Kik azok, akik önmagukban hisznek?

Micsoda téveszme! Az ateista a másik emberben hisz, hogy jól számolt, hogy jól csinált valamit, de itt nincs hit, inkább egy természetes bizalom.

Ha veszek egy telefont, annak semmi köze a hithez, minden részét az " ateista " tudomány ( bár ilyen nincs is, csak tudomány ) elméletei és számításai alapján készítették. Amikor megveszem, bízom a tesztekben, a termék általános minőségében, az összeszerelés minőségében...bízom a másik ember munkájában. Ha veszek egy darab sonkát, széket, lap-topot...szintén. Mint ahogy az én munkámban is bíznak mások és próbálok úgy dolgozni, hogy megfeleljek a szakmai és egyéb elvárásoknak. Bízom a kedvesemben, a gyermekem szavában...és tudom, ha a különböző területeken igyekszem és jól teljesítek, akkor a környezetem is így fog reagálni a törekvéseimre. Ha valami nem az elvárásoknak, az elgondolásoknak megfelelően történik, akkor meg kell nézni mi mit okozott, miből mi következett...stb. Minden problémát fel lehet tárni, megoldani, továbblépni. Hit, remény? Az élethez édeskevés. Tudni kell, főleg megoldásokat találni, nem reménykedni valamiféle láthatatlan segítségben, ami persze nincs...

Hiszek embertársamban addig, amíg nem ér valami negatív tapasztalat. Pl. ha valahol folyamatosan rossz minőséget tapasztalok, onnan elmegyek, hülyékkel meg nem beszélgetek, mert nincs miről, pacifista vagyok és környezetvédő. Hiszek a természet és energia megújításában, a tiszta, élő és élhető környezetben, bolygóban, erőszakmentes viselkedésben és a vallások megszűnésében.

Aki hisz önmagában, annak van önbizalma.

Aki önmagát istenien tökéletesnek véli, az enyhe esetben nárcisztikus, súlyos esetben elmebeteg.

# 9:

tipikus fundamentalista felfogás.

De legyen igazad, mi vagyunk a tudatlanok, mert nem hiszünk Istenben - aaa ... melyikben is?