Az atya Isten a fiu Jézus a szentlélek kicsoda?
isten: az az energia, ami a világ egyensúlyát fenntartja törvényeken keresztül, és energiával látja el a világot, pl. a te testedet is. ezért élhetsz. ezért mondják atyának, mert ő adja neked a mentális és asztrális energiát, ami "relatívan" ugyan az más hullámhosszon.
jézus: isten fia. nem azt jelenti, hogy isten közösült egy emberrel és jézus lett az eredmény. istennek nincsen teste, ő tiszta energiából áll, a tudat energiájából.
azért isten fia, mert megvilágosította isten, a tudata közelebb áll istenhez. egész életét bűntelenül élte, mindenihez megértéssel fordult, önzetlenül segített és tanított, de mégis becsapták, megalázták és kínhalált halt.
ez nem azt jelenti, hogy te ne próbálj úgy élni mint ő, mert téged is csak meggyilkolnának.
a mennyország egy tudatállapot. ott teljesen boldog és nyugodt vagy. olyan mint egy gyönyörű álom. azok jutnak oda akik az életükben sok jót, szeretetet adtak (mint jézus). a mennyország célja, hogy visszadja neked azt a boldogságot, amit te adtál más embereknek.
de ha gonosz voltál és embertelen, és csak gyűlöletet és fájdalmat adtál másoknak,akkor a pokolba jutsz és ott visszakapod azt a gyűlöletet és fájdalmat amit te adtál másoknak.
isten csak az egyensúlyt tartja fenn, mert ez a törvény: csak azt add másoknak, amit te is szeretnél, hogy mások adjanak neked, mert egyszer mindet visszakapod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!