Van itt olyan, akinek Isten elvette a hitét? Lent.

Ha komoly a kérdés, és nem heccelni akarsz másokat, akkor ott téveszthetted el a lépést, hogy a hitet az "érzéssel" azonosítottad. Ahogyan a hagyományos gyülekezetek látogatói hajlamosak azt gondolni, hogy a hit a templombajárással, egyháztagsággal, "keresztény" matrica viselésével azonos, úgy a karizmatikus gyülekezetek látogatói meg hajlamosak azt gondolni, hogy a hit azzal az extatikus érzéssel azonos, amit például egy szívvel-lélekkel énekelt dicsőítő ének közben él át valaki. Holott bár mindkettő _megkönnyítheti_ a hitet és annak megélését (ezért is vannak), egyik sem azonos vele, és főleg egyik sem feltétele neki.

Csak gondolj bele: Isten léte vagy nem léte, milyensége stb. hogyan függhetne attól, hogy te érzed Őt, vagy nem, hacsak nem tartod kezdettől a saját fantáziád szülöttjének?

Ha tényleg Isten "vette el" azt a mámorító érzést, akkor azért vette el, hogy megtanuld anélkül is tartani vele a kapcsolatot. Nem akarja, hogy a végén azt hidd, csak manipulált téged mindenféle érzelmi rohamokon keresztül:)

Ajánlott olvasmány: Jézus Mózessel és Illéssel a hegyen.

Azért ezt gondold meg... Isten mindenkit nagyon szeret, borzasztóan, és szerintem csak vmi hirtelen kis jöttment gondolat volt, és túlságosan beleélted magadat.

jó ez most egy hülye példa, de nekünk pl. egy csomó ideig nem jött meg a banktól a hitel, mindig ígérgették, esküdöztek hogy most már 100% hogy megkapjuk de nem. nagyon rosszul éreztük magunkat, de ettől még NEM, ismétlem NEM!!! gyűlöltük meg az Istent, és nem volt az hogy nem hittünk benne. csak előtte mindent nagyon könnyen megkaptunk és azt akarta hogy tapasztaljuk meg ezt is.:) bocsánat, tudom elég hülye példa volt de a lényeg látszik. További szép napot!

Paradox kérdés. Ha nem hinnél Istenben, nem vádolnád őt azzal, hogy bármit is tett veled, mivel akit vádolsz, nem is létezik számodra.

„ és egyszer azt éreztem, hogy belül valami megszakadt. Teljes üresség fogott el. Ledöbbentem, mi lehet ez. Ezt követően egy perc sem telt el, amikor azt kezdtem érezni, hogy oda lett a hitem.”

Ez nem így működik. A hit nem egy puszta érzés, ami egyszer csak odalesz, amikor kitör az emberen a dili. Ez annál sokkal mélyebben húzódik, és sokkal összetettebb.

„Ő lenne a jóságos és kegyelmes Isten? Ha ilyen, akkor köszönöm, nem kérek belőle!”

Kapaszkodj meg, de az élet a hívőknek és nem hívőknek válogatás nélkül osztja a pofonokat. Veled ráadásul nem is történt az égvilágon semmi, csak kitört rajtad a hisztizhetnék. A hitnek ennél sokkal nehezebb és fájdalmasabb próbái vannak, amikkel alighanem még sosem szembesültél.

Szia!

Sajnos egyre többször tapasztalom, főként karizmatikus közösségbe járóktól, hogy igen furcsa istenkép alakul ki bennünk, és igencsak érdekes fogalmakat alkotnak a hitről a megtérésről, újjászületésről. Nos a Szentírás szerint nincsen olyan, hogy Isten bárkinek is elvenné a hitét!

Ha elfogadjuk, hogy a hit az ember helyes, egészséges lelki magatartása Isten iránt, akkor minden ember részéről ez lenne a természetes, a normális, a valóságnak megfelelő viszonyulás, és a hit hiánya a természetellenes állapot.

Ezért vizsgáljuk meg, hogy a Biblia szerint az élő vagy teljes hit milyen elemekből, egymásra épülő lépcsőfokokból áll:

Az első fok a szilárd meggyőződésre jutás Isten kinyilatkoztatott igazságáról, vagy így is mondhatjuk: a Szentírás igazságáról. „A hit pedig a remélt dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsidókhoz 11,1) A bibliai értelemben vett hit alapját tehát egy nagyon is erős, világos, értelmes meggyőződés képezi, nem pedig valamilyen bizonytalan „elhivés”.

A második fok a személyes bizalom kialakulása Isten iránt. Közelebbről jelenti ez a feltétel nélküli bizalmat az Ő mindenható, teremtő hatalmában és erkölcsi jellemében – igazságosságában és irgalmasságában. Ennek az Isten hatalmába és szeretetébe vetett hitnek a végeredménye a hit Isten ígéreteiben.

A harmadik fok: az alázat. Minél inkább látja az ember Isten tudás- és hatalombeli nagyságát, ugyanakkor a tökéletes igazságot és szeretetet megtestesítő jellemét, amelyek együtt érvényesülnek, annál inkább felismeri saját gyengeségét az igazság megértése és cselekvése, vagyis az erkölcsi erő szempontjából. Ezen az alapon igazi, értelmes alázatra jut Isten előtt. Ennél a pontnál különösen élesen mutatkozik meg az ember erkölcsi minősége, mert önmagáról kell elismernie az énjét nagyon érzékenyen érintő igazságot.

