Hiszel az angyalokban?

Áz egísz csáládom közéjük tártozík,csák má elkápták üket.

(Lakatos Aladár)

Az angyalok

1.

Az angyalokról

1. Az „angyal” név e lényeknek nem a természetét, hanem a hivatalát jelöli. Tágabb értelemben minden tisztán szellemi lényt ezzel a névvel illetünk, nem csak a jókat, hanem a gonoszakat is; utóbbiakat azért, mert ők is Istentől függnek, és eredetileg az isteni akarat teljesítésére kaptak meghívást. Szűkebb értelemben az „angyal” nevet az Istenhez hűnek maradt szellemekre használjuk. Legszűkebb értelemben pedig a legalacsonyabb rangú jó angyalokat hívják így, hiszen őket a legrégibb idők óta kilenc karba osztottaknak ismerjük, úgy mint: szeráfok, kerubok, trónállók, uralkodók, egek erői, hatalmasságok, uraságok, főangyalok és angyalok.

2. Az angyalok létezését az értelemből egyedül nem lehet bizonyossággal megállapítani, mert a természetben az angyalok működését nem lehet megtapasztalni. Hiszen a jó angyalok tevékenységének Isten is lehet közvetlen okozója. Míg a jó angyalokhoz méltatlan tettek, amelyek, ha másképp nem magyarázhatóak, ugyan láthatatlan, gonosz, értelmes lényekre vezethetőek vissza, de ezzel még az a kérdés, hogy ezek tisztán szellemi lények vagy a már megholtak lelkei, nem dőlne el.

A szent angyalok léte bizonyossággal csak az isteni megnyilatkozásból bizonyítható. A Szentírás számtalan helyén olvashatunk ezekről a mennyei küldöncökről; például egy angyal űzte ki a paradicsomból Ádámot és Évát; angyalok jelentek meg Ábrahámnak és Jákobnak; angyalok jelentették Betlehemben az Üdvözítő születését; angyalok szolgáltak neki böjtölése után a sivatagban; ők erősítették az Olajfák hegyén és ők jelentek meg feltámadása után is.

3. A szent angyalok teremtése az időben történt. Az angyalok teremtésé egy bizonyos időben történt. A teremtés egészének és benne az angyalok teremtésének valós időben való megtörténtét a IV. Lateráni és az I. Vatikáni Zsinat hittételként rögzítette.

4. A szent angyalok természete. A hit tanai szerint az angyalok szellemek, láthatatlanok és testnélküliek. Szellemeknek neveztetnek mind a jó, mind a gonosz angyalokat, például a Zsid 1,14; Jel 1,4 és a Mt 8,16 alatti versekben. Láthatatlan lényeknek a Kol 1,16 állítja elénk őket. Az angyalok testetlenek, vagyis nincsenek anyagi testhez kötve, se egy ilyen egyesüléshez utalva. Az angyalok látható jelenései, a térhez való kapcsolatuk, beszédük nincs testhez kötve. A gonosz szellemek szenvedése a pokolban nem tételezi fel a testet, csakúgy mint a kárhozattakéi sem.

5. Az angyalok természetes tökéletessége. Ez abból áll, hogy bár az angyalok végtelenül kisebbek, mint Isten, de természetes alkatuknál fogva az embereknél emelkedettebbek. Istennel összehasonlítva mint teremtényeknek mindazon tökéletlenség a sajátjuk, amelyek a teremtett értelmes lényekre érvényesek: változékonyság, bűnre való képesség, a felismerés és erő határoltsága stb. Ugyanakkor az angyalok nincsenek annak a tökéletlenségeknek alávetve, amelyeknek az emberi lélek a testtel való összetartozása miatt itt a földön ki van téve, mint például fáradtság, betegség stb. A természetfeletti rendben azonban az ember még a legmagasabb rangú angyal előtt is állhat, mint ahogy ez a valóságban nem csak Krisztus szent embersége, hanem Mária, az Istenanya, az angyalok királynőjének esetében is történik.

6. Az angyalok felemelése a természetfeletti kegyelmi rendbe. Erre már az ember természetfeletti hivatásából és a természetfeletti üdvrendben való tevékenységükből következtetni lehet. A Szentírás bizonyságot tesz az angyalok és az emberek számára működő kegyelem és dicsőség lényegi azonosságáról. A szent angyalok valóban élvezik Isten látását (Mt 18,10), ami az embereknek is meg van ígérve, és amelynek a kegyelemre mint előfeltételre természetfelettisége miatt szüksége van.

A természetfeletti boldogságot az angyalok nem a kezdetektől birtokolták, hanem csak mint próbájuk hű megállásának jutalmául kapták. Ez közvetlenül levezethető a gonosz lelkek elbukásából, hiszen Isten boldog látásában mindennemű bűn elkövetése lehetetlen. Összefoglalva azt lehet mondani, hogy az angyalok, úgy a jók, mint a gonoszok, eredetileg boldogok voltak, amennyiben tökéletes vagy tökéletlen természetes boldogságot és ezen kívül a kegyelem által egy tökéletlen természetfeletti boldogságot birtokoltak.

7. Az angyalok hatása a testi dolgokra. Ez úgy történik, mint az emberi léleknek a testtel való viszonya. A Szentírás néhány példán keresztül világít erre rá: Mt 8,32: a gonosz lelkek megszállták a sertéseket; Mt 28,2: az Úr angyala leszállt az égből, el-hengerítette a követ és ráült; ApCsel 12,7: az angyal oldalba lökte Pétert és felébresztette ezekkel a szavakkal: „Kelj fel gyorsan!” – mire a láncok lehullottak a kezéről.

8. Az angyal-jelenések. Az angyaloknak azon jelenéseit, melyekről a Szentírás tudósít, részben csupán víziók (Ter 28,12; Mt 1,20; Mt 2,13), részben felvett testben való igazi megjelenések, ahogy ezt a Szentírás szövegei bizonyítják.

