Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Szerintetek Isten megbocsájt...

Szerintetek Isten megbocsájt nekem?

Figyelt kérdés
Az Úr útján jártam, de eltévelyedtem. Nagyon is eltévelyedtem. Volt, hogy kívánsággal néztem egy nőre (paráználkodtam), a szerencsejátékot nem vetettem meg - tippmix - (a pénz szerelme), sőt, volt, hogy megtagadtam az Urat, a létezését is tagadtam, de előfordult az is, hogy káromoltam a Szent Lelket (szintén a létezését tagadtam), emellett megesett, hogy káromkodtam is Isten nevével (erre nem írok példát). A Bibliát viszont napi szinten olvasom, és most elértem egy olyan részhez, ahol visszajött az, amivé lettem/lehetnék, ha tovább folytatom ezeket a dolgokat. Szerintetek ezeket a bűnöket megbocsájtja az Úr? Főleg a Szent Lélek ellen való szólást, ugyanis az nem bocsáttatik meg. :(
2013. dec. 19. 14:45
 1/10 anonim ***** válasza:
0%

Mivel megbántad szívből, így már akkor meg lett bocsátva neked, amikor megszületett benned a döntés.

Bízol Istenben?


Nőre tekinteni egyáltalán nem bűn egyébként, max kísértésbe eshetsz és abból születhet bűn, ha gyenge vagy.

Játszani sem bűn, csak nem szabad mértéktelennek lenni és a pénznek élni.


A szent lelket nem hiszem, hogy valaha káromoltad volna.

Azt csak akkor tudod, ha megtapasztaltad Istent és önként, gyűlöletből elutasítottad a szeretetet..

Amikor Istent a gonosznak állítod be, úgy hogy ismered. Mert nem számít neked a jó, gyűlölöd a világost.

2013. dec. 19. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
0%

Szent szellem elleni vétek jelentése:


Azok az első századi zsidó vallási vezetők, akik gyűlölködő ellenségei voltak Jézus Krisztusnak, a szent szellem ellen vétkeztek. Látták, hogyan működik Isten szelleme Jézuson, amikor csodákat tesz Jehova dicsőségére, de ők ezt az erőt Sátánnak, az Ördögnek tulajdonították. Jézus szerint akik ekképpen Isten szent szellemét káromolták, olyan bűnt követtek el, amely nem bocsáttatik meg „sem ebben a világrendszerben, sem az eljövendőben” (Máté 12:22–32).

A káromlás megbélyegző, sértő vagy becsmérlő beszéd. Mivel a szent szellem Forrása maga Isten, a szelleme ellen szólni annyi, mint Jehova ellen szólni. Ha valaki bűnbánat nélkül vetemedik ilyen beszédre, az megbocsáthatatlan. Jézus az ilyen megbocsáthatatlan bűnről szólva azokra utalt, akik szándékosan állnak ellen Isten szent szelleme működésének.

Mivel Jehova szelleme működött Jézuson, de az ellenségei az Ördögnek tulajdonították ezt az erőt, bűnös módon káromolták a szellemet. Jézus ezért kijelentette: „Aki . . . a szent szellem ellen szól káromlást, az nem nyer megbocsátást soha, hanem örök bűnben vétkes” (Márk 3:20–29).

Vizsgáljuk meg Iskariót Júdás esetét is. Júdás becstelenül élt: lopott a gondjaira bízott pénztartóból (János 12:5, 6). Később elment a zsidó elöljárókhoz, és megegyezett velük, hogy 30 ezüstért elárulja Jézust. Az árulás után furdalta a lelkiismerete, de soha nem bánta meg szándékos bűnét. Júdás tehát nem méltó a feltámadásra. Ezért nevezte őt Jézus a ’pusztulás fiának’ (János 17:12; Máté 26:14–16).

Időnként előfordul, hogy egy keresztény, aki már megvallotta komoly bűnét, és kapott szellemi segítséget a gyülekezeti vénektől, még mindig lehangolt amiatt, hogy megszegte Isten törvényét (Jakab 5:14). Ha személy szerint mi is ilyen gondokkal küszködünk, akkor biztosan hasznot merítünk majd abból, hogy megvizsgáljuk, mit mond a Szentírás azokról, akiknek a bűneit Isten megbocsátotta.


