztus, ott van az Ország." Jézus Krisztus halálával és föltámadásával "megnyitotta" nekünk a mennyországot. Az üdvözültek élete a Krisztus által megvalósított megváltás gyümölcseinek teljes birtoklása. Krisztus azokat, akik hittek benne és hűségesek maradtak akaratához, részesíti a maga mennyei dicsőségében. A mennyország mindazok boldog közössége, akik tökéletesen beépültek Krisztusba.

"Ki vagy a mennyekben" - Ez a bibliai kifejezés nem helyet (teret) jelent, hanem létmódot; nem Isten távolságát jelenti, hanem fölségét. A mi Atyánk nem "másutt" van, hanem "túl van mindazon", amit mi az Ő szentségéről elgondolhatunk. Mivel Ő a háromszor Szent, egészen közel van az alázatos és megtört szívhez.

"Jól értjük tehát, hogy a kijelentés: Miatyánk, ki vagy a mennyekben, az igazak szívére érvényes, mint az Ő szent templomára. Ugyanígy, aki imádkozik, azt is akarja, hogy benne lakjék az, akit megszólít."

"A mennyek azokat is jelenti, akik a mennyei képmást hordozzák, akikben Isten lakik és sétál."

A mennyek szimbóluma a szövetség misztériumára utal, melyben élünk, amikor a mi Atyánkhoz imádkozunk. Ő a mennyekben van, ez az Ő lakása, az Atya háza tehát a mi "hazánk". A szövetség földjéről a bűn kiűzött minket, [Vö. Ter 3.] és az Atyához a mennybe a szív megtérése vezet vissza. [Vö. Jer 3,19--4,1a; Lk 15,18.21.] Krisztusban tehát az ég és a föld megbékél, [Vö. Iz 45,8; Zsolt 85,12.] mert egyedül a Fiú "szállt alá a mennyekből", és Ő teszi, hogy mi Vele együtt oda fölmenjünk keresztje, föltámadása és mennybemenetele által. [Vö. Jn 12,32; 14,2--3; 16,28; 20,17; Ef 4,9--10; Zsid 1,3; 2,13.]

A "ki vagy a mennyekben" nem helyet jelöl, hanem Isten fölségét és jelenlétét az igazak szívében. Az ég, az Atya lakása az igazi haza, mely felé törekszünk, s melyhez már hozzátartozunk.