Csak én érzem a reformátusokat időnként mennyhezragadtnak?

Úgy érzem, az a normális, ha itt a földön tesszük a dolgunkat.

Próbálunk engedelmeskedni szüleinknek, kedvesek lenni embertársainkhoz, nem hazudni, ha lehet, stb. Keressük a céljainkat, hivatásainkat mind hobbi, mind szakma terén. A dolgunkat igyekszünk jól végezni, nem összecsapni, és a szabadidőnket változatosan, egyensúlyt tartva tölteni. Odafigyelünk a hagyományok tiszteletére, az egészségünkre, a környezetünkre.

Persze ezeket nem sikerül betartanunk, mert emberek vagyunk. De nem szomorkodunk, hanem igyekszünk változtatni, és igyekszünk ezek szerint élni.

Ha baj ér, azt feldolgozni, a lelkünkben helyre tenni. Ha valamit elvesz tőlünk az élet, azt meg kell tanulni elengedni, helyette mást keresni - de ésszel.

Ebben segít Isten, akit lehet kérni imában, olvasni kell a Bibliát, gyülekezetbe járni, és akkor útmutatást, egyben vigaszt kapunk. Hatalmas vigasz, hogy Isten szeret, hogy velünk van, hogy tényleg minden rosszban van valami jó, amit ha odafigyelünk, észre is vehetünk. És hogy fizikai halálunk után nem szenvedés jön, meg nem elmúlás.

Véges ideig vagyunk a földön, de addig jól kell intézni dolgainkat. Ha egy lakásba 2 évig költözöl csak be, akkor is szépen berendezed, esetleg ki is fested. Addig a két évig is jól érezd magad. Így a földi élettel is.

Ehhez képest sok református azt vallja, hogy csak az Istennel való kapcsolat számít, semmi más. A földi dolgokkal ne törődjünk, úgyis végesek. Ne gyűjtsünk földi kincseket.

Sok embert ismerek, akinek szinte minden szabadideje arra megy el, sőt, a dolga helyett is (pl ismerek diákot aki végképp nem tanul otthon) folyton Istent dicsőíti, gyüliben van folyton, ahol ugye Istennek énekelnek és Őt dicsőítik.

Sok református szerint nem fontos az egészséges életmód, ha akarjuk, hobbiként űzhetjük, de nem fontos... csak földi, múlandó kincs. Állítólag sokan ugyanígy állnak a környezetvédelemhez is.

Sokak szerint nem fontos a szakmai hivatás, elhivatottság, a munka csak a pénzért van, hogy legyen mit enni. Nem fontos a hobbi, sőt, rögtön a negatív oldalát, a lehetséges függővé válást ragadják meg. Hobbi ... esetleg... mikor nem melózol és nem dicsőítesz épp.

Szóval, egy szó mint száz, sokan olyan szinten minden elé helyezik a lelki életet, abban is főleg Isten dicsőítését és a róla szóló diskurzust, hogy közben semmi földi dologra nem marad idejük, nomeg ezeket hiábavalóságnak tartják.

Ez csak szerintem durva?

Én nem akarok így élni, szerintem ha Isten ezt várja, akkor Ő kb. önző.