Szerintetek mit jelent a megkeresztelkedés, és fontos-e megkeresztelkedni?
A KERESZTSÉG
A keresztény szentségek között a keresztség az első szentség, és egyúttal a kapu is a többi szentséghez, mivel általa leszünk egyrészt Krisztus misztikus testének, az Egyháznak tagjai, másrészt alkalmasak arra, hogy a többi szentségben részesülhessünk.
A keresztség fenséges misztériumának tudatunkban általában túl csekély jelentőséget tulajdonítunk. Az első évszázadok keresztényei sokkal jobban felfogták, mekkora változást eredményez a keresztség az emberben, ami valószínűleg abból adódott, hogy számos felnőttnek a megkeresztelését éltek át, és így gyakran voltak szemtanúi, hogyan vált egy pogányból keresztény és egy bűnösből igaz. Ha mi a saját keresztelésünket nem is éltük át tudatosan, mégis gyakran kell arra gondolnunk, mekkora ajándék részeseivé váltunk akkor, és mekkora tisztességet jelent számunkra, hogy a keresztséggel felvételt nyertünk Isten családjába.
A keresztény keresztelést Szent János keresztelése készítette elő. Az ő keresztelésének ugyan nem volt bűnbocsátó ereje, de az embereket bűnbánatra és vezeklésre sarkalta, és ezzel szívüket a Megváltó fogadására nyitotta meg. A mi Urunk Jézus Krisztus is megkereszteltette magát Keresztelő Szent Jánossal, de nem azért, mintha bűnöket kellett volna megbánnia. Az egyházatyák tanúsága szerint Jézus azért merült el a Jordán vízében, hogy megszentelje a vizeket és ezzel olyan erővel ruházza fel őket, hogy az embereket a bűn minden mocskától képesek legyenek tisztára mosni.
Akkor Jézus fölött megnyílt az ég, a Szentlélek galamb alakjában rászállott, és az Atya hangja hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Mt 3,17) Valami éhhez hasonló történik minden alkalommal, mikor valaki a keresztség szentségében részesül. Ugyanis ekkor minden bűnétől megtisztul. Az áteredő bűntől, amellyel, mint Ádám leszármazottja terhelt, valamint, ha felnőttként keresztelik meg, minden személyes bűnétől és azok következményeitől is. Ezzel megnyílik számára a mennyország, amely bűnei miatt addig zárva volt előtte. (Ezért az az ember, aki a keresztelése után rögtön meghal, azonnal a mennyországba jut.) A Szentlélek rászáll a megkereszteltre, hogy az élet kegyelmében részesítse, amelynek legalacsonyabb foka is nagyobb értékkel bír, mint az egész látható és láthatatlan világ. Ezzel az ember Isten gyermekévé válik. Mint Krisztushoz, most már őhozzá is így szól az Atya: „Ez az én szeretett Fiam!”, és ez az Istenhez való tartozás a keresztség kitörölhetetlen bélyegével, mely a lélekbe vésődik, örökre megpecsételődik. Ezzel a keresztség valóban „újjászületés és megújulás fürdője a Szentlélekben” (Tit 3,5), hiszen egy új életet ad, amely a lelket Istenhez teszi hasonlatossá, körülbelül úgy, ahogy a tűzbe tartott szén a tűzzel lesz hasonlóvá, mikor maga is lángra kap, hogy fényt és meleget árasszon.
A keresztség külső jelei
Ahhoz, hogy a keresztség érvényes legyen, vízzel való lemosás és a keresztelő formula elmondása szükségeltetik.
A vizet Isten biztosan azért választotta, mert a víz az élet alkotórésze, és a test lemosásának a léleknek a bűnöktől való megtisztulását kell jelképeznie. Még gazdagabb a szimbolika, ha a keresztség teljes alámerüléssel történik, ahogy ez az első évszázadokban általánosan szokásban volt. Az alámerülés ekkor a régi ember halálát és eltemettetését jelentette. Szent Pál tanítása szerint ugyanis a keresztséggel az ember Krisztussal együtt keresztre feszíttetik és eltemettetik, vagyis Krisztus halála úgy lesz számára elismerve, mintha azt ő maga szenvedte volna el. Ezzel a megkereszteltnek úgy kell tekintenie magát, mint aki meghalt a bűnnek. A vízből való kiemelkedés ezután Krisztus feltámadását jelképezi, amivel a megkeresztelt új, kegyelmi életbe jut. „Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Jézus Krisztusra, halálára keresztelkedtünk meg? A keresztség által ugyanis vele együtt a halálba temetkeztünk, hogy amint Krisztus az Atya dicsősége által föltámadt halálából, úgy mi is új életet éljünk. Hiszen tudjuk, hogy a régi ember bennünk azért feszíttetett keresztre vele együtt, hogy a bűnös test elpusztuljon és ne szolgáljunk többé a bűnnek.” (Róm 6,3/4,6)
A keresztséghez normális körülmények között olyan vizet használnak, amelyet húsvét éjszakáján szenteltek meg ünnepélyesen. De minden más természetes víz is alkalmas a keresztség szentségének kiszolgáltatására, teljesen mindegy, hogy meleg vagy hideg, édes vagy sós, forrásból, folyóból, tengerből vagy esőből származó.