9. Az angyalok mint Isten szolgái. A Szentírás számos helyen számol be az angyalok szolgálatairól, melyeket ők a természetes és természetfeletti isteni gondviselés eszközeiként hajtottak végre. Ezzel azt bizonyítja, hogy az angyalok az emberek között tevékenykednek. Hittétel, hogy az angyaloknak az emberek különös védelme a feladatuk, vagy hogy léteznek őrangyalok (Zsid 1,14; Zsolt 90,11). Általános tan azonban, hogy nemcsak a jóknak vagy hívőknek vagy kiválasztottaknak, de minden egyes ember mellett földi élete végéig egy őrangyal áll (Mt 18,10; ApCsel 12,15).

10. A szent angyalok ábrázolása. Szárnyakkal, mert gyorsak; test nélkül, mert szellemi lények; gyermekként, mert nem tudnak megöregedni; csak fejjel, mert értelmük és szabad akaratuk van.

Hívjuk tehát gyakran segítségül az angyalokat, akik hatalmas szószólóink és kísérőink földi életünkben!

2.

Gondolatok az angyalokról

Részletek a Tamás-breviáriumból

Az emberek és angyalok között az a különbség, hogy az emberi lélek az akaratnak a jóban való végleges megszilárdulását és a gonoszban való végleges megátalkodottságát abban a pillanatban éri el, amikor a testtől elszakad; az angyalok azonban első megfontolt akarásuk – lett légyen ennek célja Isten vagy valami teremtett dolog – pillanatában örökre üdvözültek vagy elkárhozottak lettek. Az ember lelkében ugyanis a változékonyság nemcsak az akarat szabadságából, hanem a test változékonyságából is ered, az angyalokéban azonban egyes egyedül a választás szabadságából. Az angyalok ezért nyerték meg változatlanságukat már első döntésük után, az ember azonban csak akkor, amikor lelke a testből távozik.

Az angyalok mértékegysége (éon) az idő és végtelen között, mint középút található. Ezt a különbséget egyesek így jellemzik: az öröklét kezdet és vég nélkül való; az éonnak van kezdete, de nincs vége; az időnek van eleje és vége is.

Az angyal nem úgy erősítette Krisztust, hogy valamilyen hatással volt rá, hanem szolgált neki, azaz Krisztus bátorságát dicsőítve erősítette meg őt; ahogy az ember is megerősödik a szükség idején a barátok jelenléte által.

Nagyon észszerű volt, hogy a Szűzanya az isteni emberré válás titkát egy angyaltól tudta meg, hogy ezáltal is megőrződjék az isteni rend, amely szerint az isteni dolgok az angyalok közvetítésével jutnak el az emberekhez. Az isteni kinyilatkoztatás meghatározott sorrendben, a magasabb rendű által jut el az alacsonyabb rendűhöz – az emberekhez az angyaloktól, a főangyaloktól az alacsonyabb rangú angyalokhoz.

Isten nem csak a gonosz, hanem olykor a jó angyalok által is büntet. Nem létezik valamiféle legfőbb gonosz, ami minden más gonosz első oka lenne.

Az anyaméhben levő gyermekek nem részesülnek az Egyház szentségeiben, mert nincsenek annak hivatalviselői alá rendelve; ehelyett közvetlenül Isten és az angyalok hatása alatt állnak.

A démonok nem részesülnek az isteni igazságban és isteni fényben, mivel ezek birtoklása a kegyelmen, nem pedig a természeten alapszik. Az ördög kétkedése az emberré válás titkával van kapcsolatban, amely az angyalok természetes felismerését is felülmúlja.

Isten ítélete rejtett végzése szerint megengedte az ördögnek, hogy bizonyos személyekben, bizonyos időben, bizonyos helyen megtévessze az embereket. Az embernek Krisztus halálszenvedése által mégis mindig rendelkezésére áll az üdv-eszköz, amellyel védekezni tud a démon gonoszságai ellen, még az Antikrisztus idejében is.

Hiszek persze! Csak az nem "látja" őket aki nem akarja:)

21/L

= Az angyalok létezése =

1. Bevezetés

Amikor a Bibliában a ,,menny'' és föld teremtésérôl olvasunk, nem a köztudatban és az Egyház liturgiájában szereplô jó és rossz angyalok láthatatlan világának teremtésére kell gondolnunk. A teremtéstörténet leírásának korában ugyanis a ,,menny és föld'' a geocentrikusan elképzelt földet és a fölötte látható levegô-eget jelentette a csillagok világával együtt. A Niceai Hitvallás azonban már az angyalok világára vonatkoztatja a menny teremtését, hasonlóképpen az Athanasianum.

Angyalok teremtésérôl sehol sem beszél a Szentírás, teremtettségüket is csak egy helyütt említi (Kol 1,16). Általában úgy veszi az angyalokat, mint a vallási hagyományból ismert lényeket, akik Isten gondviselô akaratának végrehajtói. Innét az angyal (görögösen: angelosz=küldött) név. De egyéb elnevezésű szellemi lényekkel is találkozunk (pl. Jahve serege, az ég serege, az ég urai, a mennyei seregek vezérei, Isten fiai, fejedelmek, hatalmasságok, vének stb.), és az utóbbiakat azonos szerepük alapján joggal azonosítjuk az angyalokkal. Ugyanakkor viszont az is elôfordul, hogy az angelosz szót emberi küldöttekre alkalmazza a Szentírás, pl. Keresztelô Szent Jánosra (Mt 11,10 páhe; Mk 1,2), Jézusra (Mal 3,1), valószínűleg egyes egyházak püspökeire (Jel 2,1) és más küldöttekre (Lk 7,24; Jak 2,25).

Vannak ószövetségi helyek, ahol angyal szó szerepel, de sok szentírás-magyarázó szerint mégsem külön létezô szellemi lényre, hanem a történelmet irányító Isten valamelyik tulajdonságának költôi megszemélyesítésére kell gondolnunk (pl. Ter 22,11-12; 32,25-33; Kiv 3,2-14; 23,20-23; Zak 1,8-14; 4,1-6 stb). A Hetvenes fordításban pedig nemegyszer angyal szó olvasható olyankor, amikor a mazoréta szöveg Jahvet említ (pl. Kiv 4,24; Jób 20,15; vö. Jób 1,6; Zsolt 97,7; 138,1). Olyan helyek is vannak, ahol nem tudjuk biztosan eldönteni, hogy isteni tulajdonságra, vagy az egyházi nyelvhasználatban szereplô angyalokra kell-e az angelosz szót értelmeznünk.