Példa:

Dávid király súlyos bűnöket követett el Betsabéval, Uriás feleségével kapcsolatban. Meglátva ezt a gyönyörű asszonyt a közeli tetőről, amint fürdik, elhozatta a palotájába, és vele hált. Miután megtudta, hogy Betsabé teherbe esett, el akarta titkolni a házasságtörést: úgy próbálta irányítani a dolgokat, hogy Uriás együtt háljon a feleségével. Amikor a terve meghiúsult, úgy intézte, hogy Uriást megöljék a csatában. Betsabé ezután Dávid felesége lett, és gyermeket szült neki,

Házasság törés, gyilkosság, csalás, az egyik hozta a másikat. Az egyik Büntetése: a fiú gyermek aki helytelenségből fogant, meghalt

Dávidnak megbocsátott, nyilván tekintetbe véve a bűnbánatát és a vele kötött Királyság-szövetséget (2Sámuel 7:11–16; 12:7–14). Ami Betsabét illeti, biztosan bűnbánó magatartást tanúsított, hiszen abban a kiváltságban részesült, hogy anyja lehetett Salamon királynak és ősanyja Jézus Krisztusnak (Máté 1:1, 6, 16). Ha bűnt követtünk el, jusson eszünkbe, hogy Jehova figyelembe veszi bűnbánó magatartásunkat.


S ne kövessük el többé.

2013. dec. 19. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim válasza:
Isten mindent megbocsát!
2013. dec. 19. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
0%

Nos az előttem szóló gondolkodása miatt tart itt a "keresztények" élete

S ezért aztán úgy élnek, mint ha nem is keresztények lennének.

2013. dec. 19. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anita763 válasza:
0%
Én azt mondom, hogy Isten mindenkiben ott lakozik, ha valaki valami rosszat cselekszik, az saját maga sorsa kovácsa és nem hiszem el, hogy egy felsőbbrendű lény - amiben sokan hisznek - bármit is befolyásolni tudjon egy ember életében. A Biblia pedig kamu, én kiolvastam, mégsem érzek semmi változást a kicseszett életemben... :(
2013. dec. 19. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 Xu ***** válasza:

Szia!


Én is ki voltam sokszor ezen akadva, hogy elvétettem-e és ha igen, akkor megbocsáttatik-e stb, a szokásos kérdések amik előjönnek ilyenkor egy hívőben.


Ahhoz, hogy megértsük miről is van szó nézzük meg, hogy milyen helyzetben mondta ezeket Jézus.

Ő azok után mondta ezeket, amikor a farizeusok azzal vádolták Őt, hogy a gonosz erejével űzi ki a gonoszt, pedig Jézus Szent Szellemmel űzte ki. A farizeusok szemtanúi voltak a történteknek, de mégis képesek voltak az ellentétét állítani a dolgoknak.


Na de miért tettek ilyet?

Azért, mert nem akarták elismerni Jézus hatalmát. Ha elismerték volna, akkor Jézusnak kellett volna adniuk mindent ami az ő kezükben volt. De a farizeusok maguknak akarták megtartani a hatalmat a nép vezetése felett és ezért is voltak azon, hogy valamilyen módon megöljék Őt.

Amikor sikerült Jézust megfeszíttetniük, még akkor is próbáltak ellene hangolódni, ahogy azt a János 19-ben is olvashatjuk:


19 Pilátus pedig címet is íra, és feltevé a keresztfára. Ez vala pedig az írás: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.

20 Sokan olvasák azért e címet a zsidók közül; mivelhogy közel vala a városhoz az a hely, ahol Jézus megfeszíttetett vala: és héberül, görögül és latinul vala az írva.

21 Mondának azért Pilátusnak a zsidók papifejedelmei: Ne írd: A zsidók királya; hanem hogy ő mondotta: A zsidók királya vagyok.

22 Felele Pilátus: amit megírtam, megírtam.


Ha te valóban Szent Szellem káromló lennél, akkor szerintem most nem lennél itt, aggódva az életedért. Akkor te már valahol máshol lennél és teljesen más dolgokkal lennél elfoglalva...


Üdv.

2013. dec. 19. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Isten maga a megbocsájtás. Isten nem tart haragot, nem haragszik. Az egész világ Isten része, ahogy mindannyian azok vagyunk. Valójában nem Isten ellen követtél el "bűnt". Ha teszel valamit - bármit - amit úgy érzed, hogy megbántál és ezt akár képes vagy kimondani, onnantól nincs mit megbocsájtani.
2013. dec. 20. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat!
2013. dec. 20. 20:09
 9/10 anonim válasza:
Most beszéltem Istennel, bocs, de szerintem megdöglesz!
2013. dec. 20. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 világvége1 ***** válasza:
Nem bocsátja meg Isten a bűnöket – nem létezik valódi bűnbánat (a gonosz nem változik meg).
2020. jún. 23. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!