A keresztség formulája a következő szavakból áll: „Én megkeresztellek téged az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében.” Ezt a vízzel való lemosással egyidőben kell mondani. Ezek a szavak mutatják, hogy a legszentebb Szentháromság három személye viszi véghez az ember átalakulását, és veszi birtokba őt. Szent Ágoston teszi hozzá nagyon szépen: „A szó az elemhez lép, és szentséggé lesz.”
A szavak vagy az alkotórészek megváltoztatása érvénytelenné teszi a keresztséget. A szentség nem jön létre például akkor, ha a keresztelő ezt mondja: „Én megkeresztellek téged Krisztus nevében”, vagy kihagyja ezeket a szavakat: „Én megkeresztellek téged”, vagy ha víz helyett valami mást, például tejet, alkoholt vagy limonádét használ. Legeslegvégső esetben, ha tiszta vizet semmi szín alatt nem lehet beszerezni, teával, kávéval vagy valami hasonlóval is ki lehet osztani a keresztséget.
A keresztelés szükségessége
Az örök üdvösség elérésének céljából a szentségek közül a keresztség a legfontosabb, hiszen Krisztus azt mondotta: „Ha valaki újra nem születik vízből és Szentlélekből, nem látja meg Isten országát.” (Jn 3,5) Ez alól nem kivételek a kisgyermekek sem, és ezért fel kell tételeznünk, hogy azok a kisgyerekek, akik keresztelésük előtt halnak meg, nem részesülhetnek „Isten színe látásában”. De mivel csak az áteredő bűn állapotában vannak és nincsenek saját egyéni bűneik, nem a pokolra kerülnek, hanem a „természetes túlvilági boldogságban” részesülnek. Ez egyrészt meg kell világosítsa számunkra, mily megszolgálatlan kegyelemben részesülünk, mikor megkeresztelnek bennünket, másrészt arra kell, hogy ösztönözzön minket, hogy mindent elkövessünk annak érdekében, hogy minden gyereket megkereszteljenek. Keresztény szülőknek ezért kell még a születés előtt imádkozniuk, hogy a születendő gyermek a keresztség szentségében részesülhessen, és születés után a gyermeket a lehető leghamarabb meg kell kereszteltetniük, ahelyett, hogy e szentség kiszolgáltatásának időpontját hónapokkal kitolják, míg mindegyik nagybácsinak és nagynéninek ideje lesz a keresztelőre eljönni.
Ehelyütt kell szót ejteni az u. n. „meg nem születettek keresztségéről”, amely néhány imaszándékban szerepel azon gyermekek megmentésének érdekében, akik abortusz által vesztették életüket. Akármilyen jó szándék is vezeti ezt a kérést, meg kell mondani, hogy ez gyakorlatilag tökéletes ostobaság, hiszen a keresztséget nem lehet távolból kiszolgáltatni.
Az ünnepélyes keresztelést a papnak vagy a diakónusnak kell elvégeznie. A keresztség fontossága miatt azonban Isten minden embernek, még a nem megkeresztelteknek is megadta a felhatalmazást, hogy érvényesen keresztelhessenek. Ezért életveszélyben bárki keresztelhet gyermeket vagy felnőttet, ha pap vagy diakónus nincs a közelben. Ilyenkor a keresztelőnek szentelt vizet vagy egész közönséges vizet kell a keresztelendő fejére(!) öntenie és eközben a keresztelés szavait mondania. (Nem elégséges csupán szentelt vízzel a kereszt jelét a homlokra rajzolni, ahogy ez tudatlanságból néha történik.) Ha a szükségkeresztelésben részesült mégse hal meg, a további keresztelési ceremóniákat később a templomban meg kell tartani. (Vegyük azonban figyelembe, hogy az ünnepélyes templomi keresztelő alaptalan megelőzése, úgymond „biztonság okából” nem helyénvaló.)
A keresztség kiszolgáltatásának feltétele
Ha a keresztelés az adott körülmények között mindig érvényesen szolgáltatható is ki, azért ahhoz, hogy valakit megkereszteljenek egyéb feltételeknek is teljesülniük kell. Ha a keresztelendő felnőtt korban van, megkereszteltetéséhez szükséges, hogy a katolikus hitben jártas legyen, ha pedig gyermeket keresztelnek, ez csak akkor engedélyezett, ha a gyermek keresztény neveltetése biztosítva van. Ezért nem szabad olyan gyermeket megkeresztelni, aki minden valószínűség szerint nem fog keresztény nevelésben részesülni, vagy pláne olyat, akit szülei akarata ellenére akarnak a keresztelőre vinni. Csak ha a gyermek azonnali halálára kell számítani, lehet a szülők akaratát figyelmen kívül hagyni.
