Keresztény házaspárok aki házasságig nem feküdtetek le, Ti hogy oldottátok meg?

A házasság előtt úgy lehet jól megismerni egymást, ha sokat beszélgetünk az elképzeléseinkről, elvárásainkról stb. Ehhez nem kell lefeküdni egymással.

Kibírni pedig úgy lehet, ha tudsz uralkodni a vágyaidon. Erre az élet egyéb területén is szükség van.

Ez egy következtetés.

Két részből áll:

Az ország törvényeit, amiben vagy, be kell tartani, mert minden Isten engedélyével létezik.

Szexuális kapcsolatot csak a házastársaddal létesíthetsz.

Ebből a kettőböl lett következtetve.

Szia!

A Szentírás szerint házasságtörésnek minősül minden olyan aktus, mely nem a házasságban történik, ugyanis a leendő párodat csalod meg vele. A válasz kézenfekvő: uralkodni kell tudni a vágyaidon. Ez minden vágyra igaz, ami az Isten törvényével ellenkezik.

Konkrétabban: VII. parancsolat: „Ne törj házasságot!” Teljes erkölcsi tisztaságot kíván ez a parancsolat már a házasság előtt is (az eljövendő „egy” iránti hűség), és annak kötelékében is. Csakis olyan tett és viselkedés helyénvaló, amely építi, erősíti a házastársak közötti benső, lelki egységet. A másik szeretet- és társigényének betöltésére kötelez ez a parancsolat. A házastárs hűséges támogatását kívánja nemcsak fizikai gondjaiban és szükségleteiben, hanem lelki problémáiban, személyes gyengeségei és hibái leküzdésében is. Bűn a házastársi hűség megszegése paráznasággal. Továbbá minden olyan cselekedet és magatartás, amely a segítőtársi szövetség és a szeretetközösség rombolását, megbántását jelenti.

X. parancsolat: „Ne kívánd a te felebarátod házát! Ne kívánd a te felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé!” Csírájában legyőzni – Isten kegyelme által – minden, felebarátunk személyét, érdekeit sértő gondolatot és érzést a szívünkben – ezt kívánja a parancsolat. Bűn felebarátunk társadalmi helyzetét, házastársát, tulajdonát, képességeit, külső adottságait, vagy bármi egyebet kívánni, irigyelni, féltékenynek lenni rá, versengeni vele. Bűn megtűrni és ápolni ezeket az érzéseket és indulatokat szívünkben. A X. parancsolat minden bűn gyökerére sújt azzal, hogy tiltja a kívánságokat, amelyekből a bűncselekmények erednek.

Üdv. Péter

Tudom sokan sokféleképpen megfogalmazták már mit jelent kereszténynek lenni, úgyhogy csatlakozom.

Minap olvastam a krónikák könyvből és számomra világosan kiderült a zsidósággal kapcsolatban, de ez legalább úgy érvényes a kereszténységre is, -hogy Isten arra hívta el Izraelt (egyházat is), hogy minden más nép kultúrájától, szokásától, gondolkodás módjától egészen eltérő módon éljen.

Ha ez nem történt volna meg, akkor nincs miről beszélni és most rátérek a kereszténységre.

Ha egy keresztény ugyanazokat az elveket, szokásokat vallja és úgy gondolkodik mint egy világi, bűnös ember, akkor ne lehet kereszténynek nevezni.

Keresztény éppen attól lesz valaki, hogy Krisztus értékrendjét követi. Isten igéje által kinyilvánított, Istennek tetsző életet akar élni.

Ha valaki ezt megkérdőjelezi és nem keresztényként gondolkodik, él, hanem világi bűnösként, akkor ő mitől keresztény?!

-hogyhogy lehet kibírni stb...

Mi az, hogy hogy?

Isten azt mondja, feküdj össze fűvel-fával...próbáld ki a másikat összeilletek e, és ha ne lépj tovább a másodikhoz, ha az sem, akkor......stb?

Ezt nem a világ mondja?

Isten nem azt mondja, hogy szentek legyetek, mert én az Úr szent vagyok?

Nem tudom nálad mi a kereszténység, milyen vezetőitek vannak, de egy normális pásztor biztos tanácsolná, hogy ne találkozzatok és vonuljatok félre kettesben.

Ne tapicskold, ne gerjessz idő előtt indulatokat.

Egyik titok, hogy belekezdeni sem kell olyanba, amiről tudod, hogy nem kell. Lényeg, hogy csírában tudod megfogni, később már kicsúszik a kezedből a vezetés.

Én csak egy gondolatot fűznek hozzá.

Ha úgy értelmezzük(!), hogy a Biblia azt mondja, hogy csak az ország jogrendszere szerinti férj és feleség létesíthet szexuális kapcsolatot, mert az már stabil, ott nem az van, hogy kipróbáljuk, aztán lépünk tovább.

Sajnos az van, hogy el lehet válni bármikor.

Nekem az a véleményem, hogy egy (!)kapcsolat a minőségétől(!) lesz házasság, nem a papírtól, meg a ceremóniától. Mi tartja össze őket? A templomi eskü, vagy az egymás iránt érzett szeretet, ami nem papírra írott, és nem a ceremóniától alakult ki?

Vannak olyan házasok is, akik nem szeretik egymást, de papíron azok, de közben mást kívánnak, mással fekszenek össze.

Az ő kapcsolatuk is szent? Biztos egyedül a házasság intézményesített volta hitelesít egy kapcsolatot házassággá?

Folytatom az eszmefuttatást, hogy tisztább legyen, mire gondolok.

Van két pár.

Az egyik keresztény nevelésű, kereszténynek vallják magukat. Alig várják már az összeházasodást, mert egymáséi akarnak lenni. Közben pedig vágynak másra is, de bizonyos oknál fogva együtt maradnak. Összeházasodnak, lefekszenek.

Évek múlva megromlik a házasságuk, de elválni nem akarnak, ezért inkább mindketten keresnek másikat, akikkel "házaséletet" élhetnek...

A másik "világi", nem keresztény pár. Szeretik egymást, de anyagi és egyéb indokokból évek múlvára tervezik a házasságot. Teljesen harmonikus kapcsolatban élnek évekig, igazi szeretetben, de nem házasságban.

És ez nem kitaláció, tényleg vannak ilyenek.

Az első példa pár szentebb a másodiknál? A házasságuk valóban szent?

(Félreértések elkerülése végett a példában elmített esetek fordítva is természetesen előfordulnak.)