Ha Isten képes volt elpuszítani Sodoma és Gomora városát azok LMBTQ közössége miatt, akkor most miért nem pusztítja el pl. New York cityt?
Véleményem szerint Isten azért pusztított el régen városokat, mint például a kérdésedben említett Szodomát és Gomorát, hogy emlékezetünkbe véssük: Isten minket is meg fog ítélni cselekedeteinkért. Vagyis le kell vennünk a tanulságot belőle, és készülnünk kell az Utolsó Napra, amikor mindenki megkapja a fizetségét azért, amit tett.
Ezek az idézetek pont azokról a városokról szólnak, amiket Isten elpusztított:
" És esőt záporoztattunk rájuk. Lásd hát, milyen lett a bűnösök vége! " (Korán 7:84)
" És bárcsak a városok népe, hitt volna, és félte volna Allahot, megnyitottuk volna számukra az áldásokat az egekből és a földből. Ezért megragadtuk (megbüntettük) őket azért, amit megkerestek maguknak. " (Korán 7:96)
" Hát nem szolgál-e vezetésként azoknak, akik örökölték a földet a népe után, az, hogy ha akartuk volna, lesújtottunk volna rájuk a bűneik miatt, és lepecsételtük volna a szívüket, hogy ne halljanak? " (Korán 7:100)
---------
Ez pedig válasz arra, hogy "miért nem pusztítja el pl. New York cityt?":
" És ne gondold, hogy Allah nem tudja azt, amit a bűnösök tesznek. Csak haladékot ad nekik addig a Napig, amikor a szemek majd kimeredve bámulnak, előresietnek, úgy, hogy a fejük felfelé néz, a tekintetük nem tér vissza hozzájuk, és a szívük üres. " (Korán 14:42-43)
---------
A homoszexuálisokról:
" Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog. " (Biblia, 3Mózes 18:22)
" És Lót, amikor azt mondta a népének: „Bizony, erkölcstelenséget követtek el, amit senki nem követett el előttetek a teremtmények közül! Bizony, a férfiakhoz közeledtek, és elvágjátok az utakat, és helytelen dolgokat cselekszetek a gyűléseiteken?” És a népe válasza nem volt más, mint hogy azt mondták: „Hozd el ránk Allah büntetését, ha igaz vagy!” " (Korán 29:29)
Egyszeruen felesleges lenne. Minden varost el kene pusztitania, de akkor ennyi erovel eljohetne masodszor is, nem? Amugy meg csodalkozom, hogy miert nem Las Vegast hoztad fel peldanak. Regen kevesebb ember volt es nevelhetobbek voltak. Ma vagyunk 7 milliardan es semmi ertelme nem lenne 1-2 varost kiemelni a vilagbol. Mi lenne Amsterdammal, ahol legalis a drog? Mi lennne Afrika egyes orszagaival, ahol elraboljak a gyerekeket es a szerveikkel kereskesnek?
Amugy meg Isten sehol nem mondja, hogy tilos melegnek lenned. Aldasat adta arra, hogy tulnepesitsuk a foldet, bar ez meg nem sikerult. Ha kimesz a nagyalfoldre megerted mirol beszelek. De tudtommal Jezusnak sem volt gyereke. Nem kotelezo 19 pujat csinalni. Isten azt mondja: ferfiuval ne halj ugy, a mint azt asszonnyal tenned. Magyarul ne dugd meg. Ha meg leszopod az meg paraznasag, az azert nem jo.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!