A keresztség pótszerei
Mindazonáltal a vízzel való keresztelésnek két pótszere is létezik. Ezek az u. n. vágy- és vérkeresztségek.
A vágykeresztség a szeretet aktusából és a bűnök feletti tökéletes megbánásból áll, amely legalább a keresztség utáni rejtett vágyat is magában foglalja. A rejtett azt jelenti, hogy azoknál, akik nem tudnak a keresztelés létezéséről, ennek a vágynak nem kell kifejezetten meglennie. Ezeknél elegendő az őszinte szándék mindannak megtételére, amit Isten tőlük követel. Ezért, ha tudnának a keresztség szükségességéről, meg is tennék azt. A természetfölötti szeretet aktusában még a keresztelés előtt megkaphatja valaki bűnei bocsánatát és a megszentelő kegyelmet, mert a szeretet Isten iránt és a súlyos bűn állapota a lélekben egyszerre nem lehet jelen. Ezek ellentmondanak egymásnak, mivel a halálos bűn elfordít Istentől, míg a szeretet hozzá köt. Ezért mondja Jézus Mária Magdalénáról: „Bocsánatot nyert sok bűne, mert nagyon szeretett” (Lk 7,47), és Szent János: „Mindaz, aki szeret, Istentől született.” (1 Jn 4,7)
Az Apostolok Cselekedetei a vágykeresztségről mutat be egy példát a pogány Cornelius százados történetével. Ugyanis ott azt olvassuk, hogy Cornelius igaz ember volt, és ahogy csak tudott híven szolgált Istennek. Mikor Szent Péter róla prédikált, a Szentlélek reá szállott és egész családjára, holott még nem voltak megkeresztelve. (ApCsel 10,44-48) További példa a vágykeresztségre Valentinian római császár esete. Őt 392-ben még megkeresztelése előtt meggyilkolták. Szent Ambrus ennek ellenére egyházi temetésben részesítette, mert meg volt róla győződve, hogy a császár a keresztelés iránti vágya miatt már megkapta Isten kegyelmét.
A vágykeresztség létezése az oka annak is, hogy felnőttek megkeresztelésével várni lehet addig, amíg a keresztelendők jól felkészültek és időt találnak a megfelelő ünnepségre (a klasszikus keresztelő idő a húsvét). A vágykeresztség kisgyerekek számára természetesen nem jöhet szóba, őket ezért kell minél hamarabb megkeresztelni.
A vízzel való keresztelés másik helyettesítője a vérkeresztség. Ezt azok kapják, akik keresztény hitük vagy egy keresztény erény védése miatt szenvednek vértanúságot, mivel az Úr mondta: „De aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt.” (Mt 10,39) A Római Martyrologium sok olyan szentről számol be, akik csak a vérkeresztségben részesültek, mert amikor a keresztények vértanúságát látva megtértek és kereszténynek vallották magukat, azonnal elfogták és kivégezték őket. A vérkeresztséget kiskorú gyermekek is megkaphatják, ha Krisztusért vagy keresztény hitükért ölik meg őket. Ilyenek voltak a betlehemi kisgyermekek is, akiket Heródes öletett meg, és akiknek ünnepét az Egyház december 28-án tartja meg.
Azonban se a vágy, se a vérkeresztségnek nincs szentségi keresztelő jellege. Ezek inkább a keresztség utáni vágy, mint magának a valóságos keresztelésnek a kifejezői.
A gyermekek keresztelése
A gyerekkeresztelés gyakorlatát az újabb időkben néha támadás éri. Egyesek azt állítják, hogy ez a gyakorlat értelmetlen, hiszen a gyermekek nincsenek még tudatuknál, és ezért nem tudnak a keresztelésükben hittel közreműködni. Továbbá azt is mondják, hogy ez fölösleges gyámkodás a gyermekek fölött, inkább meg kell várni, míg a gyermekek felnőnek és maguk eldönthetik, melyik valláshoz vagy felekezethez akarnak tartozni. Elvégre nem lehet valakire csak úgy, megkérdezése nélkül egy vallás kötelezettségeit rárakni.
Ezekkel a véleményekkel szemben a következőket kell elmondanunk:
1. Ahogy a gyermek saját közreműködése nélkül jutott az áteredő bűn állapotába, ugyanúgy meg lehet ettől a közreműködése nélkül is szabadítani.
2. A kegyelemben való részesedés és Krisztusban való közösség nem terhet jelent, hanem a legnagyobb jótéteményt, amely egy embernek valaha is osztályrészül juthat.
