Ti hogy lettetek vallásosak? Szerintetek az ilyen emberek boldogabbak, mint a nem vallásosak?

Én így lettem vallásos:

Kiskoromban jártam katolikus hittanra, énekkarba, voltam elsőáldozó, de a nevelésem azért nem volt igazán keresztényinek nevezhető. Szépen lassan ahogy teltek az évek kezdett magába szippantani a világ, de azért templomba még sokáig jártam. Aztán amikor 19 éves koromban jött egy nagy törés ami miatt évekig rossz hangulatom volt és nem tudtam sehogy se segíteni rajta. Egy ideig még jártam templomba, de aztán amikor rájöttem hogy ez nem segít abbahagytam. Úgy gondolkodtam akkor hogy megpróbálom leélni az életemet minél jobban, de Isten nélkül, mert Ő úgy látszik nem törődik velem.

32 éves koromra az idő telésével szépen lassan rendeződött az életem és egyre javult ezzel a hangulatom is de Istennel még mindig nem tudtam kibékülni. Ekkor történt hogy nyaralni voltunk Krétán, és ott a befizetett idegenvezetős program keretében egy félórára benéztünk egy görög-keleti orthodox kolostorba. Nagyon szép volt, körülnéztünk kb. 10 percig aztán mentünk tovább. Aznap este azt álmodtam hogy abban a kis kolostorban lévő kápolnában vagyok (egy nagyon régi és nagyon kicsi kápolna volt ez) és mintha az elmémbe lenne helyezve egy új ismeret, egy ideig 100%-os bizonyossággal tudtam hogy Isten létezik. Korábban is hittem benne, de akkor arra a rövid időre nem hittem, hanem tudtam hogy létezik. Ez egy természetfeletti tapasztalat volt, korábban soha nem tapasztaltam ilyet. Később megtudtam hogy a kolostor szent Györgynek van szentelve, akinek a közbenjárását hitben való megerősítésért szokták kérni, mint ahogy nekem is a hit erősítésében segített. Ráadásul Szent György a védőszentem, ezért gondolom ő segített a közbenjárásával.

Úgy volt, hogy miután felnőttkorban megtértem elhatároztam hogy mindenképpen el kell mennem egy Élet a Lélekben szemináriumra. El is mentem az Emmausz közösséghez. Egy elég jó kis csapatba lettem beosztva, csak egy fura alak volt köztünk aki akupresszúrával foglalkozott és akinek a kezéből állítólag energia (erős melegség) tudott sugározni és ezzel gyógyított is. Róla nem nagyon tudtuk eldönteni hogy ez a dolog Istentől van-e. Erről sokat vitatkoztunk és ez eléggé hátráltatott minket sajnos. Viszont volt egy lány is a csapatban aki meg Medjugorjéban tért meg és nagyon érdekes dolgokat mesélt. Neki saját állítása szerint Medjugorje óta sokszor jelent meg a Szűzanya és Jézus. Egyszer amikor a szemináriumra betegen jött és a közösség vezetője imádkozott a gyógyulásáért (csak néhány szavas ima volt) egészen eltelt a Szentlélekkel. Olyan volt mintha aludna és látszott rajta hogy nagyon nagy békességet él meg.

Amikor az utolsó alkalommal kézrátétellel imádkoztak értünk akkor nem nagyon történt semmi különös azt leszámítva hogy amiért a közösség vezetője imádkozott az leírtuk és abból lehet következtetéseket levonni. Nekem pl. azt mondták többek között hogy türelmet fogok kapni.

Szóval akkor nem nagyon történt semmi (pedig én azt vártam hogy mindenki prófétálni fog meg nyelveken imádkozni meg minden :)) de néhány hónappal később valóban teljesen betöltött a Szentlélek. Úgy történt hogy éjjel aludtam és egyszer csak arra ébredtem hogy magamban ezt mondom: "Átadom Neked a félelmeimet." És ahogy ezt kimondtam egy pillanat alatt rendkívül erős forróság töltött be a lábujjamtól egész a fejem tetejéig. És a legforróbb a szívemnél volt, ott úgy éreztem hogy a Szentlélek kiégetett valamit (talán a félelmeket). A forróság nem fájt de annyira erős volt hogy nagyon kellett erőlködnöm hogy fekve tudjak maradni mert a lábaim és karjaim kezdtek volna mozdulni az erős forróságtól. Azért nem akartam mozogni mert a feleségem mellettem aludt és nem akartam hogy felébredjen mert valószínűleg csak furán nézett volna (ő nem hívő).

