Hogyan halt meg Iskarióti Júdás?

▪ Hogyan halt meg Iskarioti Júdás?

A Máté 27:5 megállapítása szerint Júdás felakasztotta magát, a Cselekedetek 1:18 viszont azt mondja, hogy „fejjel lezuhant, kettéhasadt és kifordultak a belei”. Úgy tűnik, amíg Máté az öngyilkossági kísérlet módjával foglalkozik, addig a Cselekedetek könyve az eredményt írja le. Júdás valószínűleg kötelet kötött egy fa ágára, a nyaka köré hurkolta, és egy szikláról leugorva megpróbálta felakasztani magát. Úgy tűnik, hogy a kötél is elszakadt, és a fa ága is letört, így lezuhant és kettéhasadt a sziklákon. Jeruzsálem környékének a helyrajza szerint ésszerű ez a következtetés.

A főpapok nem tudják, mit kezdjenek az ezüstpénzzel. „Nem törvényes dolog azt a szent adományládába dobni — állapítják meg —, mert vérnek az ára ez a pénz.” Ezért miután kikérték egymás véleményét, megvásárolják rajta a fazekas mezejét, hogy ott temessék el az idegeneket. A mezőt ezért elnevezték „Vérmező”-nek.

Istenem... Ember! Júdás megkapta azt a pénzt, az az övé volt. Még ha vissza is adta. A papok vették meg a mezőt Júdás pénzéből, kvázi a korabeli nyelvhasználatnak megfelelően Júdás szerezte azt. Soha nem gondoltam itt ellentmondásra, napnál világosabb, hogy miről van itt szó. Ellentmondást te akarsz látni. Igen AKARSZ látni. Nem elvesztetted a hitedet (ha volt), hanem neked nem kell a hit, ilyen erőltetett dolgok csak kifogások. A négy evangélium feltámadási sztorijai pedig bizony ám, hogy összefüggenek! Rengeteg minden történt aznap, sok részletről számol be a Bibliának öt könyve is erről. Összeraktam az egyes részeket, ide másolom.

Korábban kis szinkronizálási gondot okozott nekem az, hogy Jézus feltámadásáról különböző részleteket írtak csak le az egyes írók. Ezeket most szinkronba hoztam a 2003-mas egyszerű fordításból. A mozaikokat összerakva egy olyan következtetést vontam le, hogy Mária Magdolna a többi asszonytól külön, nem sokkal utánuk érkezett a sírhoz, amikor a többiek már elmentek. Mindössze egy-két szóval kellett kiegészíteni a sztorinak egy-egy mondatát, a hozzáadott szavakat zárójelbe tettem.

Szombat utáni nap volt a hét első napja. Ennek a napnak a hajnalán Salómé és Mária, a Jakab anyja elmentek, hogy megnézzék a sírt. Abban a pillanatban erős földrengés lett, mert az Úr angyala leszállt az mennyből. Elhengerítette a követ a sír elől, és ráült. A megjelenése olyan volt, mint a villámlás. A ruhája hófehér volt. Az őrök annyira megijedtek az angyaltól, hogy reszketni kezdtek a félelemtől, és olyanok lettek, mint a halottak. Így szólt az angyal az asszonyokhoz: „Ne féljetek! Tudom, hogy a keresztre feszített Jézust keresitek. De nincs itt. Feltámadt a halálból, ahogy megmondta. Gyertek csak, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt! Amikor beléptek a sírba, jobboldalt egy fiatal férfit láttak fehér ruhában ülni. Ő így szólította meg őket: Nézzétek, ez az a hely, ahol feküdt. Menjetek el, és mondjátok el a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába. Ott majd meglátjátok őt, pontosan úgy, ahogyan azt előre megmondta nektek.” Kimentek hát a sírból, és elfutottak onnan, mert megijedtek, és összezavarodtak. Nem is szóltak erről senkinek, mert féltek.