3. Az ember egyáltalán nem dönthet kénye-kedve szerint arról, hogy Krisztust követni akarja-e vagy sem. Minden embernek kötelessége katolikus kereszténynek lennie, mihelyst a katolikus vallás igazságait megismerte. Bár mindenki szabadon megtagadhatja ezeket a kötelezettségeket, de akkor ez már bűn, amelynek következményeiért felelni kell. Könnyen belátható, hogy a gyerekkereszteléssel való szembenállás az áteredő bűnben és a kereszténységben, mint egyetlen igazságban való hit meggyengüléséből származik.
4. Végezetül még utalni lehet arra is, hogy világra jöttünket és neveltetésünket sem tudtuk magunk kiválasztani. Senki nem kérdezte tőlünk, hogy meg akarunk-e születni. Minden ember életében vannak olyan döntések, amelyeket azok a körülmények határoznak meg; amelyekbe beleszületett. Ez az ember szociális természetéből fakad.
Ezek azok az okok, amik miatt a gyerekkeresztelés a kezdetektől fogva szokásban volt. A Szentírásban ugyan nincs szó kifejezett gyerekkeresztelésről, de több helyen is olvashatunk beszámolót megtérteknek „egész háza népükkel” való megkereszteléséről. (lásd ApCsel 16,15/33; 1 Kor 1,16), és joggal feltételezhetjük, hogy ezek között gyerekek is voltak. A 3. században jött divatba az a káros szokás, miszerint a keresztelőt egész a felnőttkorba kitolták, bár egészen más okból, mint manapság: attól féltek ugyanis, hogy a fiatalkori harcokban elveszíthetik a keresztelés utáni bűntelenséget, s ezért úgy gondolták, jobb, hogyha a keresztséget csak érettebb korban kapják meg. Szent Ágoston és az egyházatyák azonban a keresztség szentségével való ezen visszaélés elleni harcukban hivatkozni tudtak az ősi hagyományra.
A keresztszülői tisztség
Minden keresztelésnél az új Isten-gyerek fölött egy vagy két hívő átveszi a keresztszülői tisztséget. Ezzel nemcsak egy tiszteletbeli hivatalt kapnak, hanem kötelezettséget vállalnak arra, hogy gondot viselnek a megkeresztelt keresztény oktatására és nevelésére. Ameddig ezt a feladatot a szülők maguk elvégzik, a keresztszülők fel vannak mentve ez alól a kötelezettség alól. Ha azonban a szülők meghalnak vagy elhanyagolják a gyermek vallásos nevelését, a keresztszülők kötelessége, hogy a gyereket magukhoz vegyék és vallásos neveléséről gondoskodjanak. Ezért minden szülőnek nyomatékosan ügyelnie kell arra, hogy gyermeküknek hithű keresztszülőket válasszon. Ha a rokonságban nem akad ilyen, a legjobb, ha az egyházközség egyik baráti tagját kérik fel a keresztszülői tisztségre.
A keresztelés szertartása
A keresztség kiszolgáltatását az Egyház különböző vallásos szertartásokkal veszi körül. Ezek mind nagyon régiek, korábban azonban hosszabb időszakra voltak elosztva. Ezért rövid áttekintést adunk a keresztelésnek a régi Egyházban szokásos előkészítéséről, melyből láthatjuk, hogy a mai keresztelési rítus nem más, mint ezeknek a szertartásoknak rövid összefoglalója.
Ha valaki a régi időkben keresztény akart lenni, keresztelőre jelentkezett a püspöknél, aki a következő ceremóniák keretében vette fel őt a katekumenek (= keresztelőre készülők) közé: Rátette a kezét jelezve ezzel a Szentlélek hamarosan bekövetkező alászállását. Azután keresztet rajzolt a katekumen homlokára és mellére, ami azt jelezte, hogy a Megfeszített tanításának a keresztelőre készülő személy szellemében és szívében kell lennie azáltal, hogy hiszi és teljesíti azt. Végezetül a püspök még egy csipet megszentelt sót öntött a szájába. A sónak többszörös szimbolikája volt: mivel a só húst és más dolgokat, melyeket sóba helyeztek, megóvott a tönkremenéstől, jelképe lett a bűnök miatti rothadástól való védelemnek. Azonkívül a só annak is jele, hogy a hívőnek a föld sójának kell lennie, és végül szimbóluma a bölcsességnek is, hiszen a bölcsesség nem más, mint az igazság valódi megkóstolása.
A katekumeneket ezután rendszerint két évig tanították. Mise alatt saját helyük volt, amelyet azonban a prédikáció után el kellett hagyniuk, mivel az áldozati ünnepségen már csak a megkereszteltek vehettek részt. A keresztelőre való utolsó, közvetlen előkészület a böjti időszakra esett. Ebben az időben a keresztelésre várók naponta hallgattak prédikációt és bizonyos napokon a gonosz lelkek kiűzésére ördögűzést hajtottak végre felettük. (Ezt az új rítusból kihagyták.) Ebben az időben hajtották végre az Epheta-rítust (= a fülek és az orr nyállal való érintése) és a mell és hát olajjal való megkenését is.
