Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mikor üdvözül az ember?

Mikor üdvözül az ember?

Figyelt kérdés

Szerintem és a katolikus egyház szerint:


3 dolog kell az üdvözüléshez:

1. jó kapcsolat Istennel

2. jó kapcsolat embertársaiddal

3. jó kapcsolat önmagaddal

Mindhármat kifejti a Biblia, de szeretnék rövid összefoglalót adni:


1. jó kapcsolat Istennel


a, Eljársz templomba.

b, Olvasod a Bibliát.

c, Az Úr napját megszenteled.

d, Bevallod és megbánod bűneid és igyekszel nem vétkezni (mindezeket lehetőleg gyónás keretében).

e, Istent imádod és csak neki szolgálsz (tehát sem a sátánnak, sem semmilyen bálványnak, szerencsenyakláncnak stb. nem tulajdonítasz olyan erőt mely jobbá teszi életed).

f, Rendszeresen (reggel és este is), összeszedetten, odafigyelve imádkozol.

g, Nem káromkodsz, nem használsz csúnya szavakat, Isten és a szentek nevét nem veszed hiába a szádra.

h, Nem szégyelled keresztény mivoltodat, sőt büszkén vállalod és igyekszel példát mutatni.

i, Tiszteled (nem mocskolod be) a szent személyeket, helyeket, tárgyakat.


2. jó kapcsolat embertársaiddal


a, Szívesen segítesz az embereknek, barátaidnak, rokonaidnak.

b, Türelmes, udvarias vagy az emberekkel, nem vagy se pimasz se szemtelen .

c, Kiállsz az élet védelméért a fogantatástól a természetes halálig, mások és saját .egészségedre, életedre vigyázol, nem használsz óvszert, fogamzásgátló szereket, abortáló tablettákat mert ezekre nincs is szükséged,.

d, Nem lopsz, csalsz, hazudsz, sikkasztasz kicsi értéket sem és mások ilyen tettét sem nézed el.

e, Becsületes, megbízható vagy, tetteid következményét vállalod, ígéreteid megtartod.

f, Nem pletykálsz, nem rágalmazol, nem irigykedsz.

g, Nem törsz házasságot, nem paráználkodsz.


3. Jó kapcsolat önmagaddal.


a, Kötelességeidet elvégzed.

b, Nem vagy torkos, falánk, odafigyelsz, hogy mit és mennyit eszel de nem válogatsz az ételben.

c, Nem vagy önző, durva, nem csábítasz mást rosszra, sőt igyekszel lebeszélni mást a rosszról.

d, Segítesz másoknak, és jó példát mutatsz nekik.

e, Eleget, de nem túl sokat sportolsz, szórakozol, pihensz.


Szerintetek?



2012. nov. 22. 19:19
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:

Szerintem még fontos a Szentlélek-keresztség (ujjászületés) is:


Jn 3,3 - Jézus azt felelte neki: "Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát."


Az Istennel való jó kapcsolathoz pedig a belső ima és a dicsőítő ima.

2012. nov. 23. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:

Nem a vagyonnal van a baj, vagy avval amiért valóban megdolgozott az ember és élvezi munkájának gyümölcsét.

Hanem ha csak ez van az életében, és a legelső helyen, Isten munkája kérései betartani valónkkal pedig csak másodlagosan, vagy utoljára foglalkozunk.

Vegyük Jézust, Ő nem tétlenkedett, dolgozott, de nem ez volt az életében a fontosabb, hanem a teremtő nevének megszentelése, és a munka melyet a teremtő rá bízott azt elvégezze.

ezért van az, hogy nem alapított családot, nemzett gyerekeket, mert ez elterelte volna az időt és a figyelmet Isten munkájáról, mert jelenleg ez fontosabb mindennél.

Isten nevének megszentelésétől függ az egész jövőnk.

