Isten megbocsájt a katonának aki gyilkolt?

Elöljáróban hangsúlyozom, hogy tisztában vagyok azzal, hogy újszövetségi időket élünk, ami nem a törvényen, hanem a kegyelmen alapszik.

Azt viszont fontos látni, hogy az újszövetségi Isten ugyanaz, aki az ószövetségi Isten volt, aki annak idején a Mózesi törvényeket rendelte. Ennek a törvénynek az alapelve a szemet szemért, fogat fogért, életet életért alapelv volt.

Ha tehát valaki olyan bűnt követett el, amiben valaki életét vesztette, és ez a bűn szándékos volt, akkor kötelező volt az elkövetőt halállal büntetni. Itt fontos megjegyezni, hogy mindig tanúskodásra alapozták a halálbüntetést, tehát sosem önkényes bosszúról volt szó. Viszont ha a halálos bűnt nem büntették halállal, akkor a bűn átka az egész népre szállt. Ilyen szempontból tehát az emberölés nem, hogy bűn nem volt, de ráadásul kötelező is volt!

Az állam egy Istentől rendelt intézmény, aminek az egyik fontos feladata lenne a bűn igazságos megbüntetése és a jogok megfelelő védelme (éppen ezért a halálbüntetés hiánya például súlyos következményekkel jár Magyarországon is - helytelen, hogy nincs halálbüntetés.)

A másik feladata az állampolgárok, családok, tulajdonok védelme, ezért egy ezek ellen irányult támadást kötelező bármi áron megvédeni, például egy háborús helyzetben. Pontosan azért, mert az állam Istentől van, ezért ilyen szempontból nem azt kell nézni, hogy az emberölés bűn, hanem azt, hogy sokkal nagyobb bajok származhatnak belőle, ha például az országot a hadsereg nem védi meg. De ez egy sokkal bonyolultabb kérdéskör annál, mint hogy pár mondatban reális választ lehessen rá adni.

A bűnbocsánatra pedig az érvényes, amit a názáreti Jézus Krisztus mondott: "minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, amelyekkel káromlanak: De aki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó."

Tehát bármilyen bűnt is követett el az ember, akárhány ártatlan embert ölt is meg egy tömeggyilkos, vagy bármilyen más, akár emberiség ellenes tettet követett is el, a názáreti Jézus Krisztus kész megbocsátani neki, ha az az ember hajlandó elismerni a bűnösségét, megbánja amit tett, és odajárul a kegyelem királyi székéhez, elfogadva a názáreti Jézus Krisztus engesztelő áldozatát.

Ettől függetlenül természetesen az állami igazságszolgáltatás alól nem mentesül az illető, de Isten kész bárkinek kegyelmet adni egy alapelv alapján: "Az Isten a kevélyeknek ellenök áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád."

Az előző oldalon a 04:26-s választ írtam, nem vagyok az előttem szóló, aki szintén 43%-s. (Csak az érthetőség kedvéért, mert nem értünk egyet.)

http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__1..

Ezen az oldalon megtalálható a helyes bibliai válasz, mert látom, hogy nem világos, hogy miről is van szó pl. a Róma 13-s fejezetében.

A kérdező kommentjei elmagyarázzák először is itt:

A komment megírásának időpontja: 01-13 03:10 - az első oldalon.

Másodszor a második-harmadik oldal írásai:

A komment megírásának időpontja: 01-13 14:35

A komment megírásának időpontja: 01-15 03:16

A kérdezőnek pedig itt válaszoltam az előző oldalon. Vagyis ha a katona meggyőződéssel is gyilkol a háborúban, ettől még nem lesz igazságos az, amit tett! Bűn az akkor is, de...

Ha őszinte szívből megbánja a tettét, mert felvilágosították a bibliából, hogy mit tett valójában, akkor Isten természetesen megbocsáthat neki. Félreértés ne essék, nem azért jár a bűnbocsánat, mert két háború között egy katonát "mardos a lelkiismeret", hogy mit tett! Majd ugyanott folytatja, ahol abbahagyta az öldöklést. Micsoda képmutatás lenne ez.

Én csak egy verssel kapcsolatos észrevételemet írnám le, hiszen az a másik (ajánlott) oldal alapos választ ad az itt felmerült kérdésekre is.

Gyakran előszeretettel "cáfolgatják" a háborúkban résztvevő egyházak egyes, magukat mentegető hívei, hogy a bibliában Jézus elfogásakor, a Péter általi kard használatára való jézusi reakciót, nem úgy kell ám érteni, ahogy értik azok, akik ellenzik a keresztények részvételét a nemzetek háborúiban.

Jézus ezt mondta Péternek: "Tedd vissza kardodat a helyére, mert mindazok, akik kardot fognak, kard által vesznek el. Vagy úgy gondolod, nem kérhetném meg az Atyámat, hogy most mindjárt több mint tizenkét légió angyalt adjon mellém?"

Ebből mi derül ki? Az, hogy Jézusnak rendkívüli méretű sereg állt rendelkezésére, de Péter nem volt katona ebben a seregben, mint ahogyan egyetlen más ember sem! Pétert és Jézus többi követőjét inkább ’emberek halászainak’ hívták el (Máté 4:19)

De hogy mit is akart mondani ezzel Jézus, az még világosabban kiderül abból, amit nem sokkal később mondott Pilátus előtt: „Az én Királyságom nem e világból való. Ha e világból való volna az én Királyságom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én Királyságom nem innen való” (János 18:36).

Eltérően Dávid királyságától, amelyet a földön alapítottak meg, az a Királyság, amelyet Isten Jézusnak adott, az égben van, és annak lesz a feladata, hogy békét hozzon a földre.