(Kicsit később) a magdalai Mária (is) kiment a sírhoz. Meglátta, hogy a követ elmozdították a sír bejáratától. Ekkor elszaladt Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta: „Elvitték a sírból az Urat, és nem tudjuk, hová tették!” Ekkor Péter és a másik tanítvány elindult a sírhoz. Együtt szaladtak, de a másik megelőzte Pétert, és elsőként ért oda. Lehajolt, és meglátta, hogy ott vannak a vásznak, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki mögötte futott, és bement a sírba. Ő is látta, hogy ott vannak a vásznak. Látta a kendőt is, ami Jézus arcán volt, de az távolabb feküdt, külön összehajtva. Ekkor bement a másik tanítvány is, aki elsőként ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Még nem értették az Írást, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból. Ezután a tanítványok hazamentek, Mária pedig ott maradt a sír előtt, és sírt. Azután sírva lehajolt, hogy benézzen a sziklasírba. Meglátott két fehér ruhás angyalt, akik ott ültek, ahol korábban Jézus teste volt: egyik a fejénél, a másik a lábánál. Az angyalok megszólították Máriát: „Miért sírsz, asszony?” Ő pedig így válaszolt: „Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették.” Amikor ezt mondta, megfordult, és meglátta Jézust, aki ott állt. Mária azonban nem ismert rá. Jézus megkérdezte: „Miért sírsz, asszony? Kit keresel?” Mária azt hitte, hogy a kertésszel beszél, ezért így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor Jézus nevén szólította: „Mária!” Ő megfordult, és azt mondta: „Rabbóni!”, ami azt jelenti: „Mester”. Jézus így szólt hozzá: „Ne érj hozzám, mert még nem mentem fel az Atyához! Menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez!” Mária pedig elment, és ezt mondta a tanítványoknak: „Láttam az Urat!” És elmondta nekik, amit Jézustól hallott.

(Miközben a többi asszony futott el a sírtól), Jézus állt meg előttük és így köszöntötte őket: „Üdvözöllek titeket!” Az asszonyok odamentek Jézushoz, megfogták a lábát, és imádták őt. Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Menjetek el, mondjátok el a testvéreimnek, hogy menjenek Galileába! Ott majd meglátnak engem.” Ekkor az asszonyok visszaemlékeztek Jézus szavaira. Visszatértek a sírtól, és mindent elmondtak a tizenegy apostolnak és a többieknek. Az apostolok azonban bolondságnak tartották ezt, és nem hittek nekik.

