Az állatoknak van lelke? Hittan órán azt tanultuk, hogy nincs, de ez az állítás nem egyeztethető össze sok dologgal.
Ugye az embernek a két fő "összetevője" a test és a lélek. A test az az anyagi világ része, amely anyagokból, szerves vegyületekből épül fel, a lélek pedig egy isteni szikra az emberben, amely halhatatlan és tulajdonképpen ezek vagyunk mi, ez a transzcendens valami, amely megfoghatatlan. Az állatoknak is van lelkük, szellemük? Bennük is ott van ez a transzcendens valami? Hittan órán azt tanultuk, hogy nincs, csak az embernek van lelke. Az emberi lélek a szeretet forrása, a szeretet a lélek éltetőereje. De az állatok is tudnak szeretni. Tehát, ha a lélekből ered a szeretet, vagy a szeretetből a lélek az tök mindegy, mert az állatoknak is van, mert az állatok is tudnak szeretni.
Sok szent úgy beszélt az állatokról, mint testvéreinkről, Isten teremtményeiről. Például Assisi Szent Ferenc tudott beszélni az állatokkal és feljegyzett szavaiból úgy tűnik, hogy az állatoknak is van lelkük. Tehát úgy beszélt az állatokról és az állatokkal, mint földi testvéreivel, mint akiknek van lelkük és, akik tulajdonképpen egyenrangúak vele. És a Biblia is ír az állatok lelkéről: Teremtés könyve 1:30. Az én véleményem is az,mint, ahogy sok más ember véleménye, hogy az állatoknak is van lelkük, de akkor miért veti el a keresztény egyház ennyire az állatok lelkének létezését?
Nem írtad le, hogy milyen hittan órán? Katolikus, református vagy valami más? Egyébként ezt tudni nem lehet. Tehát itt hiába is kérdezed meg azt hogy VALÓJÁBAN van-e lelke az állatoknak. Ha arra vagy kíváncsi, hogy egy konkrét egyház miként vélekedik erről a kérdésről, akkor légyszi írd le hogy melyik egyház hivatalos álláspontjára vagy kíváncsi.
A katolikus keresztény álláspont szerint - tudtommal - az állatoknak nincs lelke. Szerintük az ember Istentől kapott lelket ("lelket lehet belé"), és az ember "Isten hasonlatosságára" teremtődött. Nem így az állatok.
Ha nem egy egyház hivatalos álláspontjára van szükséged, akkor itt egy lehetséges magyarázat: az ember a legalacsonyabb lény a mi evolúciós águnkban, ami saját egyéni lélekkel rendelkezik. Ez a burok az ami elszigeteli az embert minden más entitástól. Ez egyrészt szükséges azért, hogy az ember öntudatra ébredjen, hogy képes legyen megkülönböztetni saját maga (nem csak testi) valóságát minden mástól az univerzumban, és elkezdhesse kifejezésre juttatni azt az egyedi dolgot ami csak benne van meg. Ugyan ez a burok a felelős azért, hogy nem érezzük a minden mással való egységünket. Amikor a fejlődésben eljutunk oda hogy legyőzzük a saját egónkat (az önzésünket), akkor újra képesek leszünk érzékelni a többi létezővel való egységünket, de úgy hogy közben megőrizzük önazonosságunkat. Teljesen más módon, mint ahogy azt az állatok teszik.
Az állatoknak nincs saját egyéni lelke. De van másfajta (nem egyéni) lelke. Az állatok érzelmileg saját "lélekkel" rendelkeznek, saját tapasztalatot gyűjtenek és ebből érzelmileg egyénileg fejlődnek. Azonban mentálisan nem rendelkeznek egyéni lélekkel, és nem ébredtek öntudatra. Ez sem teljesen fekete-fehér dolog, a legfejlettebb állatok különösen az ember közelségében levő háziállatok már képesek nemcsak a magasabb érzelmek (pl. hála, önzetlenség) művelésére, hanem kevés mentális aktivitásra is. De hiányzik belőlük az öntudat, a (nem fizikai) megkülönböztető képesség.