Van viszont számos szentírási hely, amely éppúgy emberfölötti szellemi valókról beszél, mint a Biblián kívüli ókori vallások és filozófiák. Emezek azonban félig isteni, félig emberi képességekkel rendelkezô daimonion-okat, égitesteket mozgató szellemeket, a négy alapelem szellemi lényegeit, a források nimfáit, a viharokban megnyilvánuló szellemi erôket és hasonlókat emlegetnek, esetleg részesítenek vallási tiszteletben. Nem lehetetlen, hogy az ószövetségi angyaltan kialakulására ilyen mitologizáló elképzelések is hatással voltak, fôleg a babiloni fogság idején. A Biblia azonban mítosztalanította ezeket, mert a bibliai angyalok sem nem természeti erôk megszemélyesítôi, sem nem Istentôl független és vele egyenrangú hatalmasságok, hanem Isten személyes teremtményei, és nem rendelkeznek önálló hatáskörrel, hanem tevékenységük egészen Istentôl függ: a jó angyalok Isten eszközei az emberek üdvözítésének nagy művében, a rossz angyalok pedig hiába dolgoznak Isten és az üdvösség ellen, működésüket Isten engedélyezte, és hatalmuk nem korlátlan és nem tart örökké.

2. Az angyalok a Szentírásban

Az Ószövetségben fokozatosan bontakozik ki az angyalok szereplésének gyakorisága és szerepkörük. Ez a kibontakozás párhuzamos az istenkép kibontakozásával. Jelentôségük és szerepkörük annál nagyobb lesz, minél inkább felismeri a választott nép a szövetség Istenének egyetlenségét és kizárólagos hatalmát, és így minél kevésbé fenyeget a veszély, hogy az angyalok tisztelete politeizmust eredményez.

A legrégibb idôkben Jahve követe (mal'ak Jahve = angelus Domini) segítô szellemként jelentkezik, éppen ezért nem félelemmel, hanem örömmel fogadják, akiket megszólít (Ter 16,7-13; 18,1-33; Kiv 14,19; Bir 2,1; 6,11-27). Vitatható, hogy ezeknek a követeknek mi a viszonya Jahvehoz, mert úgy tűnik, mintha vele azonosak, az ô látható formában való megnyilatkozásai volnának, ô beszélne (Szám 22,35) és áldana (Ter 48,16) általuk, ô állna mögöttük. Annyi bizonyos, hogy a néppel kötött szövetségnek különleges eszközei, akiket a megszólítottak olyan tisztelettel fogadnak, mint akik Jahve dicsôségével (kabód) találkoztak.

A királyok kora óta az egész népben tudatossá válik, hogy Jahve nemcsak a választott nép Istene, hanem minden népnek ura, mennyei király, elképzelhetetlen és felfoghatatlan nagyság. Ettôl kezdve többször van szó Isten közelében élô, mintegy az ô udvartartását képezô és ôt dicsôítô szellemi lényekrôl (Iz 6,2-4; 1Kir 22,19). Ha nem is távolságban, de fönségben olyan messze kerül ez a ,,Deus absconditus'' (Iz 45,15) az emberektôl, hogy most már gondolni sem lehet arra, hogy Jahve jelenik meg küldöttei képében. Az angyal itt már kifejezetten közvetítô Isten és az emberek között. A csipkebokor jelenetnél még nem világos, hogy nem maga Isten beszél-e küldötte által (Kiv 3,2.4-22). A sok tekintetben Mózes egyéniségére emlékeztetô Illés jelenéseiben azonban (1Kir 19,5-7.11-18; 2Kir 1,3) az angyal és Jahve határozottan különböznek egymástól. Ezidôtájt tehát már tudatára ébredt a nép az angyalok teremtett voltának.

A babiloni fogság utáni idôben feltűnôen nô az angyali jelenések száma és az angyalok szerepének jelentôsége. Isten már Izajás látomásában (Iz 6) nemcsak a népek, hanem az egész kozmosz ura. Ez a gondolat hatással van az angelológiára: Isten transzcendenciáját -- minden valószínűség szerint a politeizmus elleni védekezés céljából -- azzal is hangsúlyozzák, hogy ôt sokkal kiválóbbnak tüntetik fel, mint az angyalokat. Jób könyve szerint Isten szentségéhez képest az angyalok sem mondhatók elég tisztának (4,18; 15,15). Dániel látomásában (Dán 7) Isten olyan távolságban tűnik fel, amit csak angyalok képesek áthidalni. Ôk közvetítik az emberek imádságait és áldozatait (Jób 33,23-24), sôt közbenjárni is képesek az emberekért (Zak; Tób; Jób). Ide tartozik, hogy most már nem próféták vagy látomások útján szól Jahve az emberekhez, hanem angyal közvetíti üzeneteit (pl. Zak 1,9; 4,1; 5,5), vagy magyarázza meg, amit az emberek nem értenek (Zak 3,1; Dán 8,17; 9,22). Ebben az idôben találkozunk Gabriél, Mikhaél és Rafaél nevével, valamint azzal a gondolattal, hogy egyes népeknek (Dán 10,13.20-21), sôt az apokrifok szerint egyes embereknek is vannak ôrzôangyalai. Figyelemre méltó azonban, hogy az apokrif iratokkal ellentétben a kánoni könyvek mennyire ragaszkodnak ahhoz, hogy az angyalok lényegük szerint Isten követei az emberekhez, Isten szól általuk, Isten segít és oltalmaz rajtuk keresztül (vö. Zsolt 90,1.11); nem pedig olyanok, mintha külön és közbülsô világot képeznének Isten és az emberek világa között.

Az újszövetségi Szentírás ritkábban és csak mellékesen szerepelteti a jó angyalokat, pedig az apokrif és a qumráni iratok tanúsága szerint abban az idôben nagyon el volt terjedve a tiszteletük. Szent János evangéliuma és levelei majdnem teljesen hallgatnak róluk.

