Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mit szóltok ehhez a Bibliaérte...

Mit szóltok ehhez a Bibliaértelmezéshez?

Figyelt kérdés

Elsősorban hívők véleményét várom, mert aki nem az, az nyilván nem hisz ebben. Én pedig nem vagyok jártas a vallási életben, ezért ha evidens dolgot kérdezek, elnézést.


Szóval hallottam egy olyan dolgot, hogy a Bibliai történtek valójában nem történtek meg, csupán példát mutatnak, amolyan "eltúlzott" történetek, amikből a "tanulság" sokkal jobban kilátszik, mint egy mindennapi, igaz esetből.

Ti mit gondoltok erről? Így látjátok, vagy hiszitek, hogy az írtak szó szerint meg történtek?


2010. jan. 4. 20:31
1 2
 11/11 A kérdező kommentje:

Köszönöm a választ.

Én nem Istent kérdőjelezem meg. De úgy gondolom, hogy a Bibliát emberek írták. De ha Isten is írta volna, akkor sem kell feltétlen megtörtént dolgoknak lenniük benne. Hiszen egy dolgot, "szabályt", elméletet leginkább jó példával lehet megértetni.

Talán a Biblia ennek a megértetésnek az eszköze, nem annak, hogy a történelemből véletlenszerű történteket mesélünk el.

Persze nyilván még ha igazak is, ezek kiragadott történtek, hiszen nem "csak" ennyi történt ilyen sok év alatt, nem csak ennyi próbatétel volt, kisebbek-nagyobbak.

2010. jan. 19. 21:16
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!