A zsidók azért várják a Krisztust még mindig mert nem hisznek az Újszövetség könyveiben, hogy azok Istentől valók? Tehát ők másfajta Újszövetségre várnak mint ami már megtörtént?
Most látom, hogy az első idézetből kimaradt az első mondat. Természetesen ez is hozzá tartozik: "Abban az időben a vetéseken át haladt Jézus szombatnapon; tanítványai pedig megéheztek, és kezdték a kalászokat tépni és enni." (Mt 12:1)
Így kerek, és teljes! :)
Kedves Csaba!
A szombat igazi tartalma:
"... hat nap alatt teremtette a Világot és a hetediken MEGPIHENT és MEGSZENTELTE azt" - MEGPIHENT - ebbôl a bölcsek azt vezették le ( elég logikus ), hogy Sabbatkor nem szabad semmit VÁLTOZTATNI."
MEGSZENTELTE - vagyis nem szabad SEMMIT, ami HÉTKÖZNAPI.
( Ha zsidóval beszélgetsz, tapintatlanság Megváltóról beszélni, mert akkor a zsidó kénytelen lenne kérdezõsködni, amivel a v´wgén megbántana hitedben, ami tereszetesen a zsidónak nagyon rosszul esne :)
Lehet bebszélgetni olyasmirõl, ami mindkét vallásnak része, de bármelyik részrõl nem okos dolog olyasmit szóbahozni, amit a másik nem fgadHAT el, mert a vallásának alapjai az ellenkezõt mondják.
Én sem bálványimádózok le senkit, akkor sem, ha némelyik nem túl okos hittestvérem megteszi. )
Kedves neddudgi (de bárki más izraelita is válaszolhat)!
Engem az foglalkoztat, hogy a zsidók elgondolkodtak-e már a következőn, ami Jézus Krisztus egyik központi tette: Az Euchrisztia/Oltáriszentség alapítása.
Mert nézzük csak a párhuzamokat a bűnbeesés történetével, amit mindketten elfogadunk.
1. A bűnbeesésben központi szerepe van a fának és az evésnek.
A megváltásban szintén központi szerepe a fának (kereszt) és az evésnek (Eucharisztia)
2. A bűnbeeséskor az Úr azt mondja, hogy ha ebből eszel, meghalsz. De az ember akkor még nem látott halált, viszont jobban hitt a látható dolognak, hogy ehető a gyümölcs, és nem bízott az Úr szavában.
Az Úr Krisztus azt mondja: "A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon." Jn 6: 54. Most már lát az ember halált, de hinnie kell Istenben, aki most azt mondja: ha ebből ezsel, élni fogsz. Az ember a bukáskor a látható dolgokra helyezett nagyobb hangsúlyt, most úgy gyógyul meg, hogy a láthatatlan felé fordul! A földi messianizmus nem gyógyítja meg az ember bukását gyökereiben!
Ha csupán ennyit nézünk és ezt meg is értjük, akkor szerintem fölösleges egyéb részleteken vitatkozni. Ha Krisztus pont a bűnbeesést gyógyította meg az emberrel azzal, hogy pontosan ellentétes irányba fordította az embert az Eucharisztia szentségével, akkor Ő tényleg a Megváltó, mert tényleg képes meggyógyítani az ember bukását (hizsen az ember lelkében az Eucharisztia hittel történő vétele a hozzá fűződő ígéretekkel pont ellentétes hatást ér el, mint ami a bukáskor lejátszódott az emebrben!) és tényleg képes üdvőzíteni az embert! Ha valaki pontosan a bukást fordítja visszaájára ez emberben, az Isten küldötte, azt az Atya ruházta fel ezzel a hatalommal!
(Mégegy "apróság": ha Isten szent, akkor nem várható el, hogy ha szenvedésnek teszi ki az embert - pedig hatalmában áll, hogy egy totál kellemes világot teremtsen - akkor ezt a szenvedést Ő Maga is vállalja! Krisztus minden tettével azt hirdeti, hoyg Isten szereti az embert! Isten a bukás után azt is mondhatta volna, hoyg jól van, ember, a halált választottad, itt a vége a történetnek, még a Szentírás sem születik meg. De nem: Ő megmenti az embert és ebben elmegy a végsőkig, Ő maga is meghal a mi halálunkkal, mert teljhatalmú és Nála senki sem jobb!)
A zsidók közül is vannak keresztények,ök elfogadják Jézust.Akik nem fogadják el,azok azért nem,mert a Tórához annyira szó szerint ragaszkodtak.S mivel a törvényeik szerint "Àtkozott Isten elött aki fán függ"(5 Mózes 21-23),így nem fogadhattak el valakit,akit megfeszítettek,ráadásul a városon kívül.
Jézusnak átokká kellett válni értünk,hogy megmentsen bennünket a bün átkától (Galátzia 3/13).Valamint
nem teljesítette az elvárásaikat(amit ök szerettek volna),hogy hatalommal,gazdagsággal jön el,és csak a papokhoz.Ezért várják még most is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!