Az evangéliumokban legtöbbet a gyermekség történetében és Jézus föltámadásával kapcsolatban olvasunk angyalokról. Itt is, egyéb helyeken is Jézus személyének és művének szolgálatában állnak (Mt 2,13.19; 4,11 párh; Lk 1,13 skk; 1,26 skk; Mt 16,27 párh; 13,39.49; Lk 12,8-9; 22,43). Az Apostolok Cselekedeteiben az ifjú keresztény egyházat és az apostolok igehirdetését segítik (pl. 5,19; 8,26; 12,7 skk.; 27,23).

Szent Pál a szellemi lények több fajtájáról beszél. Nevüket minden valószínűség szerint a korabeli zsidó hagyományból veszi, és nem világos, hogy mikor azt bizonyítja, hogy Jézus ezeknek is ura (Ef 1,21; Kol 1,16), akkor elfogadja-e az ilyen nevűek létezését, vagy létezésüknek kérdését függôben hagyja és csak annyit akar mondani, hogy ha léteznek ilyenek, nem vonhatják ki magukat Krisztus fôsége alól. Azt a rabbinista hagyományt is átveszi Szent Pál, hogy a mózesi törvény kihirdetésénél, sôt már a sínai törvényhozásnál fontos szerepe volt a jó angyaloknak (Gal 3,19; vö. Zsid 2,2). Ezért, amikor a judaizáló törekvések ellen harcol, nemcsak arra utal, hogy a régi törvény már nem érvényes (Ef 2,15), hanem hangsúlyozza, hogy Krisztus egyetlen közvetítôi tiszte megszüntette az angyalok szolgálatát a törvény körül (Kol 2,14-15). Krisztus megalázta magát, mert mint ember kisebbnek mutatkozott az angyaloknál, de megdicsôülése után már ôk is imádják (Ef 1,19-22; Fil 2,9 skk). Amikor az Apostol igen határozottan harcol az angyalok túlzásba vitt tisztelete ellen (Kol 2,18), valószínűleg nemcsak Krisztus fôségének veszélyeztetettsége miatt teszi, hanem azok ellen beszél, akik a zsidó angyaltanba belekeverték a pogány csillagszellemeknek és a négy elem szellemi lényegének tiszteletét, és így meghamisították az angyalok fogalmát (Kol 2,8.20; vö. Gal 4,3.9). Szent Péter elsô levele hasonló szellemben ír az angyalokról; mint Szent Pál (1Pt 1,12; 3,22).

A Jelenések könyvében elsôsorban a mennyei liturgia és az isteni udvartartás részesei a jó angyalok (pl. 4,4; 4,6; 8,2). Másodsorban bizonyos jövendölések közvetítôi (1,2; 10,1 skk; 17,1 skk); harmadszor Isten parancsainak végrehajtói (7,1 skk; 8,2 skk; 14,15 skk; 15,1 skk). Ezen kívül vagy ôrzôangyalai vagy pedig püspökei a hét egyháznak (1,20; 2,1 stb.). Bármily gyakran találkozunk velük ebben a könyvben, a Biblián kívüli korabeli zsidó irodalomhoz képest feltűnôen szerénynek mondható a szereplésük. Sôt két helyütt kifejezetten az angyalok túlzásba vitt tisztelete ellen nyilatkozik a szerzô (19,10; 22,8-9).

3. Az angyaltan mítosztalanítása

Láttuk, hogy a kinyilatkoztatás mennyire mítosztalanította a környezô népeknél is szereplô szellemi lények szerepét és személyét.

Az újabb teológiában felvetôdött a kérdés, hogy nem lehet-e és nem kell-e ezt a mítosztalanítást tovább folytatnunk. Nem lehet-e a Biblia angyaltanát úgy értelmezni, mintha az egyházi köztudatban szereplô angyalok létezését voltaképpen nem is tanítaná a Biblia, hanem az angyalokat pusztán irodalmi képeknek használná fel Isten világfenntartói és gondviselôi tetteinek szimbolizálására? Legalább nem mint személyek léteznének az angyalok, hanem csak a természetben és a természetfölötti világban működô személytelen isteni erôk? Ez a törekvés a bibliai angyaltannak az archaikus világképpel való szoros összefüggésére hivatkozik, továbbá olyan egzegétikai eredményekre, amelyek pl. a Jézus születésével kapcsolatos angyali jelenéseket akkoriban használatos irodalmi forma-elemeknek, midrásszerű díszítô elemeknek akarják kimutatni. Hivatkozik továbbá arra, hogy bár a Szentírás szerint az angyalok lényeges kapcsolatban állnak az emberek világával, létezésük és működésük a kinyilatkoztatás forrásain kívül sohasem volt kétségbevonhatatlanul megtapasztalható, a profán tudományok számára hozzáférhetô. Legfeljebb arról lehet beszélni, hogy valamiféle sátáni elem működése kísérhetô végig az egész emberi történelmen, a jó angyalok működésének megtapasztalásáról azonban még ilyen általánosító értelemben sem beszélhetünk komoly valószínűséggel.

Erre a radikális mítosztalanító törekvésre elsôsorban azt válaszoljuk, hogy az angyalok természetes (tehát kinyilatkoztatáson kívüli) megismerhetôségét nem állítjuk, mint ahogy sok más hittételnek (pl. a Szentháromság titka, Jézus oltáriszentségi jelenléte) természetes ésszel való felismerhetôségét sem.

Második válaszunk: lehetséges ugyan, hogy az angyali jelenések egyike-másika (pl. a Jézus születésénél és feltámadásánál olvashatók, méginkább az egyes ószövetségi könyvekben találhatók) nem több, mint valamilyen igazságnak midrás-szerű ábrázolása. Az is lehetséges, hogy Szent Pál egyik-másik kijelentése így is magyarázható: nem akarta cáfolni, de jóváhagyni sem akarta a korabeli hiedelmeket, pusztán annyit akart mondani, hogy Jézus minden teremtménynek ura. Elvileg még az is elképzelhetô, hogy az angyalok léte a korabeli világképnek szerves része volt, és amikor ezt Szent Pál magáévá tette, éppúgy tévedett, mint egy ideig a világvég közelségének kérdésében, vagy bizonyos ószövetségi helyek rabbinisztikus értelmezésében.

