magánkinyilatkoztatás: Istentől kapott ismeret, közlés, mely az ember természetes képességeivel nem szerezhető meg, s amely a nyilvános kinyilatkoztatásnál személyesebb jellegű. A magánkinyilatkoztatás az egyéni vallásos élet eseménye, csak közvetve szól az egyh. közösségnek. - A Szentírásban a karizmatikus adományokról szóló tanításban burkoltan benne van a magánkinyilatkoztatás lehetősége (próféta). Az egyh. hagyomány is tanúskodik mellette (karizma, Mária-jelenések). A magánkinyilatkoztatás elgondolható úgy is, mint az egyetemesen kiáradó kegyelem objektivációja; s mint olyan ismeret v. döntéshez útmutatás, mely az adott helyzetből közvetlenül (pusztán emberi megfontolásokkal) nem vezethető le. Az ilyen magánkinyilatkoztatás kötelezheti a befogadóját a teljes hitre és engedelmességre, amennyiben megvannak számára a bizonyosság föltételei. - Bár a nyilvános kinyilatkoztatás Jézus Krisztussal, ill. az ap-ok tanúskodásával teljes lett és lezárult, s ezért a magánkinyilatkoztatás tartalmilag újat nem hozhat, Istennek megvan a joga ahhoz, hogy egyeseket (ritkábban közösségeket) magánkinyilatkoztatással figyelmeztessen v. erősítsen, buzdítson a hitben. A termfölötti világ nem esik érzékeink alá, termfölötti jel nélkül viszont a hit könnyen meggyengülhet. Ezért Isten végig az üdvtört. során adott és ad jeleket, melyek a termfölötti létezését bizonyítják. Ezen jelek között az ÚSz óta első helyen állnak és legfontosabbak a szentségek. Mellettük és tőlük támogatva a magánkinyilatkoztatás az Egyh. karizmatikus-misztikus jellegének kifejezési formája az egyéni vallásosságban. A magánkinyilatkoztatásban részesülő személyek elmélyült szentségi életet élnek, a kinyilatkoztatások nagyon sokszor kötődnek a lit-hoz (Szt Gertrúd, Avilai Szt Teréz), főként az Euch-hoz (eucharisztikus csodák). Isten azonban bárkit részesíthet magánkinyilatkoztatásban, akár megtérést indíthat el magánkinyilatkoztatással. - A magánkinyilatkoztatás tartalmát azon a személyen kívül, aki közvetlenül kapta, más nem köteles azzal a kételkedés nélküli hittel elfogadni, mely a hivatalos egyh. tanítás (dogma) befogadásához elengedhetetlen. A magánkinyilatkoztatás a személy adottságaihoz (műveltség, életforma, életkor, állapot) jobban alkalmazkodik, mint a prófétai (nyilvános) kinyilatkoztatás. Olykor épp azért nehéz elfogadni a közzétett magánkinyilatkoztatást, mert közlése túlságosan szubjektív megfogalmazású. - A magánkinyilatkoztatás terén sok a tévedés lehetősége. A lélektan ismeri a túlérzékeny idegrendszert és fantáziát, a hallucinációt, az illúziót, a kényszerképzetet, a beképzelést, a tömegszuggeszciót, az eidetikus, vizuális hajlamot, főként gyermekeknél. Ezenkívül a lélek mélyén végbemenő kegyelmi élmény fogalmi meghatározásánál is előfordulhat tévedés v. félremagyarázás. Ezért a magánkinyilatkoztatás valódiságának megítélésénél óvatosságra van szükség. Legfontosabb szempont a nyilvános kinyilatkoztatással való összhang, az egyházias szellem és a ker. érzület. A magánkinyilatkoztatásban részesülő számára nélkülözhetetlen a komoly lelkivezetés és a feltétlen engedelmesség. Sok szt lelkivezető (pl. Néri Szt Fülöp) tanította, hogy a magánkinyilatkoztatás hitelességének legbiztosabb jele, ha a benne részesülő készséggel elfogadja a lelkivezető ítéletét, akkor is, ha az nem Istentől eredőnek, hanem tévedésnek ítéli a magánkinyilatkoztatást. Isten ugyanis az alázatosságot mindennél jobban jutalmazza, ebben az esetben a magánkinyilatkoztatás hitelességének biztosabb jeleivel. Ahol a teol. tartalom, az élmény formája és a cél komoly és szent, s az egyén megbízhatósága nyilvánvaló, ott nem lehet eleve kizárni a magánkinyilatkoztatás valódiságát. Főleg akkor nem, ha maradandó kegyelmi ajándékok (hit elmélyülése, megtérés, esetleg csodák) kísérik a magánkinyilatkoztatást. - Az Egyh. óvatos a magánkinyilatkoztatással szemben, ugyanakkor elismeri, hogy lehet szerepe az Egyh. karizmatikus életében, ezért nem lehet elzárkózni előle. A magánkinyilatkoztatás nem egészíti ki a hivatalos tanítást, de adhat indíttatást annak kellő alkalmazására, ill. az Egyh. életének irányítására. Az idők változásai és az új helyzetek követelhetnek új kezdeményezést. Így pl. magánkinyilatkoztatás indította el több egyh. ünnep (Úrnapja, Jézus Szíve) bevezetését, szerzetesrendek alapítását, nagy zarándok- és kegyhelyek kialakulását (lourdes-i jelenések, fatimai jelenések, Mária-kegyhely). - A magánkinyilatkoztatás a misztikus megismerés eseménye. Az különbözteti meg más, a mindennapitól eltérő pszichés jelenségektől, hogy mindig és kizárólagosan a lelkiekre vonatkozik, a gyakorlati dolgokban is az üdvösség szempontjai szerint ad eligazítást; sohasem öncélú, azaz nem csupán lelki vigasztalás a célja; mindig konkrét, azaz kisebb-nagyobb közösségek konkrét javát, lelki épülését szolgálja; kizár minden magamutogatást és népszerűségkeresést, sőt gyakran vált ki megnemértést, elutasítást, zaklatást.