A keresztelő előtti utolsó héten közölték a katekumenekkel a Szentháromság titkát, az apostoli hitvallást és a Miatyánkot. A keresztelendők közvetlenül a keresztelő előtt tették le a keresztségi fogadalmukat: először nyugat felé fordulva ellene mondtak a Sátánnak, majd kelet felé fordultak és ünnepélyesen dicsőítették a katolikus hitet.
Rég időktől való szokás, hogy a megkeresztelt egy vagy több nevet kap. A felnőttek új nevet vesznek fel. Ezek közül legalább egynek egy angyal vagy egy szent nevének kell lennie, hogy a névadó a megkereszteltnek oltalmazója és példaképe legyen.
Ezután a tulajdonképpeni keresztelési aktus után, régen úgy, mint ma, még a következő ceremóniákat végzik el: A pap a keresztelendő koponyáját krízmával keni meg. Az ókorban királyokat, prófétákat és papokat kentek fel, hogy ezzel isteni küldetésüket és megáldott állapotukat kimutassák. Jézust ezért nevezik Felkentnek (ez a Krisztus szó fordítása). A megkenés azt fejezi ki, hogy a keresztény isteni méltóságot birtokol, és részt vesz Krisztus papságában, miáltal jogosulttá válik, hogy Isten nyilvános kultuszában részt vehessen. Szent Péter írja: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok.” (1 Pét 2,9)
Ezután a pap a keresztelendőnek fehér ruhát nyújt. Ez szimbolizálja a keresztségben megkapott tisztaságot és bűntelenséget, melyet szeplőtelenül illik megőrizni. Régebben az újonnan kereszteltek nyolc napon át viselték ezt a ruhát. A Fehér Vasárnap eredetileg nem az első áldozók fehér ruhái miatt kapta nevét, hanem onnan, hogy az újonnan megkereszteltek előtte való este vetették le fehér ruhájukat.
Utoljára a keresztelendő egy égő gyertyát kap. Ez az éberséget jelképezi Krisztus szavai szerint: „Legyen csípőtök felövezve és égő gyertya a kezetekben. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják.” (Luk 12,35) De ezenkívül azt is jelzi, hogy a megkereszteltnek „a világ világossága” (Mt 5,14), a többi ember példaképének kell lennie: „Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják mennyei Atyánkat.” (Mt 5,16)
= A keresztség szentsége =
Krisztus és az apostolok parancsa
Lk 3,21 – „Jézus is fölvette a keresztséget”
Mt 28,19 – „Menjetek tehát… Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére”
Mk 16,16 – „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül” – A hit nem elegendő.
Jn 3,5 - „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába.”
ApCsel 2,38 - „Térjetek meg - felelte Péter -, és keresztelkedjék meg mindegyiktek”
ApCsel 2,41 – „Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek.”
ApCsel 8,12 – „amikor hittek Fülöpnek… megkeresztelkedtek, férfiak és nők egyaránt.”
ApCsel 10,48 – „Ezzel [Péter] elrendelte, hogy Jézus Krisztus nevében kereszteljék meg őket.”
Újjászületés a keresztségben
Jn 3,5. 22 – Hogy bemehessünk Isten országába, meg kell újra születnünk víz és Szentlélek által. Ezek után az apostolok keresztelni kezdtek.
Róm 6,3-4 – A keresztség az új élet.
ApCsel 22,16 – „És most mit késlekedsz? Indulj, vedd fel a keresztséget, s nevét segítségül híva mosd le bűneidet.”
1Kor 6,11 – „megmosakodtatok, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által.”
Ef 5,25-26 – „Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben szavával megtisztítva megszentelje.”
Kol 2,12-13 – „Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel… halottak voltatok, vele együtt életre keltett. Megbocsátotta minden bűnünket.”
Zsid 10,22 – „Járuljunk hát hozzá igaz szívvel, hitből fakadó bizalommal, hiszen a szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le.”
Tit 3,5 – megmentett minket… a Szentlélek újjáteremtő és megújító fürdője által… hogy kegyelme révén megigazulva, reménybeli örököseivé legyünk az örök életnek.
1Pét 3,21 – „Ennek felel meg most a keresztség, amely titeket most megment, nem a test szennyének lemosása által, hanem mint a jó lelkiismeret kérése Istentől Jézus Krisztus feltámadása alapján”
A keresztség minden bűnt eltöröl
Zak 13,1 – „Azon a napon forrás fakad Dávid háza és Jeruzsálem lakói számára, hogy megtisztuljanak a bűntől és a tisztátalanságtól.”
Mk 1,4; Lk 3,3 – János a bűnbánat keresztségét hirdette meg a bűnök bocsánatára.
ApCsel 2,38 – „keresztelkedjék meg mindegyiktek… bűnei bocsánatára.”