Az ilyenformán szóbajöhetô ,,mítosztalanítások'' azonban nem minden szentírási helyre alkalmazhatók. Jézusnak ugyanis vannak kijelentései, amelyek nem értelmezhetôk irodalmi szemléltetô képeknek (mint amilyen kép az, hogy az ,,ég felhôiben'' fog visszajönni); de az akkori világképhez való alkalmazkodásnak sem mondhatók. Azt viszont semmiképpen nem tételezhetjük föl, hogy Jézus tévedett volna.

Ilyen, csakis szó szerint értelmezhetô jézusi kijelentés például az, hogy az utolsó ítéletre angyalai kíséretében fog eljönni (Mt 16,27 párh; 25,31; Jn 1,51), hogy az angyalok elôkészítôi (Mt 13,39-41) és tanúi (Lk 12,8-9) lesznek az ítéletnek. A farizeusok szerint csak a gazdagok és a törvénytartók angyalai látják az égben az Atya arcát. Jézus ugyanezt állítja a ,,kicsinyekrôl'', vagyis a gyermekrôl, a szegényekrôl és egyszerű hívôkrôl (Mt 18,10). Látta a sátánt, amint villámhoz hasonlóan bukott le az égbôl (Lk 10,18); az örök tűz az ördögnek és angyalainak készült (Mt 25,41). Elfogatásakor azt mondja, hogy egyetlen szavába kerülne, és tizenkét légió angyalt küldene segítségére az Atya (Mt 26,53; vö. Jn 18,36). Ide sorolhatók továbbá Jézus ördögűzései.

Az angyalok létezésére vonatkozólag tehát elsôsorban Krisztustól kaptunk biztosítékot. Bizonyos szentírási helyeket, ahol jó vagy rossz angyalokról van szó, vita tárgyává tehetünk ugyan, de mivel Krisztus kétségbevonhatatlanul tanúskodik a jó és gonosz angyalok tevékenységérôl, létük és üdvtörténeti szerepük bibliai igazolhatóságát nem tagadhatjuk. Vegyük hozzá, hogy a szenthagyomány a legrégibb idôktôl fogva (Római Szent Kelemen, Iustinus) teljes egyöntetűséggel vallja az angyalok létezését, az Egyház imaélete ôsidôk óta ugyanezt tanúsítja [44].

4. A tanítóhivatali állásfoglalás

Egyházunk hivatalosan a IV. lateráni zsinaton (1215) foglalta össze a jó és rossz angyalokról szóló szentírási és szenthagyományi tanítás lényegét. Mint a világ teremtésérôl szóló fejezetben már láttuk, ez a zsinat a katarusok és más középkori ,,dualista'' eretnekségek tanaival szemben hittételként (dogma) szögezte le, hogy Istentôl származik minden nem isteni lény; hogy Isten a semmibôl teremtette az idô kezdetén mind a szellemi, mind az anyagi világot, vagyis az angyalok világát és az emberek világát (DS 800). Ez a tétel közvetlenül ugyan az angyalvilág teremtettségérôl szól, nem pedig létezésérôl, teremtettségük azonban föltételezi létezésüket. Ugyanez vonatkozik a Nicea-konstantinápolyi Hitvallás szavaira: ,,Hiszek... a mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtôjében'' (DS 125; 150). Az I. vatikáni zsinat megismételte a IV. lateráni zsinat szavait (DS 3002; 3025).

Ide vehetjük még azokat a tanítóhivatali nyilatkozatokat, amelyek a sátán bukásáról (DS 797) és befolyásáról (DS 1347; 1511 stb.) hangzottak el. Fontosak továbbá azok a döntések, amelyek az angyaloknak juttatott legnagyobb kegyelemrôl, Isten színelátásáról (DS 1901-1905; 1909; 2800), valamint ennek szabad akaratú elfogadásáról, ill. a gonosz lelkek által történt elutasításáról (DS 286; 797; 800) és az angyalok üdvtörténeti szerepérôl, továbbá a jó angyalok tiszteletérôl szólnak.

A jó és gonosz angyalokra vonatkozó számtalan egyéb állítást (pl. hogy szellemiségükbôl mi következik, hogy szerepük miben áll, hogy hányan vannak, neveik, rangsorolásuk stb.) részben bizonyos filozófiai tételekbôl levezetett következtetéseknek, részben a liturgiába a jámbor emberek elképzelései alapján bekerült elemeknek kell tekintenünk. Éppen ezért ezek komolyan vitatható tények.

5. Az angyalok teremtése

A kinyilatkoztatás és annak hivatalos egyházi értelmezése alapján kétségbevonhatatlan hittétel, hogy a jó és gonosz angyalok Isten teremtményei. Szent Pál ezt kifejezetten tanítja (Kol 1,16).

Arról azonban, hogy mikor és hogyan teremtette Isten az angyalokat, kifejezetten semmit sem mond a Szentírás. A IV. lateráni zsinat átveszi a szenthagyománynak azt a tételét, hogy a világnak ,,kezdetben'' való teremtése az angyalvilágra is vonatkozik. Egzegétikailag ugyan nem helyes a Ter 1,1-ben szereplô mennynek az angyalvilággal való azonosítása, dogmatikailag azonban döntô fontosságú, hogy a szenthagyomány az angyalok idôben történt teremtését egyértelműleg vallotta, bár hitét ezzel a téves egzegézissel próbálta igazolni. Az angyalok teremtett volta tehát nem azt jelenti, hogy öröktôl léteznek, de Istentôl függôen, hanem azt, hogy nem öröktôl vannak, hanem idôben hozta létre ôket Isten. Idôbeliségüket a IV. lateráni zsinat dogmatizálta (DS 800).

Abban azonban már nem egységes a szenthagyomány, hogy létbeszólításuk ugyanakkor történt-e, mint az ember teremtése. Az emberre többek szerint késôbb került volna sor. Ha viszont az angyalvilágnak az emberek világához való lényeges odarendeltségét következetesen végiggondoljuk, akkor az egyidôben való teremtés látszik valószínűbbnek.

= Az angyalok természete és rendeltetése =

1. Szellemi voltuk

A IV. lateráni zsinat kétségbevonhatatlanná teszi a jó és rossz angyalok szellemi természetét, de nem állapítja meg, hogy ez mit jelent és milyen következményekkel jár.