Később arra is rájöttem hogy miért mondtam azt hogy átadom a félelmeimet. Azért történt ez mert minden reggel egy egy mondatos imával átadom a szabad akaratomat Jézusnak. Ez azt jelenti hogy bármikor cselekedhet helyettem vagy rajtam keresztül. Azt hiszem a legtöbbször ez úgy történik hogy én észre se veszem. Ebben az esetben viszont tudtam hogy ezt a mondatot nem magamtól mondom ki hanem inkább olyan volt mintha valaki kimondta volna énbennem, helyettem. Tudom furán hangzik de éreztem hogy ezt most nem magamtól mondom.

És igen amióta hívő vagyok azóta kb. 100-szor bodogabb vagyok.

"úgy tapasztald meg az igazi istent ahogy te azt kívánod.Kíváncsi leszek rá hova lesz a gőgöd"

Kicsit talán sarkosan fogalmaztam, de nem bántási célból.

Szomorú vagyok, hogy a 21. században még mindig sokan képesek figyelmen kívül hagyni a tudást, ami pedig a legfontosabb az ember életében. A boldogságról pedig tudásunk is van már, nem csak hitünk.

Viszont nem értem, miért lennék gőgös?

Istennek - ha végtelen - igen kis falat a mi világunk.

Ha folyamatosan, minden másodpercben személyesen foglakozik minden egyes emberrel, állattal, növénnyel és tárggyal a mi világunkban - még akkor is rettenetesen unatkozhat közben.

Te is unatkoznál, ha egész életedben csak 3 atomot figyelhetnél de összesen csak 10 percig - márpedig itt ennél is rosszabb az arány.

Ezek után elég természetes, hogy ha már folyamatosan és egészen közelről figyel - azt én is szeretném látni.

Valamint személyesen szeretnék vele beszélgetni - még mielőtt elhinném, amit egy másik ember állít.

Szerintem ez egy magától értetődő kívánság.

"Ha folyamatosan, minden másodpercben személyesen foglakozik minden egyes emberrel, állattal, növénnyel és tárggyal a mi világunkban - még akkor is rettenetesen unatkozhat közben.

Te is unatkoznál, ha egész életedben csak 3 atomot figyelhetnél de összesen csak 10 percig - márpedig itt ennél is rosszabb az arány. "

Ne így képzeld el, hanem inkább úgy hogy van egy apa akinek nagyon sok gyereke van. Ezeket a gyerekeket nagyon-nagyon szereti, mindegyiket külön-külön. A gyerekek közül néhányan éppen járni tanulnak, némelyik énekel, az egyik esetleg rajzol valamit az apjának. Mások meg mondjuk a sütőt próbálják piszkálni, át akarnak szaladni az úttesten vagy összeverekednek. Gondolom ez így érthető hogy mit akarok ezzel mondani.

Szerintem Isten jelenleg nem unatkozik, hanem inkább nagyon szenved amiatt hogy sok ember megöli, kifosztja vagy elnyomja a másikat, vagy csak simán közömbös a másik szenvedéseivel szemben. Szeretné ha ennek vége lenne és már nem bírja sokáig látni mindezt és alig várja hogy eljöjjön egy jobb korszak amikor újra úgy fognak élni az emberek mint kezdetben.

"Valamint személyesen szeretnék vele beszélgetni - még mielőtt elhinném, amit egy másik ember állít. "

Akkor gyakorold a belső imát. Ez a módja annak hogy meghalld a Szentlélek hangját.

Erről itt egy könyv ha érdekel:

[link]

Üdv.:

Béla

Külsőre úgy tűnik, hogy a vallásosak boldogabbak Legalábbis sugárzik az arcukról sokszor az az elégedett (bárgyú) mosoly.

De én ezt a mosolyt olyan gyakran láttam már edzés után kijövő emberek arcán, sikeres műtéten átesett betegek, győztes versenyző etc... arcán.

Létezik tehát egy felszabadult, boldog állapot, ami kiül az emberre, ha valami nagy dolog történik vele. A vakhit kétségkívűl meg tudja adni a boldog tudatállapotot. De nem kizárólagosan ez az út a boldogsághoz.