Kérdés Jehova Tanúihoz. Fordítás vagy ferdítés?

Nem vetettem össze a szó mind az 54 előfordulási helyét az ÚVF-sal, de már ebből is látszik a szándék: elkerülni, hogy Jézust imádni lássák az olvasók, hiszen nyilvánvaló, hogy csak Istent szabad imádni. Kell tehát egy kis „ártatlan” hamisítás: nem imádják Őt, hanem csak hódolnak neki. Alig vehető észre a különbség, de szükséges, hogy beleilleszkedjek a JT koncepciójába.

Kedves Tanúk! Megengedhető ez szerintetek?

Kedves Judit!

A baj csak az, hogy olyan "eredeti Gorog Irat"-ot, amelyben a Jehova név szerepelt, soha senki nem látott. Csak az Őrtorony Társulat találta ki, hogy ilyen létezett. Nem csak, hogy nincs ilyen irat, de sem az egyházatyák, sem mások ránk maradt írásaiban nem említenek ilyet. Ezt egyszerűen csak kitalálták, de soha nem tudták bizonyítani.

A kérdés azonban most nem ez volt. Azt szerettem volna megtudni, hogyan magyarázzák azt, hogy a "proszküneó" görög szót, melynek jelentése imádat, miért fordítják egyszer imádatnak, amikor Istenre, az Atyára vonatkozik, és miért "hódolat"-nak, amikor az Jézusra vonatkozik. (Angolban is ugyan ez a helyzet).

Ismétlem: ez UGYAN AZ A SZÓ!

Ha Máté 4:10-ben indokolt imádatnak fordítani, akkor ugyan így indokolt volna a Jn. 9:38-ban és a Zsid. 1:6-ban is!

A "hódolat"-ra van más görög szó. Ha az írók hódolatot akartak volna írni, akkor azt használták volna. Van a Társulatnak olyan görög szövege, ahol nem a "proszküneó" szerepel a hódolatnak fordított helyeken? Ha van, mutassa be. Ha nincs, akkor sajnos azt kell mondjuk, hogy hamisít. Az oka is ismert ennek: Jézus Isteni voltát akarják tagadni ezzel.

Jézus iránt nem elég "legmélyebb tisztelettel" viseltetni, mert tisztelni a szülőket is kell, és másokat is lehet. Jézust azonban IMÁDNI kell a Biblia ezen, és más helyei alapján is. Azért nyilvánvalóan, mer Ő Isten.

Ha Jehova Tanúja vagy, akkor a kérdésem ez: a Szervezetet szereted jobban, vagy az Igazságot?

Ide másolom a προσκυνέω (proszküneó) „leborul, imád” jelentésű görög szó újszövetségi előfordulási helyeit. Minden esetben az Istennek kijáró imádat értelemben fordulnak elő, sohasem csak „hódolat, tisztelet” értelemben. A fordítók néha más szavakat használtak, de az értelmük ezeknek akkor is mindig „imádat”.

Azokon a helyeken, ahol valaki nem Isten imádatával kapcsolatban használja, világosan látható a szövegkörnyezetből, hogy ezt nem helyesen teszi. Sok uralkodó akarja, hogy alattvalói imádják őt, de ez bűn, mert csak Istent szabad imádni.

Vegyük például:

Apcs 10:25-26

„És lőn, hogy amint Péter beméne, Kornélius elébe menvén, lábaihoz borulva imádá [proszekünészen] őt. Péter azonban felemelé őt, mondván: Kelj fel; én magam is ember vagyok.”

Hogyhogy Jézussal kapcsolatban sohasem olvasunk olyat, mint most Péternél, hogy Jézus visszautasítja az imádatot? Pedig nyilvánvaló, hogy csak Isten lehet imádni!

Persze egy Jehova Tanúja „nem érti” mi itt a probléma, hiszen az ŐT tanítása hatására olyan szelektívvé vált az érzékelése, hogy észre sem veszi ezeket a visszásságokat.

A Sátán is azt szeretné, ha Jézus és az emberek imádnák őt isten gyanánt, nem csupán hódolnának neki.

Egyébként a Septuaginta (LXX) is ezt a szót használja Isten imádatára.