A Szentírásban, különösen a királyok korától fogva, mint szellemi lények szerepelnek, és nem egyszer ellentétbe vannak állítva az emberrel (pl. Lk 20,36; 11,24; Ef 6,12; Tób 12,19).

A keresztény ókorban (Nyugaton még Ágoston, Keleten még Nüsszai Gergely is) valamilyen finomabb, szellemi testet tulajdonítottak az angyaloknak, olyant, amilyen a feltámadottaké lesz (1Kor 15,44). Pszeudo-Areopagita Dénes volt az elsô, aki -- újplatónikus hatásra -- anyagtalan, ill. testetlen voltukat következetesen képviselte. A középkorban az ô nézetét vallotta Aquinói Szent Tamás, a ferences iskola viszont továbbra is kitartott Szent Ágoston nézete mellett. Az újkorban a tiszta szellemiség gondolata diadalmaskodott. Ezt egyesek úgy fogalmazták, mintha az angyalok szellemisége az anyagvilágtól való teljes függetlenségüket is jelentené. Ezekkel szemben az újabb teológia a bibliai kinyilatkoztatás egyes kijelentéseibôl azt következteti, hogy bár testetlenek, mégis a mi világunkhoz tartoznak; tehát nem saját elhatározásaik vagy egy-egy alkalmi isteni megbízatás következtében, hanem lényegükbôl kifolyólag szolgálják vagy (a gonosz lelkek) akadályozzák a világ üdvözítését. Ennek folytán nem függetlenek a világtörténelem fejlôdésétôl, különösen történelmünk középpontjától, Jézus Krisztustól, akinek eljövetelét elôkészíteni segítették, a jelen üdvrendben pedig diadalát szolgálni hivatottak. Nem képeznek külön, átmeneti világot Isten világa és a mi világunk között, hanem a mi világunkhoz tartoznak, annak kiegészítését és kiteljesedését eszközlik.

Az angyalok más értelemben szellemek, mint az ember lelke, mely utóbbit a skolasztika ,,forma informans corporis''-nak mondotta, a mai teológia pedig ugyanezt így fogalmazza: az emberi szellem csak az anyagvilágban tud kibontakozni; az ember megtestesült szellem és átszellemült anyag.

Az angyaloknak a mi világunkhoz való rendeltsége nem ennyire kötött. Ennélfogva valószínűleg nem élnek a térbeliség és idôbeliség dimenzióiban. Legfeljebb annyi közük van a térhez, hogy egyszerre csak egy helyen tevékenykednek (Tób 8,3; Ef 6,12; Jel 12,8), az idôbeliség pedig abban hat rájuk, hogy nincs mindent egyszerre átfogó ismeretük, hanem tapasztalatokat szereznek, tanakodnak, fontolgatnak; egyébként az idô nem fog rajtuk, tehát természetüknél fogva halhatatlanok (Lk 20,36). Szellemiségükbôl következik, hogy a nemiség (férfiak vagy nôk?) és az életkor (gyermekek? felnôttek?) nem jöhet szóba náluk (vö. Mt 22,30).

2. Értelmük és akaratok

Az angyalok szellemiségébôl következtetjük, hogy értelemmel és akarattal rendelkeznek.

A Szentírás több helyen beszél éleslátásukról és emberit fölülmúló tudásukról (pl. 2Sám 14,17.20; 19,28; Mk 13,32). Erre utalnak azok a képek is, hogy néha több irányba nézô arcuk van, vagy hogy szemekkel vannak borítva. Istent azonban nem képesek átfogó ismerettel megragadni, hiszen végesek. Erre csak Isten Lelke képes (1Kor 2,11). Valószínű, hogy rejtett gondolatainkat is csak akkor látják, hogyha Isten feltárja azokat elôttük. A jó angyalok akarata nincs kiszolgáltatva sem értelmi tévedéseknek, sem az ösztönös és rendetlen kívánságok vonzásának, ezért teljes intenzitással képesek igenelni az abszolút értékeket. Akaratszabadságuk ebben az igenlésben áll, akárcsak az üdvözülteké.

3. Személyességük

Értelmes természetükkel függ össze, hogy nem személytelen erôknek kell tartanunk ôket, hanem vallanunk kell személyességüket. Személyességüket különben csak újabban kezdték kétségbe vonni egyes hittudósok, akiknek nézetét a ,,Humani generis'' kezdetű pápai enciklika kifejezetten visszautasította (DS 3891).

Személyességüket a középkorban a tiszta szellemi szubsztancialitás fogalmával jellemezték, és a személyesség Boétiusz-féle meghatározásának megfelelôen létezésük egyediségében, majd közölhetetlenségében látták. Ez azonban a mai emberben antropomorf angyal-képet eredményezhet, mintha ti. függetlenek lehetnének egymástól és -- szellemiségük révén -- az anyagvilágtól. Ezért a mai perszonalisztikus teológia két komoly szempont figyelembevételét ajánlja: a) A szellem természete az önreflexió és az önbirtoklás. Az ember mindkettôt az interszubjektivitás, vagyis más lényekkel való találkozás révén valósítja meg. Nem mint Isten, aki közvetlenül képes önmagára reflektálni és önmagát birtokolni, vagyis természetét megismerni és annak megfelelôen viselkedni. Mivel az angyalok véges lények, nekik is szükségük van az interszubjektivitásra, és ez náluk a többi angyallal való találkozásban realizálódik, sôt -- mint láttuk -- küldetésük a világhoz szól, aminek következtében elkülönültségüket, személyességüket sem szabad a világtól való teljes függetlenségre magyarázni, erre is áll az interszubjektivitás. -- b) A Szentírás alapján nagyon valószínűnek látszik, hogy a világban való működésük nem mindig személyes küldetés, hanem néha személytelen erôk formájában történik, vagy részünkrôl ilyennek tapasztalható. Erre utal az, hogy a Szentírás néha elvont fônév formájában említi ôket: uralmak, fejedelemségek, hatalmasságok (Zsolt 148,2; Kol 1,16; Ef 1,21; Róm 8,38; 1Pt 3,22). A fôangyalok neve csak küldetésükkel kapcsolatos feladatukat jelzi: Gabriél, (Lk 1,19; vö. Dán 8,15 stb.), Mikhaél (Jud 9; Jel 12,7), Rafaél (Tób 3,16; 5,4.13; 6,8.10.14). Továbbá gyakran hasonlítja az angyalokat a Biblia szélhez, fényhez, lánghoz és néha úgy beszél róluk, mint akik a szeleket irányítják (Jel 7,1), a földet és a tengert, és azok termékeit oltalmazzák (Jel 7,2) stb. Egyesek személytelen erôk formájában próbálják értelmezni a sátánnak a történelmen végigvonuló megnyilvánulásait és a sátántól való ,,megszállottságot'' is.

