Jehova Tanúi egyes újabb cikkeiben miért magázzák egymást a Tanúk, ha eddig a tegezés volt a természetes?
Szia.
Szeretnélek megkérni, hogy egy konkrét cikket vagy cikkeket ha írnál akkor ennek utána tudnék nézni,
csupán etiket kérdése.
Nincs semmi más jelentösége, a magánéletben továbbra is tegezödnek.
Katy
Ha a tv-ben látsz egy interjut, akkor is az etiket megkívánja, hogy még ha ismerik is egymást a hogy magázódjanak.
Nem a tizenéveseknek szánt müsorokról van szó, természetesen,
Igazán kedves kérdezö, e mögött nincs semmi más, csupán ahogy írtam etiket kérdése. :)
Katy
Most ne haragudjatok, de nem a Magyarországon természetes és elfogadott formulákról beszélek, ti pedig csak erről. Én azokról az újabb cikkekről kérdezek, ahol az Ébredjetek! Tanú írói magázva kérdezik a szintén Tanú interjúalanyokat, ami azért még Magyarországon sem természetes, hiszen az ilyen jellegű közeli kapcsolatban lévők minden megütközés nélkül tegezhetik egymást.
Én egyszerűen logikus választ várnák a kérdésemre! Az pedig nem hinném, hogy jó válasz, hogy az etikett az oka, mert milyen etikett szabja azt meg, hogy szellemi testvéreknek magázniuk kell egymást.
Nekem a magázás alapból nem szimpatikus, hiszen a régi arisztokrata világ társadalmi rétegződésére, a merev távolságtartásra épül. A magyar nyelvbe is a német arisztokrácia hatására épült be, mert ugyanis még a középkori magyar nyelv is tegező volt.
Tehát van erre az újabban felvett gyakorlatra valami racionális magyarázat? Megindokolta a Társulat, hogy miért ez a magázás?
Kedves kérdezö, meglep hogy ez neked ekkora nagy problémát csinál. Én más nyelven olvasom az folyóiratainkat, nem magyarul, és ott is ugyanúgy egyes cikkekben magazzák egymást.
Ez nem dobja le a szöveg értelmét, sem intelligencia terén nem megalázó. Ha neked ez tényleg annyira nagy problémát okoz, kérlek kérdezd meg a Társulatot. :)
A Bibliában pedig nem találunk semmilyen tiltást a magázáshoz. Vannak nyelvek, ahol mindenki tegezödik.
Katy
Kedves kérdezö, gondold csak el. A folyóiratainkat rengeteg ember olvassa világszerte. Ezek nagy része nem tanú.
Föleg azokban a cikkekben ven feltéve a kérdés magázódva, mikor tudományos dolgozóval beszélnek, aki egyébként szintén Jehova tanúja.
Ezeket a cikkeket sok iskolázott ember is olvassa.
Általában az iskolázott, magas inteligenciával rendelkezö embereknek jobban megfelel a magázás. Persze vanak kivételek is.
Nézd mindenki kedvében járni nem lehet. Valakit sért a tegezés, valakit a magázás. Ha ez neked akkora nagy botránközás kövévé vált, próbálj meg inkább a tartalomra figyelni, és gondolj bele, hogy nem muszály mindennek úgy lenni ahogy azt neked, vagy talán nekem tetszik.
Szép napot kívánok
Katy
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!