Tehát Jézus mivel indokolta, hogy a követői NEM HARCOLTAK az elfogásakor? Tán az volt a fő ok, hogy (1) Jézusnak "végzetszerűen" meg kellett halnia és ebbe a tanítványai sem szólhattak bele? Kétségtelen, hogy ez igaz volt, de nem ezt említette, mert nem a fő ok. (Ez már csak azért sem lehetett volna igazi ok, mert hogyan lett volna képes egy maroknyi tanítvány fizikailag megvédelmezni Jézust, a Római Birodalom ellen?!)

Esetleg az volt az igazi ok, hogy (2) Jézus csak "béketűrésre akarta vele inteni" a tanítványait és az "igazságos háború" fogalmát esze ágában sem volt kritizálni?

Nem, bár az első variáció részben igaz, de a második egyáltalán nem! Méghozzá azért nem, mert Jézus világossá tette, hogy "Ha e világból való volna az én Királyságom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak."

Tehát mi kéne ahhoz, hogy a keresztény tanítványok harcoljanak érte és nyilván más "nemes" eszmékért? Az, ha Isten Királysága e világból való lenne. Felmerül a kérdés, hogy ha Jézusért nem volt szabad (fegyverrel) harcolni, mert nem földi az Isten Királysága, akkor ettől csak sokkal silányabb és gonoszabb eszmékért, az emberi hatalmak által szított önző és vérszomjas háborúkban, hogyan lehet ezt megtenni???

Én nem olyan szempontból formáltam választ, hogy az egyháznak, vagy keresztényeknek mennyire szabad részt venni háborúban, hanem pusztán állami szempontból, amire viszont szintén kitér az ige, és ilyen szempontból viszont az én válaszom is megállja a helyét (bár nem sértődök meg, ha ezzel nem értetek egyet.)

Isten országában/ért folytatott harcra egyértelműen azt mondja Pál apostol, hogy a tusakodásunk nem test és vér ellen van, nem fizikai fegyverekkel, hanem szellemi erőkkel szemben és szellemi fegyverekkel.

Mindazonáltal ahogy Isten által szervezett társaság a Krisztus teste, tehát az igaz egyház, úgy az állam is Isten szervezete, természetesen egészen eltérő jelentőséggel és funkciókkal. Én ilyen szempontból közelitettem meg a kérdést, és szerintem fontos is külön venni a nemzetek közti politikai, területi, gazdasági, stb. indittatású háborút a keresztények szellemi harcától.

Üdv, a másik 43-as ;)

Ez így nagyrészt rendben van.

Csak annyit jegyeznék meg, hogy a "felsőbb hatalmasságok"-nak (vagyis a jelen társadalmi rendszerek politikai uralmainak) való engedelmesség, egy keresztény részéről sohasem lehet abszolút. Ebből pedig logikusan az következik, hogy ha csak részleges lehet az engedelmessége egy kereszténynek, akkor a politikai hatalmak sem lehetnek Isten szó szerinti, teljhatalmú "szolgái", akiket úgy kellene elképzelni, hogy Isten által közvetlenül vannak kinevezve és szó szerint Őt képviselik. Nem, csak viszonylagos a hatalmuk és valójában megtűrt szerepben vannak.

Persze, jogosan írja a Biblia, hogy engedelmeskedni kell nekik, míg az nem ütközik Isten magasabb törvényeivel, hiszen jó esetben a rend és "béke" érdekében vannak. De hangsúlyozni kell, hogy a keresztényi engedelmesség csak VISZONYLAGOS lehet irányukba.

Semmiképpen nem nekik (az országnak, államnak) tartozunk az életünkkel és az imádatunkkal - az úgynevezett "kereszténység" pedig pont ebbe a "hibába" esett sok évszázadon át.

Hadd mutassam meg egy kedvenc idézetem egy általam nagyon kedvelt filmből (Mennyei Királyság):

http://www.youtube.com/watch?v=rJDLZRv1otE

Balduin: Szoktál játszani?

Balián: Nem.

Balduin: A világ egy nagy sakkjátszma. Bármely lépés okozhatja veszted. Hacsak nem maradsz végig egy helyben, nem lehetsz biztos a végzetedben. Volt, hogy biztos voltál a végzetedben?

Balián: Igen, volt.

Balduin: És mi volt az?

Balián: Hogy 100 lépésnyire fognak eltemetni attól a helytől, ahol születtem.

Balduin: És most?

Balián: Most Jeruzsálemben vagyok, egy király társaságában.

Balduin: Tizenhat évesen nagy győzelmet arattam. Akkor azt hittem, száz évig élek majd. Most már tudom, harminc se leszek. Senki nem tudja közülünk a végzetünket, vagy hogy mely kéz vezet oda minket. Egy király utasíthatja emberét, a fiú követheti atyját, de az ember magának is parancsol, és ekkor kezdi el valójában a saját játékát. De emlékezz arra, hogy ha királyok mozgatnak is téged, vagy hatalmasok, a lelkedért egyedül Te felelsz.

Amikor Isten előtt állsz, nem mondhatod majd, hogy mások parancsára cselekedtél, vagy hogy az erény nem volt számodra járható út. Az nem lesz mentség.

Legfőképp ez az utolsó pár mondat, amit ide illőnek éreztem.

"A háborúba induló katonákat a papok megáldják. Mind a két felet.Ilyen áldott háborúk vannak. Tábori papokkal."

Na, ez a legszomorúbb az egészben. Egy biztos: a katonákat "megáldó" papoknak biztosan nem bocsát meg.