Mindezeknek figyelembevételével több mai teológus így fogalmazza az angyalok személyességét: egyformán képesek személyesnek és személytelennek is mutatkozni [45].

4. Számuk

A középkorban sokat foglalkoztak az angyalok számával, neveivel és ,,hierarchiáival''. Ezekrôl a kinyilatkoztatás hallgat, legfeljebb annyit jelez, hogy nagy számban vannak (vö. Jel 5,11). Egyéb idevágó következtetések (pl. az angyalok kilenc kara) bizonyos bibliai helyek félreértésébôl adódnak. Bár a gonosz lelkeknek -- különösen az újszövetségi Szentírásban -- említése és szerepeltetése többször olvasható, mint a jó angyaloké, tévesnek kell mondanunk azt a következtetést, hogy számuk több lenne a jó angyalokénál.

5. Az isteni életben való részesedésük

Teremtésük motívuma ugyanaz, mint az emberé és a világé: az isteni életben való részesedés. Isten az angyalokat is a vele való közvetlen, személyes életközösségre hívta meg. Ennek alapja az angyalok szerepe a megváltás közvetítésében, kegyelmeiket tehát -- a skotisták és egyes újabb teológusok szerint -- ôk is teljességgel Krisztusnak köszönhetik. A Szentírás tanítja, hogy a jó angyalok részesültek ebben az életközösségben: látják Istent (Mt 18,10); Isten udvartartásához tartoznak (1Kir 22,19; Jel 4,4.6; 8,2), oda, ahová a Jelenések könyvének szerzôje különös kegy folytán csak a kapun keresztül pillanthatott be (Jel 4,1); dicsôítik Istent (4,5.9; 19,6; Iz 6,3), az emberek imádságait közvetítik és közbenjárnak értük (Zak 1,12; 3,2; Jób 33,23-26); Jézus ügyét szolgálják (Mt 13,39.49; ApCsel 5,19 stb.).

Isten Igéje különféle formákban jelenik meg a teremtésben. Legtökéletesebb megjelenési formája a megtestesülés. Isten az ember-Krisztusban valósította meg a legtökéletesebben az ô teremtôi tervét, a teremtményeknek a szentháromsági életben való részesítését. Krisztus a teremtés központja, aki elsôsorban az emberek üdvözítése céljából jött közénk. Általa, és csakis általa részesedhetünk mi az üdvösségben. Az emberen kívül azonban más lények, az emberek üdvét szolgáló angyalok is belekapcsolódhattak az általa szerzett kegyelembe. Ha ezt az üdvtörténeti párhuzamot figyelembe vesszük, sokkal közelebb érezzük magunkhoz az angyalokat, mint ha pusztán üdvözítésünket segítô, magasabbrendű lényeket látunk bennük. A krisztológiai szemlélet úgy tünteti fel ôket, mint akik a teremtett szellemnek ugyanazt a rendeltetését (az isteni életben való részesedést) más formában töltik be, mint a test-lélekbôl állá emberek, lényegileg azonban azonos úton: Krisztusnak, a legtökéletesebb teremtett szellemi lénynek közvetítésével. Ez is mutatja, hogy az angyalok mennyire a mi világunk dimenzióit tágítják: nemcsak emberi és emberalatti lények világában élünk, hanem olyanok is élnek mellettünk, akik felettünk állnak ugyan, de feladatuk a mi üdvösségünk szolgálata, és ugyanannak a természetfölötti országnak polgárai, amelynek az emberek is tagjai (Kol 1,15-20).

6. Az angyalok próbára tétele

1. Az angyalok próbára tételérôl kifejezetten nincs szó a Szentírásban. Vannak azonban kijelentések, amelyekbôl a bukott angyalok próbára tétele -- mint a következô fejezetben látni fogjuk -- biztosan kikövetkeztethetô. Nem áll ez a jó angyalokra. Ennek ellenére az ô próbára tételük is kezdettôl fogva meggyôzôdése volt a szentatyáknak, és azóta is egyhangúan tanítják a hittudósok. Az üdvtörténet ugyanis azt mutatja, hogy bár Isten ingyen adja a kegyelmet, azt akarja, hogy a megajándékozott valamilyen formában érdemesnek mutatkozzék, ezért szabad akaratú teremtményeit próbának szokta alávetni, mint ahogy ôsszüleink esetében történt.

Valószínűnek látszik, hogy elôbb kaptak kegyelmet, aztán történt a próba. Errôl azonban hallgat a kinyilatkoztatás, valamint a próba mikéntjérôl és tárgyáról, méginkább arról, hogy a próba elôtt esetleg már megkapott kegyelem milyen kinyilatkoztatással járt együtt. Ezekre még következtetni sem tudunk.

2. Biztos tétel, hogy azok az angyalok, akik a próbát megállták, nyomban Isten boldogító színe-látására jutottak és a végítéletig résztvesznek a világnak az üdvösség útján való vezetésében.

a) Az angyalokat a Szentírás gyakran Isten trónállóinak tünteti föl, sôt kifejezetten állítja róluk, hogy látják Istent (Zsolt 103,20; Dán 7,10; Jel 4,8; 5,11; Mt 18,10 stb.).

Több egyházatya és nyomukban az Egyház liturgiája azt a meggyôzôdést képviseli, hogy az Egyház földi istentisztelete részvétel az angyalok mennyei istentiszteletében; az angyalok viszont résztvesznek az Egyház földi istentiszteletében. Mint láttuk, a Biblia szerint is közvetítik imádságainkat és áldozatainkat Isten felé.