Ugyanezen a napon két tanítvány egy Emmaus nevű faluba indult. Emmaus tizenkét kilométerre volt Jeruzsálemtől. A tanítványok útközben azokról a dolgokról beszélgettek, amik történtek. Miközben beszélgettek és vitatkoztak, maga Jézus lépett oda hozzájuk, és velük ment. De ők, mintha homályos lett volna a szemük, nem ismerték fel Jézust. Jézus megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettek útközben?” Erre azok megálltak. Arcuk nagyon szomorúnak tűnt. Az egyik, akit Kleopásnak hívtak, ezt mondta neki: „Te volnál az egyetlen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Jézus megkérdezte: „Mi történt?” Azok így feleltek: „A názáreti Jézusról beszéltünk. Ő a szavaival és a cselekedeteivel is megmutatta, hogy hatalmas próféta Isten és az emberek előtt. Arról beszéltünk, hogy hogyan adták át a főpapjaink és a vezetőink halálos ítéletre, és hogyan feszítették őt keresztre. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő hoz szabadulást Izráel népének. Ma három napja, hogy mindez történt. Ezen kívül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket. Ma korán reggel kimentek a sírhoz, de a testet nem találták ott. Mikor visszajöttek, elmondták, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt mondták, hogy Jézus él. Ekkor a csoportunk néhány tagja elment a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok elmesélték. De ők sem látták őt.” Erre Jézus azt mondta nekik: „Milyen bolondok vagytok, és milyen nehezen hiszitek el mindazt, amit a próféták megmondtak! Nem kellett a Krisztusnak mindent elszenvednie azért, hogy dicsőséget szerezzen?” S azzal Mózestől kezdve a többi prófétán keresztül elmagyarázta nekik mindazt, ami az egész Írásban a Krisztusról szólt. Közben elérkeztek ahhoz a faluhoz, ahová indultak, Jézus pedig úgy tett, mintha tovább akarna menni. De a tanítványok erősen kérlelték: „Maradj velünk, hiszen mindjárt este van, és vége a napnak!” Erre Jézus bement a faluba, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, megfogta a kenyeret, hálát adott érte, megtörte, és odaadta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték Jézust, de ő eltűnt előlük. Ők pedig így szóltak egymáshoz: „Hogy felforrósodott a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és az Írásokat magyarázta!” Még abban az órában elindultak, és visszamentek Jeruzsálembe. Együtt találták a tizenegy apostolt, és a többieket, akik ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr! Megjelent Simonnak!” Ekkor a két tanítvány is elmondta, hogy mi történt velük az úton, és hogy hogyan ismerték fel Jézust, amikor megtörte a kenyeret. Ők azonban nem hittek nekik. Miközben erről beszéltek, megállt közöttük Jézus, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” De ők megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy kísértetet látnak. De Jézus így folytatta: „Miért ijedtettek meg, és miért kételkedtek? Nézzétek meg a kezemet és a lábamat! Valóban én vagyok az! Érintsetek meg, és nézzetek ide! Egy kísértetnek sincs húsa, sem csontja, de amint látjátok, nekem van.” S ezzel megmutatta nekik a kezét és a lábát. De azok örömükben még mindig nem tudták elhinni mindezt, és csak csodálkoztak. Jézus megkérdezte: „Van itt valami ennivalótok?” Erre adtak neki egy darab főtt halat. Jézus fogta a halat, és a szemük láttára megette. Ezután így szólt hozzájuk: „Éppen erről beszéltem nektek, amíg veletek voltam: Mindennek be kell teljesednie, amit megírtak rólam Mózes törvényeiben, a próféták könyveiben és a zsoltárokban.” Ezután megvilágosította az értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Ezt mondta: „meg van írva az Írásokban: a Krisztusnak meg kell halnia, de a harmadik napon feltámad a halálból. Jeruzsálemtől kezdve minden népnek hirdetni fogják, hogy változtassák meg gondolkodásukat és életüket, és ezáltal a bűneik meg lesznek bocsátva. Ti vagytok erre a tanúk. Most pedig elküldöm nektek, amit az én Atyám megígért. De a városban kell maradnotok, amíg mennyei erőt nem kaptok.” Amikor az apostolok együtt voltak, megkérdezték Jézust: „Uram, a királyságot mostanában fogod-e újra felállítani Izrael számára?” Ő így válaszolt: „Nem a ti dolgotok, hogy tudjátok az időpontokat, vagy időszakokat. Egyedül az Atyának van hatalma ezeket meghatározni. De amikor a Szent Szellem leszáll rátok, erőt kaptok, és tanúim lesztek. Rólam fogtok beszélni az embereknek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt az egész világon mindenhol.” Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent. A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat. Ő így válaszolt erre: „Amíg nem látom a kezén a szögek helyét, és meg nem érintem az ujjammal a szögek helyét, és nem teszem a kezem az oldalára, addig nem hiszem el.” Egy héttel később a tanítványok újra együtt voltak, és akkor már Tamás is köztük volt. Bár az ajtók zárva voltak, Jézus megjelent közöttük, és köszönt nekik: „Békesség nektek!” Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra! Ne kételkedj többé, hanem higgy!” Tamás így felelt: „Én Uram és Istenem!” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”

