Nem az evolucionista vallás hitének tárgya a következő két mondat?
„egy bonyolult szerv kialakulása sok kis véletlen mutáció és az ezek között válogató természetes szelekció eredménye. A mai csodálatos élőlények – köztük az ember is – hosszú idő alatt bekövetkezett kedvező mutációk felhalmozódásának tekinthetők.” (Gergely Tibor: Az ember is az állatvilágba tartozik?)
- Azonkívül, hogy kinyilvánítja a mutációknak a természetes kiválasztódással való sikeres összekapcsolódásába vetett hitét, mi ebben a tudományos? Hiszen még a káros mutációk is igen ritkák, nem hogy a hasznosak?! Azonkívül hány hasznos mutációra és mennyi időre van szükség az ember kialakulásához az őssejttől számítva?
Sokkal inkább bizonyítottnak tekinthető az a bibliai kijelentés, miszerint: „A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (János 3:36)
Márpedig az I. századi zsidóságon az Isten Fiának elutasítása miatt rajta maradt az Isten haragja, hiszen:
„Éhínség tört a városra. A zelóták házkutatásokat tartottak, és kivallatták a családokat, hogy hol rejtették el a gabonát, vagy egyéb élelmet. „A feleségek férjeiktől is elrabolták az élelmet, a gyermek az apjától, – és ami legborzalmasabb látvány volt – anyák kicsinyeik szájától is elvették az ennivalót”. Egyik beszámolójában megemlíti, hogy egy anya saját csecsemőjét sütötte meg és fogyasztotta el. Némelyek csatornákban kerestek hulladékot, és még a ganét is megették. A menekültek elmondták, hogy 600 000 hullát dobtak ki a városon kívül a szegényebb rétegből. Ennek ellenére még mindig nem adták meg magukat. Titus most már felkészült a végső támadásra... / [link] háború/
Jézus nem azt tanította, hogy az ember „hosszú idő alatt bekövetkezett kedvező mutációk felhalmozódásának tekinthetők”, hanem: „Nem olvastátok-é, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremté őket,” (Máté 19:4).
Nos, minek hiszel inkább, a hosszú idő alatt bekövetkezett kedvező mutációk embert teremtő erejének, vagy Isten teremtő erejének? A válasz nagyon nem mindegy, mivel napjainkra ezt jövendöli Jézus Krisztus:
„Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.
És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.” (Máté 24:21-22)
Mi a garancia arra, hogy az evolúcióba vetett hit majd bárkit átsegít ezen a világméretű megmérettetésen?
"ezeket a lómaradványokat a föld különbözõ részein találták"
Ha már valaki hazudik, akkor próbáljon meg ne beszélni konkrétumokról, mert akkor túl könnyű leleplezni.
Eohippus, 50 millió éve, foxterrier méret, 5 ujj
Mesohippus, 30-40 millió éve, 60 cm, 3 ujj
Hipparion, 1-23 millió éve, 1.4 m, 1 nagy és 2 kis ujj
A lovat meg ismeritek. Ja, és mindegyik Észak-Amerikában élt.
Az evolúció egy tudományosan megalapozott hipotézis, cáfolni nem sikerült, és amíg nem fogják, addig, el kell fogadni a természet bizonyos jelenségeinek helyes leírásaként. (vö: gravitáció működése)
Az evolúció vallásal valós szembeállítása értelmetlen, mivel a tudományos módszerek megismételhető kísérleteken és megfigyeléseken alapulnak, míg a vallás történelmi személyek állításaira alapoz (beleértve az Isten által lediktált tanokat is). Amikor pedig valaki elkezdi összemosni Isten személyét a világunkat mozgató szabályokkal valójában átvesz tudományos eredményeket, és megpróbálja elkenni a határokat a racionális (a tudomány által már ismert) és a fiktív (a tudomány által fel nem tárt) dolgok értelmezése között. Az persze természetes, hogy a hithez nem kell bizonyíték, de egy laikus számára egy absztrakt modell túlmutat a megérthetőség szintjén, és innen már csak egy lépés az általa meg nem érthető dolgot fikciónak, az ezt elfogadót pedig hívőnek bélyegezni. A vallás és a tudomány oly mértékben más alapokon nyugszik, hogy még az érvek is fordítva működnek bennük: 1000 sikeres tudományos kísérletet is elértéktelenít egyetlen ellenpélda, de egy hívőt az sem tántorít el, ha csak a hitével ellentétes tapasztalatai vannak.
Elég egyszerű.
Az evolúció ismeretek, és tények egymásutánja, ahol egyik tényből eljutunk a másik tényig igazolva oda vissza.