Az angyalok közbenjárására is áll, amit a Lumen Gentium Szűz Mária közvetítô tevékenységeirôl mond: ,,...ezeket úgy kell érteni, hogy semmit se vonjanak le Krisztusnak, az egyetlen Közvetítônek méltóságából és hatóerejébôl, és ahhoz semmit se adjanak hozzá... A Megváltó egyedülálló közvetítôi tevékenysége sem rekeszti ki, hanem éppen serkenti a teremtményekben az egy forrásból eredô változatos együttmunkálást'' (E 62).

A Jelenések könyvében a jó angyalok soha véget nem érô liturgiát végeznek. Ez az istentisztelet a triszágion-nak (szent, szent, szent-nek), gyôzelmi himnuszoknak és zsoltároknak éneklésébôl áll (Jel 19,6; vö. Iz 6). Nem úgy, mintha az ember módjára elképzelt angyalvilág egy részének az volna a feladata, hogy Isten elôtt kórusban énekeljenek vagy játsszanak. Nem úgy énekelnek az angyalok, mint mi emberek, hanem istendicséret maga a lényük, amely teljesen át van járva Isten iránti hódolattal és szeretettel, valamint a végtelen Szeretettel való egyesültség boldogságával. Mint véges lények, nem fogadhatják magukba a végtelen isteni élet teljességét, de annak újabb meg újabb boldogító részleteit élhetik meg, Isten szentségérôl és fönségérôl, kabód-járól új meg új boldogító tapasztalatokat szerezhetnek, örvendezô és hálatelt szívvel ,,sine fine'' élvezhetik azt. Ebben áll életük, ezt jelenti triszágiont éneklô létük.

b) Az angyaloknak a világ kormányzásában betöltött szerepét sem eltúlozni, sem jelentéktelennek minôsíteni nem szabad.

Feladatuk, hogy Isten szándékait tudtunkra adják, Isten üdvözítô vagy büntetô akaratát végrehajtsák, és általában, hogy segítsék az Egyházat és az emberiséget, sôt az egyes embereket is abban, hogy fölismerjük és elfogadjuk a Megváltóból szüntelenül felénk áradó kegyelmet. Ezt anélkül teszik, hogy bárkit mentesítenének vele az egyéni döntés, felelôsség és áldozatvállalás kötelességétôl. Működésük ugyanolyan törvényszerűség szerint történik, mint az isteni együttműködés, ill. gondviselés (actio creatrix), amelynek ôk eszközei. Segítségük tehát a gondviselésnek öröktôl fogva megtervezett szerves alkotórészét képezi. Hozzájuk intézett imáinkra ugyanaz áll, amit a gondviselés és a kérô imádság összefüggésérôl tanít az Egyház.

Hogy a jó angyalok ilyen értelemben gondját viselik az embernek, azt az Egyház tanító hivatala mindennapi igehirdetésében mindig kinyilatkoztatott tételként hirdette, ezért dogmának kell mondanunk.

c) Nem dogma, de biztos teológiai igazság, hogy minden hívônek, sôt talán minden embernek és emberi közösségnek külön ,,ôrangyalt'' rendelt Isten. Bizonyos szentírási helyeket ugyanis a szentatyák régtôl fogva így értelmeztek. Például Jézusnak a ,,kicsinyek'' angyalairól mondott szavait (Mt 18,10), vagy a börtönbôl csoda útján kiszabadult Szent Péter váratlan megjelenésekor elhangzott felkiáltást: ,,Az angyala lesz az!'' (ApCsel 12,15).

Az állandó ôrzés és vezetés azonban tapasztalat útján nem igazolható. Ezért nagyon kell vigyáznunk egy-egy konkrét esetben (mint korábban már rámutattunk), nehogy a minden rendkívüliben természetfölötti megnyilatkozást látó népi fantáziára hallgatva nevetségessé tegyük az angelológia komoly igazságait. Erre is áll az elv: ,,miracula non sunt multiplicanda!''

7. Angyali jelenések

A most említett elv az angyali jelenésekre is vonatkozik. Akár a Bibliában, akár a történelem során elô-elôforduló jelenésekrôl azt kell tartanunk, hogy ilyenek elvileg lehetségesek, a gyakorlatban azonban rendkívüli óvatosságra van szükség annak eldöntésében, hogy nem pusztán érzéki csalódásról van-e szó.

Vitatott és vitatható, hogy a valódi angyali jelenés milyen módon megy végbe. Kevésbé valószínű az a feltevés, hogy Isten emberi testet teremt ilyenkor, amit az angyal ruhaként ölt magára. Inkább arról lehet szó, hogy amikor Isten azt akarja, hogy egy angyal által közvetített kegyelmet jelenés formájában ismerjen föl valaki, akkor úgy hat az illetô fantáziájára, hogy az illetô a maga vizuális vagy auditív képességeinek vagy ezek együttesének megfelelô formában kivetíti, objektiválja a hatást. Hasonló ez ahhoz, mint amikor egy telepatikus képességgel rendelkezô valaki ,,átvesz'' olyant, ami a másik ember lelke mélyén emlék, óhaj vagy sejtés formájában él, és az átvevô vagy képekben látja, vagy szózatként hallja az átvettet, aszerint, hogy az átvevô vizuális vagy auditív típusú. Ha az angyali jelenést ilyen formában képzeljük, akkor azt két objektív történés (az angyal által közvetített kegyelem és annak a fantáziára való ráhatása) és egy szubjektív aktivitás szintézisének kell mondanunk. Ez a módszertani elképzelés egyébként alkalmazható minden természetfölötti jelenésre, tehát Isten vagy a szentek megjelenésére is.

8. Az angyalok tisztelete

A Szentírás tanúsága szerint az emberek közt megjelenô angyalokat a címzettek mélységes vallási hódolattal fogadták (Józs 5,14). A legrégibb egyházi írók is hódolattal nyilatkoztak az angyalokról (pl. Iustinus: Apol I 6). Ugyanezt tanúsítja az Egyházliturgiája.

Ennek alapján biztos teológiai igazságnak kell mondanunk, hogy a jó angyalokat vallásos tisztelet (dulia) illeti meg.