Ha nem nyer bizonyítást hogy a teremtő a jogos szuverén uralkodó, és Sátánnak lenne igaza akkor annyi, marad minden így vagy még rosszabb.

2012. nov. 23. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül. Aki nem hisz, elkárhozik. Viszont a hit cselekedetek nélkül halott. A bölcs ember a Kősziklára épít.:)
2012. nov. 23. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:

jó cselekedetektől nem üdvözülsz. Róma 6:23 alapján ha bűnt is tettünk, akkor már halál a büntetésünk.

Efézus 2:8-9 Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.

Isten ajándékba adja a kegyelmet, ezt hit által kapjuk meg. És azért mert szeretjük Istent, ezért próbálunk meg bűntelen életet élni. Nem azért, hogy üdvözüljünk, mert az magunktól nem megy

2012. nov. 23. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:

#10 azt hiszem ezért nem vagyok keresztény(ha ez a keresztényég). Nem hiszem, hogy az ember eleve romlott és bűnös. Szerintem ezt mi tesszük egymással, azzal ahogy élünk. Az emberi világ a mi teremtményünk. Csak ezt nehéz felvállalni, mert úgy nehéz lenne élni, pláne, ha mi a szerencsésebb kisebbségbe tartozunk. Pont olyan kérdések, merülnének fel, mint amit Jézus szegez annak az embernek a példázatban, olyan, ami arra hívna fel, hogy változtasd meg az életed. És ezzel nem tudunk szembe nézni. És elmismásoljuk valahogy, hogy nem tehetünk róla, nem rajtunk múlik.


És szerintem is a vagyon, amiért megdolgoztunk nem ér semmit. Nem illet meg minket a munkánk által. Szerintem arról, szól a dolog, hogy nyugodtan letehetné az ürge, mert semmivel nincs általa előrébb. Azt mondanám kiforgatva amit írsz, hogy saját magunkat a többiek nélkül nem válthatjuk meg. Ha olyan tetteket teszünk, ami minket sikeressé tesz és magunkat kihúz a slamasztikából, de a többiek benne maradnak, akkor szerintem mi is benne vagyunk. Csak azok a tettek érnek valamit, ami a többieket is feljebb emeli. És ilyen szempontból igaz az, hogy nincs önmegváltás.

2012. nov. 23. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:

Kedves Péter!

Olvasd el még egyszer a gazdag ifjú történetét! "Mi tegyek, hogy üdvözüljek? Tartsd meg a parancsokat! Ezeket megtartottam." Jézus pedig nem azt mondja, hogy "te kis hazudós", hanem ránéz és megkedveli. Valami ennél is többet szeretne neki adni, a tökéletességet. Ehhez azonban szét kellene osztania a vagyonát. Erre nem hajlandó.

A fiú elnyeri az örök életet, mert annak feltételeit teljesíti. A vagyon szétosztása nem feltétele az üdvösségnek.

2012. nov. 23. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:

Márk 10:21 Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt, és monda néki: Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet.


Ezek szerint egy fogyatkozása volt: gazdag volt, és túlságosan szerette a pénzét, ez állt közé és Jézus közé. Erről beszélget utána Jézus a tanítványokkal

2012. nov. 23. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:

Máté 19:21 -- Jézus így válaszolt neki: "Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem."


Na vajon melyik Jézus eredeti mondása?

2012. nov. 23. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!


A kérdést elsődlegesen tzolko kedvéért tettem fel. Ismerem a kérdésemre a katolikus és a református választ. Tudom, hogy amiket leírtam azok a cselekedetek, de ha jól megnézitek benne van az Istenben való hit, Krisztus követése, és annak felismerése is hogy nem tudunk bűntelenül élni. Szerintem ez a három és a cselekedetek egymásból következnek egy hívő ember számára, és így együttesen üdvözülünk általuk.

2012. nov. 25. 17:21
 20/20 világvége1 ***** válasza:
Csak a jók üdvözülnek – akik sosem vétkeznek.
2020. jún. 27. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!