ApCsel 22,16 – „vedd fel a keresztséget… mosd le bűneidet.”
Kol 2,12-13 – Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel… halottak voltatok, vele együtt életre keltett. Megbocsátotta minden bűnünket.
Ez 36,25-27 – „Akkor majd tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól”
Zsid 10,22 – „Járuljunk hát hozzá igaz szívvel, hitből fakadó bizalommal, hiszen a szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le.”
Gyermekkeresztelés
Kol 2,11-12 – A keresztség a körülmetélést váltja fel.
Ter 17,12 – A körülmetélést a születés utáni nyolcadik napon tartották.
Mk 10,14 – Gyermekek is részesülhetnek lelki előnyökben.
Jn 3,5; Mk 16,16 – Isten Országába a keresztség által lehet belépni.
Róm 5,18-19 – Ádám bűne mindenkire kárhozatot hozott. A kiút a keresztség (vö. Róm 6,3-4).
Lk 18,15 – „Odavitték hozzá a kisgyermekeket is.”
ApCsel 16,15 – „Ő és házanépe (= oikosz) megkeresztelkedett” (A gyermekek a házhoz tartoztak)
ApCsel 16,33 – „Megkeresztelkedett, és vele övéi is mindnyájan”
1Kor 1,16 – Pál megkeresztelte Sztefanász egész házanépét.
Ter 47,12 – „József ellátta… atyjának egész családját (= oikosz) kenyérrel, gyermekeik száma szerint.” Azaz az „oikosz” szó magában foglalja a kisgyermekeket is.
ApCsel 2,38-39 – Keresztelkedjetek meg, „mert az ígéret nektek szól, valamint a ti fiaitoknak” (a szó csecsemőt is jelent).
Mt 8,5-13; 9,2; 15,21-28; Lk 5,20; 7,7 – Más hitére is lehet alapozni a bűnök bocsánatát.
Tétel. A kisdedeket is lehet, sőt kell keresztelni. Hittétel.
A pelagiánusok a gyermek-keresztelés szükségét tagadták, nem a lehetőségét. A középkorban a valdliak kétségbe vonták a hatékonyságát. Az újítók tartalmi elvével, az egyedül üdvözítő hit tételével a gyermek-keresztelés összeegyeztethetetlen: a kisdedek nem tudnak hitet indítani. Ezt a következményt azonban csak az anabaptisták, szociniánusok és később a baptisták vonták le. Luther a hagyomány nyomása alatt megtartotta a gyermek-keresztelést. A trienti zsinat kijelenti, hogy «az újszülötteket az anyaméhtől kell keresztségre vinni, ha mindjárt keresztény szülőktől származnak is». X. Pius elítélte a modernistáknak azt a nézetét, hogy a gyermek-keresztelés az egyházi fegyelem fejlődésének terméke, és egyik ok, amiért az eredeti avató szentség idővel ketté vált: keresztségre és töredelemre.
Bizonyítás. A Szentírás kifejezetten nem tanítja tételünket, de burkoltan tartalmazza: a) Tanítása szerint az eredeti bűn a kisdedekben is megvan, tehát fogékonyaknak kell lenniök az orvossága, a keresztség iránt is (Róm 5:12-17). b) Isten kövekből is tud Ábrahám-fiakat (= a kegyelmi közösség tagjait) támasztani; mennyivel inkább gyermekekből (Mt 3:9; 21:16)! c) Ha az oktalan «teremtmények várakozása az Isten fiainak kijelentését várja . . . s maga a teremtmény is föl fog szabadíttatni a romlás szolgaságából az Isten fiai dicsőségének szabadságára» (Róm 8:19-23), hogyan tagadhatná meg Isten az eszes gyermekektől a megváltást ? d) A gyermekek be tudnak menni a mennyek országába, sőt példaképül vannak odaállítva (1Tim 2:1; Jn 3:5; Mt 18:3; Mk 10:13-16 – ezt a szakaszt a középkorban Németországban a gyermek-kereszteléskor fölolvasták); tehát nekik is nyitva áll az Isten országának kapuja, a keresztség, e) Az ószövetség Izrael kisdedeit körülmetéléssel fölvette Jahve közösségébe (Lev 12; Gen 27:9-14), és ez a gondolat közkeletű volt az Üdvözítő korában; következéskép az apostolok természetesnek találták, hogy az újszövetség vallási közösségéből sem kell őket kirekeszteni; ha tehát az Üdvözítő máskép akart volna rendelkezni, azt kifejezetten meg is kellett volna mondania, f) Az Üdvözítő a tanítványokat az összes nemzetekhez küldte, hogy őket tanítványokká tegyék (μαθητεύσατε) (Ezt az apostolok gondosan megkülönböztették a hitjelöltek tanításától; cf. Csel 14:20; Mt 28:10, 27:57) és megkereszteljék; itt tehát a kisdedek szintén nincsenek kizárva, sőt burkoltan benn vannak. A családokban, melyeket az apostolok megkereszteltek, valószínűleg gyermekek is voltak (Cornelius: Csel 10:44; Lydia: 15:14; a filippii börtönőr: 16:32; Criupus 18:8; Septhanas háza: 1Kor 1:16).