Több tudományág egymást is erősíti, vagy cáfolja. Úgy mint biológia,biomechanika,fizika,metorológia,geológia,biokémia, biofizika, és lehetne sorolni...
Szemben azzal, hogy van egy írás, egy szöveg a papíron aminek az eredete is a múltba vész, még az sem bizonyítható, hogy nem egy részeg matróz írta. (kinek tulajdonítjuk, és bizonyíthatóan kié nem uaz) kicsikét más súlycsoport.
Arról nem is beszélve, hogy amikor leírták, ezek a tudományágak sehol sem voltak. Egy szinte írástudatlan társadalom szerinted bármi mással képes volt magyarázni a világot, mint istennel? De most komolyan. Szerinted istenen kívül bármi másra juthatott volna egy ember 3000 évvel ezelőtt a sivatagban agyalva?
Ez az adott kor világ magyarázata. Most már vannak igen komoly tudományágak igen komolya szakemberekkel és műszerezettséggel, akik ezzel foglalkoznak.
Mellesleg a túlvilág léte és az örök élet is ha úgy tetszik bizonyított. Legalábbis úgy tűnik. A hologram elméletről beszélünk, amikor is az univerzum felszínén információként létezünk, és oda is kerülünk vissza, a téridőben ez a 3 dimenziós létünk pusztán ennek a kivetülése, hologrammja. Ez az elmélet nem új, a közelmúltban japán tudósok azt jelentették be, hogy bizonyították, de szerintem még azért pár évig eljátszanak vele, hogy meg tudják e cáfolni, addig azért biztosra még nem kéne kijelenteni.
Kedves Kérdező!
Már a kérdésed is arról árulkodik, hogy fingod nincs a tudományokról, a tudományos módszertanról, a logikai gondolkodásról, bizonyításról. Minden tudományos kutatás a matematikára épül, tehát bizonyított tények kétségbe vonásával a matematikát vonod kétségbe.
Halvány lila gőzös sincs arról, amit cáfolni akarsz.
De tegyél egy kísérletet. Cáfolj meg egyetlen bizonyított tényt. Bármilyen területről.
"Hiszen még a káros mutációk is igen ritkák, nem hogy a hasznosak?!"
Annyira azért nem.
Itt látsz konkrét számokat is.
"Azonkívül hány hasznos mutációra és mennyi időre van szükség az ember kialakulásához az őssejttől számítva? "
Ez az ID-sek asztala, komoly biológus nem fog teljesne hasraütés alapon mondani valami batár nagy számot, csak mert az jól néz ki és hatásosnak látszik.
"Mi a garancia arra, hogy az evolúcióba vetett hit majd bárkit átsegít ezen a világméretű megmérettetésen?"
Az evolúció nem hit kérdése, az egy tudományos kérdés, és mint olyan, igazoltság, cáfolhatóság, produktivitás fényében dönthető el. Az állítólagos megmérettetés létezése már kétségesebb.
@6:
A probléma ezzel az, hogy a világ alapvetően egy veszélyes, sötét, hideg, ronda hely, a Földön pedig jó sok heterotróf organizmus mások kárára él túl. Márpedig azt, hogy az oroszlán megeszi a gazellát a réten, sőt, akár az embert is, ha kell, nem igazán tagadhatod. Tehát az erőszakhoz nem kell evolúció.
Az evolúciónak a halál a mozgatórugója. A gyengébb elhull, természetes szelekciónak hívják.
Az evolúció tény. Egyik lényből lett a másik, a géntérképek a rokonságokat igencsak odaszögezték a tények asztalára, szóval maga a törzsfejlődés nem vita, vagy hit kérdése.
A kérdés az a pár fehér folt, hogy még ami van benne :) Elsősorban pár apróbb lépés, hiányzó láncszemek fajok között, stb... Az, hogy evolúció van az nem kérdés.
A 2-es ezt írja
-----------
"evolucionista vallás" Ilyen nincs, az evolúció tudományos tény, nem kell hinni benne. Létezik és pont, lehet bizonyítani.
Te meg valami véresszájú vadkeresztény vagy.....
--------------
Tudományos tény nem kell hinni benne. De ha valaki nem hisz benne, akkor az illetö számára az nem tény. De ha már tény, csakis azért, hogy elhitte ? Vagy nem hitte el?
Egyes tudósok elhiszik, egyesek nem. Aki elhiszi, annak tény, aki nem, az tud valami más bizonyítékot, amit nem hisz az aki azt hiszi hogy nem hisz.
Csakis annak tény, aki elhiszi. Vagy aki hiszi, az nem hiszi? :) Fura
Katy
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!