Káplánnál is lehet gyónni? Minden bűnt feloldozhat? Halálosat is?

Az abortusz nem volt muszáj. A gyereket örökbe is lehetett volna adni, bár akkor talán az nyugtalanítana, hogy biztos jó helyre került-e.

A gyónásban a pap tanú; meghallgat, és segít, ahogy tud. A bűnt ilyenkor is Isten bocsátja meg.

A párodat is beszéld rá, mert neki is része van ebben. Máskor jobban vigyázzatok!

"A gyónást nem Jézus rendelte."

A bűnbocsánat szentségét igenis Jézus rendelte, egészen világosan (Ján. 20, 23), Ebből pedig világosan folyik az Anyaszentegyháznak az a joga, hogy pontos bűnbevallást is követeljen, mert másképp lehetetlen lenne Jézus rendelése szerint okosan és igazságosan eldönteni, vajon ebben vagy abban az esetben a pap mint az Egyház képviselője "megbocsássa"-e a bűnöket, vagy "megtartsa". Ha nincs gyónás, akkor honnan tudja a pap, mit kell megbocsátania s mit megtartania? Osztogassa a bűnbocsánatot ész nélkül? Adjon bocsánatot a javulni nem akaró méltatlannak s tartsa fenn a bűneit éppen a bánkódónak? S honnan szerezzen a pap másképpen biztosítékot arra nézve, hogy a bűnös komolyan meg is akar térni, bűnét igazán megbánta-e s meg akar javulni?

"A gyónást a IV. lateráni zsinat hozta be 1215-ben."

A lateráni zsinat csak azt a törvényt állította fel, hogy minden katolikusnak legalább évenkint egyszer kell gyónnia s áldoznia. De a gyónást magát (és az áldozást) nem a zsinat hozta be, mert az megvolt a kereszténység legelejétől kezdve. A 2. és 3. század eretnekségei, pl. a montanizmus és novatianizmus, éppen azzal vádolták az Egyházat, hogy nagyon is könnyen megbocsátja a bűnöket. Aranyszájú Szent János beszél egy feltűnő esetről, amikor egy gyóntató pap a gyónás körül visszaélést követett el; ez pedig a 4. században történt. A gyakori gyónást már Szent Benedek († 547) szerzetesei gyakorolták. Valótlan beszéd tehát, hogy a gyónást csak a 13. században hozták volna be.

"Én csak az Istennek gyónok."

Te akarod meghatározni, bűnös ember, mi elég a bűnbocsánatra? Nem az Isten határozza-e azt meg, az, akit te megbántottál? Mióta szokás az, hogy a vétkes szabja meg, hogyan tesz eleget vétkéért? Aki vétkes és bocsánatot óhajt, ne maga akarja megszabni a kegyelem feltételeit, hanem azt keresse, milyen feltételekhez kötötte a megbántott Isten a bűnbocsánatot!

Ha Krisztus Urunk a papságra bízta a bűnbocsánat osztását, vagy pedig a bűnök megtartását a mennyben is (Ján. 20, 23), akkor bizony nem elég, ha csak "az Istennek" akarsz gyónni! Gyónhatsz, de Isten feloldozást nem ad, mert azt az Egyházra bízta.

"A pap is bűnös ember, hogyan lehet ő a lelkiismeretek bírája?"

A pap mint bűnös ember maga is köteles gyónni. Mint lelkiatya azonban nem a saját ártatlansága vagy életszentsége alapján ítélkezik, hanem mint Krisztus felkentje s megbízottja.

"A gyónás erkölcstelen, mert benne szemérmetlen dolgokról is van szó."