Hagyomány. Irenaeus azt mondja: «Krisztus mindenkit jött üdvözíteni önmaga által; azt mondom «mindenkit», aki általa Isten számára újjászületik, csecsemőket és gyermekeket, ifjakat, férfiakat és öregeket». Tertullianus nem helyesli, hogy sietnek a gyermekeket keresztelni, de ép ezzel bizonyságot tesz arról, hogy a szokás fönnállott. Origenes szerint az Egyház az apostoloktól vette a hagyományt, hogy gyermekeket keresztel. Ciprián karthagói zsinat határozatára hivatkozva elrendeli, hogy a születés után harmadnapra meg kell keresztelni a gyermekeket. A görögök nem oly határozottak. Naziánzi szent Gergely a gyermekek keresztelését a negyedik életévig akarja halasztani, hogy legalább valami részt vehessenek a szent cselekményben. Ennek oka az eredeti bűnről vallott tökéletlen nézetükben van. Mikor azonban a 3. és 4. század folyamán elterjedt a keresztség halogatásának, sőt a halálos ágyig való elhalasztásának szokása, (némelyeknél azért, hogy a keresztségi ártatlanságot ne veszítsék el, másoknál azért, hogy ne kelljen vállalni a keresztény élet kötelességeit), erőteljesen állást foglaltak ellene. Mikor aztán a pelagianizmus elvben kezdte tagadni a tételt, a hagyomány meggyőződése teljes erővel tört elő. Szent Ágoston a vele folytatott harcban a gyermek- keresztelés egyetemes szokására és törvényére támaszkodott: «Α kisdedeket is viszik a templomba, jóllehet tulajdon lábukon még nem tudnak oda futni. . . Senki tehát ne búgjon más tanítást a fületekbe: mindig ez volt az Egyház tanítása és szokása; ezt vette át az ősök hiteként, ezt tartja végig».
Theologiai megokolás: a) Az eredeti bűnt akaratának hozzájárulása nélkül vonja magára az ember : akaratának hozzájárulása nélkül is szabadul meg tőle a szentség ereje által. A keresztség alapvető hatása ugyanis a megszentelő kegyelem közlése: a kegyelem azonban természetfölötti járulék, melynek hordozó és birtokos alanya a természetfölötti fogékonyságnál fogva lehet bármilyen eszes teremtmény; tehát kisded is. S minthogy a keresztség mint újszövetségi szentség a kegyelmet dologi teljesítmény erejében közli, a hatását ki is fejti, ha a fölvevő nem vet akadékot; s a kisded, ki személyes bűnre még nem képes, nem is vethet akadékot. A gyermek-keresztelés lehetőségét tehát csak az tagadhatja, aki vagy a kegyelem mivoltát személyes lelki-erkölcsi tettben látja, vagy pedig a szentségeknek csak személyes teljesítmény alapján tulajdonít hatékonyságot. — b) A természetfölötti létrend a természetnek analógiájára van fölépítve. Amint már most a természeti rendben az életnek és a tevékenységnek elvét személyes hozzájárulásunk nélkül kapjuk, rendjén van, hogy ugyanígy történjék a természetfölötti rendben is, hogy t. i. egyéni hozzájárulásunk nélkül kapjuk meg a természetfölötti élet és tevékenység elvét, a kegyelmet, s azután egyéni személyes tevékenységgel töltsük be azt a rendeltetést, melyet a kapott élet elv elénk szab.
Nehézségek. 1. Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Aki «hisz» és megkeresztelkedik, az üdvözül. — Megoldás. A hit az első és alapvető természetfölötti élettevékenység, és ezért a megigazulásra hivatott kisded sincs kivonva kötelezettsége alól: a keresztségben ő is hivatást és kötelezettséget kap hitéletre. De azt nem köteles gyakorolni, míg arra nem képes. Ő is képes befogadni a természetfölötti élet csiráját, melynek érleléséről és ápolásáról az Egyháznak a keresztszülőkben is képviselt hite és leendő gondoskodása kezeskedik: «Α kisdedeket a szellemi kegyelem átvételére nem annyira azok viszik, kik karjaikon hordozzák (ők is, ha hívők!), hanem a hívők és szentek közössége;» és ez elég kezesség arra, hogy a kisded a keresztségben vállalt kötelességeinek valaha megfelel. Ebben tehát semmi sincs, amin a legfinomabb erkölcsi érzék és a leg- kifejezettebb bensőség igénye is megütközhetnék, mint némi farizeizmussal történik a liberális protestáns theologia részéről.