Pl.:

(2Móz 20:5) Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek.

ú proszkünészeisz autoisz úde mé latreuszész autoisz …

Tehát: miért lett „hódolat” az „imádat”-ból, amikor az Jézusra vonatkozik az ÚVF-ban?

Károli is használ időnként más kifejezést, mint „tisztességet tegyünk neki” (Mt. 2:2), de az értelme ennek akkor is az „imádat”, és így is értjük, amikor olvassuk. („és ezt kérdezték: "Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt." – MBT új ford. „leboruljunk előtte” – Csia L.)

Tehát az 54 előfordulás:

Máté 2:2,8, 11,

Máté 4:9, 10,

Máté 8:2,

Máté 9:18,

Máté 14:33,

Máté 15:25,

Máté 18:26,

Máté 20:20,

Máté 28:9,17,

Márk 5:6,

Márk 15:19,

Luk 4:7,8,

Luk 24:52,

Ján 4:20, 21, 22, 23, 24,

Ján 9:38,

Ján 12:20,

Apcs 7:43,

Apcs 8:27,

Apcs 10:25,

Apcs 24:11,

1Kor 14:25,

Zsid 1:6,

Zsid 11:21,

Jel 3:9,

Jel 4:10,

Jel 5:14,

Jel 7:11,

Jel 9:20,

Jel 11:1, 16,

Jel 13:4, 8, 12, 15,

Jel 14:7, 9, 11,

Jel 15:4,

Jel 16:2,

Jel 19:4, 10, 20,

Jel 20:4,

Jel 22:8, 9,

A verseket a nagy terjedelem miatt nem másoltam ide. Érdemes azonban egyenként megvizsgálni őket! Én nem találtam ezek között egyet sem, amikor az imádat jogosan Isten helyett másra is vonatkozhatna. Viszont Jézus imádatára számos utalás történik. Jézust akkor, és csakis akkor lehet imádni, ha Ő Isten. Ha nem így volna, Jézusnak az imádatot vissza kellene utasítania. Ez egy olyan tény, mellyel szemben semmiféle cáfolat nem áll meg!

# 5

Kifejtené ezt a kérdést pontosabban?

A Fil. 2 ezen a helyén arról van szó, hogy Jézus, amikor a emberré lett és a földön járt, megüresítette magát istenségének teljes megnyilvánulásától.

Nemrég írtam erről Istvan35-nek, de megismétlem itt:

A megüresítés nem azt jelenti, hogy feladta istenségét, hanem istenségének teljes megnyilvánulásától üresítette meg magát. Fil.2:6 először is elmondja, hogy „mikor Isten formájában volt”. Tehát hangsúlyozza Jézus megtestesülés előtti létezését. Az örökkévaló múltban mindig is Istennek formájában létezett. Folyamatos, örökkévaló lét volt ez. Jézus az emberré válása előtt az Isten formájában létezett. Isten formájában létezni azt jelenti, hogy az illető maga Isten. Sőt, a 6. vers második fele azt mondja, hogy Jézus egyenlő Istennel. Kol. 2:9 fényében („Mert Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg”) nem mondhatjuk azt, hogy istenségétől üresítette meg magát.

Mit jelent akkor ez a „megüresítés”?

A 7. a versben két dolgot kell észrevennünk. Az első az, amit a vers nem mond az önmegüresítésről. A Messiás nem üresítette ki magát isteni formájától és nem is cserélte fel az isteni formát az ember hasonlatosságára. Az elv nem arról szól, hogy „valamit felad”, hanem sokkal inkább arról, hogy „valamit hozzátesz”. A görög szövegben szereplő kijelentés: önmagát megüresíté önmagában nem teljes gondolat. A mondatban ezt követő rész megaláztatásának természetét jellemzi, mivel szolgai formát öltött és emberekhez hasonlóvá lett. A szolgai forma nem az isteni forma, vagy az Istennel való egyenlőség helyett lett része, hanem ahhoz került hozzáadásra. A kép tehát az, hogy hozzátett, hozzáadott valamit az isteni formájához; magára vette az emberi mivoltot ráadásként.