A tizenegy tanítvány elment Galileába. Ezután Jézus újra megjelent a tanítványoknak a Tibériás tavánál. Ez így történt: együtt voltak Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából, Zebedeus fiai és még két tanítvány. Simon Péter azt mondta nekik: „Kimegyek halászni.” Erre a többiek így szóltak: „Mi is veled megyünk.” Ki is mentek és csónakba szálltak, de egész éjszaka nem fogtak semmit. Már reggel volt, amikor Jézus megállt a parton, de a tanítványok nem tudták, hogy ő az. Jézus megkérdezte tőlük: „Barátaim! Fogtatok-e valamit?” „Semmit” - felelték a tanítványok. Akkor Jézus ezt mondta: „Vessétek ki a hálót a csónak jobb oldalán, ott majd találtok.” A tanítványok kivetették a hálót, de visszahúzni már nem tudták, annyi hal volt benne. Ekkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, azt mondta Péternek: „Ez az Úr!” Amikor Péter meghallotta, hogy az Úr az, felvette felsőruháját, mert meztelen volt, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány a partra evezett, és húzták a halakkal teli hálót. Nem voltak túl messze a parttól, csak mintegy száz méterre. Amikor partot értek, tűzrakást találtak, a parázson pedig halak sültek, és kenyér is volt ott. Jézus pedig így szólt hozzájuk: „Hozzatok néhány halat, amit most fogtatok!” Ekkor Simon Péter visszament a csónakhoz, és a partra húzta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, pontosan százötvenhárommal. De a háló, bár ilyen sok hal volt benne, mégsem szakadt szét. Azután Jézus azt mondta nekik: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül pedig senki nem merte megkérdezni tőle: „Ki vagy te?”, mert tudták, hogy ő az Úr. Jézus ekkor odament, fogta a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanígy a halakat is. Ez volt a harmadik alkalom, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halálból. Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz engem, mint a többiek?” Péter pedig így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus erre azt mondta neki: „Legeltesd az én bárányaimat!” Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz engem?” Péter ismét azt mondta: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus pedig azt mondta: „Gondoskodj az én juhaimról!” Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz engem?” Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle, hogy szereti-e, és így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy szeretlek.” Jézus újra azt mondta neki: „Legeltesd az én juhaimat! Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és halálával hogyan dicsőíti Istent. Ezután így szólt hozzá: „Kövess engem!” Ekkor Péter hátrafordult, és meglátta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeretett, követi őket. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle, hogy ki lesz az, aki elárulja őt. Akkor Péter ránézett arra a tanítványra, és megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?” Jézus pedig így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!” Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta, hogy nem fog meghalni, csak annyit mondott: „Ha azt akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá?”

Ezután Jézus elvezette őket egészen Betániáig. Elmentek arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. Jézus ezt mondta: „Atyám minden hatalmat nekem adott a mennyben és a földön. Úgyhogy menjetek el, és tegyetek tanítvánnyá minden népet! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében! Arra tanítsátok őket, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És ne feledjétek: Én minden nap veletek leszek, amíg a világ el nem múlik!” Ezután felemelte a kezét, és megáldotta őket. Miközben áldotta őket, egyre távolodott tőlük, és felvitetett a mennybe, majd egy felhő eltakarta. Az apostolok még mindig az eget nézték, ahová Jézus felment, amikor hirtelen megállt mellettük két fehér ruhás férfi, és ezt kérdezte tőlük: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felment tőletek a Mennybe, ugyanúgy jön majd vissza, ahogyan felmenni láttátok.”

A Biblia hitelét pont az ilyen "ellentmondások"igazolják.

Ugyanazt a történetet két különböző ember írta le,saját meglátása szerint.

A Bibliát NEM DIKTÁLTA Isten,hanem íróit ihlette.Az író ember,s így nem várható tőle az ihlet hibátlan leírása.

Júdás,amikor szembesült súlyos tévedésével,hogy rákényszerítheti Jézust messiási hatalma kinyilvánítására,és diktatóriuma kirobbantására,felakasztotta magát,egy gyenge ágra. Amikor az letört,zuhanás közben felhasította hasfalát egy szikla.