Most őszintén: nem eget verő baromság az, hogy semmilyen körülmények között sem lehet elválni?

„Amit azért Isten egybekötött, ember el ne válassza” (Máté 19:6). Jézus Krisztusnak e közismert szavai gyakran hallhatók a pap szájából a házasságkötési szertartás befejező részében.

Vajon e szavakon Jézus azt értette, hogy minden házasságnak állandónak kell maradnia és semmilyen esetben sem lehetséges a válás? Önmagukban véve e szavak csakugyan ezt a látszatot keltik. De mi késztette Jézust e nyilatkozat megtételére? Valami újat akart ő itt kijelenteni?

Jézus fent idézett kijelentését válasznak szánta a farizeusok kérdésére: „Törvényes-e, hogy a férfi bármiféle okból elváljon feleségétől?” (Máté 19:3–6). A farizeusok, akiket nem elégített ki a válasz, tovább kérdezték Jézust: „Akkor miért írta elő Mózes, hogy elbocsátó okmányt adjanak neki és bocsássák el őt?” Erre Jézus ezt mondta: „Mózes a ti szívetek keménysége miatt adta ezt az engedményt nektek, hogy elváljatok feleségetektől, de kezdettől fogva nem így volt.” Majd hozzáfűzte: „Azt mondom nektek: Bárki, aki elválik feleségétől, paráznaság okán kívül, és mást vesz feleségül, házasságtörést követ el” (Máté 19:7–9).

Figyeld meg Jézusnak a „kezdettől fogva nem így volt” kijelentését, ami utalás arra a válásra, amit „válólevél” ellenében lehetett elérni. Más szavakkal, amikor Isten bevezette az első házasságot Ádám és Éva között, nem adott „semmilyen okot” a házasságuk felbontására. Tökéletes házaspárként minden okuk megvolt arra, hogy boldog házasságban éljenek. És amíg Isten törvénye és útmutatása szerint éltek volna, házasságuk sikeres lett volna.

És ez tényleg így van! Ha a házasok komolyan figyelembe vennék, az isteni alapelveket, sohasem fordulna meg a fejükben, hogy el kéne válniuk. Ez hihetetlenül hangzik? Akkor gondolj arra, amit Krisztus "aranyszabályának" nevezünk és így hangzik:

„Mindazt tehát, amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, nektek is hasonlóképpen meg kell tennetek velük” (Máté 7:12).

Mond, melyik kapcsolatban nem válna be, ha csak ezt az EGYETLEN szabályt figyelembe vennék az emberek egymás iránt. De egy válás alakalmával (és az oda vezető úton) a legritkább esetben veszik ezt figyelembe!!! Tehát egyáltalán nem a házasság intézményében van a hiba, hanem az emberben, abban, hogy még a hívők többsége sem veszi figyelembe az isteni alapelveket a házasságában.

A válás következményeiért nem a jogászoknak, nem a barátainknak, nem a tömegtájékoztatás eszközeinek, és nem is a „szakértők”-nek, hanem a válófeleknek és a gyermekeiknek kell megfizetniük a végső árat. A válás ahelyett, hogy megkönnyebbülést hozna, elképesztően magas árat követel.

Diane Medved a The Case Against Divorce című könyvében elismeri, hogy eredetileg olyan könyvet akart írni, amely „erkölcsileg semleges” a válás tekintetében. De kénytelen volt változtatni az eredeti álláspontján. Miért? Ezt írja: „Egész egyszerűen azért, mert a kutatómunkám során felfedeztem, hogy a válóper és következményei annyira károsak — a testre, az elmére és a szellemre —, hogy az esetek túlnyomó részében a válást követő ’gyógyulás’ sokkal rosszabb, mint a ’betegség’, melyet a házasság okozott.”

Medved a közel 200 személyről készített tanulmányában megállapította, hogy az érzelmi zavar jelei a válás után átlagosan hét éven át, egyeseknél pedig még évtizedeken át is megfigyelhetők nőkön és férfiakon egyaránt. Az egyetlen dolog, amelyet a válás nem befolyásolt — figyelte meg az írónő —, az a káros viselkedési mód, amely a válófeleket elsősorban a válásra indította. Ezért aligha lehet csodálkozni azon, hogy a második házasság valószínűleg még kevésbé lesz sikeres, mint az első házasság!

Nemrégen a Journal of Marriage and the Family című kiadványban megjelent egyik tanulmány kimutatta, hogy a válás elválaszthatatlan a boldogtalanságtól és a depressziótól. Az elváltakon nagyobb valószínűséggel vesz erőt a lehangoltság, és akik már többször elváltak, azok valószínűleg gyakrabban lesznek depressziósak. Lenore Weitzman szociológusnő a The Divorce Revolution című könyvében megjegyzi, hogy az elvált és elkülönült személyek magasabb arányban szorulnak ideggyógyászati kezelésre; s közülük sokkal többen betegednek meg, vagy halnak meg idő előtt, vagy követnek el öngyilkosságot.