Másodszor, hogy mitől üresítette meg tehát magát, ha nem az isteni formától és az Istennel való egyenlőségtől üresítette meg magát? A válasz az, hogy megüresítette magát attól a jogtól, hogy szabadon, függetlenül használja az isteni jellemzőit. Istenként tökéletesen jogában állt azokat a jellemzőket szabadon használni, ám többé már nem használta ezeket kivéve akkor, amikor azok összhangban voltak Istennek az Atyának az akaratával.

Ezért mondja azt az író, hogy nem csupán az emberekhez hasonlóvá lett, hanem magára öltötte a szolgai formát, a szolga szerepét. Természetesen a szolgának van egy ura, akinek az engedelmeskedik. Ez képe annak, amitől megüresítette magát; megüresítette magát attól a független jogától, hogy használja isteni jellemzőit. Ezzel Istennek az Atyának a földi szolgájává lett. Jellemzőit csakis Istennek az Atyának az akaratával összhangban használta. Nem használta mindenhatóságát, hacsak Isten az Atya nem akarta. Nem használta mindentudását, csak akkor, ha az az Atya akarata volt. Ebből adódóan voltak olyan dolgok, amiket Jézus emberi mivoltában nem ismert. Például nem tudta azt, hogy mikor jön majd vissza. Azért nem tudta, mert nem használta a mindentudás attribútumát, nem az Atya akarata volt, hogy ezt tegye. Amikor Jézus ember lett, nem vált kevesebbé Istennél. Inkább az emberré válásával istenségéhez ráadásként felvette az emberi mivoltot is. Sőt, nem a mi emberi mivoltunkat vette fel, tehát nem olyan lett, mint mi, hanem olyan lett, amilyeneknek nekünk lennünk kellene. Vagyis a tökéletes emberi mivoltot vette fel, melyben nincsen bűn.

Így lehet megérteni a 10. verset is. Mivel Jézus felvette a szolgai formát, szabad akaratából engedelmeskedett az Atyának. Nem lett kevesebb nála, hanem önként alárendelte magát az Atyának. Ebben a kontextusban könnyen érthetővé válik, hogyan adott az Atya Jézusnak hatalmat. Jézus ás az Atya hatalomban, istenségben egyek. Jézus önként elismerte az Atyát Urának, amíg a földön volt - noha valóságosan sohasem lett kisebb nála - ezért adhatott az Atya hatalmat Jézusnak. Jézus Istenként mindentudó. Ha azonban nem lett volna emberré, nem lehetett volna valóságos tapasztalata a szenvedésről és az engedelmességről. Így azonban megtapasztalta ezeket. Azért üresítette meg ideiglenesen magát, és rendelte magát az Atya hatalma alá, hogy ezért a tettéért az Atya fel tudja magasztalni Őt.

Még valami. Óvatosan kellene bánni a "logikus" kifejezés használatával. Én is szoktam azt mondani, amikor ateistákkal vitázom, hogy pl. nem logikus az ősrobbanás vagy az evolucionizmus jónéhány elképzelése. Teszem ezt azért, mert a materializmus csak naturális, természetes folyamatokat ismeri el, ezért ha egy jelenség nem magyarázható meg természetes okokkal, akkor az nem logikus. Ha azonban elfogadjuk Isten létezését, akkor nem utasíthatunk el dolgokat azért, mert azok nem férnek bele a mi emberi logikánkba. A teremtés maga nem logikus. Istennek számos olyan cselekedete van, ami emberileg nem logikus, hanem hittel kell elfogadni.

Jehova Tanúi azonban gyakran hangoztatják, hogy azért nem fogadnak el valamit, mert az számukra nem logikus. Pl. azt, hogy Isten egy, de három személy. Istennek minden lehetséges! Ha Isten akarná, nem létezhetne 5, 10, vagy akárhány személyben is? Számára ez lehetetlen volna? Az egész Szentírásban az eső laptól az utolsóig világosan nyomon követhető, hogy Isten egy, de három személy. Se több, se kevesebb. Gyakran mondják, hogy nem logikus, hogy Jézus az Atyához imádkozik, ha Ők egyek. EMBERILEG valóban nem logikus. De ettől még lehet igaz. Ha Istenről emberi logikával mindent megérthetnénk, nem is volna Isten.