Kedves Jehova tanúi, tudnátok idézni a Bibliából?
Valamelyik kérdésnél(sőt lehet, hogy már többnél is), láttam, hogy valamelyik testvéretek(lehet, hogy többen is) írta, hogy lesznek/vannak olyan emberek, akik bűnt követtek el a földi életük során, de haláluk után, még valahogyan megbánhatják azokat, és akár örök életet is nyerhetnek.
Nos, erre szeretnék választ kapni a Bibliából?
És ha kapok, akkor további kérdések is felmerülnének. De azt majd csak azután.
Előre is köszönöm a válaszokat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
10-es
Érdekes az érvelésed.
'Akkor a halál inkább a semmi.'
Mivel mind az élet, mind a halállal kapcsolatos dolgok Istentől származnak, talán az a mérvadó mindenkinek, amit Ő mond erről.
És Ő elmondja hogyan jött létre az élet, és mi a halál.
"És ekkor Jehova Isten megformálta az embert a föld porából, és az orrába lehelte az élet leheletét, így lett az ember élő lélekké." 1Mózes 2:7
Később ezt mondta Ádámnak:
"De ami a jó és rossz tudásának a fáját illeti, arról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, bizony meghalsz."1Mózes 2:17
majd:
'Mert por vagy, és a porba térsz vissza.”' 1Mózes 3:19
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!