Mindezek után következik a hit döntő lépése: a hit cselekvése. Jakab apostol írja, hogy amíg cselekedet nincs, addig még nem lehet teljes hitről beszélni (Jakab 2,17–26). A hit cselekvése logikusan következik az előzőekből: ha valakinek teljes bizalma van Istenben, az Ő ígéreteiben, viszont nincs bizalma önmagában – a saját értelmében és erejében –, akkor ennek eredményeként rábízza magát Istenre, átadja magát neki, hogy Ő cselekedjen benne és általa. Az önzéssel megkötözött ember részéről ez a legnagyobb cselekedet, mert önmegtagadást, önös érdeke és büszke magabízása feladását jelenti, azt a fontos döntést, hogy önmaga helyére Istent állítja. A hitnek ez az elhatározása mindig az adott helyzetnek megfelelő, konkrét cselekvésben jut kifejezésre.

A hit utolsó – de nagyon lényeges – eleme vagy lépcsőfoka a mély hála, a szeretet elmélyülése Isten iránt azért, amit hit által az emberben és az ember által cselekszik. Ez a hála és szeretet magában foglalja azt a vágyat és erkölcsi kötelezettséget is az ember részéről, hogy a továbbiakban az egész életét Isten tulajdonának tekinti, és az Ő megváltó munkájába kíván bekapcsolódni, teljes önfeláldozással dolgozni másokért, Krisztus áldozatára válaszolva viszontáldozatként adva oda egész lényét, életét, és annak minden szolgálatát.

A hitnek ez az utolsó lépése is próbára teszi és kimutatja az ember erkölcsi minőségét. Az önző ember szívesen elvesz javakat önmaga számára, de nehezen fogja fel és vállalja a viszonzást, amelyre nem külsőleg, hanem csupán belül, a szívében, azaz erkölcsileg elkötelezett. Valamint az ember nagyon hajlamos arra is, hogy a dicsőséget önmagának tulajdonítsa azért, ami a valóságban nem az ő érdeme. Csak az énszeretet minden megnyilatkozását megutálni és megtagadni kész ember válaszol hálával Isten kegyelmének cselekvésére.

A hit az ember legszebb, legnemesebb képessége, illetve cselekvése. Amikor valakit igaznak, vagy valamit igazságnak, erkölcsileg mindenekfelett értékesnek talál, akkor mindent odaad, mindent vállal érte, még büszke, önző énje megtagadását is.

A megtérés nem más, mint az előbbiekben bemutatott teljes hit megszületése, kifejlődése az emberben. Ugyanezt a lelki eseményt újjászületésnek is nevezi az Írás.

Mindebből rögtön kitűnik, hogy egy folyamatról, nem pedig pillanatnyi, élményszerű megtérésről beszél a Biblia. Nem valamiféle varázslatos átalakulásnak tekinti, amely valamely természetfölötti hatalom titokzatos érintésére, egy szempillantásban végbemenne az emberben, a saját választásától, belső magatartásától szinte függetlenül. Lehet, hogy egy különleges esemény, rendkívüli tapasztalat jelzi a hit megszületését, a megtérés vagy újjászületés teljes beérlelődését, de annak mindig előzménye, gyökere és háttere van. Az előbbiekben bemutatott hiteles hit kifejlődése mindenképpen időt igényel. Hogy milyen hosszú időt, az igen különböző lehet az egyéni adottságok szerint, de egy érlelődési folyamat az „újjászületés” előtt mindenkinél, mindenképpen szükséges.

A Biblia szerint a megtérés még nem célba érkezés, hanem az új élet, az igazi élet kezdete. A hit lelki magatartásának megőrzése esetén az ember életében kibontakozhat az Istennel kötött szövetség minden áldása.

Ez mindenekelőtt abban nyilatkozik meg, hogy a megtéréskor elfogadott életelveket és életcélt győzelemre tudja juttatni az életében, öröklött, ösztönös természete és korábbi szokásai ellenére is. Kialakul és megszilárdul benne az igazság törvényének megfelelő jellem. Ezt a folyamatot – amely a megtéréstől fogva élethossziglan tart – nevezi a Biblia megszentelődésnek. Az Istennel kötött hitszövetség által az ember Isten bölcsességével, szeretetével és erejével kerül állandó, szoros kapcsolatba. Ezáltal a fejlődés határtalan távlatai nyílnak meg előtte mind a személyes életében, mind pedig a másokért végzett szolgálatában.

Úgy gondolom ezek hiánya okozza azt az érzést ami most benned van!

Üdv. Péter

Kérdező, te erre az utolsó komentedben elmondottra akartál kilyukadni már a kérdés kiírásakor. nem volt sohasem hited, nem jártál te gy♀9lekezetbe, csak "hatásos" akartál lenni és heccelni egyeseket.

de ha véletlenül igaz lenne amit írtál, akkor nem a hitzedet vette el, csak jelt adott arra, hogy istent nem egész napos esztrádműsorokon kell keresni. A néhai remeték is megtalálták pedig nem olyan helyekre jártak.