> A lélek nem megfoghatatlan annyira, a pszichológia foglalkozik vele
Az a vicc hogy nem! Volt is egy ilyen kérdésen az egyik pszichológia vizsgán, hogy "mivel nem foglalkozik a pszichológia". És a helyes válasz az volt, hogy "a lélekkel".
A pszichológia eredeti neve tényleg a görög lélek szóból jön ("lélektan"). Azonban, mióta a pszichológia határtudomány lett (természettudományok határára teszik), azóta csak tudományosan igazolt elméleteket tartalmaz, illetve olyan hipotéziseket amik nem nyertek igazolást tudományosan, de hasznosak és nem lehet őket teljesen elvetni. (Ezért határtudomány, mert nem minden eredménye felel meg teljesen a természettudományos módszerek követelményeinek.) Ugyanakkor a lélek, főleg a bibliai értelemben vett lélek már régen nem vizsgálati tárgya a pszichológiának. A pszichológiának sokkal több köze van manapság a biológiához mint a bibliához. Azokat az emberi viselkedés mintákat amiket a biblia a lélekkel magyaráz, a pszichológia más belső folyamatokkal magyaráz meg. Leginkább biológiai folyamatokra vezetik vissza. (Hormonok, neurális hálók aktivizálása, egészen le a sejtbiológiáig).
Na és persze az is igaz, hogy a pszichológia nem ad magyarázatot mindenre. De az tény, hogy a (bibliai értelemben vett) "lélekkel" egyáltalán nem foglalkozik.
9-esnek:
Úgy látszik, bizonyos körökben „népi szokássá” vált Isten szavának a kiforgatása, illetve figyelmen kívül hagyása... Szerintem négy [vagy akárhány] lábon járó tárgynak tekinteni egy félelemtől visítozó, levágás előtt álló élőlényt nem csak hamis felsőbbségtudatra vall a „humanista” ájtatoskodók részéről, de meglehetős érzéketlenségre is... Az élő lélek nem lehet egyszerre örök/halhatatlan és múlandó/halandó, ez egyszerűen nonszensz, amit bizonyos tévtanítók csak azért találtak ki, hogy a „fülüket csiklandoztassák”.
11-esnek:
Mit értesz az alatt, hogy (nem fizikai) megkülönböztető képesség? Kifejtenéd nekem bővebben?
Kedves Kérdező!
A Szentírás világosan fogalmaz: "Meghagyom néked Isten előtt, aki megelevenít mindeneket, és Krisztus Jézus előtt, aki bizonyságot tett Ponczius Pilátus alatt ama szép vallástétellel, hogy tartsd meg a parancsolatot mocsoktalanul, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig, amit a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak Királya és az uraknak Ura,
Kié egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: akinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen." (I.Tim. 6:13-16).
Isten az egyetlen lény, akinek "élete van önmagában", a többi teremtmény halandó, olyan értelemben, hogy élete az Istentől függ. Isten eredeti szándéka az, hogy minden teremtménye örökké éljen, de tudjuk, hogy a bűn miatt ez nem lehetséges. Remélem így érthető.
Üdv. Péter
> Mit értesz az alatt, hogy (nem fizikai) megkülönböztető képesség? Kifejtenéd nekem bővebben?
Másoktól való elkülönülés tudata mentális (gondolati és memória) szinten. Van erre kísérlet is, hosszú lenne leírni. A lényege az, hogy egyedül az ember képes elvonatkoztatni, és elfogadni mások mentális struktúráit mint saját magától független létezőt. Az ember meg tudja különböztetni a saját tudását és gondolkodását a másokétól. Egy állat erre nem képes. (A kísérletben próbálták megcsinálni állatokkal, de nem sikerült.)
Na persze lehet azzal vitatkozni, hogy a gondolkodás is fizikai, mert a biológusok szerint a gondolkodás nem más mint elektrokémiai folyamatok az agyban. De ez kb. olyan lenne mint egy Da Vinci szoborról azt mondani, hogy az egy darab kő.
> Szóval, hogy tisztázzuk: a lélek lényege: értelem, érzelem, akarat. Ez pedig valamilyen szinten egyértelműen megvan az állatoknál is!
