Ki/Mi a Szentlélek? Mit ír róla a Biblia?
*Egyet sem olvastam el, mikor láttam, hogy egy idézet abból a szemétből
Nem baj. De a szellemeden és lelkeden már rajta van.
26+
A kiküldött Ige, mindig is cselekszik, a testeden kívűl is.
"Ne haragudj, de nem értem, amit írtál.
És nem találom benne a választ a kérdéseimre. Egyszerűbb szavakkal meg tudnád fogalmazni?"
Pedig azt hittem minden benne van. A Szentlélek a Szentháromság harmadik személye, de nem elválasztható a másik kettőtől. Olvasd el még egyszer a legelső választ, ha kell többször is. Hidd el, megfogod érteni.
persze nem értetted, a vallásosok olyan pátoszosan, misztikusan fogalmaznak, sokszor maguk is azt hiszik értik, de nem ismerik Őt.
Igazából meg kell ismerni.
Vágyni kell rá!
Ha vágysz rá, akkor kutatsz is utána.
Igazából Ő a leg"titokzatosabb" valóban, de mégsem misztérium!
Valóban Isten Ő is. Az Atyának van szellemi teste, van több kijelentés a mennyről, ahol az Atya ül a trónszéken.
A Fiú "érdekesebb" hisz az idő előtt "szülte" az Atya, minden kezdetéül szerezte,minden Érte, és Őáltala lett.
Neki is volt szellemi teste, még emberré létele előtt, pál írja, Ő volt az ószövetségben aki Izraellel járt. Nem az Atya, hanem a Fiú Isten járt a Földön sokszor.
Amikor testé lett, emberré lett ,akkor hús vér testet kapott, megszületett. A feltámadáskor megdicsőült, azaz átváltozott testet kapott, olyant, amilyent mi is fogunk az elragadtatáskor, vagy a feltámadáskor. Ez a fizikai romlandó test átváltozik romolhatatlanná, dicsőségessé. olyasmivé, mint az angyalok, vagy az Atya teste, vagy a fiúé volt a testé létele előtt, és feltámadása után.
Szent Szellemnek nincs szellemi, sem fizikai teste, Ő általa van Istennek a mindenütt jelenlévősége. De érdekes, neki is vannak manifesztációi.
A mennye trón körül ott van 7 tűzláng formájában, de a mindenüttjelenlévősége mellet van neki koncentráltabb jelenléte is, ószövetség sátora fölött Ő volt a sekina, a fényesség ,a tűzláng. De minden újjászületett emberben is benne van teljesen. Persze ki hogy engedi érvényesülni, mert szelíd, és kedves szellem Ő.
Teremtéskor az Atyagondolatai alapján kimondta a dolgokat, kijött belőkle a teremtő Ige, a Szent szellem meg létrehozta. ő is tűz, energia, de Isteni személy, személyiség. Kedves, méltányos, szerető, de Szent, Szent, Szent is, és igazságos is. Jelenlétében nem tűri a bűnt. Igaz a kegyelem ideje alatt, mikor valaki bűnt cselekszik, Ő inkább visszavonul.
Ezért a bűnbeesések után meg kell térni, megbánni, bocsánatot kérni, hogy jelenléte visszatérjen. Világban sincs jelen az ereje, épp ezért, és sok egyházban sem, a bűnök, paráznaság, bálványimádás, tévtanítások miat szintén hiányzik. Helyettesítik is mindenféle liturgiával, pátoszos mesével a VALÓS JELENLÉTÉT. Sokan ezért hamisan meg vannak győződve,. hogy bennük, vagy velük van, de a biblia egyértelműen írja, mik a jelei a jelenlétének.
Eleve Ő tudja a szentírást megmagyarázni, hisz Ő a szerzője.
Ő az, aki Krisztust kijelenti, megdicsőíti az életünkben, eszükbe juttatja a beszédeit, közvetít a menny, és köztünk, szólja a szívünkhöz a Mennyei Atya, és Jézus üzeneteit. Parakleitosz, vigasztaló, ügyvéd, vigyázó...
Jézus ezért mondta a tanítványainak, hogy jobb neki, nekünk ha felmegy, mert más vigasztalót küld... Jézus egy helyen tudott lenni egyszerre. Szent Szellem mindenkiben ott tud lenni. Ezért mondta!
Ő a Földön folyamatosan jelen lévő Isten, az egyház igazi vezetője, aki által kapcsolatban tud lenni az egyház, és minden hívő, papi közvetítés nélkül az egyház fejével, Krisztussal, és a mennyel.
Jelen kornak Ő a főszereplője. Ő az összekötő.és Krisztust dicsőíti, Őt magasztalja, Őfelé vezet.
*Jézus ezért mondta a tanítványainak, hogy jobb neki, nekünk ha felmegy, mert más vigasztalót küld... Jézus egy helyen tudott lenni egyszerre. Szent Szellem mindenkiben ott tud lenni.
A Szent Lélek, csak és kizárólag a tanítványokban van,akik az Igei feltételeket beteljesítették, és Jézus tanitványoknak mond és nem mindenkiben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!