Tényleg bálványimádás, ha kereszt 'lòg' a nyakamban?
A hittan tanàrom 'beszòlt', hogy ez bàlvànyimàdat (reformàtus tanàr, èn evangélikus vagyok, lényegtelen, miért vagyok ref. hittanon)
18l
Szervusztok.
Nos itt megint az emberek egyéni értelmezése van.
A teremtő és Jézus tanítása elleni gondolkodás, és tulajdonképpen mintha arra köteleznénk őket, hogy fogadjon el úgy ahogy Én akarom, és ne hozzon nekem előírásokat.
De a Bibliát azért íratta l, mert az ad irányt az elfogadható imádathoz.
Nem akarja, hogy lógjon kereszt a nyakadba, egyébként sem kereszten halt meg, stb.
Valamelyik előbbi kérdésben találkoztam egy olyan megállapítással, kérdéssel, hogy ha Jézus tengerbe halt volna akkor egy tengert tennél a nyakadba, vagy ha pisztollyal ölték volna meg akkor arról csinálnál egy makettet és azt tenned a nyakadba?
Inkább el kellene felejteni hogyan gyilkolták meg és arra koncentrálni, hogy hálásak legyünk a haláláért, és tetteinkkel bizonyítani.
az nem hála, hogy a gyilkos eszközt ami amúgy sem kereszt hordozom a nyakamba kezembe stb.
Milyen jó hogy az apostolokat Jézus ezen butaságok nélkül is a barátainak tekintette, mert azt tették amit mondott nekik, nem azt amit akartak.
(János 15:14) 14 Ti a barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek.
Általában inkább a katolikusok szoktak keresztet hordani. De ugyan miért ne hordhatnál te is?
Nincs ennek semmi köze a bálványimádáshoz. Csak mutatja a hitedet. Az meg nem bűn.
Szia!
2Mózes 20:4 "Ne csinálj magadnak faragott képet"
Habakuk 2: 18 "Mit használ a faragott kép, hogy a faragója kifaragta azt? vagy az öntött kép és a mely hazugságot tanít, hogy a képnek faragója bízik abban, csinálván néma bálványokat?"
Ésaiás 44:10 "Ki alkotott istent, és bálványt ki öntött? a mely semmit sem használ!"
Zsoltárok 78:58 " Haragra ingerelték őt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal."
Nézzünk egy szemléltetést is:
Ha Jézust a XX-XI. században ölték volna meg egy pisztollyal, hordanád-e a gyilkos fegyver mását a nyakadban?
Kedves kérdező!
Bálvány számodra az a kereszt? Tulajdonítasz neki bármilyen erőt, mely életeden változtat? Ha nem, és szerintem nem, akkor nem bálványimádás.
töftöftöf-nek:
Mért térdepelsz a teplomban a kereszt előtt akkor? Vagy miért csókolja meg a keresztet a pap mise alatt? Talán ez nem imásdat? Én még csak el sem készítenék egy keresztet, nemhogy hordjam. A halál jele. A temető tele van vele, mennj el nézz szét.
18-as!
A kereszttel való cselekedetek mindig a mögöttes tartalmat jelképezik. A templomban nem a kereszt, hanem az ostya előtt térdelünk le, az előtt is akkor, mikor átváltozik Krisztus testévé. A katolikusok szerint ugyanis az átváltozás tényleges, és nem jelképes, tehát ilyenkor konkrétan Krisztus előtt térdelünk le. Imádat pedig csak Istennek jár.
Szerintem se bálványimádat ha valaki keresztet hord a nyakában. Nekem is van egy szimpla kis kereszt. De soha meg sem fordult a fejembe, hogy ennek a kis keresztnek hódoljak be. Elmondanák egy érdekességet ha már válaszoltam erre a kérdésre.
Az 1900 as évek végén kint melóztam Törökországban, nagyjából elég sok településen megfordultam a munkám által közel keleten. A lényeg az,hogy egy nap nagyon meleg volt levetettük ruháinkat és úgy dolgoztunk,persze voltak török munkatársak is,röviden, meglátták a keresztet és attól a pillanattól kezdve vége volt a barátságnak. Nem,nem volt semmi erőszakoskodás vagy ehhez hasonló de megtartották a távolságot. Én úgy gondolom,legalább is úgy éreztem,hogy lehetett volna ennél rosszabb vége is a dolognak,mert láttam pár szörnyűséget még ennél apróbb dolgokért is. De csoda módjára a 2 év alatt amit ott töltöttem soha nem voltak problémáim. Ezzel csak azt akarom mondani,hogy ha akkor leveszem ijedtemben a keresztet a nyakamból, akkor tagadtam volna meg hitemet igazából. Tehát a kereszt nem egy egy bálvány amit imádsz, hanem annál több, be vállalod azt aki vagy valójában. Még azok is akik nem is hisznek Istenbe, de keresztet hordanak tulajdonképpen pont az ellenkezőjét mutatják,főleg egy olyan nemzet előtt ami nem keresztény. Ha elkerülnek egy muszlim országba keresztel a nyakukba, ott bizonyíthatják hitüket,mert a muzulmánok nem azt értik meg amit mondasz és nem azt hiszik el,hanem azt amit látnak.
Én rájöttem,hogy a keresztel a nyakamban vállalom azt aki vagyok, és anélkül, hogy bálványozzam. Remélem,hogy azok akik bálványnak tartják, azok megértik,hogy mi a lényeg, és mi a kereszt mondanivalója.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!