Hát ha valaki hasonló ügyekkel az orvos vagy a bíró elé kerül, nem köteles-e ott is őszintén bevallani bizonyos, nem éppen napvilágra vágyó dolgokat? S nem éppen a VI. és IX. parancs körüli bűnök azok, amelyekben az emberek leginkább esnek az önámítás és szépítgetés veszedelmébe, hacsak őszintén s becsületesen meg nem vallják a gyónásban erre vonatkozó ballépéseiket is? Elvégre visszaélni a legszentebb és legkomolyabb dolgokkal is lehet, de vajon ezért meg kell-e szüntetni a szükséges és mindenképp hasznos intézményeket, főleg ha azok nyilvánvalóan Jézus rendelésén alapulnak?

Ne a gyónástól féltsék az erkölcs nemes buzgalmú őrei a hívek lelki tisztaságát! Valóban ne! Van más tényező elég, amitől jobban félthetnék azt! Ők azonban csak ott látnak veszélyt, ahol éppen a leghatározottabb lélektisztogatás s legkomolyabb erkölcsvédelem folyik, a legsikeresebb harc a bűn és erkölcstelenség ellen. Mi ez? Magyarán: egyszerű képmutatás!

"A papok azért sürgetik a gyónást, hogy ezáltal megtudják a családok titkait s uralkodjanak a lelkeken."

Gyermekes elképzelés! A gyóntatók nagyon kevés "családi titkot" tudnak meg a gyónásból, mert pl. a gyónásban neveket említeni nem is szabad s a legtöbb gyónásban nyoma sincs semmiféle családi "titok" felderítésének. Akkor már sokkal inkább az orvosi gyakorlatot kellene eltörölni ezen a címen!

Azonkívül a papnak úgysem szabad semmit sem bármily értelemben is felhasználni, amit a gyónásból megtud; ez a "titok"-vadászat tehát a gyakorlatban semmit sem használna neki. "Uralkodni" ezen az úton meg ugyancsak nem volna módja neki! Egyébként "uralkodni" a lelkeken: mit jelent ez? A pap igenis vezetni akarja a lelket, mert ez a Krisztustól rendelt kötelessége, de mire? Vezetni az igazság és kötelesség útján, visszatartani a rossztól, buzdítani s lelkesíteni az erényre, tisztaságra, szeretetre, lelkiismeretességre. Olyan nagy baj ez? Olyan veszedelmes "uralkodás" ez?

"A gyónás könnyelmű továbbvétkezésre csábit. "Úgyis meggyónom", mondják sokan s utána éppúgy vétkeznek, mint azelőtt."

Aki így tesz és érez, az érvénytelenül is gyónik. A bűnbocsánatnak ugyanis nem a gyónás egyedül a lényeges feltétele, hanem még inkább a mély és őszinte bánat, valamint a komoly és elhatározott erősfogadás. Ha egyesek komoly erősfogadás nélkül gyónnak, azok magukat csalják meg, de ezek szerint nem is lehet a gyónás intézményének értékét megítélni. Valóságban éppen az őszinte gyónás és bánat szokott a bűn elkerülésének s életünk megjobbításának bámulatos erejű eszköze lenni. Az emberek az igazi gyónás által nem könnyelműbbek, hanem ellenkezőleg, komolyabbak, jobbak, erkölcsösebbek, hősiesebbek lesznek.

"Az Egyház régen pénzért osztogatta a bűnbocsánatot."

Ez a mese is a legrosszabb fajta hitvitázó irodalom és vallásgyűlölet kitalálása. Soha az Egyház bűnbocsánatot pénzért se nem ígért, se nem adott. A búcsúk elnyerését néha bizonyos jócélú adakozáshoz kötötte mint feltételhez s ezt, megengedjük, Luther korában egyes túlbuzgó szerzetesek oly ügyetlenül és ferdítve hirdették, mintha maga a jótékonycélú adomány lenne a búcsú megszerzésének ára. Ezt azonban az Egyház sohasem tanította s a búcsúval való visszaélések ellen maga is azonnal közbelépett. A búcsú egyébként maga sem "bűnbocsátás", hanem csak bizonyos ideiglenes büntetések elengedése az Egyház oldozó és kötő hatalma alapján.