Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Honnan tudjam, hogy a céljaima...

Honnan tudjam, hogy a céljaimat Isten is helyesnek tartja és támogatja?

Figyelt kérdés
15 éves vagyok és szóval elég nagy álmaim vannak a jövőmet illetően, de félek, hogy nem sikerül megvalósítanom. Attól félek, hogy azért nem sikerül, mert Isten nem tartja helyesnek. Hiszek abban, hogy legyen meg Isten akarata, ezért úgy gondolom, hogy csak vele együtt tudnám megvalósítani, ha ő is jó dolognak tartja. Egyébként én nagyon úgy érzem, hogy mintha ő adta volna nekem ezeket a célokat, mintha ő tűzte volna ki elém, mert amikor egy éve elhatároztam, hogy mi szeretnék lenni, akkoriban egy nagyon nehéz időszak volt az életemben és sokat imádkoztam, hogy segítsen nekem, hogy adjon értelmet az életemnek. (Nem szeretném leírni, hogy pontosan mi volt, mi történt velem, mert nehéz összefoglalni.) De ez nem egy olyan dolog, mint például a világ legjobb orvosának lenni. Szóval nem olyan, hogy kimondottan másokon segíteni. Pedig azt olvastam, hogy azok az álmok származhatnak Istentől, amik nem önzőek, hanem mások megsegítésére irányulnak. Szerintetek honnan tudjam meg, hogy az álmaim helyesek és jó úton járok?
2014. jan. 30. 18:38
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
Olvasd a Bibliát. Megismered ezáltal Istent, a gondolkodását, érzéseit egy-egy dologgal kapcsolatban. Így tisztábban fogod látni, hogy miként érez a te céljaiddal kapcsolatban.
2014. jan. 31. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!