Kicsoda (vagy ki volt) Jézus?

Meghatározás: Isten egyszülött Fia, Jehova egyetlen olyan Fia, akit egyedül teremtett meg. Ez a Fiú az egész teremtés elsőszülöttje. Minden más az égben és a földön általa lett megteremtve. Ő a világegyetem második legnagyobb személyisége. Ő Jehovának az a Fia, akit a földre küldött, hogy váltságul adja életét az emberiségért, így lehetővé téve, hogy Ádám utódai közül mindazok, akik hitet gyakorolnak benne, örökké élhessenek. Ugyanez a Fiú, miután visszakapta égi dicsőségét, most Királyként uralkodik, és hatalmat kapott, hogy minden gonoszt megsemmisítsen, valamint hogy megvalósítsa Atyja földre vonatkozó eredeti szándékát. A Jézus név héber alakja azt jelenti: ’Jehova megmentés’; a Krisztus a héber má·sí′ach (Messiás) szó megfelelője, jelentése: ’felkent’.

Valóságos történelmi személy volt-e Jézus Krisztus?

Maga a Biblia a fő bizonyíték arra, hogy Jézus Krisztus történelmi személy. Az evangéliumok tudósításai nem homályos történetekről szólnak, amelyek bizonytalan időpontban és meg nem nevezett helyen játszódtak le. Nagy pontossággal, nyíltan közlik az események idejét és helyét. Példa erre a Lukács 3:1, 2, 21–23.

Josephus, első századi zsidó történetíró utalt arra, hogy megkövezték „Jakabot, aki testvére volt Jézusnak, akit Krisztusnak neveznek” (A zsidók története. Josephus, XX. könyv, 9. fej., 1. rész). A XVIII. könyv 3. fejezetének 3. részében közvetlen és igen kedvező utalás van Jézusra, amelynek valódiságát egyesek kétségbe vonták. Azt állítják, hogy ezt a részt vagy később toldották be, vagy a keresztények kiszínezték. Azt azonban elismerik, hogy a szóhasználat és a stílus lényegében Josephuséval azonos, és ez a rész minden meglevő kéziratban megtalálható.

Tacitus, az i. sz. első század második felében élt római történetíró ezt írta: „Christust [a „Krisztus” szó latin megfelelője], akitől ez a név [a keresztény név] származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus procurator kivégeztette” (Tacitus összes művei. [Borzsák István fordításában, Szukits Könyvkiadó, 2001] „Évkönyvek”, XV. könyv, 44. rész).

A Britannica Hungarica a Jézusra vonatkozó korai, nem keresztény történelmi utalásokról ezt írja: „Ezekből a forrásokból . . . kétségtelen, hogy az ókorban még a kereszténység ellenzői sem vonták kétségbe [Jézus] történetiségét — ahogy tették azt, megalapozatlanul, a XVII. század végétől a XX. század elejéig némely bibliakritikai irányzatok” (IX. köt., 638. o.).

Jézus Krisztus csupán egy jó ember volt?

Érdekes módon Jézus megdorgált egy férfit, aki őt ’jó Tanítónak’ nevezte, mivel Jézus nem magát, hanem az Atyját tartotta a jóság mértékének (Márk 10:17, 18). Ám azt figyelembe véve, hogy az emberek általában mit értenek azon, hogy valaki jó, Jézus mindenképpen igazat mondott. Még az ellenségei is elismerték ezt (Márk 12:14). Ő maga azt mondta, hogy mielőtt emberré lett, már létezett; hogy ő Isten különleges Fia, valamint hogy ő a Messiás, akinek eljövetelét a Héber Iratok megjövendölték. Vagy az volt, akinek mondta magát, vagy elvetemült szélhámos, de egyik következtetés alapján sem mondhatjuk azt, hogy csupán jó ember volt (Luk 24:44–48; Ján 3:13; 4:25, 26; 10:36).

Csak egy próféta volt Jézus, akinek Mózeséhez, Buddháéhoz, Mohamedéhez és más vallási vezetőkéhez hasonló tekintélye volt?

Maga Jézus azt tanította, hogy ő Isten különleges Fia (Máté 16:15–17; Ján 10:36); hogy ő a megjövendölt Messiás (Márk 14:61, 62); hogy már emberi élete előtt is élt az égben (Ján 6:38; 8:23, 58); hogy halálra adják, de a harmadik napon feltámad, ezt követően pedig vissza fog térni az égbe (Máté 16:21; Ján 14:2, 3). Vajon igazak voltak ezek az állítások, és így valóban különbözött Isten összes többi igaz prófétájától, valamint élesen elkülönült minden önjelölt vallási vezetőtől? Az igazságnak ki kellett derülnie a halála utáni harmadik napon. Feltámasztotta-e Isten őt ebben az időpontban a halottak közül annak bizonyítékaként, hogy Jézus Krisztus korábban igazat mondott, és valóban Isten különleges Fia? (Róma 1:3, 4). Több mint 500 tanú látta Jézust a feltámadása után, és hűséges apostolai szemtanúi voltak, amikor felment az égbe, majd egy felhő eltakarta a szemük elől (Csel 1:2, 3, 9; 1Kor 15:3–8). Olyannyira meg voltak győződve a feltámadásáról, hogy sokan közülük még az életüket is kockára tették azért, hogy közöljék azt másokkal (Csel 4:18–33).