Isten megbocsájt a katonának aki gyilkolt?
Ez egy olyan kérdés, ami sok más kérdést vet fel, ezért az összes körülményt figyelembe véve megkérdőjelezhető az is, hogy egy háborúban például valakinek a megölése valóban gyilkosság-e.
Nagyon bonyolult kérdés, ami ráadásul háborúnként változatos kérdéseket vet fel, de csak annyit emelnék ki, hogy ha például egy országot megtámadnak, akkor az ország hadseregének kötelessége megvédenie a területet, a civil lakosságot, és persze önmagukat. Ilyen esetben a gyilkosság nem bűn.
Másrészt pedig a Bibliában fontos szerepet játszik a honfoglalás, amikor Istennek konkrét parancsolata volt, hogy egyetlen lelket sem szabad az ellenségből életben hagyni, akár férfi, asszony, gyerek vagy idős volt az. De természetesen ez egy konkrétan arra a szituációra vonatkozó szuverén követelménye volt Istennek.
A lényeg, hogy ilyen - tehát háborús - helyzetben mindig vizsgálni kell a körülményeket, és ettől függ, hogy a gyilkosság jogszerű-e vagy bűn.
A kérdezőnek:
Pontosítani kell, hogy mit is jelent a "szándékos gyilkosság", amire rákérdeztél. Ha egy magát "kereszténynek" valló ember bevonul a seregbe és háborúba küldik, akkor nyilván olyan egyház tagja, mely ezt megengedi, sőt támogatja, valójában "szent kötelességeként" definiálja a szerencsétlen katona számára ezt a cselekedetet. Pedig nem a katona akarta a háborút, nem is ő okozta, mondhatjuk, hogy nem is az ő háborúja.
A "Trója" c. filmben hallottam egy bölcs mondatot Brad Pitt-től, aki Achilleust alakította. Nem tudom pontosan idézni, de nagyjából azt mondta, hogy ha a királyok maguk vívnák meg az általuk kirobbantott csatáikat, sokkal egyszerűbb volna minden!
Na most, egy ilyen katona, nyilván alaposan félre van vezetve (a szellemi vezérei - az egyháza által) abban a tekintetben, hogy mi a jó és mi a rossz, mit tanít a bibliában Isten erről valójában. Tehát ha egy ilyen szellemiségű katona embert öl a háborúban és halomra mészárolja - sokszor éppen "keresztény" hittársát, akkor csak annak az ismeretnek alapján vonható felelősségre, amit tudott az egészről.
Ha viszont a Biblia erről mondott, valódi tanítását megismerte, akkor NEM FOG ELLENSÉGET LÁTNI a másik pártba, népcsoportba, országba, vallásba tartozó emberben! Ha mégis, akkor már az igazság ismerete alapján vonható felelősségre.
Ez eddig csak józan paraszti érvelés volt, de a Biblia teljesen világos útmutatást ad erre a kérdésre.
Itt alapos magyarázatot találhattok (elsősorban nem a válaszokban, hanem a kérdező magyarázatában):
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__1..
Az isteni megbocsátás folyamatosan működő dolog, nincsen benne szünet. bármikor megbocsát az Úr, ha az egyén megbánta őszintén a tetteit. :)
Ha szándékosan is ölt embert, de utána belátja vétkét teljes eszéből, szívéből, akkor ugyanúgy mentesül a büntetéstől...de ehhez nem felszínes őszinte megbánás kell, hanem valós. :)
üdv
26/F
LastOne.Left
Ha élvezetből teszi, mert ugye sokan ezért mennek katonának, akkor nem hiszem, hogy van megbocsátás, mert szívét eredendően a bűn és a gonosz uralja.
A katonai szolgálatot meg kell tagadnod, ha Isten munkálkodik benned, mert ugye a világban minden ember a felebarátod, legyen az az országon kívüli is. Isten szemében nincs hazafiasság!
"Ha valaki arcon vág mutasd oda a másik orcádat is." Az egyház nem képviseli sajnos Istent a háborús eseményekkor. Jézus mondta, aki kardot ránt kard által vész el.
Ezt már a papám mondta, aki a Don-kanyarban harcolt és amit akkor a papok csináltak undorító volt. A mészárszékbe küldték az embereket, hogy halomra lőjjék őket az oroszok. Megáldotta őket csata előtt, dicsőítő szövegeket mondott, hogy Isten szemében milyen nagy dolog ez. (Na, most döntsük el muszlimok vagyunk, akik a Korán-ban hisznek vagy katolikusok, mert nem egy az Isten.) És a pap gyorsan bebújt a lövészárokba és ti balgák menjetek a golyók elé, hajrá. Az egyház a történelem során politikai érdekeket képvisel. És nem véletlen a Bibliában szerepel, hogy kik a nevemben prédikáltok és a színem elé kerültök, megtagadlak benneteket, mert nem ismerlek titeket.
Ha háborúban szabad ölni, akkor vegyük azt, hogy valaki kiírtja a családom és én bosszúból megkeresem azokat az embereket és amíg erőm tartja ennek élek és kiírtom minden fattyúkkal együtt, hogy nyomuk sem maradjon. Akkor ezt is szabad, nem? A bolond törvények miatt nem, mert a jogrendszer ezt most nem engedi.
Ha ezt véghez vinném, vajon hogy bocsájtana meg nekem Isten, ha már átvette a szerepét a szívemben a gyűlölet és harag, mely ellenkeznek véle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!