2. Senkit sem lehet akarata ellenére ama súlyos terhek vállalására kötelezni, melyek a kereszténységgel járnak. Ezért Erazmus úgy gondolja, hogy a megkeresztelt kisdedeket a serdültség korában meg kell kérdezni, vállalják-e, amit a keresztszülők az ő nevükben fogadtak, és ha nem, szabadjukra kell őket engedni. Ezt a nézetet a trienti zsinat elítélte. Mert a) a keresztség az embert nem különös teljesítményekre kötelezi (aminő pl. a celibátus), hanem azokra, melyek nélkül az örök üdvösség el nem érhető. Józanul tehát nem lehet jogtalanságnak minősíteni, ha valaki számára biztosítani akarjuk az örök üdvösséget, és őt annak elnyerésére kötelezzük. A polgári életben is szülők és gyámok sokszor vállalnak kötelezettségeket a gyermekek terhére; de mert azoknak jól fölfogott érdekében történik, senkinek sem jut eszébe ez ellen a természeti jog címén tiltakozni, b) A természeti életre is egyéni hozzájárulásunk és megkérdeztetésünk nélkül születtünk, és annak kötelezettségeit mégis kell vállalnunk. Tehát a természetfölötti életben sem huzakodhatunk az élet szuverén Urával, ki tetszése szerint ád életet és ró ki kötelezettségeket. Erazmus kifogása az Istentől emancipálódni akaró liberalizmusból táplálkozik, mely nem akarja elfogadni, hogy létünknek és életünknek minden mozzanatában mindenestül Istentől függünk, és vele szemben nincsenek függetlenségi jogaink. — A gyermek-keresztelés mindezek után csak a protestánsoknál lehet probléma; sőt ott annak megoldásán nem kevesebb múlik, mint az ő «egyházuk» léte.
Kérdések. 1. Mikor kell a kisdedeket megkeresztelni? — A keresztség egyetemes szükségének isteni törvénye értelmében az életveszélyben forgókat azonnal meg kell keresztelni. Ebből következik, hogy a magzatokat az anyaméhben is meg kell keresztelni, ha van rá valószínűség, hogy meg lehet keresztelni, vagyis hogy valamely testrészük vízzel lemosható (minthogy azonban ez többé-kevésbbé mindig kétes, az ilyen kereszteléseket születés után mindig föltételesen meg kell ismételni). Szent Ágoston azt mondja ugyan: Aki nem esett át a születésen, nem mehet át újjászületésen. De a keresztséghez elég, ha valaki bűnre született; s ez megtörtént, amint Ádám családfájába van iktatva, vagyis, amint Isten lelket adott a megfogant szervezetbe. Életveszély esetén kívül szoros isteni jog alapján nem kell a kisdedeket minél hamarabb megkeresztelni; azonban illő és üdvös ezt megtenni, nehogy a halál veszedelme állandóan ott lebegjen fejük fölött, és azért is, hogy életüknek már első megnyilvánulásait is érjék a kegyelem hajnalsugarai. Ezért kialakult az Egyházban a százados szokás, amely ma kötelező törvény: a kisdedeket születés után minél hamarabb megkell keresztelni.
A fölnőttnek, kinek lelkében már dereng a keresztség kötelezettségének belátása, lehetőség szerint minél hamarabb kell megkeresztelkednie, mert minden ember köteles Istennek igazságban szolgálni és tévedéséről minél hamarabb lemondani; továbbá köteles lehetőség szerint biztosítani a maga számára az istenes élet kegyelmeit. Ezt a kötelességet természetesen össze kell egyeztetni a megfelelő előkészület (katechumenátus) kötelezettségével; és ezért az Egyháznak szabad (a sürgős szükség eseteit természetesen kivéve) a közösség javát célzó okokból a felnőttek keresztelését az ünnepélyes időkre korlátozni (pünkösd és húsvét), mint azt az Egyházi Törvénykönyv ma is nyomatékosan javasolja.
2. Szabad-e vagy épenséggel kötelesség-e nem-keresztény szülők gyermekeit a szülők akarata ellenére megkeresztelni? — Természeti jog szerint a kisdedek gondozása és irányításának joga a szülőket illeti. Az Egyháznak a kérdéses ügybe közvetlen beleszólása nincs; a meg nem keresztelt szülők ugyanis nem tartoznak a joghatósága alá. Ha az ilyen kisded veszélyben forog, akkor a gyermeknek üdvözüléshez való joga természetesen megszünteti a szülők kormányzati jogát. Ha pedig az ilyen gyermek akár megengedett, akár meg nem engedett módon már meg van keresztelve, az Egyház joghatósága alá tartozik, és az Egyháznak joga, sőt kötelessége gondoskodni keresztény neveléséről. Erről az utóbbiról csak akkor mondhat le, ha a katholikus közügynek igen nagy kára származnék belőle; az Egyház közjava ugyanis előbbrevaló, mint a kisdednek magánjava.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!