Ezek közül az akarat a kakukktojás. A létezés síkjai: fizikai, érzelmi (emocionális) és mentális (értelmi/szellemi). Ezek anyag jellegűek. Az akarat az mind a háromban van! (fizikai akarat, érzelmi akarat, mentális akarat).
Az már igaz, hogy az állatoknál jelen van a fizikai test és akarat, az érzelmek és az érzelmi akarat. Az értelem kezdeti csírái szintén megvannak a fejlettebb állatoknál. Ha a lelket te így definiálod, akkor lehet az állatoknak lelke. (Kérdés, hogy a biblia is ilyen értelemben vette a lelket vagy nem.)
13-asnak:
Mit nem értesz ezen?
"Csak az ember kapott lehetőséget arra, hogy jól döntsön Krisztus mellett, és ne büntetést kapjon, habár megérdemelné, hanem örök létet.
A Dániel 12:2-ben így olvassuk: „Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd(ez a feltámadásra vonatkozik, mikor a test támad fel és nem a lélek! A lélek visszamegy az Atyához a halál pillanatában): némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra.” Maga Jézus is arról beszélt, hogy a gonoszok „elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre” (Máté 25:46). Mivel a görög szöveg a „büntetés” és az „élet” szavak mellé egyformán az „örök” jelzőt illeszti, világos, hogy a gonoszoknak és az igazaknak is örök/halhatatlan lelkük van.
Tehát örök... Örök az üdv és örök a kárhozat. De ez csak emberre vonatkozik, az állatokra ez nem vonatkozik. Így emberi értelemben nincs lelkük, de a Biblia ír róla (előttem már bemásolták a szükséges igéket). Tehát tudnak érezni, de ők nem támadnak fel."
Ebben hol olvastad, hogy tárgynak tekintem őket? Ostoba.
17. Tudtommal ez biblikus. Ezért van külön szó a Bibliában a test, lélek, szellem fogalmára (ez az ún. bibliai antropológia). Görögül szarksz/szóma a test (innen a "szomatikus" szó), pszükhé a lélek, és pneuma a szellem. Héberül most a test nem jut eszembe, a lélek a nefes, a szellem a ruah. (Egyes, főleg hagyományos egyházi körökben dívik még a dichotóm felosztás, ami csak a testet és a lelket foglalja magában, de ez nem igazán biblikus.)
A kérdező szerintem a szellemre kérdez. A szellem azt a célt szolgálja, hogy megtérés után személyes kapcsolatban legyünk Istennel. Az állatoknak ilyen valószínűleg nincs, hiszen az Istennel való kapcsolat cselekedetekben is megnyilvánul, az állatokra pedig ez nem jellemző, azok leginkább ösztönből cselekednek, reagálnak. Ettől függetlenül persze Isten felhasználhat állatot is, ahogy bármi mást is arra, hogy az emberhez szóljon, az embernek segítsen, pl. Bálám szamaránál volt ilyen.
A pneuma szót nehéz jól magyarra fordítani, főleg léleknek fordítják, de ez azért félrevezető, mert az előbb említett pszichológiai fogalom is így neveztetik. (Ezért is van sokfelé a dichotóm felosztás.) Ha szellemnek nevezzük, az is félrevezető, mert a szellem alatt sokan a kísértetre gondolnak nagy fehér lepedőben, illetve a szellemi, azaz intellektuális munkára.
16-osnak:
„A lényege az, hogy egyedül az ember képes elvonatkoztatni, és elfogadni mások mentális struktúráit mint saját magától független létezőt. Az ember meg tudja különböztetni a saját tudását és gondolkodását a másokétól. Egy állat erre nem képes.”
Oké, értem. Bár nem értek vele egyet. Bizonyos állatok [pl. kutyák, macskák stb.] igenis megérzik a gonoszságot, illetve más jellemsajátságot, és képesek „elvonatkoztatni” tőle.
18-asnak:
„Ebben hol olvastad, hogy tárgynak tekintem őket?”
Nem konkrétan azt írtad, hogy tárgynak tekinted őket, de lényegében azt sugalltad... Az élő lelket ugyanis [hipokritaként] megpróbáltad állati vonatkozásban múlandónak/halandónak feltüntetni a „gyanútlan” olvasók előtt, mintha a nem emberi lényekben valami másfajta isteni lehelet lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!